Ennyi volt!

Nem is tudom, hogy kezdjem...talán először is egy kis magyarázat, amiért eddig nem jelentkeztem semmivel. 

Október 5.-én kiírtam, hogy nem tudom folytatni. Akkor nagyjából leírtam, hogy mi volt azok, ami mostanra egy kicsivel módosult. Szerencsére jobb lelki állapotban vagyok, mint akkor, de viszont jött más...

Egy hónap alatt nagyon sok minden történt velem, és most tudatosult bennem az, amit el szerettem volna kerülni: ABBA HAGYOM A BLOGOT!

Foghatnám arra, hogy reggelente korán megyek suliba, és későn érek haza, utána meg még tanulnom kell, de ez nem teljesen van így. Tényleg 6-kor indulok suliba, és este 5 fele érek haza és még utána tanulok is, de elhidegültem ettől a blogtól. Már nem érzem azt a lelkesedést, mint eddig. Hiába nyitom meg a Word-öt, hogy írjam az új részt, soha nem tudok már írni semmit. Be akartam fejezni a blogot, de nem vagyok képes rá. Már nincs semmi, ami miatt megszeretném írni az utolsó részt. 

A történet 2011-ben játszódik, ami nagyon messze van. Azóta már a One Direction is más lett. Felnőttek. Nem tudok róluk múlt időben írni, mert én sokkal jobban imádom őket most, mint akkor. Most mindannyiukon látszik, hogy önmaguk, és nem azok a kis fiúk, akik voltak. Felnőtten képesek viselkedni, jól bánnak a hírnévvel. A múlt, amiről írok, az elmúlt, és ezzel együtt ez a blog is. Nem így akartam! Eskü, hogy beakartam fejezni, de nem megy!

Lehet, hogy furán fog hangzani, de már kigondoltam, egy másik történetet. Az is a One Direction-ról szól, de nem a "híres banda" One Direction-ról, csak az átlagos kamasz One Direction-ról. Az a történet viszont nagyon tetszik, de még nem tudom, hogy elfogom-e kezdeni, vagy sem, bár már pár rész meg van írva belőle, de ki tudja. Lehet, hogy csak magamnak fogom írni, és nem osztom meg senkivel. 

Most ebben a pillanatban úgy érzem, hogy helyesen cselekszem, hogy abba hagyom a blogot, de lehet, hogy egyszer visszatérek és megírom a befejezést. Nem tudom. Most fogok végezni a középiskolában, és rengetek mindent kell bepótolnom. Igaz, most már túl vagyok a szalagavatón, de a tanulást nem lehet elhanyagolnom, főleg, hogy eddig nem voltam egy minta diák..sőőőőt....

Szóval szeretném megköszönni azt a 30950 látogatók, akik ide találtak. Soha nem gondoltam volna, hogy ennyien fogják látni az írásomat, de úgy tűnik, akad még olyan személy, aki szeret olvasni. 

Másrészt nagyon nagy köszönet annak a 34 feliratkozónak, akik végig követték az írásomat, valamint azt ahogy "felnőttem". 15 évesen kezdtem a blogot, és most 17 évesen abbahagyom. Két év nagyon hosszú idő, főleg, hogy ebben az időszakban találtam rá önmagamra. 

Nagyon köszönöm, azoknak akik eddig velem voltak!! Ígérem a másik blogom az most már ismét töretlenül fog folytatódni, úgyhogy ott megtaláltok!!:)

Nagyon köszönök mindent, ölellek titeket!!:)♥♥♥♥♥♥

Nem megy!

Nem tudom, hogy van-e még itt olyan személy, aki beszokott nézni ide, de ha van, akkor annak nagyon örülök!:)

Kivételesen nem résszel jöttem, hanem egy szomorkás hírrel. 

Elakadtam!

Nem tudok írni!

Sajnálom!

Annyira sok minden folyik most körülöttem, hogy nem tudom hova kapjam a fejem. Imádom a blogot, de jelenlegi lelkiállapotomba nem tudom a részeket megírni. 

Most vagyok abba a részbe, ahol már csak pár rész van hátra, és nem visz rá a lélek, hogy megírjam. Nem akarom, hogy vége legyen! 

Emellett pedig családi gondjaim vannak, ami persze nem nagy dolog, de mégis engem érint a legérzékenyebben. Nem akarom, most ezt mind ide zúdítani, de a lelkiállapotom nem olyan, hogy most ezzel tudjak foglalkozni. Sajnálom! 

Ígérem, amint jobban leszek, akkor egyből jövök a részekkel, de az nem tudom mikor lesz. Lehet, hogy csak pár nap, de lehet, hogy 1-2 hét....gőzöm nincs. Jelenleg az a legfőbb célom, hogy rendbe szedjem maga, mind lelkileg, mind testileg, és ez nem megy olyan gyorsan, mert ha egy lépést teszek előre, akkor jön valami, ami miatt 2 lépéssel vissza esek szóval.....Próbálok igyekezni, és tényleg nagyon sajnálom! Tudom, hogy nem sok olyan blog van, ahol ennyi problémája van egy írónak, és én sem terveztem így, de ez hirtelen jött, és nem voltam rá felkészülve.

Sajnálom!

60. Kellemetlen beszélgetések hada

Nehezen gondoltam, hogy ezt a számot is megérjük. A 6.-ik rész....már csak 5 rész és vége a blognak...5 rész, ami végleg lezár bennem egy korszakot...

A tudat, hogy valami történni fog, teljes mértékben megmérgeztek. Nem tudtam józanul gondolkodni, és az éjszakám is elég hosszúra sikeredett. Féltem, hogy mi lesz, mikor fog bekövetkezni, mennyire fog fájni. Tudom, hogy azért nem mondanak nekem semmit, mert jót akarnak, és próbálnak megóvni, de ezzel kikészítenek. Próbáltam elterelni a figyelmem filmmel is, de semmit nem használt. Az egyetlen dolog, amivel egy pár órát le tudtam magam foglalni, az, az volt, hogy a képeket néztem a gépemen.

Minimum szerintem van, vagy 1000 képem erről a nyárról. A legtöbb, közös képek. Van Justin-al, Pattie-val, Sco-val, Keny-vel, de kétségkívül a legtöbb képem Selena-val, és Lily-vel van, és őket követi a Niall-es képek. Mindközül ezek voltak a kedvenceim. Boldog voltam rajtuk, nem kellett megjátszanom magam, mert az érzések őszinték voltak. Féltem, hogy ha bekövetkezik az a rossz dolog, akkor el fogom veszíteni. Ki fog derülni az életem, és utálni fog. Ha nem akarom, hogy esetleg mástól tudja meg az igazságot, akkor el kell mondanom neki. Minél hamarabb, annál jobb. A kérdés már csak az, hogy készen állok rá?

Idegesen álltam fel az ágyról, amin eddig feküdtem, magamon megigazítva a ruhámat, sétáltam ki a szobából. Megint nem a lányokkal közös hálóban éjszakáztam, hanem a vendégszobában. Nem akartam őket zavarni, hogy éjszaka gépezek.

Az emeletről leérve a konyhába mentem, mert onnan halottam nevetéseket. Igazam is lett, két barátnőm nevetgélve mászkáltak a helyiségben.

- De jó kedvetek van. - morcos hangom egyből szöget ütött fülükben, de még így is mosolyogva fordultak felém.

- Végre fel vagy! - nem lehetett látni rajtuk, hogy valami is zaklatná őket, mintha az egész dolgot felfújtam volna, pedig tisztán meg voltam győződve róla, hogy valami nem stimmel.

- Lányok, leülnétek egy kicsit? Beszélni szeretnék veletek. - ki akartam deríteni, hogy mi folyik itt, mert már nagyon idegesített.

- Minden rendben? - homlokukat ráncolva igaz, de helyet foglaltak az asztal mellett.

- Mondjátok el. - nem tudom, hogyan kellett volna elkezdeni, így bele vágtam a közepébe.

- Mit? - Selena hangjában tisztán kivehető volt, hogy nem tudja, miről beszélek.

- Mit titkoltok előlem? - ahogy kibővítve is elmondtam kérdésem, mindkettőjük arca érzelemmentes lett, és egy nagyot nyeltek. Tudták! - Mondjátok el. - tudni akartam, nem érdekelt, ha fáj, ha valami nagyon rossz lesz.

- Bella, nincs semmi. - hiába, hogy Sel színész, nekem nem tudott hazudni. Ismerem már annyira, hogy tudjam, mikor mond igazat, és mikor akar kamuzni.

- Selena, nekem nem tudsz hazudni! - azt hiszem egy kicsit hevesen reagáltam, ami megmutatkozott abban, hogy megszeppenten hátráltak - Lányok. - néztem rájuk nyűgösen.

- Bella, tényleg nincs semmi. - a mosoly ami Lily arcán ült most nem tudott megnyugtatni, mint máskor. Titkolnak valamit, és nem mondják el nekem. Fáj, hogy ezt teszik velem.

- Szeretlek titeket, de ha kiderül, hogy tényleg titkoltok valamit....

- Hello szépségeim. - szakította meg beszédemet Harry. Mosolyogva sétált mellém, és egy puszit nyomot arcomra, majd szorosan megölelt.

- Téged meg mi lelt? - erőssége miatt, már csak nyögni tudtam.

- Hiányzott a nyuszim. - motyogta. Annyira aranyos volt, hogy olvadozni kezdtem karjai közt, majd végül én is megöleltem.

- Vigyázz Niall, lenyúlják a csajod. - nevetett Liam, ahogy mindannyian besétáltak közénk.

- Nem kell attól félni. - szólaltunk meg egyszerre. Nem tudom, hogy kedves barátomban mi játszódhatott le, de volt egy olyan érzésem, hogy az a bizonyos este, amit vigyora elárult, hogy igazam volt.

- Megzavartunk valamit? - Zayn zavartan nézett barátnőjére, majd rám.

- Semmit. - mondtuk egyszerre Lily-vel és Selena-val, közben elhúzódtam Harry-től.

- Pakoljatok angyalkáim. - csapta össze két kezét Louis - Megyünk a partra. -  vigyora levakarhatatlan volt.

- Jó utat nektek. - mosolyogtam rájuk, de tudtam, hogy nem fogom megúszni. Bármennyire is nem akartam menni, mélyen legbelül reménykedtem abban, hogy a fiúkkal eltöltött idő, enyhíteni fog egy kicsit rajtam.

Sok győzködés árán igaz, de beadtam a derekam, és izgatottan mentem a szobánkba átöltözni, mögöttem pedig két barátnőm. Egy külön részes bikininél maradtam, amit nem nagyon szerettem volna felvenni, de mivel a lányok az összes egybe részes fürdőruhám eldugták, így nem volt más választásom. A bikinire még rákaptam valami lenge kis ruhát, majd egy táskába a fontosabb dolgaim bele dobáltam, és lesiettem, mert én voltam a leglassabb, aki elkészült.

A kocsinál meglepve vettem észre, hogy már fel volt osztva, hogy ki hol fog ülni, melyik kocsiba. A fiúk kocsijával ment Louis, Zayn és Lily; Selena kocsijával a tulajdonosa, Niall és Liam, meg elméletileg én; míg Harry ment volna egyedül. Nem akartam, hogy szegény srác magányosan érezze magát, így arra vettem az utam, ami arcára egy hatalmas mosolyt csalt.

- Nem jössz velünk? - Niall kicsit szomorkásan sétált mellénk.

- Együtt voltunk egy hetet, és még nem untál meg? - hunyorítva néztem szemébe.

- Tudod, hogy téged nem lehet. - kezeit derekamra csúsztatta, majd egy apró csókot lehelt ajkaimra.

- Liliomtipró. - szégyenlősen motyogtam, ő pedig elvigyorodott.

- Vadmacska. - puszilta meg arcomat, majd faképnél hagyva elindult a fehér kocsi felé.

- Akkor srácok, ott találkozunk! - adta ki Lou a parancsot, majd mindenki bepattant a neki kijelölt autóba, és indultunk is.

Mosolyogva szálltam be a göndör hajú srác mellé, aki ahogy bekötöttem magam, már gázt is adott. Ahogy elhagytuk a házat, hosszú és komoly beszélgetésbe kezdtünk, ami annyiból állt, hogy elmeséltem, hogy milyen volt az utazás, és ő is elmondta, hogy addig ők mit csináltak négyen. Persze a felét elnevettük, így cseppet se volt komolynak nevezhető a társalgásunk.

- Tényleg, még meg sem köszöntem, hogy falaztál nekünk a divatbemutatón. - mosolyogva fordultam sofőröm felé.

- A szabály miatt nem volt nehéz. - vont vállat, tekintetét nem szakította el az útról.

- Milyen szabály? - kíváncsian ráncoltam homlokom, hogy mire is akar ezzel utalni. Tekintete hirtelen elkomorult, mintha valami rosszat mondott volna.

- Tudod, a fiúkkal év elején kötöttünk egy amolyan megállapodás félét. - nagyot nyelt, vagyis nem akarta elmondani - Ha egyikünknek megtetszik egy lány, akkor a többi nem próbálkozhat az illetőnél. - nem értettem, hogy ez miért akkora titok, hisz semmi olyan nincs benne.

- Nos, akkor az első tesztelés is megvolt! - vigyorogva válaszoltam, próbáltam egy kicsit oldani a hangulatot.

- Ez a második volt. – homlokát ráncolva nézett a visszapillantóba, majd az útra.

- Mikor volt az első? – rendesen felvillanyozott most ezzel a témával, és addig biztos, hogy nem fogom békén hagyni, amíg el nem mondja a teljes sztorit!

- Nem hagyhatnánk ezt? – könyörögve fordult felém, de komoly arccal ráztam meg a fejem, hogy igenis folytatnia kell. Mérgesen fújtatott egyet, kezeivel a kormányon kezdett el dobolni. Ideges volt, és zavarban érezte magát. – Az első, az első találkozásunkkor volt. – bökte ki végül nagy nehezen, de nem nézett rám. A parton? Akkor, amikor táncoltunk? Na jó, ez ciki!

- Ki volt a másik? – nem voltam biztos benne, hogy tényleg tudni akarom-e, mert erre nem számítottam. Valaki másnak is tetszettem? Nagyon reméltem, hogy az a bizonyos személy nem Zayn volt, mert ha ez kiderülne Lily tuti, hogy kiakadna. Pótléknak érezné magát, ami hülyeség. Vagyis bízok benne, hogy nekem van igazam, és Zayn nem használja őt ki.

- Én. – Harry hangja olyan volt, akár egy cincogó egér. Alig lehetett hallani, de mégis éles sikolyként hatott számomra. Ő? Az nem lehet!

- Nem. – magatehetetlenül ráztam fejem, hangom csupán csak suttogás volt. Nem akartam elhinni mindazt, amit az előbb mondott. Miért kellett ezt elmondania? Nem akartam ezt hallani! Én sose néztem úgy rá, mint egy férfira. Annyira kisfiús, hogy szinte eszembe se jutott, hogy ő valóban egy igazi vérbeli pasi.

- Mondtam, hogy hagyjuk. – apró pillantást intézett felém, hangja ismét a normális volt, bár egy kis félelem még mindig benne bujkált.

 - Nem! Jó tisztában lenni a dolgokkal. – apró mosoly jelent meg arcomon, ezzel akartam úgymond kifejezni, hogy nincs semmi, amiért aggódnia kellene. Teljesen normális dolog, hogy valakinek megtetszik valaki, és emiatt haragudni se tudok rá. Ezeket nem tudjuk irányítani, ez csak úgy megtörténik, ha szeretnénk, ha nem. Én is így voltam Niall-el. Amikor Lily áradozott róluk, sose gondoltam volna, hogy valaha tetszeni fog nekem, se ő, se bármely másik fiú a bandából. Észrevétlenül lepte el agyamat, az a szőkeség, akit most a barátomnak mondhatok. – Van még valami, amiről tudnom kellene? – azt hiszem, jobb lenne, ha most mindent tisztáznánk. Most úgyis csak kettesben vagyunk, így sokkal egyszerűbb megbeszélni a dolgokat, mint ha a többiek is itt lennének. Főleg, úgy hiszem, hogy most az a legjobb, hogy Niall nincs itt. Habár kíváncsi lennék, hogy hogyan fogadná ezt, de azért nem szeretném, hogy emiatt valami legyen, így nyugodtabb vagyok, hogy most ő egy másik kocsival megy.

- Szerintem ez is elég sokként ért, ne akard, hogy meg is öljelek. – csibészes mosoly jelent meg arcán, terelni akarta a témát. Tenyerem izzadni kezdett, ahogy sikerült felfognom mit is mond. Van még valami! Miért titkol mostanában mindenki, mindent előttem?

- Lehet, hogy később bánni fogom, de mondd el! – remegő hanggal utasítottam, tudni akartam mindent! Remélem belőle, azért ki tudom szedni, nem úgy, mint a lányokból.

- Bánni fogod! – bólintott, miközben egy fehér autót előztünk ki. Az útra nem is figyeltem. Körülbelül fél úton járhattunk a kitűzött célunktól, szóval volt még egy kis időm vallatni.

- Attól még tudni akarom! – kicsit előrehajoltam, próbáltam a tekintetét figyelni, de semmit nem lehetett látni benne. Egy kicsit ideges volt, de ezen kívül semmi más nem látszódott rajta.

- Szóval… - mély levegőt vett, és egy nagyot nyelt – Mondtam, hogy nekem is tetszettél. – zavarban volt, nem tudott normálisan beszélni. Bólintottam egyet, hogy eddig minden oké, amit látott, így folytatta. – Egy apró részlet kimaradt ebből a történetből. – jobb kezével mutatta, azt a kis arasznyit, amire gondolt.

- Nehogy azt mond, hogy még valakinek tetszettem, mert akkor komolyan meghalok! – megijedtem, hogy mit is szeretne még mondani. Nevetéséből tudtam, hogy nem erről van szó, de mégis jól szórakozik rajtam.

- Történelmi eset lenne, ha mind az ötünknek bejönnél. – nevetett tovább. Egy apró mosoly nekem is megjelent arcomon, de azért annyira ez nem volt vicces. Ettől a gondolattól, még a hátamon is felállt a szőr. Ha igaznak mondható lett volna, akkor biztos, hogy ez lett volna életem egyik legrosszabb napja, vagy esetleg nyara. Nem tudnák úgy Lily szemébe nézni, hogy közben tudom, barátjának tetszettem. Erre nem lennék képes.

- Inkább borzalmas lenne. – ráztam fejem, közben kinéztem az ablakon. Az útról teljes rálátásunk volt a tengerre, ami gyönyörűen csillogott. Annyira kék volt, hogy nehéz volt eldönteni, hogy meddig látjuk a vizet, és honnan kezdődött az ég. Néhányan voltak a parton is, de inkább csak az üres homokot lehetett látni, amit a sós víz hullámai mosnak.

- Amellett, hogy tetszettél egyre jobban kezdtelek megkedvelni. – nagy szemekkel fordultam a göndör hajú sofőröm felé, akinek arcáról eltűnt a jókedv. Igaz, mosoly díszítette az arcát, de ez nem volt őszinte. Ez csak egy kényszer mosoly volt, amit csak azért vett fel, hogy bizonyítsa, minden rendben van vele, de pont az ellenkezőjét sugallta. Látni lehetett rajta, hogy szomorú, és valami nyomja a szívét.

- Ugye nem? – nagyot nyeltem, hirtelen a víz is kivert, hiába ment a lég kondi az autóban. Remegő kezekkel húztam le a mellettem található ablakot, élveztem, ahogy a friss levegő lehűti testemet.

- Bella, én szerelmes vagyok beléd! – nem akartam hinni Harry-nek. Hiába hallottam a saját fülemmel, mégis abban reménykedtem, hogy ez egy vicc. Egy nagyon rossz vicc!

Könnyes szemekkel hajtottam fejem az ablak párkányára. Rosszul éreztem magam. Nem akartam, hogy ez legyen. Nem akartam Harry-t félrevezetni, számomra olyan volt, mint a testvérem. Egy jó báty, akire mindig számíthatok, és akinek bármit elmondhatok, mert ott segít, ahol csak tud. Számomra ő egy kisfiú, aki egyszer nagy macsó lesz, és lányok százai szívét fogja összetörni, de őt nem fogja érdekelni. Nem tudom elképzelni, ahogy én ott állok Hazza oldalán, úgy, mint a barátnője. Egyáltalán nem tudom őt, olyan srácnak venni, akinek én tetszek, és ő se nekem. Imádom, és szeretem őt, de csak úgy, mint a testvéremet. Ez soha nem fog változni, ebben biztos vagyok. Szükségem van a barátságára, mert ha ő ott van mellettem, akkor tudom, hogy minden sikerülhet.

- Harry, én szeretlek, de nem úgy, mint te. – szomorúan emeltem fel fejem eddigi „párnámról”, és a mellettem ülő fiúra néztem.

- Tudom! – bólintott - Nem azért mondtam, hogy ott hagyd Niall-t, és velem legyél. Te akartad tudni, és én őszintén elmondtam. A barátság egyik legfontosabb tényezője, hogy mindig őszinte vagy a barátodhoz, még ha az, amit mondasz sértő, vagy esetleg megdöbbentő is. – diplomatikus válasza mosolygásra késztetett. Harry egyáltalán nem arról híres, hogy ilyen szépen kifejezi magát, inkább csak egy mondatba belefoglal mindent, amit szeretne és azzal meg is oldja a válaszadást, még ha az egy kicsit értetlen is.

- Azt kifelejtetted, hogy halált is okozhat. – egészítettem ki, amin nevetni kezdett.

- Elnézést kérek. – rázta fejét nevetve. – Ugye nem rontottam el a barátságunk? – egy apró pillantás erejéig rám nézett, majd vissza az útra.

- Dehogyis! – ráztam a fejem – Örülök, hogy elmondtad. De ugye más nem tudja? – az utolsó kérdésem egy kicsit nyugtalanított, mert nem akarom, hogy valakitől kitudódjon.

- Csak Louis. – vont vállat, szemeim elkerekedtek – Nyugi! – nevetett miután látta arcomat – Nem mondja el senkinek. Ez a Larry Stylson lényege. – szavai őszintén csengtek, és én hittem neki. Képes lettem volna minden apró titkomat elmondani neki, mert eddig mindent elmondtam neki, és tudom, hogy nem mondja el senkinek.

- Reméltem, hogy nem más. – nevettem el magam őszintén.

- Barátok? –jobb kezét a sebváltóról elemelte, ujjait ökölbe szorította, míg kisujja nyújtva maradt.

- A legjobbak! – én is leutánoztam jobb kezemmel, azt, amit ő csinált, és kisujjunkat összekulcsoltuk. Örültem, hogy ezen a kellemetlen beszélgetésen is túl vagyunk, mert sokkal jobb, hogy most már ezt is tudom. Most már tisztában vagyok vele, hogy miért ölelt meg ma reggel olyan szorosan, de egyáltalán nem bánom. Harry barátsága fontos, mert szükségem van valakire, aki fiú szemekkel is el tudja mondani valamiről a véleményét. Az érzéseket nem lehet kordában tartani, és bármennyire is szeretném, megváltoztatni se tudom. Ez egy olyan tulajdonság, ami minden emberben megvan, és senki nem tudja megmagyarázni, hogy miért is alakul ki. Muszáj valakihez kötődnöd, mert ez már a DNS-edben van benne. Szükség van valakire, akit szeretsz, és tudod, hogy neki mindent elmondhatsz, megbízhatsz benne. Azt hiszem, hogy az én és a Harry kapcsolata ilyen. Megbeszélünk dolgokat, de kétségkívül, számomra csak egy barát. Lehet, hogy ezek voltak azok, amik miatt Haz „szerelmes” lett, de erre soha nem fog fény derülni, mert még szerintem ő sincs teljesen tisztában vele.  Bármi is történjen, én soha nem fogok rá haragudni, vagy neheztelni emiatt, hisz nekem fontosabb a barátsága, és nem akarom ezzel tönkretenni mindazt, amit eddig felépítettünk, ketten, közösen, mint két jó barát!

59. Családi program

Sziasztok:) Sajnálom, hogy ilyen sokat késtem, csak most annyira összejött minden...suliba múlt héten minden reggel 4-kor keltem, 5-kor elmentem itthonról, és este 5-re hazaértem, utána meg tanulnom kellett, csütörtökön meg olyan szinten lebetegedtem, hogy életerőm se volt, nem hogy még gépezni, szóval nagyon sajnálom! 

A részekről annyi, hogy most így a vége fele már hosszabbak lesznek, mint eddig, aminek az oka az, hogy sajnos nem tudom abba hagyni, ha elkezdem, és néha észre se veszem, hogy hány oldalakat írok:') 

A nap kellemesen melegítette testem, a fénysugarak egyre jobban bevilágították a terepet. Szemeimet zavarta ez a hirtelen jött világosság, de az még jobban zavart, hogy édes álmaimat telefonom hangos csörgése zavarta meg. Nyöszörögve nyúltam zsebembe és előhalásztam a csörgő készüléket. A felvevés kicsit nehézkes volt csukott szemekkel, mert még nem nagyon szoktam hozzá az érintőképernyős csodához, így kicsit vacakoltam vele, közbe szemeimet is kinyitottam. Meglepve vettem észre, hogy én még mindig a medence melletti napozóágyon fekszem.

- Remélem nyomós okod van rá, hogy felkeltettél, különben halállal lakolsz! – köszöntésem nem épp volt nevezhető kedvesnek, de utálom, amikor felkeltenek.

- Te se a kedvességedről vagy híres. – Louis nyávogós hangja egy villámcsapás alatt eltűntette belőlem az álmosságot.

- Kora reggel már ti zaklattok? – nyűgösködtem, próbáltam felülni, ami csak egy nagy nyögés után sikerült. Hátam teljesen elgémberedett, alig bírtam felegyenesedni.

- Minden rendben? – Niall hangja mosolyt csalt arcomra, ahogy meghallottam törődését.

- Csak hosszúra sikeredett az este. – körülnéztem, de Selena-nak semmi nyoma nem volt, akkor valószínűleg egyedül tölthettem idekint az éjszakát.

- Szóóóóóval. – Liam hosszan elnyújtotta a szót, miközben egy kiscsörömpölés hallatszódott. Homlokom ráncolva próbáltam kivenni a hangokból valamit, de nem sikerül, így vártam, hogy valaki újra beszéljen a vonal túlsó oldalán.

- Arra gondoltunk, hogy holnap elmehetnénk a strandra. – Zayn kicsit rekedtes hangja úgy hatott elmémben, mint egy éles penge. Nem azért, mert olyan mély volt a hangja, hanem azért, amit mondott. Strand? Homok, napfény, tenger, fürdőruha. Ezek jutnak az eszembe, amikor arra gondolok, és szerintem mindenki másnak is, és ezzel semmi baj, de nekem az utolsó tényező nagy gondot jelent. Nem akarok úgy mutatkozni a heg miatt az oldalamon. A baleset óta senki előtt nem voltam fürdőruciban, csak Lily-ék előtt, és most, hogy tudom, hogy ott lesznek még mások, csak a rettegés fog el tőle. Nincs tökéletes testem, és ezzel tisztában vagyok, de nincs szükségem arra, hogy ezt mások is éreztessék velem.

- Nyuszi? – Harry kérdőn szólt bele a telefonba, ennek köszönhetően visszatértem a való életbe. Fejem megráztam egy picit, így képes voltam elűzni a lenge ruha körül forgó gondolataimat.

- Bocs. – kértem elnézést – Kösz, az ajánlatot, de nem élünk vele. De mennem kell, szóval majd beszélünk. Sziasztok! – választ se várva nyomtam ki a készüléket, és a zsebembe mélyeztettem. Nem akarom hallani, ahogy kérlelnek, mert tudom mikre képesek, azért, hogy elérjék a céljaikat, és amilyen gyenge vagyok, biztos, hogy bele is egyeznék, ezt pedig nem engedhetem meg magamnak.

Amint lerendeztem magamban a dolgokat, álmosan keltem fel eddigi alvóhelyemről, nyújtózkodtam egy nagyot, mert szinte semmimet nem éreztem. Hajamba beletúrtam és a nagy üvegajtó felé indultam el. Mosoly jelent meg arcomon, amikor észrevettem, hogy a nappali kanapéján mindenki figyelmesen nézi a tévét, amiben valami mese ment. Felkuncogtam, hogy még a felnőtteket is ennyire leköti ez a fajta tevékenység.

- Sziasztok. - lassan lépkedve vettem az irányt a nagy ágy felé.

- Bella?! – Mandy mosolyogva állt fel eddigi helyéről, és karjait kitárva indult el felém. Kezeim én is kitettem, így egy nagy ölelésben részesítettük a másikat. Szorosan bújtam hozzá, hiányoztak már. Ez alatt a nyár alatt, nagyon sokat javult a kapcsolatom mindenkivel, amiért büszke vagyok magamra. Túltettem magam még egy dolgon és ezek a személyek nélkül nem sikerült volna.

- Hogy vagy aranyom? – nagyi könnyes szemekkel vette át Mandy helyét, és ő is szorosan megölelt. Kezei picit remegtek, szemei fáradtak voltak. Az egyik személy, aki nagyon sokat jelent nekem. Nem tudom nélküle elképzelni az életem. Megtanított arra, hogy bármi is történjék, mindig az élet napos oldalát kell néznem, mert akármilyen rossz is az a pillanat, az út onnantól már csak felfelé vezet.

- Hiányoztatok. – motyogtam, és egy puszit nyomtan ráncos arcára.

- Mesélj, milyen volt Franciaország!? – Mandy olyan volt, mint a lánya. Tele volt izgalommal, szemei csillogtak és kezeimet megragadva húzott le a kanapéra. Mosolyogva kezdtem neki beszámolómnak, amit ismételten részletesen meséltem el, de azért az olyan részeket kihagytam. Mindannyian nagyon figyelmesen hallgattak végig, még a lányok is, akik már egyszer hallották a történetet, de ugyan úgy, mint tegnap, ami is olvadoztak. Nagyi és Mandy közbeszólásai se maradhattak el, akik azt ismételték, hogy milyen aranyos barátom van, vagy szerencsés vagyok, meg ehhez hasonlók. Brian pedig egy mondatot szólt közbe, ami a „Szerencséje van a srácnak.”volt.

Boldog voltam. Annyira jó érzés volt elmesélni mindenkinek, hogy mi történt velem, mert tudom, hogy ők is ugyanúgy éreznek velem. Nekik az a fontos, hogy én boldog legyek, míg nekem az, hogy ők büszkék legyenek rám. Nem szeretnék nekik csalódást okozni. Mindig mellettem álltak, számíthattam rájuk, így az a minimum, ha nem esek vissza.

- Annyira örülök, hogy boldog vagy! – nagyi mosolyogva simogatta vállam.

- Én is! – bólintottam – Hoztam nektek valamit. – jutott eszembe, majd sietve álltam fel, és szaladtam ki a nappaliba. Nem csalódtam barátnőimben, amikor láttam, hogy két nagy bőröndöm még ugyan ott van, ahol tegnap Niall hagyta. Azokat megragadva indultam vissza a nappaliba, ahol kíváncsi tekintetek hadába ütköztem.

- Tényleg, már tegnap is kérdezni akartam. – Lily homlokát ráncolva állt fel és sétált el mellém – Te nem csak egy bőrönddel indultál? – kíváncsian húzta fel jobb szemöldökét, de azért segített feltenni a kanapéra a nagy táskákat.

- Franciaországban nehéz megállni, hogy ne vásárolj. – adtam egy egyszerű választ. Nevettek talpraesettségemen, de nem is figyelve rájuk cipzáraztam ki bőröndömet, és keresgélni kezdtem a sok új cucc között, a nekik szánt ajándékokat. Nem telt bele sok időbe, mire sikerült előhalásznom az első kis csomagot, ami Mandy-nek szólt. – Ez az! – kiáltottam fel, ahogy épségben előhúztam a meglepetést.

- Mi van, aranyat találtál? – Selena nevetve huppant le mellém, és kíváncsian kukucskált a bőröndbe.

- Majdnem. – vontam vállat vigyorogva – Mandy! – fordultam az illető felé – Remélem tetszeni fog. – nyújtottam át neki, amit mosolyogva vett el, de még nem bontotta ki, mert megvárta a többieket. Hamar kiosztottam mindent, amit szerettem volna, így egyszerre tudták kinyitni.

Melegség töltötte el a szívemet, amikor mindnyájuk arcán egy boldog mosoly ült ki, mert tudom, hogy tetszett nekik. Nem készültem nagy ajándékokkal, mert nem a nagyság a fontos, hanem az, hogy szívből jöjjön. Ezért volt nekem annyira fontos, hogy ennyire örültek neki, mert ezzel egy picit kamatoztattam azt, amit ők tettek értem. Tudom, hogy visszafizessem mindazt, amit ők feláldoztak csak azért, hogy nekem jó legyen, még sokat kell tennem, de azt hiszem első apró lépésként ez is megfelelt.

Nem gondoltam volna, hogy ennyire meg fognak hatódni rajta. Mindenki könnyes szemekkel ölelt meg, kivéve Brian, aki próbálta tartani magát, de azért látni lehetett rajta, hogy neki is könnyesek a szemei, de egyetlen férfiként nem mutathatta ki, hogy gyenge. Végül pedig közös megegyezés alapján arra jutottunk, hogy tartunk egy igazi családi napot, így elmegyünk a plázába, hogy kicsit szórakozni, bár azt hiszem inkább csak vásárolni.

- Jaj, te lány. Képes vagy mindenkit megsiratni. – Brian kuncogva ölelt magához.

- Ehhez tudomány kell! – öleltem vissza. Különleges képességem szerintem nem mindig válik előnyömre, de tudom, hogy ilyen családban nem is kell. Itt mindenki az igazi érzéseit mutatja, senki nem játssza meg magát, mert felesleges! Ha valaki boldog, akkor mosolyog, énekel, viccelődik, de ha valaki szomorú, akkor sír. Mindig kimutatjuk, mit érzünk, mert így tudunk segíteni a másikon, és ez az igazi család.

- Nos? – Mandy jött el elsőként az emeltről, aki azt a ruhát viselte, amit most kapott tőlem. A halvány barackszínű ruha tökéletesen illett rá, homokóra alakját szépen kiemelte. Haja lágy hullámokban estek vállára, arca sugárzott a boldogságtól.

- Gyönyörű vagy! – Brian büszkén lépett felesége elé, és egy gyengéd csókot lehelt ajkaira. Annyira tökéletesen összeillenek, hogy arra szavak nincsenek. Kiskorom óta ismerem Brian-t, és soha egy rossza szavam se volt rá. Mindig törődött mindenkivel, és segített, bármit is kért tőle az ember. Emlékszem, kiskoromban mindig azt kívántam, hogy bárcsak ő lenne az én szőke hercegem, akiről anya olyan sokat mesélt. Persze, mindig eleget tett a kérésemnek, és mindig kaptam tőle egy kis gyűrűt, ami azt jelképezte, hogy ő az enyém. Visszagondolva elég mókás, de akkor nagyon szerettem volna, most pedig azt kívánom, hogy az ő kapcsolatuk soha ne érjen véget. Mandy annyira sugárzik a boldogságtól, még mindig, pedig már régóta együtt vannak, de nagyobb veszekedéseket még soha nem láttam tőlük. Ha néha-néha összekaptak pár órán belül már úgy viselkedtek, mintha semmi nem történt volna. Nekem az ő kapcsolatuk a példám. Egyszer én is egy olyan fiú mellette szeretnék megállapodni, aki annyira szeret, mint Brian Mandy-t. Aki mindent megtenne azért, hogy ne veszítsen el, és akitől soha ne keljen bocsánatot kérnem, mert tudja, hogy mindent azért teszek, mert szeretem. Egy olyan fiút, aki fél elveszíteni. Nem mondom, hogy az a személy pont Niall lesz, de benne minden megvan, amire szükségem van, és hiába hogy még csak kamasz vagyok, tudom, hogy egyszer be fog sétálni az életembe egy ilyen személy, és én mindig várni fogok rá.

*  *  *  *  * 

Ha lehet ilyet mondani, akkor bátran kijelentem, hogy a pláza tőlünk volt hangos. Hiába próbáltuk visszafogni magunkat, az valahogy sosem jött össze. Mindig viccelődtünk, és szórakoztattuk egymást, és meglepetésemre még nagyi is jól kivette a részét ebből. Örültem, hogy végre egy kis időt tudtam tölteni a családom összes tagjával.

Jelenleg egy büfében foglaltunk helyett, ahol ebéd közben beszélgettünk és sztorizgattunk. Szó esett Selena turnéjáról, amire szülei is elkísérik, de sajnos mi nem nagyon fogunk tudni elmenni, leszámítva egy-két alkalmat. Szeptember elején elkezdődik az iskola, és most jön az utolsó évünk, így muszáj lesz arra koncentrálnunk. Bármennyire is szeretnénk, nem tudunk ott lenni barátnőnk mellett, pedig inkább a tömegbe nyomorognék, minthogy visszamenjek oda, ahol mindenki csak verbálisan bánt.

A középiskola számomra mindig is pokol volt. Sokan bántottak, mert én mindig a legjobb cuccokba jártam, nekem volt a legjobb táskám, cipőm, meg minden. Mindig kérdezték, hogy hogyan lehet, hogy ilyen jól megy nekem, mert a nagyszüleim nevelnek, akik nem tudnak ilyeneket finanszírozni. Kezdetekben erre nem tudtam válaszolni, így azt kezdték beszélni, hogy Selena pénzel engem. Fájt, hogy ezt gondolták rólam, mert én nem azért voltam Sel barátja, mert kezdett híres lenni, és a mai napi nem azért vagyok. Ő a testvérem és büszke vagyok rá. Két évig ment az a szóbeszéd, hogy más pénzéből élek. Addigra sikerült csak megértenem az életet, és minden mást is. Akkor tudtam meg, hogy valójában abból a pénzből éltünk, amit apa félrerakott a gyerekei jövője érdekében. Akkor még nem használtam azt, amit a divatcég kamatoztatott. Nem volt rá szükség, de tavaly évvége óta inkább csak abból merek elvenni, ami egy biztos lábakon álló helyből származik. Azóta próbálok nem foglalkozni azokkal, akik csak a rosszat akarják, mert megtanultam, hogy csak azért ilyenek velem, mert féltékenyek. Sok mindenen mentem keresztül, de az soha nem fogom elfelejteni, hogy apa és anya miből építettek karriert. Átalagos emberek voltak, akik hittek az álmaikban, ami egy nap valósággá vált, és oda emelte fel őket, ahova mindig is szerettek volna eljutni. Ezt szeretném szem előtt tartani, mert tudom, hogy valamikor nekem is sikerülni fog minden, amit elterveztem.

Az utolsó év a középiskolában mindenki számára ijesztő. Ilyenkor még nagyobb teher esik a vállunkra, amit szinte már lehetetlen elviselni. A tanulás mellett ott van az ijesztő érettségi, a ballagás, ami azt jelenti, hogy felnőttünk. Utána már gondolnunk kell a jövőnkre, ami még sokkal rosszabb. Elszakadunk a régi helyektől, a régi arcoktól, és a régi barátoktól. Az egyetem egy új kezdet mindenki életében. Ott kezdődik a felnőtté válásunk, amit egy kamasz sem akar, de legfőképp én nem. Azt hiszem, még soha nem volt olyan napom a suliban, amikor ne bántottak volna valahogy. Lily mindig kiállt mellettem, de nekem soha nem volt annyi bátorságom, hogy visszaszóljak vagy valami. Talán ezért is vágyom egy picit arra, hogy vége legyen annak a rémálomnak. Miután sikerült az érettségi mindenki más egyetemre megy, és ha nekem nagy szerencsém van, akkor senki nem fog oda jelentkezni ahová én szeretnék. Bár ezzel az a baj, hogy még vörös hajú barátnőm se. Ő jogot szeretne tanulni, míg én inkább a lakberendezés vagy a belsőépítészet után sóvárgok. Sajnos ez elválaszt bennünket, de még nem szeretnék erre gondolni. Addig van pár hónapunk, és szeretnék kiélvezni minden pillanatot, amit az én dilinyós barátnőmmel tölthetek.

Selena és Lily újult erővel álltak fel eddigi helyünkről, és indultak el ismét vásárolni. Meglepetésemre még nagyit is sikerült elráncigálniuk, ami nagy szó nála. Ha ő egyszer leül valahova egy hosszú séta után, onnan csak akkor áll fel, ha már haza megy. Hamarabb semmi pénzér nem áll fel. Tudom, mert már próbáltam azzal, hogy lefizetem.

- Mandy, Brian, tudnátok várni egy picit? – félve szóltam a két felnőtt után, akik már félig felálltak, de kérdésemre ismét helyet foglaltak.

- Persze. – Mandy mosolyogva ült le. Szerettem volna velük beszélni négyszemközt, mert úgy érzem nekik is tudni kell valamit.

- Szeretném megköszönni nektek mindent, amit értem tettetek. Anyáék halála óta, úgy érzem, hogy én is a ti családotokhoz tartozom. Tudom, hogy soha nem akartátok őket pótolni, mégis úgy érzem, hogy már a szüleim vagytok. Sok gondom volt, de ti mindig kiálltatok mellettem, amiért nagyon hálás vagyok. Nálatok jobb embereket még soha nem ismertem. – hangom elcsuklott mire az utolsó mondat végére értem, de nem terveztem, hogy elsírom magam. Próbáltam ennyibe belefoglalni mindent, amit már nagyon régóta szeretnék elmondani nekik.

- Jaj, kicsim. – Mandy sírós hangja először megijesztett, de amikor láttam, hogy szemei könnyeznek, és arcán már patakként folyik a sós könny, tudtam, hogy nem azért sír, mert megbántottam volna. Pont ellenkezőleg. Meghatódott.

- Mi mindig a szüleid leszünk! – Brian óvatosan csúsztatta kezeit az enyémre, ami az asztalon pihent. Ujjait lassan fűzte enyéim közé, és aprót szorított rajtuk.

- Pici korod óta, te vagy az én pici lányom. – Mandy szipogva állt fel férje mellől, és mellém ült át, kezeivel átkarolt, és egy puszit nyomott arcomra – Nélküled egyikőnk sem lenne ott ahol. – jól estek szavai, és ölelése is.

- A hercegnőm mellett mindig kiállok. – Brian szavai, olyanok voltak számomra, mint egy aranyos madár dalolása. Nagyapa halála óta nem hívott hercegnőnek, azelőtt pedig mindig csak így volt képes megszólítani. Kuncogtam ezen, ahogy a mellettem helyet foglaló pótanyukám is.

- Kicsim, legalább annyit mondj, hogy védekeztetek? – Mandy kérdésétől megállt bennem az ütő. Szívem kihagyott egy ütemet, pulzusom az egekbe szökött, és hirtelen a víz is kivert. Honnan tudja? Semmi erre utaló jelet nem adtam, és Selena-ék sem, ebben biztos vagyok. Mégis tudnak valamit.

- Mi? – nehezemre sikerült csak kinyögnöm ezt az egyetlen, pici, egyszerű szót. Úgy éreztem, hogy forog velem a világ.

- Ugyan olyan vagy, mint Selena. – Brian nevetése betöltötte a csendet, de egyáltalán nem nyugtatott meg. – A hajad oldalra van fogva, és arról beszélsz, hogy milyen jó szülők vagyunk. Kiköpött testvéred. – szégyenlősen kezdtem el játszani a hajam végével, teljesen zavarba voltam. Nem gondoltam volna, hogy már ennyiből fogják tudni, bár én ezt egyáltalán nem azért mondtam. Tény, hogy tényleg lefeküdtem Niall-el, de nem pont a pláza kellős közepén szerettem volna közölni velük. Ezt a kis beszédet azért mondtam, mert nekem fontos, hogy tudják, hogy megváltoztam. Nekik köszönhetően sikerült túl jutnom egy bizonyos szinten, ahova nem szeretnék visszajutni, és tudom, hogy az ő segítségükkel nem is fogok.

- Nos? – Mandy picit meglökött, aminek köszönhetően sikerült elszakadnom gondolatmenetemtől, így újra tudtam koncentrálni a világra. Kérdésére csak aprót bólintottam, mert nem voltam benne biztos, hogy hangom bírná azt az egyszerű szót. – Büszke vagyok rád! – Mandy ölelése szoros volt, mégis úgy hiszem, ebben benne volt minden, ami szüksége. A szeretet, a bizalom, a felelősség. Ezeknek hála tudom, hogy ők velem vannak. Még egy kis ideig kiélveztem, hogy összenyomnak szorításukban, mert közben már Brian is mellettem foglalt helyet, csak ő a másik oldalamon, így két oldalról élvezhettem a szeretetüket. Már épp indulni akartunk, ami valami eszembe jutott. Selena tegnap furcsán viselkedett, és azóta bennem van valami.

- Minden rendben? – félve néztem Mandy-re, aki kíváncsian fürkészte arcomat, hátha észrevesz valamit.

- Biztos csak hülyeség. – vállamat vontam. Nem akartam elefántot csinálni a bolhából, mert úgy érzem, holnapra már el fog múlni ez a hülye érzés, és minden folytatódik tovább.

- Semmi nem az. – Brian nem engedte, hogy elhagyjam helyemet, és komoran nézett rám. Tudhattam volna, hogy ha megemlítek valami apróságot, addig nem hagynak, amíg el nem mondom az egészet.

- Rossz érzésem van. – böktem ki nehezen – Valami történni fog. Valami, ami fájni fog! – eddig teljesen meg voltam győződve arról, hogy csak bebeszélem magamnak, de amikor megláttam Mandy és Brian arcát megrémültem. Arcuk elfehéredett és ijedten néztek egymásra. Tudtam, hogy igazam van, és tudom, hogy ők tudják. Tényleg történni fog valami. Valami, ami nem lesz kellemes. Valami, ami velem kapcsolatos.

58. Vissza Los Angeles-be

Ilyen se gyakran van ebbe a blogba, hogy 3 nap után ismét egy új részt hozok, de azt hiszem ma kivételes nap van. Nem, nem azért mert péntek 13.-a van, hanem azért mert Szeptember 13.-a van, vagyis ma van Niall szülinapja*---*
El sem hiszem, hogy ma töltötte be a 20.-ik életévét, én meg a történetemben 17-nek képzelem:') Nem akarom, hogy felnőjön! Sem ő, se a többiek! Nekem ők, örök fiatalok maradnak!<3 

Rossz volt bele gondolni, hogy hamarosan el kell hagynunk a francia fővárost. Annyi sok szép emlék köt ide, hogy azt lehetetlen lenne máshol bepótolni. Nem akartam elmenni, de lássuk be: az élet megy tovább, így nekünk is muszáj lesz tovább lépnünk, de az emlékeket soha nem feledjük.
Nehezen tudtuk elhagyni a szállodát, leginkább a csodálatos kilátástól nem tudtam elszakadni, de azért a hálónk is okozott némi problémát. Szomorkásan hagytuk el az épületet, és indultunk el a reptérre. Mosolyogva néztem a kocsiból az embereket, és elgondolkodtam, hogy ők vajon soha nem unják meg, hogy egy itt élnek? Egy olyan városban élnek, ahol folyton van valami, de vajon milyen lehet, úgy hogy egész életükben itt laknak? Aztán rájöttem, hogy ezt soha nem lehet megunni. Ez egy olyan város, amit lehetetlenség lenne elhanyagolni. Annyira csodás itt minden. A nyelv, az emberek, a város, az ételek. Egyszóval minden.
A repülőre a felszállás már egy kicsit gördülékenyebben ment, bele törődtem abba, hogy lassan elmegyünk innen. Fájó szívvel foglaltam el az egyik bőr ülést, és süppedtem bele a fotelba. Szomorú voltam nagyon, nem akartam elmenni, de aztán eszembe jutott nagyi, Selena, Lily és mindenki más is, így máris kicsit jobb kedvvel vártam a felszállást.
- Pár óra, és már Selena és Lily nyakában mesélheted el mi is történt veled. - ült le mellém mosolyogva Niall.
- Biztos elmondhatok mindent nekik? - kíváncsi voltam hogyan fog reagálni az egészre, és hogy leesik e neki, hogy mire is gondoltam.
- Csak ha én is a srácoknak! - nem csalódtam benne, egyből tudta.
- Öt fiú, egy téma, és rólam? Perverz állatok lesztek. - megijedtem, hogy elakarja mondani.
- Tudod, hogy a barátnőmről nem árulnék el semmilyen cikis dolgot. - jól mulatott, ami hangjából is kihallatszott. Nevetve ütöttem vállára, majd kényelembe helyezve magam dőltem mellkasára és álomba merültem.

*  *  *  *  *

Niall-nek igaza volt. Pár óra múlva már Los Angeles útjait szeltük egy taxival, és boldogan vigyorogva vártam, hogy megérkezzünk. Nagyon, nagyon izgatott voltam, hogy végre megérkezzünk, mert már hiányoztak a többiek, és amióta elmentünk senkivel nem beszéltünk, leszámítva Selena-t és Greta-t, bár azt nem igazán mondhatnánk beszélgetésnek.
Mandy-ék házához közeledve egyre jobban úrrá lett rajtam, az izgalom. Olyan volt, mintha most jöttem volna először hozzájuk. Ugyanúgy izzadt a tenyerem, a gyomrom görcsbe ugrott, és a lábammal idegesen doboltam. Nem bírtam magammal, amin barátom jót nevetett.
Megérkezve a házhoz, sietve szálltam ki a kocsiból, és befele kezdtem el szaladni. Nem foglalkoztam most a mögöttem kiabáló fiúval se, csak mentem előre a fejem után. Az ajtónál kicsit szenvedtem a kinyitással, de miután sikerült, a szó legszorosabb értelmében berontottam rajta. Első utam a nappaliba vezetett, ahol a kanapén ülve két barátnőm nézett egy filmet.
- Ennyire hiányoztam nektek? - sétáltam mögéjük. Mindketten ijedten néztek felém, és amikor megláttak, egy hatalmas mosollyal köszöntöttek.
- Bella. - visítottak fel egyszerre. Nevetve sétáltam hozzájuk, és szorosan öleltem magamhoz a két lányt.
- Annyira hiányoztatok. - motyogtam, ahogy karjaim közé fogtam őket.
- Te is. - ismét egyszerre mondták, amin kuncogtam egy kicsit. Könnyek gyűltek szemembe, annyira hiányoztak. Mindketten szorosan öleltek, olyannyira, hogy szinte megfojtottak, de nem érdekelt.
- Hello. - szólalt meg mögöttünk egy fiú. Mosolyogva húzódtam el a lányoktól, akik könnyezve néztek a hirtelen felbukkanó fiúra.
- Niall. - mentek oda hozzá és őt is megölelték.
- Jó látni titeket. - nevetett a szőkeség.
- Meséljetek milyen volt az utazás? - néztek felváltva ránk.
- Ezt majd Faith elmeséli, nekem mennem kell, és ez úgyis amolyan csajos téma. - vont vállat.
- Bella? - néztek rám egyből.
- Először kikísérem Niall-t. - mosolyogtam, majd megragadtam barátom karját, és az ajtóhoz sétáltunk.
- Hosszú napod lesz. - nevetett fel a szőkeség.
- Lányok vagyunk. - vontam vállat - Holnap jössz?
- Nem tudok, stúdióba megyünk. - húzta el a száját.
- Nem fogom kibírni nélküled. - karoltam át nyakát.
- Én is nehezen. - fogta meg derekam és egy lágy csókot lehelt ajkaimra - Mennem kell. - húzódott el tőlem.
- Szeretlek. - integettem neki, ahogy a kapuhoz közelített.
- Szeretlek. - nézett vissza, majd végleg eltűnt a kapu árnyékában. Arcomon nagy mosollyal sétáltam vissza a házba, ahol már az ajtóban letámadtak a lányok. Kikérdeztek mindenről, és én pedig mindent elmeséltem, az elejétől kezdve, egészen az érkezésig. Fura volt újra elmesélni az egészet, mert még csak most értem haza, mégis olyan volt, mintha csak két perce történt volna az egész utazás.
Niall családjáról is kikérdeztek, főleg Lily mert ő már az X Factor óta kíváncsi volt a fiúk szüleire. Elmondtam nekik, hogy nagyon rendesek, és tényleg elég hamar befogadtak a családba.
A másik téma Franciaország volt. Itt kicsit nehezebben nyíltam meg, főleg arról a bizonyos éjszakáról. Amikor erről kérdeztek teljesen elvörösödtem, és szinte harapófogóval húztak ki belőlem minden egyes szót. Most már értem, hogy ők is miért viselkedtek így, amikor őket kérdeztük ki. Fura volt elmesélni mindezt, de örültem, hogy megoszthattam velük, mert sokat jelentenek nekem. Szinte mindent elmondtam nekik, egyet kivéve, az pedig az idegbeteg pasas volt. Nem akartam ilyen apróságokkal terhelni őket, mert biztos vagyok benne, hogy van ennél nagyobb gondjuk is. Minél kevesebbet tudnak a dologról, annál jobb lesz nekik.
Késő estig elbeszélgettünk erről az utazásos témáról, amikor Lily elaludt, és csak Selena és jó magam voltunk ébren. A medence szélén ültünk a napozó ágyakban, kezünk egy-egy bögre forrócsokival.
- Selena, kérdezhetek valamit? - fordultam fejemmel a mellettem ülő lányra.
- Persze. - nézett rám mosolyogva.
- Szerinted el kellene mondanom Niall-nek az igazságot? - az egész út során ez a kérdés foglalkoztatott. Az elején úgy indultam neki ennek az egész utazásnak, hogy amint visszatérünk, az lesz az első, hogy kitálalok az életemről, de most mégis elbizonytalanodtam. Annyi minden történ az elmúlt egy hétben, hogy nem volt szívem megbántani Niall-t, de mégis úgy voltam vele, hogy joga van tudni az igazságot. Nem tudtam mi tévő legyek, ezért voltam kíváncsi egy közeli személy véleményére.
- Úgy lenne a legjobb, de most mégis azt hiszem, hogy nem. - megdöbbentett a válasza, nem értettem az egészet.
- Miért? Eddig Lily-vel egész nyáron azt mondtátok, hogy ne hazudjak magamról. - miért változhatott a véleménye? Miért kell megnehezíteni a dolgot?
- Bella, valamivel több, mint két hetünk maradt. Nem akarom, hogy szomorú legyél, szükségem van a boldogságodra. - hangja elcsuklott, ami kicsit megijesztett - Figyelj, Niall-el most boldogok vagytok, bemutatott a családjának, és neki adtad magad. Ne akard most elrontani az egészet. Ha vége a nyárnak, akkor lassacskán minden ki fog derülni. - a kis lámpák fényében, és a víz tükröződésében tisztán kivehető volt, hogy egy könnycsepp gördül végig arcán, amit egy gyors mozdulattal le is törölt onnan.
- Arra célzol, hogy ahogy vége a nyárnak, Niall és én szakítani fogunk? - nekem is könnyek gyűltek a szemembe ezek a gondolatok alapján, mert tudom, hogy igaza van.
- Nem, nem ezt akartam mondani! -heves tiltakozása megnyugtatott, hogy nem akar nekem rosszat - Úgy értettem, hogy bármikor történhet valami, amitől összetörhetsz, és a végén minden kiderül.
- Erre mire célzol? - beszédéből tudtam, hogy tud valamit, amit én még nem.
- Semmire. - rázta meg a fejét - A lényeg az, hogy mindig légy erős, és soha ne add fel! - egy apró mosolyt küldött felém, felállt és besétált a házba. Zavartan néztem utána, hogy vajon mi történhetett vele hirtelen. Semmi rosszat nem mondtam, ahogy ő se, mégis olyan furán viselkedett. Ismerem már annyira, hogy tudjam: valamit eltitkol előlem. Valamit, amitől próbál megvédeni.

57. Ijesztő idegen

Azt hiszem ez a nap más mint a többi, bár sok mindenkinek nem jelent semmit, nekem viszont annál többet....ma van pontosan KÉT éve, hogy ezt a blogot elkezdtem. Akkor nem gondoltam volna, hogy ennyien fogjátok olvasni, és hogy elérjük a 29ezer nézettséget, és azt sem, hogy ilyen sokáig fogom húznia befejezését. Nem tudom rávenni magam arra, hogy megírjam az utolsó részeket, mert hiába neki kezdek egynek, mindig kitörlöm, mert nem érzem úgy, hogy "Igen, ez a tökéletes!". Bár lassan elérünk az utolsó részekhez, remélem addig is velem maradtok, és támogattok!:)
2011 nyarán ismertem meg azt az öt jómadarat, akikről ez az egész sztori szól. Nem sejtettem, hogy egy nap, annyit fognak jelenteni nekem, mint most. Habár ők nem ismernek, nekem ők olyanok, mint a szomszéd srácok, mert mindent tudok róluk, és mindig mosolyt csalnak az arcomra. Nekik hála volt két nagyon szép évem, ahol új embereket ismertem meg, és ők is a szívembe nőttek, és örökre ott is maradnak! Directioner Forever!♥

Ezúton is szeretném megköszönni mindenkinek, aki eddig velem volt, mert miattatok járok most itt! Miattatok szeretek írni!:) NAGYON SZÉPEN KÖSZÖNÖK MINDENT!!!♥♥

A Disney Land-i kirándulásunk nagyon jóra sikeredett. Amire csak lehetett felültünk, és mindenhova el is látogattunk. Nagyon jól szórakoztam, és ahogy láttam, Niall is.
Szerettem úgy viselkedni, mint a kicsik, ami most is megmutatkozott rajtam. A nagy plüss figurákkal is fényképezkedtem és némelyikkel még táncra is perdültem. Vicces látvány volt, főleg, hogy drágalátos barátom videóra vette az egészet, így bármikor vissza tudom majd nézni.
Most jelenpillanatban egy padon ültem, mellettem a nagy plüss macimmal, amit Niall nyert nekem, és azt vártam, hogy a szőkeség vissza térjen hozzám, mert elment kaját venni. Nekem már bőven elég volt az a vatta cukor mennyiség ami bennem volt, így próbáltam a fenekemen maradni, ami nem nagyon ment. Mehetnékem volt, nem bírtam magammal, az a sok cukor megártott nekem.
- Hello szépségem. - ült le hirtelen mellém, egy körülbelül velem egy idős srác. Megrémültem arcától, amin egy gúnyos vigyor ült. Próbáltam nem tudomást venni, és szememmel a barátomat kezdtem el keresni. - Na miaz cica, talán elvitték a nyelved? - csúszott közelebb hozzám, én automatikusan arrébb mentem.
- Hagyj engem békén! - próbáltam fenyegetően hatni, de sajnos hangom nem nagyon volt a helyén.
- Ne mond, hogy nem akarsz szórakozni. - kezeit megpróbálta combomra csúsztatni, de nem engedtem neki. Hogy engedhetnek be ilyen nyugodt helyre, egy ilyen embert?
- Ne nyúlj hozzám!
- Ugyanolyan harcias vagy, mint amilyen voltál. - rekedtes mély nevetése még az eddigieknél is jobban megrémisztett.
- Ki vagy te? - nem tudtam a suttogásnál hangosabban megszólalni.
- Ne mond, hogy az évek alatt elfelejtkeztél rólam. - az ördögi vigyor ijesztően hatott, de még mindig nem tudtam rájönni, hogy ki is lehet. - Az apám miattad ölte meg magát. - tekintetével akár ölni is tudott volna. Szemeim elkerekedett, torkomban egy hatalmas gombóc nőtt, ahogy ráeszméltem, hogy kire utal. Az ő apja erőszakolt meg, és ő akkor végignézte az egészet, azért volt olyan ismerős a beszéde, és az amit mondott nekem. Teljesen eluralkodott rajtam a pánik, hogy honnan tudja, hogy én itt vagyok. Mióta figyelhet engem?
- Tűnj el innen! - álltam fel idegesen, a macit szorosan mellkasomnál tartottam. Nevetni kezdett, ami teljes mértékben megijesztett. Kezem remegett, szemeim könnyesek lettek. Féltem tőle.
- Nem úszod meg ennyivel! - egy lépéssel közelebb jött hozzám, kezeivel szorosan fogta körbe karjaimat. A hirtelen jött fájdalomtól felszisszentem. - Te elvetted, aki nekem a legfontosabb volt. Most rajtam a sor, hogy elvegyem tőled azokat, akik neked jelentenek sokat. - szemeit mélyen fúrta enyémbe, még pislogni se mertem. Levegővételem szaporább lett, szédülni kezdtem, forgott velem a világ. Elveszi? Mire akar ezzel utalni? Nem bánthatja őket! Nem engedem!
Mire gondolataimból feleszméltem, már teljesen egyedül álldogáltam. Az ijesztő srác eltűnt, nyomát sem láttam. Ijedten kezdtem el keresni Niall-t, és amikor megláttam, hogy közeledik, elé szaladtam és szorosan öleltem meg, olyannyira, hogy a kezében tartott kaja a földre esett.
- Minden rendben? - zavart volt, de nem ellenkezett. Szorosan bújtam hozzá, és ő is ugyan ilyen erősséggel viszonozta ezt. Mély levegővételekkel próbáltam magam nyugtatgatni, amiben segítségemre volt egy andalító illat. Ez mindig jobb kedvre derített, és most is sikerült.
Szapora légzésem kezdett újra normális lenni, szemeimből a könnyeket kipislogtam.
- Faith, mi történt? - az engem ölelő srác aggódott értem, de nem mondhattam el neki. Nem akarom azzal tönkre tenni az utazásunkat, hogy elmondom neki, hogy ez pszihopata kitudja mennyi ideje követ minket, mert bosszút akar állni az apja miatt. Az apja miatt, aki megkeserítette a gyermekkorom, és elvette tőlem azt, ami egy lány életében a legfontosabb.
-  Menjünk vissza a szállodába. - a jókedv a hangomból eltűnt, már nyoma sem volt az eddigi boldogságomnak. Szerencsére Niall nem kérdezgetett, megfogta a kezem, majd a kocsihoz mentünk.
A szállodába vezető út során se került sor beszélgetésre. Én a plüssömet ölelgetve dőltem neki barátom vállának, ő pedig az ablakon bámult kifele. Nem akartam megszólalni, mert féltem, hogy akkor megkérdezné a vidámparkban történteket, amit jobb szerettem volna elkerülni. Valahogy muszáj lesz elintéznem azt, hogy az a srác vagy mi, békén hagyjon, és úgy csinálni mindent, hogy ne tudjon követni.
Ahogy beértünk a lakosztályunkba egy kisebb fajta megkönnyebbülés járta át a testem, mert tudom, hogy itt semmi bajom nem eshet.
- Mostmár elmondod, hogy mi bajod volt? - ölelt át hátulról Niall. Szomorkás hangja eszeveszettül szexi volt, és nem bírtam ki, hogy ne mosolyogjam el magam.
- Csak fáradt voltam. - vontam vállat. Nem szerettem hazudni neki, de jelen pillanatban nem volt más választásom.
- Azelőtt meg le se lehetett lőni. - nevette el magát. Megnyugodtam, hogy elhitte, azt amit mondtam és nem fírtatja tovább a dolgot.
- A cukor hatása kiment belőlem. - fordultam meg karjai közt. Kicsit fáradtan mosolygott, de még így is kimondhatatlanul szexi volt.
- Az jó, de akkor is gyere velem. - mosolya egyre nagyobb lett, ahogy közelebb húzott magához, és kezét a fenekemre csúsztatta.
- Mostanság egyre többször fogod a seggem. - kuncogtam, majd kezeim hátára tettem és egyre lejebb simítottam, egészen hátsó zsebébe, így én is az ő hátsóját fogtam.
- Talán azért mert jó segged van. - telt ajkait megnyalta, és egy sunyi vigyor ült ki arcára.
- Te sem panaszkodhatsz. - markoltam meg fenekét. Nevetni kezdett mondatomon és tettemen, de úgy látszott nem bánja a dolgot.
- Akkor nézzük miben vagy még jó. - motyogása egyre halkabb lett, arcával egyre közelített felém, míg végül ajkait enyémekre nyomta.
Tökéletes ajkai egyből a lényegre tértek, és nyelvével bejutásért küzdött, amit az én gyengeségemnek köszönhetően egyből megkapott. Akárhányszor csókolt meg, mindig olyan érzés volt, mintha most csókolna először. Annyira óvatos volt, de egyben mégis annyira szenvedélyes, mint még szerintem senki.
Lassan felkapott ölébe és a szoba fele kezdett el haladni velem, és amikor lerakott az ágyra felém mászott, és úgy csókolt tovább. Elmosolyodtam, hogy tegnap mik történtek itt. Úgy látszott, hogy ő is erre godolhatott, mert szintén mosolyogni kezdett, végül pedig elhúzódott tőlem, és a nyakamra tért át.
- Nem, nem. - toltam el onnan fejét - Így is tiszta lila a nyakam, és van rajta két kiló alapozó, szóval azt felejtsd el. - magyaráztam el a dolgokat.
- Megfosztasz a jótol. - szomorkásan nézett rám, ajkait legörbítette.
- Nem hatsz meg. - ráztam meg a fejem.
- Gonosz vagy. - nyújtotta rám a nyelvét. - Mit szeretnél csinálni? - támaszkodott meg felettem normálisan.
- Film nézés? - húztam fel kíváncsian szemöldököm.
- Legyen. - egy gyors csókot nyomott számra, majd kiszaladt a nappaliba a gépért, addig én kimentem a fürdőbe és lemostam a festéket az arcomról, és a nyakamon lévő alapozót. Mire visszamentem a szobába addigra már Niall is az ágyon hasalt, póló nélkül, és az új laptopján kerezsgélt. Nagy mosollyal az arcomon ugrottam hátára, amit nevetve fogadott.
- Jó a hátterem. - mutatott a képernyőre, ahol az egyik közös képünk volt látható.
- Véletlen. - nevettem. Direkt kértem az üzletben, hogy ezt állítsák be, mert így is szerettem volna egy kicsit különlegesebbé tenni, ami azt hiszem sikerült is.
- Még akkor se békéltem meg vele. - próbáltam figyelmen kívül hagyni mondatát.
A filmválasztás kicsit nehézkesre sikeredett, mert sehogy nem tudtunk megegyezni, hogy mit nézzünk. Én a kicsit romantikusabb filmekre szavaztam, míg kedves barátom az akciófilmekre, amikhez most egyáltalán nem volt kedvem. Kő-papír-ollóval szavaztunk, amiből szerencsére én jöttem ki jól, így az volt amit én választottam. Szerintem nem meglepő módon, olyan filmet választottam, amiben egy nagyon kedves ismerős is játszik, ez a film pedig a Hamupipőke története volt, Selena Gomez főszereplésével.
Imádtam ezt a filmet, és mindegyiket, amiben Selena játszott, és nem csak azért, mert ismerem és az egyik legjobb barátnőm, hanem mert nagyon jó színésznő is. Szerintem minden olyan film, amibe bele kezd az nagy sikert arat, legyen szó bármilyen stílusról. 
Amíg arra vártunk, hogy a film betöltsön addig beszélgettünk, és a hercegem hátát kezdtem el masszírozni. A nyögéseiből itélve elég jól viselte. Meglepődve vettem észre, hogy hátán néhány helyen teljes egészén észrevehető volt a körmeim nyomai, ahogy tegnap este kikarmolásztam.
- Szép a hátad. - mutató ujjam végig húztam az egyik piros csíkon.
- Legalább emlékeztet egy jó estére. - hangja tele volt vággyal. Egy szégyenlős mosoly kúszott arcomra, ahogy ismét végig gondoltam a tegnap estét. Akárhányszor arra fogok gondolni, mindig el fogok pirulni, ami ha haza megyünk, nem épp jól fog jönni.
Valahogy szerettem volna jóvá tenni a karmolásokat, így csípőjéről egy kicsit lejebb csúsztam, és előre hajoltam. Számmal súroltam nyakát, és egy apró puszit adtam rá. Tettemtől kirázta a hideg, de nem szólt, hogy hagyjam abba. Gerincvonalán haladva, apró puszikat nyomtan bőrére, egészen boxere tetejéig, majd onnan a karmolás nyomokra tértem. Jól eső morgások, és nyögések törtek fel Niall szájából.
- Ha nem hagyod abba, akkor a tegnap este megismétli önmagát. - nehezen tudta összehozni a mondatot, leginkább csak nyögdécselt.
- Nem bánnám. - hajoltam füléhez, és motyogtam neki, úgy, hogy számmal súroltam a fülét.
- Akkor... - hírtelen megmozdult, így leestem róla, majd kapva az alkalmon, felém támaszkodott. Szemei csillogtak a vágytól, és a még meg nem tett dolgoktól. - Milenne, ha mondjuk csinálnánk valami jó dolgot? - szemöldökét húzogatta, tekintete a számra tévedt, majd vissza szememre.
- Mire gondoltál? - hajába hátulról bele túrtam, és próbáltam magamhoz húzni.
- Nem is tudom. - egy apró csókot lehelt ajkaimra - Lehetne, mondjuk. - most már szám sarkába adott egy puszit - Filmnézés. - egy nagy puszit nyomott arcomra, majd lefordult rólam, és az ölébe vette a gépét. Nagyokat pislogva néztem magam el, hogy most akkor mi is történt.
- Utállak. - mérgesen fontam össze kezeim magam előtt.
- Jóból is megárt a sok. - nevetett.
- Akkor is ezt mond majd, ha tőlem akarsz valamit. - szerettem vissza vágni olyan dolgokkal, amiket ő mond, mert olyankor maga alatt vágta a fát, és utána fortyog magában.
Fáradtan bújtam hozzá, fejem mellkasára helyeztem, a laptopot pedig a derekára rakta, így mindketten teljes egészében láttuk a képernyőjét. Egyik kezét áttette rajtam, és a hátam simogatta vele. Boldogan öleltem át és elindítottuk a filmet.
Amíg a filmmel voltunk elfoglalva teljes egészében megfelejtkeztem, az őrült pasasról, és minden másról. Jól elvoltam most, és azt kívántam, hogy bárcsak örökké tartana ez a pillanat.

56. "Dilis bili"

Sokára igaz, de sikerült meghoznom a részt. Nem volt időm eddig felrakni, mert most hogy beindult a suli, minden nap hulla fáradtan jövök haza, és még utána kezdjek tanulni, meg stb... Most szeptemberben kezdetét vette az utolsó évem a középiskolában, és szeretnék egy picivel jobb tanulmányi eredményt elérni, mint eddig, így most muszáj tanulnom, mert nem sokára érettségi:/ Kicsit félek tőle.....

Szeptember 5.-e van.....MA JELENT MEG A THIS IS US NÁLUNK*---* annyira boldog vagyok, hogy végre ide is elért, de sajnos én nem tudom moziban megnézni. Ahol lakom, itt a közelben sehol nem vetítik, így fel kéne mennem Pestre, amit most nem tudok megengedni magamnak, így maradok annál, hogy majd bátyámmal letöltetem a netről feliratozva. Megnéztem az előzetest feliratozva, és már azon bekönnyeztem...nem tudom mi lesz velem akkor a teljes filmnél:') 
Sokan nézitek majd moziban? Kinek mi a véleménye róla?:)

A nap sugarai kezdték egyre jobban bevilágítani a szobát, a vékony függönyökön keresztül, ezzel egy kis fény vetült a mellettem szunnyadó fiúra is. Arca nyugodt volt, haja kócos, testével félig rajtam feküdt. Imádtam nézni alvás közben, annyira sebezhetőnek tűnt, annyira kis fiúsnak hatott, olyan aranyos volt. Általában úgy szokott lenni, hogy a fiú nézi a lányt alvás közben nézni, de azt hiszem változtatok a szokásokon. Nem mertem aludni az éjjel olyan sokat, mert féltem, hogy minden, ami tegnap este történt csak álom volt, de aztán rájöttem, hogy az teljesen kizárt. Azt az érzést alvás közben nem lehet átélni. Egy álom se lehet annyira hiteles, mint a tegnap estiek.

Néztem barátom nyugodt arcát, és elgondolkoztam, hogy hogyan lehet valaki ennyire tökéletes. Sokan kritizálják, hogy ő más, mint a banda többi tagja, és azt kívánják, hogy bárcsak ne lenne a bandában, de mi jogon? Ugyanolyan jó hangja van, mint a többieknek. Mind az öten különböznek, de ez teszi őket szexissé. Niall is van annyira helyes, mint Harry, vagy a többiek. Lehet utálni vagy szeretni, de a rajongóknak fogalmuk sincs róla, hogy mekkora fájdalmat okoznak Niall-nek, azzal, hogy küldenek neki egy sértő üzenetet. Annyira ártatlan és érzékeny fiú, hogy erre senki nem gondol. De tudom, hogy hamarosan eljön az a nap, amikor őt is annyira fogják Isteníteni, mint a többi fiút.

A szőke haja, a tengerkék szemei, az édes mosolya egytől-egyig, tökéletessé varázsolják. Olyan, mintha nem is közülünk való lenne. Annyira természetfeletti, ahogy egy mosolyával képes engem is mosolygásra késztetni, vagy csak csupán jó kedvem lesz tőle. Nem tudom, hogy illik-e ilyet mondani egy fiúra, de olyan, mintha egy angyal lenne. Igen! Kétségkívül Niall egy angyal.

Hosszú ideig nézhettem, ahogy barátom nyugodtan alszik, amikor már kezeim elzsibbadtak, ahogy támasztottam a fejem. Nem akartam felkelni mellőle, de sajnos muszáj volt, mert a kezeim felmondták a szolgálatot. Nehezen sikerült csak elszakadnom szunnyadó barátom arcától, de leginkább testétől. Ismételten teljesen rám gubancolódott, amit az elején nem is bántam, mert jó volt érezni közelségét, de egy idő után már fojtogató érzés volt. Tudom, hogy ezt tudtán kívül csinálta, így még haragudni se tudtam rá.
Lassan emeltem el lábait, az én lábaim közül, és szerencsére nem is próbálta azokat visszarakni. Egyel közelebb voltam a szabaduláshoz, de még mielőtt teljesen fellélegezhettem volna, először kezeit kellett eltüntetnem mellkasomról. Ez már egy kicsivel nehezebb volt, főleg, mert akárhányszor elvettem őket, ő azon nyomban vissza is rakta őket. Ezzel szórakozhattam legalább öt percig, mire eszembe jutott egy megoldás. Kezeit ismét elemeltem testemtől, gyorsan kigurultam alóla - így pont a földre estem-, majd egy nagy párnát nyomtam karjai közé. Ezt ő nem vette észre, mert amikor átölelte egy puszit adott az anyagra, és tovább folytatta édes álmait. Mosolyogva álltam fel a földről, majd egy apró puszit nyomtam a szőke hercegem arcára, és elhagytam a szobát.
Konkrétan semmihez nem volt kedvem, de azért csak jobb volt a tágas előtérben lenni, mint Niall szorító ölelése között. Nem akartam nagy zajt csapni, hogy tudjon nyugodtan pihenni, de unatkoztam. Telefonálni szerettem volna, de mivel nekem nincs mivel, így még ez az egy is kudarcba fulladt. Ez volt az a pont, amikor eldöntöttem, hogy elmegyek vásárolni - ismét. A semmittevésben meghaltam volna, és mivel nekem szükségem van egy új mobilra, Niall-nek pedig egy laptopra, így az volt a legkézenfekvőbb megoldás, hogy tartok egy shopping körutat. Nem akartam sokáig lenni, így csak egy laza melegítőt vettem fel, egy nagy pulcsival, és egy converse-el, pénztárcám zsebembe dugtam, majd írtam Niall-nek egy cetlit, miszerint egy órán belül visszaérek, ne aggódjon, habár ahogy ismerem még javában szunyálni fog, mire vissza érek.

*  *  *  *  *  *

A papírra írt ígéretem, miszerint egy óra alatt sikerül befejeznem a vásárlást nem épp pontosra sikeredett. Három óra elteltével sikerült csak vissza kóvályognom a szállodába, annyira úrrá lett rajtam a francia láz. Megint bejártam egy csomó helyet, és ismét sikerült jó pár dolgot vennem, de azért köztük volt az is, ami valójában a célom volt. Kicsit félve közelítettem meg a lakosztályunk ajtaját, mert valahogy éreztem, hogy Niall már nem fog aludni, de abban azért reménykedtem, hogy a lapot még egy órán belül olvasta el, mert úgy akkor kevesebbet kellene beszélnem. Nem tudom miért, de valahogy nem szereti ha vásárolok. Megértem, hogy a férfiak nem szeretnek a boltokba várni félórákat a barátnőikre, de ő egy teljesen másfajta érvet hozott fel. Azt mondta, hogy azért nem akarja, hogy annyit költsek, mert az rosszul esik neki, hogy ő hozott el ide, de mégis én költöm a legtöbbet, másokra. Szerette volna, ha ez az út teljes egészében csakis az ő költségein menne. Meghatódtam amikor elmondta a valódi okot, mert tényleg nagyon aranyos volt, de mégsem hagyhattam. Tudom, hogy azt akarja, hogy jó legyen nekem, de ehhez hagynia kell kibontakozni, és néha ez azzal jár, hogy sokat költök másokra is, meg magamra is. Ezért is volt, hogy kicsit féltem, hogyan fog reagálni az új laptopjára. Természetesen nem azt várom ez tőle, hogy a nyakamba ugorjon miatta, de azért remélem elfogadja tőlem.
Félve nyitottam ki a szobánk ajtaját, fejem óvatosan dugtam be a kis résen és kicsit körbeszemléltem a szobában. Nem tudom, hogy örömömre-e vagy épp bánatomra, de drágalátos barátom már a kanapén elterülve váltogatott a különböző csatornák között, az ajtó nyitódására azonban felkapta a fejét, és egy nagy mosoly terült szét arcán.
- Nem tudtam, hogy egy óra, két órát jelent. - édes homlokráncolása egyszerre volt aranyos, és egyben egy kicsit durcás is, ami mosolyt csalt az arcomra.
- Reménykedtem benne, hogy kicsit később fogsz felkelni.- kuncogva zártam be az ajtót, és boldogan sétáltam mellé.
- Ne már, hogy megint vásárolni voltál?! - hitetlenkedve rázta meg fejét, közben ülőhelyzetbe tornázta magát, hogy én is le tudjak ülni mellé. - Kaját hoztál? - kezemből kivette az egyik szatyrot, és reménykedve nyúlt bele, de csalódni kellett, amikor egy halvány pink felsőt halászott ki.
- Ha szeretnéd akkor megeheted. - vettem ki kezéből a pólóm, majd visszadobtam a szatyorba - Amúgy telefont vettem. - lóbáltam meg előtte a másik papír tasakot, amiben vadonatúj készülékem lapult.
- Végre valami normális. - forgatta meg szemeit. Kuncogva ütöttem egyet vállára, mire fájdalmas fejet vágva kapott oda. Nem törődtem vele, csak hagytam hagy szórakozzon fehér iPhone-al, addig is egy kis bátorságot gyűjtöttem, hogy átadhassam neki az ajándékom. Tulajdonképpen azt szerettem volna a géppel kimutatni, hogy nem kell rám annyit költenie, és nem kell azt éreznie, hogy neki kell megvenni mindet, mert én is képes vagyok rá. Az évek alatt megtanultam önálló lenni, és csak olyanokra költök, amik tényleg fontosak. Nem szeretem, ha hülyeségekre dobok ki pénzt, habár azért volt rá példa nem is egyszer.
- Niall, vettem neked is egy apróságot. - félve szólaltam meg, de annál nagyobb magabiztossággal tettem ölébe a becsomagolt ajándékát.
- Ha ez neked az apróság, akkor mi a nagy? - nevetve kezdte el kibontani a zacskóból a gépet, de mosolya teljesen lehervadt, amikor teljes egészében látta, hogy mit is kapott tőlem. Szemei elkerekedtek, és nagyokat pislogott, ajkai egy 'o' alakot vettek fel. Ez volt azaz arc, amit én elképzeltem.
- Niall? - szólítgattam, hátha hamarabb feleszmél a kisebb sokból - Nem tetszik? - kivettem kezei közül a fekete gépet, az asztalra raktam, és az ölébe másztam.
- Nem. - rázta meg a fejét - Vagyis, tetszik, de nem fogadom el tőled! - homlokát ráncolva nézett rám.
- De elfogadod! - bólogattam.
- Nem. - makacskodott - Ez túl drága, ahhoz, hogy én elfogadjam tőled. Majd veszek magamnak. - nem szeretem amikor ennyire keres kifogásokat valami ellen.
- Franciaország se olcsó. - próbáltam valami hiteles okkal visszavágni - És ha újat veszel magadnak, akkor azt eltöröm, és ha utána is veszel egy másikat, akkor azt is. Addig fogok tördelni, amíg el nem fogadod, és hidd el, az sokkal többe fog fájni neked, mint ez. - fejemmel az asztalon heverő gépre böktem. Tudom, hogy eltudom érni, azt, hogy elfogadja.
- Mondták már, hogy akaratos vagy? - kicsit mérgesen nézett rám, de tudtam, hogy nyertem.
- Csak egy páran. - vontam vállat vigyorogva.
- Dilis bili. - forgatta meg szemeit. Elnevettem magam ezen a megnevezésen. Ez is mutatja, hogy a Niall-el való kapcsolatom nem igazán mondható, hisz hány fiú hívja a barátnőjét bilinek? Ezen kívül pedig sok más dolog is van, de azt hiszem, az a legjobb bennünk, hogy mindent átbeszélünk, legyen szó bármilyen apróságról.
A múltkori tettem, mikor kipróbáltattam Niall-el az új ízeket, azt hiszem rossz ötlet volt. Örülök neki, hogy az én kedvemért kipróbált valami újat, de most viszont lehet, hogy nem kellett volna hagynom hogy csigát rendeljen. Biztos vagyok benne, hogy nem fog ízleni neki, de hiába próbáltam beszélni a fejével, nem hallgatott rám, így hagytam, hagy menjen a saját feje után, úgyis rá fog jönni, hogy rosszul döntött.
Egy félórával később pedig, lám beigazolódott a jóslatom. Barátom, ahogy megkóstolta az ínyencségeket, elég fura fejet vágva sietett be a fürdőbe, és ahol a kaja bement, ott távozott is belőle. Persze, ezek után nekem állt, hogy miért nem szóltam neki, de ráhagytam, mert tudom, hogy normális esetben csak röhögne az egészen. Miután sikerült lenyugodnia, megkínáltam a maradék csirke salátámmal, amit már jobb kedvvel fogyasztott el, és ez szerencsére már nem jött vissza se.
- Mikor megyünk haza? - a kanapén voltunk elterülve, fejem Niall ölébe hevert, és a kezével szórakoztam, ő pedig a hajammal.
- Holnap. - kicsit szomorkás volt a hangja, de meg is értem. Nem szívesen akarjuk elhagyni ezt az országot, mert sok jó emlék köt ide, és annyira jó itt lenni. Senki nincs, aki megmondja, hogy mit csináljunk, nincsenek felnőttek, nincsenek menedzserek, az egyetlen rossz, hogy nincsenek barátok se.
- Menjünk el Disney Land-be! - izgatottan ültem fel, amitől egy kicsit meg is ijedt, és homlokát ráncolva nézett rám.
- Hova? - nem tudom, hogy direkt csinálja e. vagy tényleg ennyire értetlenül mondtam.
- Disney Land-be. - vigyorogtam - Már mindenhol voltunk, csak ott nem! - nagyon szerettem volna még eljutni oda, és akkor már biztos, hogy ez lesz életem legjobb nyaralása.
- Majd legközelebb. - vont vállat - Pihenni akarok. - nagyot ásítva dőlt el a díványon. Nem teheti ezt velem. Nem a megszokott mindennapi érzés, tudni, hogy itt vagy Franciaországban, és nem mehetsz el az egyik legnagyobb vidámparkba.
- Azt a repülőn is tudsz holnap. - nyűgösködtem neki, hátha ezzel megenyhítem a szívét, de mogorva fejrázása elárulta, hogy ez nem jött össze. - Jó, akkor pihenj nyugodtan. - sértődötten álltam fel és indultam el a szobán fele.
- Most, hova mész? - Niall kérdése talán még jobban felidegesített.
- Disney Land-be. - adtam a tömör választ, és becsaptam szobánk ajtaját. Valójában nem is haragudtam rá annyira, és részben meg is értettem, hogy lassan 18 évesen nem akar ilyen gyerekes helyekre ellátogatni. Én viszont mindennél jobban szerettem volna eljutni oda, hogy egy kicsit újra gyerek lehessek, ha már korábban nem tudtam az lenni, akkor legalább most lehessek egy picit.
Ahogy rádöbbentem, hogy egy kicsit undok voltam Niall-el, egyből bűntudatom lett, mert egyáltalán semmi okom nem lett volna így kiakadni. Próbáltam ezeket a gondolatokat kiűzni a fejemből, inkább a bőröndből kaptam ki néhány kényelmes ruhadarabot. A választásom egy fekete farmerre, egy Minnie egeres pólóra, és a tornacipőmre esett. Ezeket gyorsan magamra kaptam, majd egy kisebb réteg alapozót kentem a nyakamra, hogy ne lehessen látni a szívásokat, amit drágalátos barátom okozott. Miután végeztem, hajam egy lófarokba nyomtam, kusza tincseimre pedig egy Minnie egeres hajráfot csúsztattam, fekete táskámba beledobáltam néhány fontos dolgom, majd elhagytam a szobát.
Kicsit szomorkásan kerestem Niall-t, de sehol nem találtam. Nem volt se a konyhában, se a teraszon, de még a másik szobában sem. Tudtam, hogy elment. Tényleg nem kellett volna úgy viselkednem, és most magamnak köszönhetem, ha megharagudott rám. Annyira utálom, hogy néha nem tudok uralkodni magamon. Letörten indultam el az ajtó fele miután teljesen megbizonyosodtam róla, hogy szőke hercegem nincs itt. Fejem lehajtva nyitottam ki az ajtót, de megtorpantam a küszöbön, amikor egy fehér converse tűnt fel a látókörömben. Ijedten néztem fel a tulajdonosára, és mikor megláttam, hogy ki az, arcomra egy hatalmas mosoly kúszott. Niall állt ott, kezében egy szál vörös rózsával, a szirmok telt ajkait súrolták.
- Azt hittem itt hagytál. - kicsit szomorú volt a hangom, és gyorsan ajkamba haraptam, ezzel megelőzve az egyre nagyobbodó mosolyomat.
- Tudod, hogy nem tudnálak. - egy apró mosoly kíséretében nyújtotta át a virágot. Remegő kezekkel vettem át, és egyből orromhoz emeltem. Nagyszerű illata volt, semmihez sem hasonlítható.
- Sajnálom a viselkedésem. - szégyenlősen pillantottam fel pilláim alól, zavarban voltam.
- Nem számít. - rázta meg a fejét - Gyere, menjünk Disney Land-be, te Minnie utánzat. - kezét nyújtotta, közben pedig jól szórakozott rajtam. Kuncogtam mondatán, mert ez egy bók akart lenni, azt hiszem.
- Minnie egér nem egész az ő Mickey egere nélkül. - tenyerem az övébe csúsztattam, magam után bezártam az ajtót, és nevetve indultunk a lift felé.
- Ezen segíthetünk. - vont vállat, majd besétáltunk a kis zugba, és vártuk, hogy leérjünk a földszintre. Amíg vártunk, addig a nagy tükör előtt elkezdtem igazgatni a hajam, végül pedig ki is engedtem, így össze-vissza estek arcomba, amit drágalátos barátom segített elrendezni.
- Jól nézel ki. - karolt át hátulról, és egy csókot nyomott nyakamra.
- Melletted muszáj. - kacsintottam rá a tükörben, mire hangos nevetésben tört ki - Ne mozdulj! - szóltam rá, majd telefonom előkotortam és úgy tartottam kezemben, hogy jól láthatók legyünk benne mindketten, és egy képet csináltam rólunk.
- Tudok jobbat. - vette el Niall a kezemből a készüléket, maga felé fordított, egyik kezével a derekam fogtam, míg másikkal a telefont, majd akait enyémekre nyomta. Először csak egy lágy csókot lehelt ajkaimra, pont annyi ideig, amíg egy kép elkészült, utána pedig már zsebre is rakta a telefoncsodát, így mindkét kezével derekam fogta és egy rendes szerelmes csókot kaptam tőle. Nem siettünk, és ez így volt jó. Annyira beleéltük magunkat ebbe az egészbe, hogy szinte a lift pittyegését sem lehetett hallani, ami jelezte, hogy leértünk a földszintre. Nehezen elhúzódtunk egymástól, majd megfogtam a szőkeség kezét, és magam után kezdtem el húzni az aulán keresztül.
- Leetted a szájfényemet. -  súgtam oda neki.
- Finom epres volt. - nyalta meg ajkait, mire csak a mellkasára csaptam egyet, és így folytattuk utunkat a világ egyik legjobb vidámparkja felé.