47. A divatbemutató

Hello:DD Kivételesen nem késtem a résszel, amiért büszke vagyok magamra^^ De sajnos megint csak egy komit kaptam:( Kezdtem pedig megörülni, hogy az előzőkhöz már kaptam 4-5 komit, de úgy látszik mégsem olyan tetszetős az oldal=/ De sebaj, én attól még folytatom, és remélem lesz olyan aki velem tart a végéig!!:D

A divatbemutató helyszínéhez közeledve, egyre jobban kezdtem félni. Gyomrom dió nagyságúra ment össze és a torkomban is egy nagy gombóc volt. Soha nem féltem ennyire, mint most. Annyi mindent kell tisztáznom itt, hogy már nem is vagyok benne biztos, hogy jó ötlet volt eljönni.

- Megjöttünk. – szorította meg a kezem Ryan, mire remegve bólintottam egyet.

- Minden rendben lesz. – simított végig karomon Greta, majd ő is kiszállt Ryan után.

- Nem fog menni. – néztem barátnőmre.

- Profi vagy benne. – bíztatott egy mosollyal. – Bármi lesz is, én mindig melletted leszek. – ölelt meg és ő is kiszállt. Egyedül maradtam, csak a gondolataim és én. De nem volt sok időm. Egy perc elteltével újra nyílt a kocsi ajtó és tudtam, hogy itt az én időm.

- Akkor show time. – motyogtam magamnak, majd arcomra egy hatalmas mosolyt varázsolva fogadtam el Ryan kinyújtott kezét.

A limuzinból kilépve a fotósok hada várt és jó pár rajongó is. Erősen szorítottam meg keresztapám kezét, mire bíztatóan rám mosolygott és elkezdtünk sétálni a nagy fehér parafán elé, ahol az interjúkat és a képeket csinálják. Mosolyogva léptem barátnőm mellé, aki vigyorogva nézett rám, szemében az öröm apró lángját véltem felfedezni. Tudtam, hogy legalább miatta bizonyítanom kell, hisz nem hiába rángattam bele. Azért volt az egész hercehurca, hogy ma minden tökéletesen menjen.

Beállva a parafa elé, ahol a cég logója és neve volt feltűntetve elég sokszor, kezdetét vette az este. Először kissé félénken kezdtem el pózolgatni a kameráknak, majd egyre jobban feloldódtam. Végül is egy nagy móka az egész. Azért a fotósok beszólásai se maradhattak el. Például, „Miért kerültél ki ilyen hamar a rehabról?” vagy, „Miért sajnáltatod magad folyton?”, de a legrosszabb ez volt: „Anyukád nagyot csalódott volna benned, ha látna most, hogy nézel ki!” Ez után a mondat után nagyon kellett erőlködnöm, hogy ne sírjam el magam. Mégis, hogy mondhat valaki ilyet, főleg, hogy ez az egész anya miatt van? Lily látva elkeseredésem, nem fogta vissza magát és előjött a vadabbik éne.

- Mondja csak, magának mit szólnak a szülei, hogy más embert gyaláz? Főleg, hogy az a személy már nincs köztünk? – nézett undorral a fotósra – Tudja mit? Előbb gondolkodjon el a saját életén és utána kritizáljon másokat. De várjunk csak! Magának nincs is élete! – mosolyodott el büszkén, a férfi pedig csak pufogott valamit az orra alatt és az egyik testőr kikísérte. A többi fotós pedig csak egy nagy tapsviharba tört ki. – Még valaki szeretne még mondani valamit? – nézett körbe a tömeget barátnőm, akik elmondtak egy nemet, és tovább tették a dolgukat.

- Nem tudom, mit csináltam volna nélküled. – öleltem meg jó szorosan. – Köszönöm.

- Mondtam, hogy melletted leszek. – puszilta meg az arcom. – De nézd! – húzódott el tőlem, majd hátam mögé mutatott kezével. Kíváncsian fordultam meg, mire egy meglepő arccal pislogó öt srácba ütközött a tekintetem. Kezem izzadni kezdett, szám kiszáradt.

- Lily, bármi is lesz, nem mehetsz a közelükbe! – néztem barátnőmre komoran, ahogy egyre közelítettünk a riporterhez.

- Miért? – nézett rám csalódottan.

- Mert attól, hogy más a hajunk, attól még az arcunk és a hangunk ugyanaz. – motyogtam még el neki gyorsan, majd egy hatalmas mosolyt varázsoltam arcomra.

- És itt van a ma este fénypontja Isabelle DeLuce, a divatcég leendő igazgatója. – konferált fel a nő mosolyogva. – Először is Isabelle, örülök, hogy itt vagy. – Fordult felém mosolyogva. Az én estémen, miért ne lennék itt? Gondoltam magamba.

- Én is. – bólintottam mosolyogva, nem tudtam mit kéne mondanom, hisz ő van meghívva nem én.

- Mondd csak, milyen újra itt lenni? Úgy tudom az elmúlt egy évben elég sok problémád volt. – nem kertelt, egyből a közepébe csapott.

- Tényleg sok gond volt, de azt hiszem, hogy most már minden rendben van. – mosolyogtam.

- Akkor végleg végeztél az önbántalmazással?

- Igen. – bólintottam – Akkoriban egy nagyon mélyponton voltam és nem tudtam mit csinálok. Kamasz voltam és ki akartam élvezni az életet, de rossz irányból közelítettem meg az egészet. Most már tudom, hogy minden rendben lesz, mert olyan személyek vesznek körül, akik nem hagyják, hogy valamiféle kárt is tegyek magamba. – mosolyogtam a nőre, közbe válla felett az öt srácot néztem, akik mosolyogva ismerkedtek. Mégy egy pár kérdést feltettek Lily-nek is, majd utunkra engedtek.

Az egész olyan káprázatos. Mindenkivel beszéltem, aki nagyra tartja anyát és a céget. Tudtam, hogy így mutatják ki tiszteletüket irántunk. Különböző divatcégekből is eljöttek bizonyos személyek csakhogy kimutassák mennyire felnéztek anyára.

Sok emberrel fogtam kezet és ölelkeztem, de azt hiszem egy személynek örültem a legjobban.

- Bella? – ráncolta homlokát.

- Nagyon vészes? – néztem rá félve.

- Nem, de hűha. – nézett végig rajtam – Akár egy hercegnő. – mosolygott.

- Azért ne túlozz. – legyintettem.

- Hidd el csajszi, ez nem túlzás. – kacsintott.

- De az, és te is gyönyörű vagy. – néztem végig rajta. A fekete színű koktélruha tökéletesen simult testéhez, ezzel kimutatva homokóra alakját. – Csinálhatunk egy közös képet? – néztem rá félve.

- Persze. – bólintott, majd Greta segítségével egy újabb Demi-vel közös képem lett. Még egy kicsit elbeszélgettünk, amikor egy család közelített felém. Mosolyogva vártam, amíg elérnek hozzám, majd mindannyijukat egy-egy puszival üdvözöltem.

- Isabelle, rád sem lehet ismerni. – ölelt meg Tony.

- Egy kis újítás mindig belefér. – mosolyogtam.

- És ehhez nincs köze a szőke szabály szegődnek? – nézett rám kérdőn Carlise.

- Talán. – zavartan hajtottam le a fejem és ruhám szélével kezdtem el babrálni.

- Milyen szabályszegő? – nézett körbe Carlise felesége, Debora.

- Carlise csak megint túlozz. – legyintettem és reméltem annyiba marad ez a téma.

- Bella, Bella. – rángatta a ruhám alját a kis Jaymi.

- Hát mi van veled, te nagyfiú? – hajoltam le hozzá és az ölembe kaptam.

- Csinos vagy. – hajtotta le a fejét szégyenlősen, a többiekkel felnevettünk.

- Te pedig nagyon elegáns és cuki. – pusziltam meg puha kis arcocskáját. Az estén talán ez volt a legjobb dolog. Végre találkoztam olyanokkal, akik még emlékeztetik, hogy ki is vagyok és honnan is jöttem. Szerettem velük lenni, de a kötelesség nem vár meg.

Nagy bajban voltam, amikor kiderült, hogy beszédet kéne mondanom, de szerencsére megoldottuk ezt az ügyet. Arra hivatkozva, hogy egy betegség folytán elment a hangom átadtam a megtisztelő feladatot Greta-nak. Nem kell, mondjam, hogy mennyire örült neki.

A beszéd kb 5 perce kezdődhetett el, amikor éreztem, hogy táskámban el kezd rezegni a telefon. Idegesen néztem körbe és tekintetem megfagyott egy bizonyos ponton. Liam, Louis, Harry és Zayn bőszen engem figyeltek és néha összesúgtak egymással. Ezzel nem is lett volna akkora nagy bökkenő, de amikor eljutott a tudatomig, hogy az én barátom nincs köztük egyből tudtam, hogy ki keres.

- Mindjárt jövök. – böktem oldalba Lily-t, aki barátját figyelte – Nem mehetsz, oda ugye tudod? – néztem rá, mire szomorkásan bólintott. A tömegen átverekedve sikerült eljutnom a női mosdóig, ahol először gyorsan szétnéztem nincs-e bent valaki, és amikor meggyőződtem róla, hogy tiszta a terep gyorsan telefonomat kezdtem el keresni és sietősen emeltem a fülemhez a készüléket.

- Szia Niall. – köszöntem bele, arcomra egyből egy mosoly kúszott.

- Végre. Megijesztettél kicsim. Minden rendben? – hangjából tisztán kivehető volt az aggodalom és a kétségbeesés.

- Persze, csak Lily-vel pont lent voltunk valami kaját összedobni, a telefon meg a szobában maradt. – utáltam, hogy hazudnom kell neki, pedig semmivel nem érdemelte ezt ki. Miattam bent maradt a kórházba és én így hálálom meg. Szép kis barátnő vagyok, mondhatom.

- Azt hittem történt valami. – könnyebbült meg.

- Nyugi, minden rendben. – kuncogtam fel – És, mond csak milyen a divatbemutató? – ráncoltam homlokom, bár ezt nem láthatta.

- Valami pocsék. – meglepetten néztem tükörképemre.

- Miért? – faggattam egy kicsit tovább, hogy vajon most mit szúrtam el.

- Azaz Isabelle vagy ki, még csak nem is köszön nekünk. Mindenkihez odamegy, de valahogy minket kerül. A beképzeltsége már messziről látszódik. – hangján tisztán kivehető volt a felháborodottság és az undor.

- Biztos nem lehet annyira vészes. – motyogtam megszeppenten. Fura volt hallani, hogy Niall azt mondta rám, hogy beképzelt vagyok, közbe mégis velem beszél. De ez nem az ő hibája, hanem az enyém, és tényleg igaza van.

- Ne tudd meg mennyire. – morgott, ami egy apró mosolyt varázsolt arcomra – Lehet, hogy inkább elhúzok innen. Megyek, meglátogatlak.

- Nem. – vágtam rá egyből.

- Mi? – lepődött meg.

- Úgy értem, szerintem nem tenne jót nektek, ha csak úgy lelépnél. Én jól vagyok, nincs semmi bajom és úgyis mindjárt fekszek le. Neked viszont sokkal fontosabb a banda. – magyaráztam azt, ami legelsőnek az eszembe jutott.

- Igazad van. – sóhajtott beleegyezően. Egy kő esett le a szívemről, amikor meghallottam, hogy marad. – Még mindig nem értem, hogy lehetett ilyen szerencsém veled. – hangja szerelmesen csengett, ami egyből zavarba hozott.

- Ezt a kérdést én is sokszor felteszem veled kapcsolatban. – kuncogtam.

- Úgy látszik mindketten óriási szerencsések vagyunk. – nevetett fel.

- Bizony. – helyeseltem – De Niall nekem mennem kéne. – amikor kimondtam egy nő lépett be a mosdóba, és ahogy meglátott egy óriási vigyor kerekedett arcán. Kisugárzásából egyből lejött, hogy riporter, ami nekem nem tesz jót, ugyanis állítólag azért nem mondok beszédet, mert nincs hangom, de ha ő most meghall beszélni, akkor ebből, lesz egy kis galiba. Minden figyelmeztetés nélkül nyomtam ki a fülemnél tartott mobilt és a tükörben kezdtem el igazgatni a hajam.

- Isabelle DeLuce?  - lépett mellém, arcán egy idegesítő mosoly ült. Legszívesebben elküldtem volna melegebb éghajlatra, de sajnos nem tehettem meg, így egy kedves mosolyt varázsolva arcomra fordultam felé.

Niall szemszöge:

Idegesen tettem zsebre a telefonom, miután Faith lerakta. Nem tudom mi okból tette, de nagyon megijedtem. Mi van, ha történt vele valami? Bár ez hülyeség lenne, hisz otthon van. Mondjuk tegnap este is ott lett rosszul, úgyhogy nem nagyon nyugodtam meg. Helyette arcom megmostam egy kis hidegvízzel és a tükörbe néztem.

Hajam szanaszét állt, amiatt, hogy folytonosan beletúrok, és untam magam. Nem nekem való ez az egész divat izés dolog. Egy hülye grimaszt bevágva elhagytam a férfi mosdót és indultam el a kis folyosón vissza a srácokhoz. Nem tettem meg alig öt lépést, amikor az egyik ajtó mögül nagy hévvel lépett ki egy szőke hajú lány és azzal a nagy erővel nekem is csapódott. Ha nem nyúltam volna karja után, szerintem tuti hátraesett volna.

- Minden rendben? – próbáltam szemébe nézni, de fejét folyton leszegezte.

- Persze. – bólintott egy aprót és felnézett rám. Kezeim lecsúsztak karjairól, a vér is megfagyott bennem. Ez a lány tiszta olyan volt, mint Faith. Az arcvonása és a szemei szinte tökéletesen beleillettek a barátnőm arcáéba. Úgy tűnt ő is meglepődött, mert szemei neki is nagyok lettek és gyorsan lehajtotta a fejét.

- Niall vagyok. – mutatkoztam be, bár nem tudom minek.

- Isabelle. – motyogta el, hangja elcsuklott, majd minden köszönés nélkül elsietett. Meglepődve néztem utána, hogy még egy rohadt köszönömöt se bír kinyögni. Ha minden gazdag lány ilyen beképzelt, mert azt hiszi, hogy van pénze és bármit megtehet, akkor én nem kérek belőlük.

Nem tudom, miért hiszik azt, hogy bármit megtehetnek, amikor ők is olyan átlagemberek, mint bárki mást. Ezt nem akarom sose! Nem akarok megváltozni, ha netán befutunk a fiúkkal. Én ugyanaz a normális, hétköznapi srác akarok lenni majd, aki ezelőtt voltam, mert semmi nem fog megváltozni körülöttem.

Még mindig idegesen sétáltam vissza a srácokhoz, akik vigyorogva fogadtak.

- Nos, pont a legjobbkor jöttél. – karolt át vigyorogva Zayn.

- Miért? – értetlenkedtem és a pohár pezsgőmért nyúltam.

- Most kezdődik a divatbemutató. – vigyorgott Louis, szemei tele voltak vággyal. Komolyan megijedtem tőle, hogy mennyire fel van spanolva. Ezt a viselkedést igaz már megszoktuk, de nem tőle hanem Harry-től. Erről jut eszembe.

- Hol van Harry? – néztem a srácokra, akik ujjaikkal a színpad másik felére mutattak, ahol a mi kis barátunk beszélgetett az est házigazdájával és annak barátnőjével vagy asszisztensével, vagy kivel. Elég feltűnően néztem őket, amit persze észre is vettek, de nem érdekelt. Szerintem van valami, amit az a két lány titkol, vagy csak a szőke hajú. Nem tudom pontosan, de valami nem oké velük.

- Örülök, fiúk, hogy itt vagytok. – lépett elénk mosolyogva Greta.

- Örülünk a meghívásnak. – válaszolt mosolyogva Liam. Inkább csak beszélne a maga nevében.

- Gyertek, megmutatom a helyeteket. – mutatott kezével a kis színpad felé, majd elindult mi pedig követtük. Út közben a mi kis Casanovánk is befutott, aki nagyon vigyorogva foglalt helyet mellettem.

- Te minek örülsz? – böktem oldalba és végre tekintetét is elszakította a két lányról.

- Nem hogy örülnél, hogy új embereket ismernél meg. – nézett rám hitetlenkedve.

- Ha arra a szőkére gondolsz, képzeld már megismertem elég rendesen. – pufogtam, mire arca elkomorodott, szemei nagyra nyíltak.

- Mi? Mégis mikor és hol? – kérdezte zavarodottan.

- Az előbb beszéltem Faith-el, és akkor összefutottam vele. Egy beképzelt csaj, aki azt hiszi, mindent megtehet. – vontam vállat, ő pedig egy megkönnyebbült sóhajt engedett ki.

- Ha tudnád, hogy ki is ő, akkor nem ezt mondanád róla. – fordult a színpad felé.

- De nem akarom tudni. – durciztam be, kezeim magam előtt összefontam, a székben egy kicsit lejjebb csúsztam és úgy vártam, hogy elkezdődjön a műsor. Szerencsére a mellettem lévő szék üres volt és megnyugodtam, hogy senki máshoz nem kellesz hozzáérnem.

Hirtelen elsötétült minden, majd felszólalt a zene, a fények visszajöttek és megjelent az első modell. Nem tagadom tényleg elég csábító volt, főleg abban a kis ruhában, ami rajta volt. Aztán jött a második modell, de én még mindig ugyanúgy ültem, amikor valaki helyet foglalt mellettem. Felnyögtem, hogy nem lehet ennyire pechem, hogy még ide is leülnek. Unottan néztem a mellettem ülő fekete ruhás lányra, aki mosolyogva nézett rám.

- Hello. – mosolygott.

- Csá. – morogtam el, kicsit se kedvesen, majd visszavezettem tekintetem a színpadra. Aztán elgondolkoztam egy kicsit és szemeim elkerekedtek. Normális ülőhelyzetbe szenvedtem magam, majd csillogó szemekkel néztem a mellettem ülő lányra. Arcán egy mosoly ült, úgy nézte ezt az egészet én pedig eltátottam a szám. Álmaim nője ül mellettem, kedves próbált lenni velem, én meg bunkó módjára viselkedtem vele. Jó vagyok. Gondolom észrevehette, hogy őt nézem, mert zavartan fordította felém a tekintetét, de azért mosolygott.

- Demi Lovato. – motyogtam, mire felkuncogott. Annyira aranyos volt, mint egy kislány, de Faith-nél nem cukibb. Nála senki sem jobb. Száját szólásra nyitotta, de ebben megakadályozta a felcsendülő zene, ami a What Makes You Beautiful volt.

- Hé, ezek mi vagyunk! – kiáltott fel Louis, mire mindenki elkezdett nevetni, még a modell is elmosolyodott pedig neki nem lenne szabad. Végül nagy nehezen elcsendesedett mindenki és tovább folytatódott a bemutató. Míg a srácok egymással beszélgettek én Demi-vel kezdeményeztem párbeszédet.

Rendes lány és nem viselkedett bunkón. Mondjuk mit vártam? Tuti nem küldött volna el melegebb éghajlatra, belőle nem nézném ki. Amíg a modellek fel-alá sétáltak a színpadon mi elbeszélgettük az időt, csupán egy zavaró tényező volt, méghozzá a szőkeség – és kivételesen nem magamra értem. Amióta leült a saját helyére, azóta minket bámul, főleg engem és Demi-t, közbe pedig egy apró mosoly ül száján. Idegesítő teremtmény tud lenni, még így öt méter távolságból is.

Miután véget ért az egész divatbemutató dolog, mindenki szétszéledt. Harry ment vissza a pink csajokhoz, Liam, Lou és Zayn pedig valami idegennel kezdtek el beszélgetni. Én pedig Demi-vel. Sokat beszélgettünk, főleg a zenéről és sokat nevettünk is. Azt hiszem ez az egy jó dolog volt az egész estében.

46. Készülődés

Tudom megint késtem, de mentségemre szóljon, hogy nagyon beteg voltam, kikelni se bírtam az ágyból:s De most itt a rész, remélem tetszeni fog:P

Lily szemszöge:

- Katie, szerintem jobb lenne, ha elmondanád Isebelle-nek is a betegséged. Ennél jobb állapotban sajnos már nem leszel. – nézett nagyira Dr. Carlisle.

- Nem akarom most elrontani az örömét. - rázta a fejét hevesen.

- Joga van tudni az igazságot. – szorítottam meg kezeit. Könnyezve nézett fel rám.

- Liliana ígérd meg, hogy nem fogsz neki semmit mondani erről. – nézett szemembe, a könnyek csípni kezdték a szemem. Hazudjak a legjobb barátnőmnek? Nem kérhetik ezt tőlem.  Hogy nézzek így a szemébe majd?

- Ígérem. – bólintottam egyetértően. Nem tudtam mást tenni, ezt Katie nagyinak kell elmondania, nem nekem.

- Menjünk, megjöttek a laboreredmények. – fogott a kezébe egy aktát az orvos és elindultunk a kórterem felé. Lassan sétáltunk és csendben.

- Lily?! – állt meg velem szemben Zayn.

- Zayn?!  - néztem rá furcsán – Te hogy kerülsz ide? – ráncoltam homlokom, mert tudtom szerint 10 órától nekik fotózás, és már háromnegyed tíz.

- A hős szerelmesünkért jöttünk. – biccentett fejével a kórteremre. Niall itt van? Hogy kerül ide? Időt sem hagyva a gondolkodásra, Zayn már lecsapott ajkaimra, amit örömmel fogadtam. Kezeim nyaka köré fontam és hátulról beletúrtam kusza sötét hajába.

- Menjünk be. – húzódtam el tőle zavartan, mert mögöttünk ott volt az orvos meg nagyi is. Kézen fogva a barátomat léptünk be a szobába, ahol olyan aranyosságot láttam, mint még soha.

Niall az ágyban háton fekve aludt, a mellkasán Bella feje pihent, aki átölelte barátja egész felsőtestét, míg Niall kezei erősen szorították Bella csípőjét. Ajkamba harapva olvadoztam.

- Olyan aranyosak. – néztem barátomra, aki csak a szemét forgatta.

- Ez szabályszegés. – rázta a fejét rosszallóan Carlisle.

- De attól még tényleg nagyon aranyos. - állt a védelmemre nagyi. Egy hirtelen ötlettől vezérelve előkaptam a telefonom a táskámból és csináltam egy képet róluk.

- Ennek örülni fognak. – puszilta meg homlokom Zayn. – De nekünk már tényleg menni kéne. – indult el az ágyhoz és elkezdte finoman költögetni haverját, nem sok sikerrel.

- Bella, kellj fel. – segítettem neki a másik oldalról, de meg sem mozdultak. Látszik, hogy komolyan összeillenek. – Reménytelen. – ültem le unottan egy székre.

- Már tudom. – vigyorgott barátom és Niall fölé hajolt. – Niall kigyulladt a Nando’s. – mondta egy kissé hangosabban, mire a szöszinek egyből kipattantak a szemei.

- Mi? Hol? –nézett körbe kómásan.

- Örülök, hogy visszatértél közénk haver! – simogatta meg a fejét, amin csak nevetni tudtam. Komolyan ennyire kaja mániás lenne? Halk nyöszörgés törte meg a csendet, amire mindannyian Bella-ra néztünk.

-  Meghalt valaki vagy mi ez a nagy csend?  - dörzsölte meg szemeit, amin mindenki csak felnevetett. Végül az orvos szidása és Bella-tól és tőlem való elbúcsúzkodás után a két srác elment, mert már nem kicsit késésben voltak.

Végül Carlisle elmondta, hogy tényleg csak ételmérgezést kapott el Bella, és már el is hagyhattuk a kórházat, egyenesen haza vettük az irányt.

Bella szemszöge:

A kórházból való kiengedésem után egyből haza vettük az utat, ahol gyorsan lefürödtem és rendbe szedtem magam, meg persze Lily is. Ezután jött Greta és Randy, akiket meggyőzve arról, hogy tényleg nincs semmi bajom elindultunk egy wellness központba, hogy fel tudjunk készülni az estére.

Nem kell mondanom, hogy az egész nap rohangálásból és idegeskedésből állt. Greta mindig félt, hogy el fogunk késni, ha egy kicsivel is tovább maradtunk az edző teremben, a szaunában, a szoliban vagy épp a masszázsnál. Komolyan ki tud készíteni néha.

Négy óra után még a manikűrösnél ültünk és épp beszélgettünk, amikor egy ismerős hang csapta meg a fülemet. Először kétségbe estem, hogy, hogy kerülnek ide, de végül kiderült, hogy a tv-ben épp most megy az interjújuk. Kíváncsian szegeztük mindannyian tekintetünket a készülékre.

- És mondjátok csak srácok, mik a terveitek a jövőre nézve? – tette fel a kérdést a műsorvezető nő.

- Nem nagyon álmodunk előre, csak a jelennek élünk. – válaszolt Louis.

- De annyi biztos, hogy még sokáig együtt szeretnénk lenni. – szólt közbe Niall.

- Nagy tervek. - nézett elismerően a férfi. 

- Akkor folytassuk a rajongók kérdésével. - vette át a szót ismét a nő. – Mi volt ez eddigi legjobb élményetek?

- Szerintem bátran kijelenthetem, hogy az, amikor összeraktak minket. – nézett végig a fiúkon Liam, akik csak helyeslően bólogattak.

- Milyen volt úgy indulni a versenyen, hogy hírtelen egyből öten lettetek? – nézett kíváncsian Harry-re a nő.

- Először fura és az elején voltak is kisebb-nagyobb veszekedések, de azok a viták kovácsoltak össze minket barátokká. És azt hiszem, hogy sokkal jobb volt együtt indulni, mint külön, mert így volt kivel megosztani az egészet, és mindig számíthattunk egymásra. – válaszolt diplomatikusan Harry.

- Akkor pont jókor voltatok jó helyen. – mosolygott a nő, mire a fiúk csak bólintottak.

- Újabb rajongói kérdés. – vette át a szót a férfi – Randiznátok rajongókkal?

- Szerintem ez mindig más. – vont vállat Louis.

- Én igen. – vigyorgott Niall – Persze, amíg nem sikít az arcomba. – tette hozzá.

- Akkor Niall a barátnőd is rajongó?- nézett kíváncsian a srácra a nő. Bagoly szemekkel néztem a képernyőt. Miért kérdezgetnek rólam?

- Anti. – köhintett fel Lou. Ha tudtam volna, akkor most szívesen megöltem volna.

- Ó, szóval utál titeket? – nézett meglepetten a nő, gondolom nem erre számított.

- Határozottan nem! – válaszoltak egyszerre – Csupán annyi, hogy nem nagyon bírt minket, de szerencsére ezen gyorsan tudtunk segíteni. – mosolygott Liam.

- Megtudhatunk még többet erről a titokzatos lányról? – nézett kíváncsian Niall-re a nő.

- Nem. – válaszolt komoran, amin csak kuncogni tudtam. – Nem szeretném, ha valaki is megfenyegetné vagy valami, szóval nem szeretnék róla sok mindent elmondani, legyen annyi elég, hogy szeretem, és jól megvagyunk. – mosolygott a két műsorvezetőre.

- Értem. – mondta a nő. – Zayn és te hogy állsz lányok terén? – terelte a szót Niall-ről.

- Megvagyok köszönöm. – mosolygott zavartan.

- Tudtad, hogy valamelyik este lencse égre kaptak egy étterem előtt egy vörös hajú lánnyal? - nézett ördögien a férfi.

- Hogy mi? – visított fel mellettem Lily.

- Igen, de nem szeretnék én sem sok mindent elmondani róla. – nézett Zayn a képernyőre, ahol egy képet mutattak róluk és Lily arca teljes mértékben kivehető.

- Ebből még baj lesz. – motyogtam az orrom alatt, Greta pedig kikapcsoltatta a tv-t. Félve néztem barátnőmre, aki megsemmisülve nézett maga elé. – Minden rendben? – léptem mellé, kezeim hátra simítottam.

- Utálni fognak. – nézett rám könnyes szemekkel.

- Ez ezzel jár. – vontam vállat. – De nyugi nem lesz semmi baj. – öleltem meg.

Még egy kicsit elidőztünk itt, de hat órakor elindultunk, mert lassan kezdődik az egész. A kocsiba beszélgettünk az estéről, amikor a telefonom jelzett, hogy üzenetem jött. Gyorsan előszedtem, amikor jelezte, hogy egy MMS-em jött méghozzá Liam-től.

„A mi hős szerelmesünk”

 Niall a kocsi ülésén elterülve, a pulcsijával betakarva aludt. Annyira aranyos volt, mintha csak egy kisgyerek lenne. Ajkamba harapva ráztam meg a fejem, majd pötyögni kezdtem, de nem Liam-nek, hanem Harry-nek.

„Gyere nálunk, VÉSZHELYZET!”  - gyorsan elküldtem, majd tekintetem visszavezettem a társaságra.

* *  *  *  *  *

- Greta elszakítod a ruhát. – kiabáltam a hátam mögött ügyködő nőre.

- Bocsi, de már kész is van. – húzta fel a cipzárt a ruhámon.

- Végre. – nyögtem fel. Remegve sétáltam a tükör elé és néztem végig magamon, most már teljesen kész állapotomban. A ruha mesésen nézett ki, a smink is egyszerű, de gyönyörű, körmeim is halványrózsaszínben pompázott és a szőke hajam szög egyenesen hullott vállamra. Az egyetlen bökkenő a csuklóm volt. A vágás ott díszelgett és akármennyi alapozót raktam rá, nem tűnt el.

- Gyönyörű vagy. – mosolygott rám Lily.

- Te sem panaszkodhatsz. – mosolyogtam és végig néztem rajta. A ruha tökéletesen passzolt rá, a halványrózsaszín haja neki is egyenes volt és a smink neki is egyszerű volt. – Lily, szeretnék még adni valamit. – sétáltam az ágyamhoz és előhúztam a párnám alól a kis dobozkát, amit még Greta-ék raktak ide.

- Mi az? – nézett értetlenül a kezemre, amikor elé sétáltam.

- Ez egy aprócska kis ajándék. Remélem tetszeni fog. – nyújtottam át a halvány rózsaszín dobozt. Kíváncsian kötötte ki először a masnit, majd levette a tetejét. Száját eltátotta, amikor meglátta a benne lapuló ajándékot.

- Bella, ez az? - nézett rám könnyes szemekkel.

- Igen, ez az a karkötő, amit múltkor néztünk. – mosolyogtam.

- Uramisten, köszönöm. – borult nyakamba és szorosan megölelt.

- Azért ne sírd el a sminked légy szíves. –szóltam rá, ahogy meghallottam hüppögését.

- Bocsi. – húzódott el tőlem kuncogva. – Te vagy a legeslegjobb barátnő a világon. – mosolygott rám.

- Úgy ahogy te is. – kuncogtam. – Mindjárt jövök. – indultam be a gardróbba az ott feledett táskámért. Kicsit keresve igaz, de megtaláltam, majd teljes pompában visszamentem a szobába. Meglepetésként ért, hogy Harry itt van. Nem siette el a dolgokat.

- Hello. – köszönt, ahogy meglátott, és jó alaposan végig mért. – Harry Styles. – nyújtotta felém a kezét, én meg zavartan néztem rá. Nem ismer fel a parókától?

- Isabelle DeLuce. – fogtam vele kezet vigyorogva, mire neki az álla a földre esett.

- Bella? – szólalt meg egér vékony hangon, amin felnevettem.

- Személyesen. – mutattam magamon végig.

- Hűha. – törölte meg homlokát. – Akkor most már értem Lily kinézetét is. – beszélt inkább magához, mint hozzám.

- Lenne egy nagy kérésem tőled. – néztem komolyan szemébe. – A divatbemutatón ne engedd, hogy a srácok még csak véletlenül is, de velem legyenek.

- Miért? – értetlenkedett.

- A hangom alapján felismerhetnek, főleg Niall. –húztam el a szám.

- Értem. – bólintott minden tudóan. – Megígérem, hogy még csak a közeledben sem lesznek. – mosolyodott el.

- Köszöntem. – könnyebbültem meg és megöleltem.

- Amúgy gyönyörűek vagytok mindketten. – nézett végig rajtam és Lily-n.

- Te is jól nézel ki. – dicsérte meg öltözékét Lily.

- Kösz. – nevetett fel. – De megyek, mert Liam így is ki akar nyírni, hogy eljöttem és mindjárt indulunk. – forgatta meg szemét. – Ott találkozunk hölgyeim. – ölelt meg még egyszer, majd választ sem várva kisietett a szobából.

- Túl sok kávét ihatott. – mutatott az ajtó fele Lily, amin csak kuncogtam.

- Menjünk. – biccentettem az ajtóra, majd kistáskánkat kezünkbe véve indultunk el lefele. Ahogy egyre közeledett a nyolc óra én annál inkább paráztam.

- Lányok. Gyönyörűek vagytok. – állított meg Brian a lépcső alján.

- Köszönjük. – válaszoltunk egyszerre.

- Miért vagytok már ilyen nagyok? – nézett ránk könnyes szemekkel Mandy.

- Nyugi, holnaptól megint gyerekek leszünk. – ölelte meg Lily, amin mindenki felnevetett.

- Aranyom. – ölelt meg nagyi is sírva. – Mindannyian büszkék rád. – suttogta a fülembe. Egy nagyot nyeltem, hogy nehogy elsírjam magam.

- Tudom. – motyogtam.

- Gyertek egy képre. - szólt ránk Brian, majd beállított minket és már kattant is a fényképező gép. Több kép is készült, csakhogy mindenkivel legyen egy, végül nyolc óra előtt húsz perccel Randy szólt, hogy itt a limuzin és indulnunk kell. Hasam dióméretűre zsugorodott és táskám markolásztam idegesen, ahogy beültünk a kocsiba és a sofőr gázt adott.

45. Dr. Cullen

Sziasztok:) Nos, ahogy ígértem, szülinapom alkalmából itt lenne a következő rész:) Nagyon örülök, hogy ismét 5 komit kaptam és a díjak is nagyon feldobták a napom tegnap:) 

A részről annyit, hogy remélem tetszeni fog és komizzatok!!;)

Bella szemszöge:

Semmi jele nem volt annak, hogy valami komolyabb bajom lenne. A szédülésem elmúlt és már hányingerem sem volt, viszont folytonos csipogásokat hallottam jobb fülem felől. Nem akartam arra gondolni, hogy mi lehet az, mert már előre tudtam.

A szokásos gyógyszerillat hamar megcsapta az orrom, a csipogás pedig még jobban megerősített azt, amire gyanakodtam.

Lassan elkezdtem pislogni, de a fehér szín annyira zavarta a szemem, hogy nehéz volt megszokni ezt az egészet. Nem telt bele sok időbe, mire már rendesen láttam és először barátnőm aggódó tekintetébe ütköztem bele.

- Szia. – motyogtam és egy mosolyt erőltettem arcomra.

- A szívbajt hoztad rám. - ölelt magához jó szorosan. Felkuncogtam viselkedésén.

- Rég találkoztunk Isabel. – köszönt egy férfihang Lily mögül. Kíváncsian húzódtam el tőle, mire akaratlanul is egy hatalmas vigyor kerekedett arcomon.

- Dr. Cullen?! – hitetlenkedtem, mire felnevetett.

- Csak Carlisle! – nézett rám komoran, de egy apró mosoly neki is ott ült szája sarkán. – Hogy érzed magad? – tért át az orvos szerepébe.

- Sokkal jobban. – mosolyogtam.

- Ahogy behoztak, annál tényleg jobban festesz. – nézett végig arcomon, majd egy kisebb vizsgálatot csinált rajtam.

- Mindenkire a frászt hoztad. – rázta a fejét rosszallóan Lily.

- Mondd, hogy Selena-t nem hívtad fel ezért! – néztem rá könyörögve, mire lehajtotta a fejét és megrázta a fejét.  -  Lily miért kelletett őt is bele keverni?

- Megijedtem. – vont vállat még mindig lehajtott fejjel. – Inkább szólok a srácoknak. – sétált ki a szobából.

- Ne haragudj rá, ő csak jót akart neked. – simított végig vállamon Carlisle.

- Tudom. – motyogtam. – Tényleg amúgy mi volt a bajom? – néztem rá.

- Elsőre ételmérgezésre gyanakszunk, de pontosat csak holnap reggel tudok mondani, ugyanis akkor jönnek meg a labor eredmények. – nézett le a kezében tartott lapokra.

- Akkor maradok?! – húztam el a szám. 

- Egy éjszakába nem halsz bele. – forgatta meg szemeit. Ezzel ellenkezhettem volna, de inkább ráhagytam az egészet.

- Amúgy, hogy-hogy itt futunk össze? – tátottam el a szám.

- Jelenleg itt praktizálok, meg itt is lakunk. – ült le az ágy szélére – Képzeld Debora és a gyerekek már nagyon várják a holnapi divatbemutatót. – lelkendezett hatalmas mosollyal.

- Én is. - bólintottam egyetértően. – Rég nem láttam őket. – elékeztem vissza az utolsó találkozásra.

- Nyugodj meg, holnap este lehetsz velük eleget. – nevetett fel, mire nekem is egy apró mosolyt csalt az arcomra.

- Carlisle, kérhetek valamit? – néztem szemébe félénken. Egy apró bólintással jelezte, hogy igen, ezért folyattam. – Légyszí senkinek ne mondj semmit az állapotommal kapcsolatban. Nem akarom őket ilyen apróságokkal terhelni.

- Rendben, de legalább ezt edd meg. –nyújtott felém műanyag tálban egy kis salátát.

- Köszönöm. – mosolyogtam rá hálásan, kezéből kivettem az ételt és lassan elkezdtem enni.

- Semmiség. – vont vállat – Megígértem apukádnak, hogy bármi is lesz, vigyázni fogok rád.

- Mindenki megígérte, de lássuk be, nem lehet minden apró kis bajtól megóvni. – hajtottam le a fejem. Tudom, hogy nem akarnak nekem rosszat, de néha már annyira elegem van ebből, a „megígértem a szüleidnek” dumából, hogy az valami hihetetlen. Szerencsére végszóra betoppantak a fiúk, élükön Harry-vel.

- Nyuszi! – kiáltott fel már az ajtóban és több se kelletett neki, egyből jött megölelni. Szó szerint kinyomta belőlem a maradék életet is, de végül Liam elráncigálta tőlem és jöttek a többiek is, kivéve Niall. Ő az ablakon bámult kifele.  Próbáltam nem rá figyelni, de mégiscsak rosszul éreztem magam. Mélyen magamban reménykedtem benne, hogy az egész veszekedés csak egy rossz álom volt.

- Hogy vagy? – simította egyik kezét kezemre Harry.

- Sokkal jobban. - mosolyogtam rá.

- Végre ettél. – motyogta Carlisle, mire rosszallóan néztem rá.  -  Elnézést. – forgatta meg szemeit. – Mennem kell. – nézett rám. – Reggel találkozunk. – intett, míg a többieknek biccentett.

- Hé. – szóltam utána, mire kíváncsian fordult vissza – Köszönöm Dr. Cullen. – vigyorogtam rá. Imádtam azzal cukkolni, hogy úgy hívják, ahogy az Alkonyatban az orvost. Dr. Carlisle Cullen. Kísérteties, mert még nagyjából hasonlítottak is, csak annyi a különbség, hogy a mi Cralisle-unknak barna haja és kreolos bőre van, míg a filmbéli úgy néz ki, mint egy élőhalott.

- Igazán nincs mit Isabella. –mosolygott, majd távozott is.

- Szóval mi történ? – hozott vissza a jelenbe Liam.

- Elájultam és ez az idióta nem kapott el! – böktem oldalba Hazza-t mire felháborodva nézett rám.

-  Mégis honnan kelletett volna tudnom, hogy el fogsz ájulni? – adott hangon felháborodottságának.

- Szóltam, hogy kapj el. – néztem rá, mint egy hülye gyerekre szokás.

- Legközelebb először fejezd be a mondatod és akkor talán segíthetek. – nyújtotta rám a nyelvét, akár egy óvodás.

- Én kérek elnézést. – tettem magam elé két kezem.

- Miután kiveszekedtétek magatokat elmondanátok, hogy mi van veled? – nézett rám Louis.

- Valószínűleg ételmérgezés, de pontos eredmény holnap reggel lesz. –vontam vállat.

- És addig ezzel a nyúlkajával tömöd magad? – bökött Zayn a kezemben lévő salátára. Megforgattam a szemem és tovább folytattam az evést, közbe a srácok meséltek, hogy mi történt az alatt a 3 óra alatt, amíg én „aludtam”. Sok mindenről nem maradtam le, amit hallottam belőle, ugyanis mással voltam elfoglalva.

Tekintetem az ablakban ülő srácra terelődött aki, amikor észrevette, hogy őt nézem inkább az ablakra szegezte tekintetét. Szomorú és egyben haragudtam is. Szomorú voltam, hogy még csak véletlenül sem jön közelebb és haragudtam, hogy ennyire elrontottam. Én tettem tönkre, azt, amit nagy nehezen sikerült helyrehoznom, most mégis olyan, mintha nem is ismerne. Nagyon remélem, hogy nem gondolta komolyan azt az egészet, mert ha igen, akkor elveszettem.

- Hé, figyelsz te rám? –bökött oldalba Louis.

- Mi? – néztem rá értetlenül.

- Magatokra hagyunk. – válaszolt Liam. Mielőtt azonban reagálni tudtam volna, már azt vettem észre, hogy síri csend lett. Itt hagytak vele, kettesben. Nem akartam jelenleg ezt az egészet. Tudom, hogy meg akartam vele beszélni, de nem most. Nem vagyok olyan állapotban, hogyha úgy van, akkor veszekedjünk. Nem itt és nem most!

Lassan felültem, lábaim felhúztam és két kezemmel átfogtam térdeim. Nem tudom, hogy mit kéne mondanom, vagy egyáltalán meg kéne szólalnom? Várjak vagy nem? Kikészít ez a semmit tevés.

- És hogy vagy? – szólalt meg rekedtes hangon, hangja közelebbről csengett. Lassan felemeltem a fejem és arcára néztem. Szemével arcom fürkészte az ágy széléről és ujjait tördelte.

- Rosszul. – motyogtam. Tudja, hogy nem a jelenlegi állapotomra értem az egészet. – Niall figyelj. – kezdtem bele mondani valómba. – Én, sajnálom az utolsó mondatot. – szemeim csípték a könnyek – Vagyis az egész veszekedést. Nem akartam semmi olyasmit mondani, csak egyszerűen elpattant az agyam. – egy könnycsepp futott végig arcomon, elemeltem tekintetem arcáról. Nem tudtam tovább folytatni, elcsuklott a hangom. Utáltam magam jelenleg.

- Nyugi. – süppedt be mellettem az ágy és egy kéz simított végig hátamon. Ahogy felfogtam, hogy Niall az szorosan bújtam hozzá és arcom mellkasába fúrtam. – Minden rendben. – puszilt bele hajamba. Örültem, hogy nem haragszik vagy, hogy legalábbis nem mutatja ki. Örültem, hogy itt van velem. Még szorosabban bújtam hozzá, ami szinte már így is lehetetlen volt és beszippantottam tökéletes kölnijének illatát. Megnyugtató hatással volt rám, akár a drog. Igen! Az illata a drogom és Niall a dílerem.

- Annyira sajnálom. Ne haragudj rám. Szeretlek. – motyogtam még mindig mellkasába.

- Én is szeretlek, és nem haragszom. – puszilta meg homlokom. Hitetlenkedve emeltem fel a fejem. - Igaz rosszul esett az utolsó mondat, de én is hibás voltam benne. - vont vállat.

- Mivel érdemeltelek ki? – töröltem meg szemeim, mire elmosolyodott. Felült rendesen az ágyra, kezeit derekamra csúsztatta és úgy húzott magához egyre közelebb. Ajkamba harapva közeledtem hozzá. Homlokunk összeért és úgy néztünk egymás szemébe. Lehelete csiklandozta bőrömet, ami csak még jobban mosolygásra késztetett. Orrunkat néha összedörgölte, amin csak kuncogni tudtam és végre bekövetkezett az, amire már olyan régóta vártam.

Száját lassan enyémre nyomta és egy lágy csókot lehelt ajkaimra. Hasamban a pillangók már ennyitől örömtáncot jártak, kezem remegett. Nyelvével bejutásért könyörgött és nem tudtam ellenállni neki, így hamar sikerült is neki. Nem tartott sokáig ez a csók, de mégis tudtam, hogy ő az enyém. Bármi történt is már nyoma sincs.

- Annyira aggódtam. – döntötte homlokát enyémnek és úgy néztünk egymás szemébe. Gyönyörű kék szemei csillogtak a könnyektől.

- Minden rendben van. – simítottam végig arcán. 

- Még egy szívbaj és nem tudom, mit csinálok veled. – szorította meg csípőmet.

- Megpróbálok vigyázni. – nevettem fel.  – Amúgy nem kéne már mennetek? – húzódtam el kicsit távolabb tőle.

- Máris küldesz? – háborodott fel.

- Hidd el, ha lehetne, el sem engednélek innen. – motyogtam zavartan, éreztem, ahogy a forróság elönti az arcom. – Csak azért, mert holnap hosszú napotok lesz, nem? – tereltem a témát.

- Egy dedikálás, egy interjú és a divatbemutató. – legyintett nem törődöm stílusban, mire kíváncsian húztam fel egyik szemöldököm. – Na, jó végig gondolva tényleg fárasztó nap lesz.

- Akkor menj, a többiek úgyis várnak már.

- Nem hagylak egyedül. – szorította meg a kezem.

- Nem lesz semmi bajom. Elszökni meg úgysem tudok. – mutattam a kézfejembe szúrt infúzióra.

- Várj egy picit! – állt fel hírtelen és kiviharzott a szobából. Először nem tudtam hova tenni ezt, de ahogy eltelt 3-4 perc kezdtem egyre jobban aggódni. Boldogan feküdtem vissza párnámra és vártam, hogy az én szőke hercegem visszaérjen. Szerencsére nem telt bele sok időbe és az ajtó nyitódását majd záródását hallottam. Erőm nem volt megnézni ki az, de ahogy besüppedt mellettem az ágy, egyből tudtam.

- Te mit csinálsz? – fordultam felé, ahogy megpróbált bemászni az ágyamba.

- Próbálok a barátnőmmel aludni. – magyarázta, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga.

- Mi van a többiekkel? – néztem rá értetlenül.

- Elküldtem őket. – húzta le cipőjét és féloldalasan befeküdt mellém.

- Nem vagy normális. – csúsztam kicsit arrébb, hogy kényelmesen el tudjon feküdni. – Kicsi ez az ágy. –panaszkodtam.

- Nekem bejön. – húzogatta szemöldökét perverzen.

- Valahogy gondoltam. – forgattam meg szemeim. – Nem szabadna itt lenned ilyenkor, ugye tudod? – feküdtem mellkasára.

- A szabályok azért vannak, hogy megszegjük őket. – vont vállat, kezét derekamra csúsztatta.

- Pontosan. – értettem vele egyet. Egyenletes szívdobogás hirtelen őrült ütemben kezdett el verni. A legjobb altatódal az egész világon.

- Álmos vagy? – puszilta meg homlokom, mire csak kábán bólintottam. – Akkor jó éjt hercegnőm. – húzott magához közelebb, én pedig arcom mellkasába fúrva léptem át álomvilág kapuján.

Díjak^^

Sziasztok, most kivételesen nem új résszel jöttem, hanem kaptam két díjat*--*
Annyira örülök, hogy értékelik/értékelitek az írásom^^ Most tökre feldobtátok az eddigi rossz napom:D

Szóval, köszönöm a díjakat DreamerGirl -nek és smile-girl.:))) -nek!!:)) 

Szabályok:
1.) Mindenkinek 11 dolgot kell mondania magáról!
2.) A jelölő mindegyik kérdésére válaszolni kell!
3.) 11 kérdést kell feltenni a jelölteknek!
4.) 11 embert meg kell jelölni és linkelni! (Nincs visszaadás/ visszajelölés)


1.) 
1. két fiú testvérem van 
2. holnap lesz a szülinapom^^ 
3. utálom, hogy néha elgondolom, hogy hogyan lesz egy-egy rész, de nem tudom olyan jól megfogalmazni végül:S 
4. nagyon érzékeny vagyok, főleg, hogyha a külsőm miatt kritizálnak vagy szólnak be 
5. jövőre fogok érettségizni, ha minden jól megy 
6. anyum néha Garfield-nak szokott hívni, mert van hogy felkelek, eszek, filmezek és alszok:'D 
7. a példaképem anyukám és Demi Lovato!:) 
8. a szüleim még 9 éves koromban váltak el 
9. mostanság már nem nagyon szoktam gépezni, helyette  kisöcsémmel focizok vagy nagyimnál vagyok 
10. szeretem szívni a bátyám haverjainak a vérét, főleg hogyha beszólnak az 1D-re:'D 
11. az osztályunkba csak én szeretem az 1D-t 

2.) Először DreamerGirl kérdései:) 

-Hány részesre tervezed a blogodat? Ezt még nem tudom, de már nem olyan sokra:) Legfeljebb 20, de lehet, hogy már annyi se, de lehet, hogy még több...Passz:)
-Van olyan film/zene amin sírtál? Ha igen, melyik? Mivel érzékeny vagyok, így sok film volt ami megsiratott (de a Titanic, az valahogy soha!), és zene is volt, de így most hirtelen nem jut eszembe:/ De az biztos, hogy az 1D videónaplóin bekönnyeztem:)
-Milyen suliba jársz? kereskedelmi szakközép 
-Van kedvenc blogod? Ha igen melyik? nem nagyon van, ugyanis nem nagyon szoktam blogot olvasni, vagyis inkább csak olyanokat olvasok, amiket már befejeztek az írók:)
-Melyik számot hallottad utoljára? Demi Lovato ft. Cher Lloyd - Really Don't Care
-Mi/ki inspirál az írásban? valamikor csak egy zene, egy film, vagy ép a srácokról, egy kép vagy videó, mikor mi:)
-Hogyan lettél directioner? Húú, hát először 2011 nyarán halottam róluk, amikor egy blogot olvastam, és akkor utánuk néztem egy kicsit. Megnéztem az X Factor-os fellépéseiket, a videónaplóikat, és egyre jobban szimpatikusabbak lettek, és tetszett bennük az, hogy nem adták fel az álmaikat, mind az öten tettek azért, hogy bekerüljenek az élő show-ba. Ők tényleg sokat küzdöttek azért, hogy elérjenek oda, ahol most vannak, és ha bárki lemeri szólni őket, akkor csak annyit tudok mondani annak az illetőnek, hogy: "Először járd végig azt az utat, amit ők, és fogadni mernék, hogy te már a felénél feladtad volna!". Szóval ahogy kijött a WMYB folyton csak azt hallgattam és anyumnak is felvázoltam, hogy egyszer találkozni foguk velük, amin persze jókat nevet a mai napig, de egyáltalán nem bántam meg, hogy megismertem őket és örülök, hogy Directioner lehetek!!:)
-Mivel szeretnél foglalkozni felnőtt korodban? nem tudom még, ezen annyira még nem gondolkoztam, inkább csak az számít, hogy boldog legyek:)
-Mikor van a névnapod? augusztus:)
-Van valami furcsa szokásod? Ha igen mi? Általában egy videónál először a komikat szoktam elolvasni és csak utána döntöm el, hogy megnézzem-e vagy sem:'D lehet hülyeség de ez van.. és még persze van egy csomó, de azokat inkább nem kezdem el sorolni 
-Tumblr vagy weheartit? WeHeartIt<3

És akkor most smile-girl:))) kérdései:)

1. Mi a kedvenc állatod? nem tudom, nincs külön kedvencem 
2. Honnan szoktál fényképeket tölteni? WeHeartIt-ről:)
3. Kedvenc márka? nincs
4. Megrendelted a directioner Popcorn számát? nem, mert szerintem felesleges lenne, mert újakat már úgysem tudnának benne mutatni vagy mondani, mert mindent tudunk róluk.
5.Mi az a dolog amire régóta vágysz? hogy egyszer kijussak Londonba:) 
6. Hány legjobb barátod van?  most vesztettem el, de azt hiszem van másik akire számíthatok bármikor és bármiben:)
7. Tudsz /Szeretsz énekelni? Szeretni szeretek, de sajnos nem tudok:S De azért a családomat szoktam kínozni ezzel:D
8. Kedvenc dal a 1D-től? mindegyiket imádom, de ha nagyon választani kell akkor, Kiss You, One Way Or Another, TheyDon't Know About Us, Tell Me a Lie, She's Not Afraid
9. Írd le a három kedvenc előadód. Demi Lovato, Selena Gomez és Little Mix
10. Voltál már One Direction koncerten? Sajnos nem, és nem is fogok:( Igaz nagyon szeretnék eljutni, és találkozni velük, de sehogy nem tudok/tudnék, mert a jegyek nagyon drágák, plusz a szálloda meg az odautazás meg stb. 
11. Mit szeretsz jobban? Adni vagy kapni? Nem is tudom, azt hiszem is-is:D örülök, hogyha látom az illető arcán, ha örül annak amit kap tőlem, főleg barátnőmén amikor megleptem egy, egy 1D-s cd-vel, bár ő nem szereti őket, de azért kapta azt tőlem:'Dxd 

Sajnos, az utolsó két feladatot már nem tudom teljesíteni, mert nem nagyon szoktam blogokat olvasni, és remélem nem haragudtok érte:)

Még egyszer nagyon köszönöm a díjakat, nagyon örülök nekik, és ha minden jól megy, holnap már hozom is az új részt!!:P

44. Veszekedés 2.0

Sziasztok:) Tudom megint késtem, de nem voltam itthon péntektől és most értem haza, ezért egyből fel is akartam tenni a részt, úgyhogy itt van!:D
És végre 5 komit kaptam a előző részhez*---* Ne tudjátok meg mennyire boldog voltam/vagyok^^ 

Utáltam azt a gondolatot, hogy ma kikeljek az ágyból. A tegnapi nap annyira lefárasztott, hogy még a gondolatba is elfáradtam, ha arra gondoltam, hogy felkeljek. De miért is lenne az amit én akarnák?! Reggel telefonom kicsit se halk csörgése keltett.
-Kapcsold már ki. - fordult át másik oldalára Lily. Próbáltam eleget tenni kérésének és minél hamarabb megtalálni a csörgő készüléket. Nem telt bele fél percbe és már a kezembe is volt. Csukott szemekkel fogadtam el a hívást és emeltem a fülemhez.
-Ááááá. -  hallottam egy hangos sikítást még mielőtt a fülemhez raktam volna. Csodák csodájára még ez sem tudott felkölteni, így nyugodtan szóltam bele.
-Neked is jó reggelt Selena. - dünnyögtem hangosan.
-Bella el sem fogjátok hinni mi történt! - visított még mindig. Sokszor elgondolkozom rajta, hogy biztos 18 éves e, de aztán rájövök, hogy agyilag még nem teljesen nőtt fel.
-Amíg nem mondod nem is fogom..
-Képzeld, UNICEF nagykövet lettem. - újságolta nagy örömmel.
-Milyen nagy kötet? - ásítottam.
-Nagy követ! - ismételte el lassabban a szavakat - UNICEF nagy követ.
-Komoly? - kaptam észbe, mikor eljutott a tudatomig mit is mondott  - Gratulálok Gomez kisasszony, büszke vagyok rád. - mosolyodtam el. - De hogy-hogy megkaptad?
-Köszönöm. És úgy, hogy ez volt az egyik ok, amiért New York-ba jöttünk, és ma reggel hivatalosan is kijelentették, hogy az lettem. És annyira örülök, hogy ennyi idősen megfelelőnek tartanak egy ilyen szerepre. - mesélt ámuldozva.
-Tuti tévedtek. Száz százalék, hogy most is a szálloda ágyán ugrálsz, körülötted egy csomó csokis papír és a háttérbe valamilyen mese szól. - kuncogtam fel.
-Honnan tudtad?
-Valahonnan ismerlek már.
-Nem is tudom honnan. - horkantott fel - Hé amúgy megkaptam tegnap a képetek. Komolyan szőke vagy, Lily meg pink? - hangja két oktávval feljebb csengett.
-Csak paróka a holnap miatt. - nyugtattam meg.
-De a divatbemutatón miért úgy akarsz megjelenni?
-Ott lesz a One Direction. - motyogtam, mire egyből megértette az álcánkat. Még beszélgettünk egy kicsit, de mivel én még szerettem volna aludni, ezért elköszöntünk egymástól és tovább folytathattam a mesebeli világomat.

*  *  *  *  *   *

-Szerinted felköltsük őket? - hallottam egy fiú hangját tőlem nem messze.
-És még rám panaszkodsz, hogy meddig alszok?! - háborodott fel egy másik hang.
-Maradj már csendbe! - szólt rá egy harmadik személy. Elkezdtem nyöszörögni és mozgolódni, jelezvén, hogy már fel vagyok, vagy legalábbis félig biztosan.
-Most fel költötted, te idióta! - szólt rá, a hang alapján Justin, de azt még nem tudom kire, bár volt egy sejtésem.
-Már úgyis mindegy. - motyogtam.
-Jó délutánt Bella. - vigyorgott felettem Jus.
-Hajnalba muszáj felköltened? - löktem le magamról.
-Hajnal? - csodálkozott Chaz - Mindjárt hat óra.
-Jól vagy? Kicsit szarul nézel ki. - nézett végig rajtam Ryan.
-Persze, semmi bajom. - mosolyogtam rá és kezdtem volna felülni, de hirtelen olyan hányingerem lett, hogy inkább visszafeküdtem.
-Biztos minden rendben? - nézett rám aggódva Justin. Megráztam a fejem, felkeltem az ágyból és beszaladtam a fürdőbe. A wc felé hajolva kijött belőlem minden, bár nem tudom mi minden, hiszen ma még nem is ettem. Nem tudom mióta szenvedhettem idebent, mikor hallottam, hogy valaki kopogtat az ajtón.
-Bella, minden rendben? - hallottam Lily álmos hangját. A válasz helyett, pedig ismét a wc felé hajoltam és ismét kiadtam magamból egy adagot. - Jól vagy? - simított végig hátamon barátnőm. Válasz helyett csak ránéztem, mire vette a lapot.
-Hozol be nekem tiszta ruhát légyszí? Addig lefürdök. - néztem végig magamon, mire csak bólintott és már ki is ment. Gyorsan leöltöztem, majd beálltam a zuhany alá. Sokáig folyattam magamra a hűvös vizet, majd miután kezdtem úgy érezni, hogy már jobban vagyok, akkor kimásztam. A ruha már a mosdó mellett volt, amiért hálás voltam Lily-nek, ezért gyorsan megtörölköztem és magamra kaptam a sima fehér pólót, és a bő szárú hosszú pizsigatyát, meg egy zoknit. Miután ezeket felvettem a tükörbe kifésültem a hajam, majd egy laza copfba felfogtam. Még fogat mostam, majd kisétáltam innen. Nem tudott érdekelni, hogy arcom kicsit beesett.
-Jól vagy? - nézett rám Justin, ahogy látta, hogy visszamentem a szobába.
-Nagyjából. - erőltettem egy mosolyt.
-Hoztunk teát és kaját. - mutatott Chaz az íróasztalra. Ránéztem a péksüteményre, és megint a rosszul lét kerülgetett, ezért inkább csak a teát vettem el és befeküdtem az ágyba. Lassan szürcsölgetve azt is megittam, közbe beszélgettünk a srácokkal. Kiderült azért vannak itt, mert Mandy és Pattie szerettek volna beszélni, mert egy kisebb nyárbúcsúztató partit akarnak majd szervezni, amin ott lesz a One Direction is. Van egy olyan érzésem, hogy az a pillanat nem fog eljönni, kisebb-nagyobb okok miatt.
Körülbelül hét óra lehetett, amikor egy autó fékezését hallottuk az út felől, és Mandy kiabálását, hogy itt vannak Niall-ék. Ezt a pillanatot szerettem volna jobb kihagyni a mai napból, mert Niall és Justin egy házban....nem sejtett jót.
-Lily?! - néztem barátnőmre, aki vette a lapot és lesietett fogadni őket. Közbe megpróbáltam felkelni, de a szédülésem miatt nem volt épp a legjobb.
-Azt hiszem, hogy mennünk kéne. - húzta el a száját Justin.
-Nem kell, minden rendben lesz. - próbáltam meggyőzni még magamat is.
-Persze Bella. - forgatta meg szemeit - Tényleg megyünk. Jobb elkerülni a bajt. - vont vállat. Mivel részben igaza volt, ezért meg sem próbáltam meggyőzni az ellenkezőjéről. Feltápászkodtam a srácok segítségével és sorban elköszöntünk egymástól. Először jött Justin, aki utána sietett is le, utána Ryan, aki ment haverja után és végül Chaz.
-Meg leszel? - ölelt meg szorosan.
-Ha nem nyomsz össze, akkor igen. - kuncogtam fel - Kösz a délutánt. - mosolyogtam rá.
-Bármikor. - mosolyodott el, kezeit derekamra csúsztatta nehogy elessek és úgy nézett szemembe.
-Bocs, ha megzavartam valamit. - horkantott fel valaki az ajtóba. Ijedten fordítottam arra a fejem és a látvány egy kicsit se volt kellemes. Niall az ajtóban állt, ökölbe tett kezekkel, szemei idegesen járkáltak köztem és Chaz között, és néha egy gyilkos pillantást is intézett a tétlen srác iránt.
-Niall?! - húzódtam el Chaz-től, bár ne lettem volna ilyen heves, mert megint megszédültem, de próbáltam tartani magam. - Chaz bemutatom Niall-t, a barátomat. És Niall bemutatom Chaz-t, a gyerekkori legjobb barátomat. - mutogattam közöttük.
-Mínusz egy-két év. - bökött oldalba Chaz ezzel oldva a feszültséget, de sajnos nem jött be. A két srác még mindig bőszen nézett egymásra, én pedig azt kívántam, hogy ez csak egy rossz álom lenne. Kínos csend következett, amit gőzöm nem volt, hogy hogyan törhetném meg. Szerencsére Chaz 2 perc múlva elhagyta a szobát, arra hivatkozva, hogy a többiek már várják, így hamar távozott. Az ajtó csukódott utána, de Niall még csak semmi jelét nem adta annak, hogy megszólalna. Szemembe nézve várt. Én is ezt próbáltam tenni, de nem ment sokáig. Attól amit szemeiben láttam zavartan elfordítottam a fejem. Csalódott volna bennem? Vagy miért érzem úgy, hogy megint csináltam valamit?
-A többiek is itt vannak? - törtem meg a csendet, de hangom nem volt több suttogásnál és bár tudtam a választ, valahogy muszáj volt szólásra bírnom.
-Ez most komoly? - kérdezte frusztráltan. Rá emeltem a tekintetem és tudtam mi következik. Nem akarok veszekedni, elakartam kerülni ezt.
-Mit vársz tőlem? - motyogtam még mindig.
-Mondjuk magyarázatot?! - kezdett ideges lenni megint.
-Mégis mire? Chaz csak egy régi barátom és nem hiszem hogy történt volna, olyan ami félreérthető lett volna. - válaszoltam most már normál hangerőn.
-A tegnapról! Egész nap hívtalak, de a telefonod ki volt kapcsolva, úgy ahogy Lily-é is. Elmondanád, hogy merre voltatok? - lépett egyet közelebb.
-Dolgunk volt, mint ahogy azt már mondtam. - válaszoltam idegesen.
-De mi?!
-Miért akarod annyira tudni?
-Mert a barátnőm vagy Faith! - nézett szemembe könyörögve.
-Én..én...nem mondhatom el. - hajtottam le a fejem. Még véletlenül sem szabad megtudnia semmit a tegnapról.
-És mister tökéletes Justin mit keresett itt? - kezdte felemelni a hangját.
-Pattie-val jöttek, mert Mandy-vel akartak beszélni, és ők voltak olyan  kedvesek és felnéztek hozzám. Nem én hívtam ide, de ha hívtam is volna nem tartozok neked magyarázattal. - emeltem rá a tekintetem.
-De igenis, hogy tartozol! Az isten szerelmére Faith! - kiabált. Megrémültem, még soha nem láttam ilyennek. Rosszabb volt, mint amikor elmondtam neki, hogy megcsaltam.
-Nem Niall, nagy tévedésben vagy. - emeltem fel most már én is a hangom - Én sem kérlek számon, úgyhogy te se tedd!
-Akkor mégis mit tegyek?! Várjam ölbe tett kézzel, hogy megint rád mászik? Vagy addig, amíg ismét össze nem ragadtok? - gúnyolódott.
-Szerintem ezt már megbeszéltük, nem is egyszer. Miért kell féltékenynek lenned állandóan?
-Miért ne lennék, amikor a saját barátnőm úgy viselkedik, mint egy idegen és minden idegen fiút ölelget?
-Milyen minden idegent? Ezek szerint ha Louis-t vagy Zayn-t ölelem meg, akkor ők is idegenek?
-Őket ne keverd bele! Ők a barátaim. - nézett rám komoran.
-Bele fogom, mert ez így van! Neked ők a barátaid, nekem meg Chaz-ék. Miért ilyen nehéz felfogni?
-Azért, mert nem akarom, hogy velük legyél!
-És szerinted engem érdekel, hogy te mit akarsz? - túrtam bele hajamba idegesen.
-Jobb, hogyha érdekel, mert a barátod vagyok és szerintem ennyi nekem is kijár!
-Nekem meg annyi, hogy eldöntsem, hogy kivel fogok barátkozni és kivel nem!
-Jó, de ha őket is barátnak tekinted, akkor engem felejts el!
-Akkor fordulj meg arra van az ajtó! - mutattam idegesen mögé. Megrázta fejét, majd kiviharzott innen, ajtót maga után jól becsapta, amitől egy kicsit meg ijedtem.
Mit csináltam? Elüldöztem magamtól! Nem akartam az utolsó mondatot a fejhez vágni. Tulajdonképpen semmit nem gondoltam komolyan, abból amit mondtam. Miért csináltam ezt? Amint sorra vettem az egész vitát, támolyogva sétáltam ki a szobából és indultam el a lépcső fele.
-Hope, gyere egy kicsit. - hallottam nagyi vékony hangját, amikor a szobája előtt sétáltam el. Vettem egy mély levegőt és besétáltam hozzá. Az ágy szélén ült, kezeit összekulcsolva és rosszallóan nézett rám.
-Tessék? - ültem le mellé, fejem lehajtottam.
-Mi volt ez? - suttogta, tudtam, hogy a veszekedésre érti.
-Csak egy kicsit összekaptunk. - vontam vállat.
-Drágám ugye tudod, hogy bármi van rám mindig számíthatsz? - simított végig arcomon - Niall szeret téged és nem akarom, hogy ha miatta szomorúnak látnálak.
-Tudom. - gördült végig arcomon egy könnycsepp - Nagyi, annyira jó, hogy itt vagy velem. - törtem ki sírásban és megöleltem - Nem akarlak elveszíteni. Te vagy az utolsó reményem. Velem kell lenned még sokáig. - nyeltem egy nagyot. - Ígérd meg, hogy velem leszel! - húzódtam el  tőle. Szemeibe a kétség lett úrrá, mintha nem tudná megtenni.
-Ígérem. - erőltetett egy mosolyt - Most pedig menj.- mutatott az ajtóra. Mosolyogva nyomtam egy puszit a homlokára és kisétáltam. Az ajtón kilépve viszont egyből bele mentem valakibe, aki nagy hévvel rohant fel. Azonban, ha ez nem lett volna elég, akkor még a kezében volt valami bögre szerűség és azt is kilöktem a kezéből, ami hangos csattanással ért földet.
-A rohadt életbe! - káromkodtam hangosan.
-Nyugi, majd én összeszedem. - szólalt meg Harry, miközben a darabokért nyúltam a földre. - Minden rendben? - nézett rám félve.
-Ez most komoly? -vettem fel egy nagyobb darabot, közbe a szemébe néztem - Most vesztem össze egy kicsit se gyengén a barátommal és te ezzel jössz nekem?! - hadonásztam kezemmel összevissza.
-Bella! - szólt rám Harry és megfogta jobb csuklóm. Értetlenül néztem néztem rá, mire elém tartotta a bal karom. Egy nagy vágás volt rajta, amiből elkezdett csordogálni a vér.
-Ne már. - nyűgösködtem, mire bagoly szemekkel nézett rám.
-Ennyi a reakciód? - kérdezte hitetlenkedve, mire a szám húzva rántottam vállat - Gyere, ezt el kell látni. - rángatott fel a földről és elkezdett maga után húzni. Mit ne mondjak, nagyon jól esett ez nekem, főleg, hogy még mindig oltárira hányingerem volt.
-Veled mi lett? - szólt ki a nappaliból Zayn, ahogy meglátta, hogy Harry húz maga után a konyhába.
-Unatkoztam, ezért gondoltam, hogy csak úgy spontán összetörök egy bögrét. - válaszoltam idegesen. A konyhába beérve, Hazza az elsősegély dobozt kezdte el keresni és amint megtalálta elkezdte lefertőtleníteni, a sebem.
-Mik ezek? - simított végig csuklómon, miután letörölte a vért. Elfelejtettem bealapozózni a kezem, a francba.
-Mondtam, hogy kárt tettem magamba. - suttogtam.
-Soha nem láttam még a nyomát. - nézett szemembe.
-Speciális alapozót szoktam rá rakni, csak most elfelejtettem. - vontam vállat.
-Megverlek egyszer. - rázta fejét mosolyogva. Felkuncogtam viselkedésén, majd egy kissé kellemetlen szagú folyadékkal kezdte el a kezem törölgetni, hogy elálljon a vérzés. Nagyon büdös volt és újra elkezdtem szédülni tőle és öklendezni.
-Várj! - álltam fel hirtelen, majd számat befogva szaladtam a földszinti fürdőbe és egyenesen a wc fölé hajoltam. Nem tudom mi lehetett a bajom, de már nagyon elegem volt belőle mára. Szédültem és forgott velem a világ. Egyszerre volt melegem és fáztam is.
-Minden rendben? - segített felállni Harry. Karjába kapaszkodtam, hogy megtudjak állni.
-Ne engedd, hogy valaki is meglássa a csuklóm. - motyogtam, mire értetlenül nézett rám - És kapj... - nem tudtam befejezni, minden elsötétült.

Harry szemszöge:

-Ne engedd, hogy valaki is meglássa a csuklóm. - motyogta én pedig nem tudtam, mire mondta ez - És kapj....- kezdett el egy újabb mondatott, de nem tudta befejezni, hirtelen összecsuklott. Rémültem kaptam utána, de már késő volt, a földön landolt, hiába is fogtam két kezét.
- Bella! - hajoltam fölé - Ez nem jó vicc! Hallod?! - kezdetem el arcát pofozgatni. - Bella?! - ráztam meg vállánál fogva, de semmi nem történt. Nyugodt arcán nem jelent meg egy apró mosoly sem, ami arra utalna, hogy csak szórakozik. Bepánikoltam, nem tudom mit kelletett volna csinálnom. - Valaki! - kiabáltam erőtlenül, de a hangos zenétől nem hiszem, hogy valaki is meghallotta volna. Arcom szájához tartottam és éreztem, ahogy meleg levegő csapódik arcomnak, de nagyon lassan. - Az isten szerelmére! - szitkozódtam, majd óvatosan egyik karom a térdhajlatához csúsztattam, míg másikat nyakához tettem és úgy emeltem fel két kezembe. Nehezen kinyitottam a fürdő ajtaját és a nappaliba siettem. Mindannyian ugráltak és hülyéskedtek, míg Niall az egyik szélső kanapén Narry-vel játszott.
-Valaki hívja a mentőket! - léptem be hozzájuk, mire egyből elhallgattak és a kezemben lévő lányra néztek.
-Uram isten, Bella! - sikított fel Lily, szeméből a könnyek csordogálni kezdtek.
-Mi történt? - jött mellém Niall, ahogy leraktam a nagyobb kanapéra.
-Hirtelen összeesett, de hívjátok már azt a rohadt mentőt! - kiabáltam, mire Liam félrevonult és már tárcsázta is őket. Addig a többiek próbálták kitalálni mi is lehetett, míg Niall sírva fogta barátnője kezét, egészen addig, amíg a mentősök meg nem érkeztek. Bella-t hordágyra rakták és már vitték is a kórházba. Nekünk sem kelletett több, mindannyian kocsiba pattantunk és mi is követtük a szirénázó autót.