51. Mullingar

Helloooo!!:DD El sem hiszem gyerekek, hogy most már hivatalosan is tombol a nyár:D Tegnap megkaptam a bizonyítványom is, szóval már semmi nem köt a sulihoz szeptemberig:'D 

De sajnos van egy rossz hírem....ismételten nyári melózom, és sajnos pont Budapesten, ami egy részben jó, mert imádom azt a várost, de másrészt viszont, nem tudok majd új részeket hozni=/ Nénikéméknél nincs se gép, se net, így nem tudnám felrakni őket, és vasárnap már megyek is vissza melózni, szóval nem tudom mikor lesz új rész=/ Lehet, hogy még vasárnap délelőtt felrakom, de lehet, hogy csak augusztus eleje vagy közepe fele:( 

Remélem megértitek, és addig se pártoltok majd el  tőlem:)

Nehéz olyan családot találni, ahol annyira összhang van, mint itt. Mindannyian kedvesek, mosolygósok és barátságosak. Volt néhány pillanat, amikor azt éreztem, mintha az én családom lenne. Mi is ilyenek voltunk. Sokat beszélgettünk és viccelődtünk, ahogy a Horan család is. A repülőtérről való utat is végig beszélgettük, és amióta megérkeztünk azóta is folyton megy a témázás.

Niall-t kikérdezték, hogy az albumuk milyenre sikeredett és persze gratuláltak neki és a fiúknak is az első saját dalukhoz és az ahhoz készült kliphez is. Rendes család és látni rajtuk, hogy büszkék a fiúkra. Támogatják őt, bármibe is kerül, mindent megtennének azért, hogy boldog legyen, és azt csinálja, amit a legjobban szeretne: énekeljen. Összetartó egy közösség.

Miután megebédeltünk felmentünk az emeletre, ahol egy vendégszobába szállásoltak el minket, mondván, itt jobban el fogunk férni, mint Niall szobájába. Mivel kíváncsi voltam, milyen is lehet az ő szobája, addig nyaggattam, amíg meg nem mutatta. Amikor már az ajtajához közelítettünk, akkor lehetett látni az ajtón való írásokat, rajzokat és matricákat is, amin különböző focisták voltak. Amikor aztán beléptünk szóhoz se tudtam jutni.

Annyira kék, annyira visszafogott, annyira Niall-es. Nem nagy szám volt az egész, mégis olyan nyugodt volt. Az ajtónál, ahogy beléptünk jobb oldalt volt egy, egyszemélyes ágy, amellett egy kisebb fiókos szekrény, azután egy nagyobb szekrény, előtte egy gitár állvány. Az ajtóval szemközti falnál volt egy nagy ablak, ami az utcára nézett, az alatt volt az író asztal és egy szék, majd bal oldalt különböző poszterek voltak a falon, a földön két foci labda és még különböző kis apróságok.

Amíg én a szobában való tárgyakkal voltam elfoglalva, addig Niall vette a fáradtságot és befeküdt régen nem használt ágyába. A szekrényeknél néztem a különböző fényképeket, amikor megakadt a szemem egyen. Egy nagyobb kép volt, amin a srácokkal volt rajta, még az X Faktor elején, azt hiszem. Annyira máshogy néztek ki, mint most. Liam bieber-es haja se volt már meg, hanem inkább olyan Harry félés volt, Louis is megvált az ő bieber-es hajától, Zayn pedig felzselézve hordja most, a képen viszont még nagyon rövid haja volt. De ami mosolyt csalt az arcomra a szőkeség volt. Haja egy szénakazal volt a képen, ami nagyon nem hasonlított a mostanihoz. Mosolyogva raktam vissza a képet és a többit néztem, amin a barátaival volt és a szüleivel. Amikor visszafordultam felé, ő még mindig az ágyon feküdt és mosolyogva figyelte mit csinálok.

- Nos? – ült fel ágyában.

- Olyan kék. – vontam vállat és hozzá sétáltam.

- Másra számítottál? – nevetett fel, majd elkapta lábaim és magára húzott. Nevetve estem rá.

- Pont ilyenre. – vigyorogtam és egy apró puszit nyomtam arcára és fejem mellkasára fektettem. Szíve őrült tempóban kezdett el verni, ahogy őt öleltem és egy szégyenlős mosoly kúszott számra, hogy tudom, hogy ezt én váltom ki belőle. Boldog voltam, mert az én reakcióm is ugyanez, akárhányszor csak hozzám ér, simogat vagy megcsókolt.

- Fáradt vagy? – simogatta a hátam.

- Nem. – motyogtam. Meglepődtem én is, hogy nem vagyok, pedig nem keveset utaztunk és az idő eltolódás is csak fura volt, de kifejezetten éber voltam.

- Elmenjünk valamerre? – motyogta. Ajkamba harapva bólogattam és felemeltem rá a fejem.

- Csak átöltözök. – vigyorogtam, ő pedig csak a szemét forgatva állt fel velem az ágyból.

- Nem divatbemutató. – adott hangot nem tetszésének, de egy csókkal máris jobb kedvre derítettem, és míg ő lefele vette az irányt, addig én a jelenlegi szobánkba. Ez is ugyanúgy, mint a Niall-é egyszerű szoba volt, de otthonos. A falnál volt egy nagy franciaágy, azzal szemben egy kisebb szekrény sor haladt végig, egy nagy ablak helyezkedett itt el. Én az ágyhoz vettem az utat, ahol a csomagjaink voltak találhatók.

Izgatottan nyitottam ki a bőröndöm és kezdtem el kotorászni valami viselhető után, ugyanis Lily pakolt be nekem, mert egyenesen megtiltotta, hogy én csináljam. Akkor örültem neki és jó ötletnek tűnt, de most inkább visszasírom az egészet.

Eddigi ruháimat gyorsan leszenvedtem magamról, majd magamra kaptam egy rövid farmer nadrágot, egy félvállas piros-kék mintás pólót, és egy kék tornacipőt. Kiegészítőként pedig, egy pirosos kendőt és egy piros kalapot tettem a fejemre, kezemre pedig egy mintás karkötőt csúsztattam és kész voltam. A zsebembe beletettem a telefonom és némi pénzt és már kész voltam. Sietve hagytam el a szobát és elindultam lefele.

- Azt hittem elszöktél. – várt rám Niall a lépcső alján.

- Megfordult a fejemben. – vigyorogtam rá, mire durcásan nézett rám – Aztán eszembe jutott az én durcás kis ovisom, és nem volt szívem elmenni. – csúsztattam kezeim vállára és úgy néztem rá.

- Azt hittem, hogy a szőke herceged jutott eszedbe. – görbítette le szája sarkát.

- Az is. – motyogtam szájába, majd egy apró csókot nyomtam szájára – Át vagy öltözve. – húzódtam el tőle és végig néztem rajta.

- Nem akartam büdösen mászkálni. – vont vállat.

- Attól, hogy átöltözöl, még büdös maradsz. – kezem, orrom elé simítottam és úgy cukkoltam, hogy van egy kis szaga.

- Mi? – nézett rám értetlenül és elkezdte magát szagolgatni. Ajkamba harapva próbáltam vissza tartani egyre jobban előtörő mosolyomat, de ahogy rám nézett egyből tudta, hogy csak szívatom és gonoszan elmosolyodott – Állj csak meg! – szólt rám, ahogy egyre jobban hátráltam tőle, majd a végén befutottam a nappaliba, mögöttem jött ő és a végén pedig Greg háta mögé bújva próbáltam elkerülni bosszúját. Szegény srác azt se tudta mi van, csak jobbra-balra húzogattam magammal, mint az élő pajzsomat.

- Ti most mit csináltok? – állított meg mindkettőnket, ahogy el akartam szaladni.

- Semmit. – vont vállat az öccse, de zavart tekintete elárulta, hogy nem hisz nekünk.

- Még egyszer megkérdem. – tekintete kettőnk közt cikázott – Ti most jártok, vagy játszó pajtások vagytok? – mosolyodott el, és hogy Niall kellően megadja kérdésére a választ, odalépett hozzám és minden óvatosság nélkül lekapott. Mosolyogva fogadtam kedvességét, de mivel rajtam kalap volt, rajta pedig fullcap, így sajnos nem tudtuk rendesen kiélvezni egymás társaságát, mert az a két dolog nem igazán jön ki jól egymással.

- Megfelelő válasz? – fordult Niall testvére felé, aki mosolyogva nézett ránk, kezében a telefonját tartotta és egy képet csinált rólunk.

- Hát öcskös, nagyon szerencsés vagy vele! – kacsintott rám Greg, majd intett és eltűnt.

- Ha tudná, hogy milyen. – motyogta barátom és egy puszit nyomott arcomra.

- Nem megyünk? – néztem rá, mire bólintott, kezünk egybefonódott és így indultunk el a kijárat felé.

- Anya, apa elmentünk, majd jövünk valamikor! – kiabált még, majd kiléptünk a házból. Ahogy a járdára értünk észrevettem, hogy a szomszédos ház előtt ülnek vagy hatan és nagyon minket néznek, amit gondolom Niall is észrevett, ugyanis vigyorogva intett nekik, de nem ment oda hozzá.

- Nem mész oda? – álltam meg, mielőtt még indultunk volna.

- Majd legközelebb. – vont vállat.

- Ők a barátaid, igaz? – néztem rá, mire bólintott egyet – Nyomás! – biccentettem.

- Faith, kibírják. – mosolygott.

- Niall, hazajöttél és nem akarom, hogy miattam ne csináld azt, amit szoktál. – magyaráztam meg.

- Hajthatatlan vagy. – motyogta – Maximum öt perc. – mosolyodott el és egy apró puszit nyomott számra – Szeretlek. – engedte el kezem, majd átszaladt a másikoldalra a srácokhoz. Mosolyogva fordultam meg és néztem, ahogy hangosan üdvözlik őt és rólam kérdezgetik. Zavartan nézett rám és intett, hogy menjek oda, de egy fejrázással jeleztem, hogy inkább most nem. Nem akarok felesleg lenni, így inkább felhívtam Selly-t.

- Mi újság van baby. – szólt bele, ahogy felvette.

- Semmi sok csillagom. – nevettem – Veled? Milyen New York?

- Fenomenális, imádom, álmos vagyok, haza akarok menni és hiányoztok. – mondta el egy szuszra.

- Te is hiányzol már. – nevettem el magam.

- Annyira sajnálom, hogy közbejött ez az egész. – hangja már szomorúbb volt.

- Semmi baj, megértjük. Két hét még így is a miénk lesz, ha tudom, mikor térek vissza. – gondolkoztam el, ahogy eszembe jutott az a sok cucc és Niall-t zavart tekintete.

- Merre kalandozol?

- Jelen pillanatban, épp egy utcán. – nevettem és körbenéztem hátha találok egy utca nevet, de semmit csak Niall haverjait láttam, akik furcsán néztek, főleg a lányok.

- Úgy látszik, ma valaki azt hiszi, hogy vicces. – nevetett Selena is.

- Nem csak ma. – kuncogtam – Amúgy Mullingar-ben vagyok.

- Hogy hol? – értetlenkedett.

- Tudod, Írország.

- Ír? – kérdezett vissza.

- A zöld szín, a manó, a zöld kis manó. – magyaráztam, mint a hülyéknek szokás.

- Bemutatott a családjának? – visított fel kétpercnyi csend után, én pedig annyira megijedtem, hogy kiejtettem kezemből a telefonom, ami hangos csattanással ért földet.

- A rohadt életbe! – szitkozódtam és leguggoltam érte, de sajnos a készüléknek lőttek, ugyanis nem elég, hogy darabokra esett, de még a képernyője is betört, hála Gomez kisasszonynak. Be fogok rajta húzni egy új telefont az is tuti biztos. Szomorkásan szedegettem össze a darabokat, amikor egy fehér cipő lépett elém, majd nem sokkal később egy kéz is társult hozzá.

- Veled mi történt? – Niall rekedtes nevetése visszhangzott az utcán.

- Megverem egyszer Selena-t. – nevettem fel kényszeredetten.

- Ahhoz képest, hogy itt sincs, sok kárt tud tenni. – nevetett még mindig barátom.

- Ne tudd meg. – forgattam meg szemeim – Lőttek a telefonomnak. – mondtam szomorkásan. Sokat jelentett ez a kis készülék hiába is volt vacak. Ez volt az egyetlen olyan dolog, amit még anyáéktól kaptam. Öt éve, amióta elvesztettem őket, ez kísért végig az utamon, sok kalandot megélt velem és úgy éreztem, ebben velem vannak apáék, de most ez is meghalt.

- Majd veszünk másikat. – segített összeszedni a darabokat, felálltunk a kis alkatrészekkel beszaladt a házba, majd kezdetét vette a kis város bemutatása, amit gyalog tettünk meg.

Niall elvitt szinte mindenhova. Jártunk a régi iskolájában, a kedvenc helyeit is megmutatta és beültünk egy kicsit fagyizni is oda. Persze az utunk során sokan megállítottak és gratuláltak Niall-nek, és néhányan képet is kértek, de legtöbbször úgy volt, hogy barátom elmondott egy köszönömöt és mondta, hogy vele vagyok és elmentünk. Én az ilyen kínosra sikeredett pillanatokon csak nevetni tudtam, míg ő fortyogott egy kicsit, de aztán hamar megbékélt magával, egészen addig, amíg ismét bele nem ütköztünk valakibe. Jó móka volt az én részemről.

Örültem, hogy ennyire foglalkozik velem és megmutatja, hogy honnan is jött, és hogy ki is valójában. Sok iskolai történetet is mesélt, és némelyiken a könnyem is kicsordult annyira nevettem. Fontos neki, az, hogy tudja ki is ő, és honnan indult. Ahogy beszélt azokról, akik segítettek az álmai megvalósításában, csakis azt lehetett hallani, hogy áradozik róluk és hálás nekik, pont, úgy ahogy a családjának is.

Jelenleg egy a házukhoz közel található parkban voltunk és egy eldugottabb részen ültünk. Vagyis én ültem, míg Niall feküdt, úgy hogy a feje az ölemben volt. Míg ő a sálammal szórakozott, addig én hajával játszottam, ami elég vicces volt az én szemszögömből.

- Aranyos családod van. – törtem meg a csendet. Kíváncsian nézett rám fejjel lefelé és egy mosoly kúszott arcára.

- És féltél tőlük. – nevetett fel.

- Hékás! – csaptam egy kicsit arcára – Ne bántsd a kicsit! – szóltam rá durcásan.

- Észre se lehet venni rajtuk, hogy nem is olyan normálisak. – halkan motyogta és szomorúan.

- Ezt hogy érted? – simogattam fejét, ő felült és velem szemben foglalt helyett.

- Anya és apa elváltak. – vont vállat, fejét szomorúan lehajtotta.

- Sajnálom. – húztam el a szám.

- Tizenkét éve. – tette hozzá, és újra mosolygott. Értetlenül néztem rá, hogy hogyan lehetséges ez, hisz most is együtt vannak, vagy egy házban vannak és semmi jele nincs, hogy nem lennének együtt. – Anya valójában Angliában lakik, csak néha le szokott jönni, meglátogatni az ittenieket, és most is részben azért van itt. – magyarázta meg a dolgokat. – Meg azért, hogy megismerjen téged. – vigyorgott rám büszkén.

- Ez rendes tőle. – mosolyogtam kedvesen. Nem tudom mit kellett volna mondanom, mert tényleg rendes tőle, hogy itt van, de azért neki se lehet könnyű ingázni.

- Felejtsük el. – legyintett Niall és lekapta fejemről a kalapom és a sajátjára rakta – Nos, milyen? – csücsörített.

- Igazán dámás hölgyem. – nyújtottam rá a nyelvem és mellőle elkaptam az ő sapiját és azt tettem fejemre.

- Ezt már nem látod többet. – mutattam a superman-es sapira.

- Azt te csak hiszed! – támadott le és elfektetett a fűben.

- Niall, nehéz vagy! – visítottam, de hamar befogta a szám.

- Sh, még meghallanak. – nevetett és arcomhoz hajolt.

- Meg akarsz erőszakolni vagy mi? – vettem el kezét számtól.

- Lebuktattál. – nézett rám ijedten – Most meg kell, hogy büntesselek. – vigyorgott és úgy közeledett arcomhoz. Ajkamba harapva vártam, hogy meg csókoljon, és amikor már nem sok kellett volna hozzá, szája a nyakamra vándorolt, ezzel teljesen meglepve.

- Ne már. – ütögettem hátát, ahogy éreztem, hogy harapdálja a bőröm és apró szívásokat csinál, majd puszikat nyomott mindenhová. – Niall. – emeltem fel fejét és húztam volna magamhoz közelebb, de ő nem engedte.

- Büntetés van a cukkolásod miatt. – kacsintott és elhajolt tőlem. Kíváncsian néztem mit csinál, amikor pár virágot tépett le a parkba ültetettek közül. Amikor visszahajolt velük, még kíváncsiabb lettem, hogy vajon mire készül, majd felsőm aljához nyúlt és melltartómig felhúzta azt.

- Niall. – motyogtam, de ő nem is foglalkozott velem, csak letépte a szirmokat és hasamra kezdte rakosgatni azt. Megremegtem az érintésétől és attól, hogy a szirmok csikiztek.

- Ne nevess, mert le fognak esni. – szólt rám kuncogva. Homlokát ráncolta, és így rakott ki valami mintát, de nem tudtam kivenni mi akar lenni, majd műve végeztével előkapta telefonját a zsebéből és lefényképezett, először csak a hasamon lévő mintát, majd úgy, hogy én is benne voltam. – Mit szólsz? – mutatta felém a telefonját. Hunyorítva néztem az erős fényre, ahol tisztán kivehető volt a nagy ’N’ betű a virágokból.

- Egoista vagy. – toltam el szemem elől a telefonját.

- Csak egészséges önbizalom. – nyomott egy puszit a számra. – Kérdezhetek valamit? – nézet rám, még mindig a derekamon ülve.

- Persze. – mosolyogtam.

- Holnap lesz egy meccs, a közeli pályán és a srácok kérdezték, hogy nem-e megyünk el. – harapott ajkába félénken.

- Csak egyet ígérj meg.

- Akármit. – mosolygott.

- Te nem fogsz játszani. – kényeskedtem.

- Arra célzol, hogy béna vagyok? – háborodott fel, de látni lehetett rajta, hogy csak megjátssza az egészet.

- Nem. Arra céloztam, hogy nem akarok egyedül ülni. – gondolkoztam el a kijelentésén. Mégis honnan tudnám, hogy hogyan játszik, amikor még nem láttam játszani?

- Ja. – nevetett fel – Nem fogok, csak nézőként megyek. – szállt le rólam. – Menjünk, már későre jár. – állt fel, majd a kezét nyújtotta nekem, amit elfogadtam és sikeresen vele szemben álltam meg, így a virágszirmok lehullottak rólam. – Kérem a sapkám. – nyúlt volna a fejemen lévő fullcap-ért, de elhajoltam előle.

- Mondtam, hogy nem látod viszont. – nyújtottam rá a nyelvem és elszaladtam előle. A halvány fények, amik az út szélén álló lámpák adtak, nem sokat segítettek a tájékozódásomban, így ahogy kiértünk a park kapuján egyből megálltam, és Niall hátulról elkapott.

- Jobbra. – húzott abba az irányba és így indultunk el a ház fele. Az oda vezető úton még szórakoztunk és a végén, a hátán kapaszkodtam, akár egy kismajom, ugyanis hála az örökmozgásunknak, ami mindkettőnkben lakozik sikeresen kiment a bokám, de hát ez velünk jár. Sokan néztek meg minket, hogy mit is alkotunk, de csak nevetni tudtunk az arcokon.

A házhoz érve észrevettük, hogy Niall barátai még mindig kint voltak és néztek is minket és azt hiszem mosolyogtak is, bár ebben nem vagyok biztos. Maura és Bobby egy kicsit megijedtek, hogy elmeséltük nekik az én sikeres balesetemet, de adtak valami hideget a lábamra és minden rendben volt.

- Hulla vagyok! – rakott le Niall az ágyra most már a szobában.

- Nekem mondod? – terültem el a kényelmes párnák közt.

- Megszólalt a kis csimpánz. – fordult felé mosolyogva. – Elmegyek fürdeni, lehetőleg ne szökj el. – direkt cukkolt, a lábam miatt.

- Niall várj! – szóltam utána kényeskedve és felém fordult. – Gyere ide! – nyafogtam tovább és felé nyújtottam a kezem. Ahogy gondoltam ő jött és felém mászott. Egy apró puszit nyomtam szájára, majd lelöktem magamról és hangos koppanás jelezte, hogy földet ért. Rémültem néztem utána, ugyanis én úgy voltam vele, hogy mellettem még folytatódik az ágy. – Jól vagy? – néztem rá, ahogy a földön elterült, de nagy vigyora elárulta, hogy semmi baja nincs – Megyek fürdeni. – küldtem neki egy puszit, gyorsan felkaptam egy pólót és rövidnadrágot, meg a fehér neműm az ágyról és elbicegtem a fürdőbe. Ezt szerencsére mikor megjöttünk Bobby megmutatta, hogy hol, így nem tévedtem el.

- Átmehetnél a szobádba aludni. – hallottam Maura hangját a szobánk felől.

- Anya aludtunk már együtt, nem lesz semmi baj. – nevetett fel Niall és bekukucskáltam a szobába.

- Egyre pimaszabb vagy kisfiam. – rázta a fejét, a vele szemben álló fiú pedig megölelte. – Hiányoztál kicsim. – hüppögött fia vállába.

- Te is és ti is. – mosolygott Niall, majd ahogy észrevette, hogy az ajtóban állok egy kaján vigyor kúszott arcára, amit meg is értettem. Mivel az előbb annyira siettem a fürdéssel, véletlenül az ő cuccait markoltam fel. – Anya. – húzódott el édesanyjától, aki mosolyogva fordult felém.

- Jól áll a fiam ruhája. – nevetett fel viseletemen.

- El tudom hinni. – forgattam meg szemeim.

- Én magatokra hagylak titeket fiatalok. – nyomott egy puszit fia arcára, az én karom pedig meg simította és maga után bezárva az ajtót el is ment.

- Szexi vagy. – jött felém vigyorogva Niall.

- Ja, egy öt számmal nagyobb ruhában biztos. –nyújtottam rá a nyelvem, közben a kezemben lévő cuccokat a bőröndömre dobtam.

- Nekem az vagy. – ölelt át hátulról és egy puszit nyomott a fülem mögötti érzékeny területre – Elmegyek én is gyorsan lefürdök. – hadarta el, majd azt vettem észre, hogy már egyedül vagyok a szobában. Annyira nem szerettem benne néha, hogy egyik percről a másikra témát tud váltani. Ez az első és egyetlen dolog, amit nem díjaztam benne. Az ágyról legórtam mindent a földre, majd bebújtam a jó melegágyba és nyakig betakaróztam. Már majdnem elaludtam, amikor éreztem, hogy besüpped mellettem az ágy.

- Te se a gyorsaságodról vagy híres. – motyogtam, ahogy megéreztem Niall őrjítő illatát. Halk kuncogása jelezte, hogy jól szórakozik félig álmos megszólalásomon.

- De te így szeretsz. – húzott magához közelebb – Jó éjt hercegnőm. – motyogta és lecsúszott mellém, így fejünk egymás mellett volt.

Csodás nap volt a mai. Még soha nem szórakoztam ilyen jól egy idegen városban, mint ma, és soha nem ismertem még meg, ennyire csodálatos embereket sem. Azt hiszem jó helyre kerültem, és teljesen bíztam benne, hogy a holnapi napot sem tudja elrontani semmisem.

50. A Horan család

Hello!!!^^ Hát gyerekek el sem hiszem, hogy már nyári szünet van*-----* Olyan régóta vártam már rá, de most mégis olyan furcsa, hogy hétfőn már nem fogok találkozni a suliban a csajokkal=/ Mindegy, nem fárasztalak titeket ilyenekkel:) 

Annyira örültem, hogy az előző részhez ismét kaptam komikat, és ismét bekönnyeztem rajta:') Annyira imádlak titeket, hogy az nem igaz!!^^" Már most előre látom, hogy nehéz lesz befejeznem a blogot=/ Annyira hozzám nőt ez a történet, hogy szinte el sem tudom képzelni nélküle az életem. Az első blog, azt hiszem mély nyomott fog bennem hagyni, ha abba hagyom:') Bár, gondolkozom rajta, hogy írok majd második évadot, bár ez csak attól függ, hogy akarná azt valaki, mert ha nem, akkor felesleges lenne.... 

De még ne szaladjunk ennyire előre, maradjunk itt az 50.-ik résznél, amit próbáltam izgalmasra írni, mert ugye az 50, az csak 50:'D Na jó, álmos vagyok, fáradt vagyok, nézzétek el nekem xD 

Ja é egy hétig nem leszek itthon, úgyhogy leghamarabb kövi rész jövőhét csütörtök este, vagy péntek délután lesz!!:) De addig is KOMIZZATOK!!:)

Bella szemszöge:

Egész este nagyon jól szórakoztunk, vagy legalábbis én. Sokat hülyéskedtünk és a fiúk is meséltek az albumukról, de semmi konkrétat nem mondtak róla, mivel nem akarják elszúrni a meglepetést. Nagyon kíváncsivá tettek ezzel, és Lily-vel megbeszéltük, hogy mi leszünk az elsők, akik meg fogják venni, ha törik, ha szakad.

Ahogy az este egyre jobban telt, a fiúk is úgy lettek kicsit halkabbak és komolyabbak, amiért nem értettem a miértjét. Kicsit fura volt, de nem tettem szóvá, mert lehet, hogy csak én reagálom túl az egészet.
Amióta visszatértem a mosdóból, azóta Harry folyton sajnálkozó pillantásokat vet rám, de mindig csak mosolyogva rázom meg a fejem, hogy semmi baj nincs. Igaz furán jött, hogy az jutott eszébe, hogy meghánytatom magam, de egyben örültem is, hogy ennyire aggódik értem. Jól esik, hogy törődik velem, és hogy ennyire jó barátok lettünk.

- Szerintem itt az idő. – nézett végig a többieken Liam, mire ők csak bólintottak, majd elhúzódtak és egymás mellé leültek egy sorba, csak én maradtam a helyemen és mellettem Niall.

- Miért érzem azt, hogy ez fájni fog? – néztem rájuk félve, amin persze csak nevettek.

- Mondtuk, hogy meglepetésünk van. – vigyorgott Louis és az asztal alól előhúzott egy ajándék tasakot.

- Ne már. – nevettem fel, kezemmel eltakartam a szemem.

- Jobb, ha hagyod, és akkor hamarabb szabadulunk. – suttogta a fülembe Niall és egy apró puszit nyomott hajamra. Tudtam, hogy igaza van, így elvettem a kezem és úgy néztem a srácokra, akiknél már mindnyájuk kezében volt egy ajándékos szatyor.

- Nos, mivel Niall-el most voltatok egy hónaposak, így mi is ünneplünk. – mosolygott rám Liam.

- Azt hittem, végre megismerem a barátnődet. – néztem rá szomorúan.

- Majd, ha visszajöttök. – legyintett, Zayn pedig egy nagyot csapott nyakára.

- Visszajönni? Honnan? – értetlenkedtem és úgy néztem barátomra, aki csak zavartan nézte a falat, de nem szólalt meg.

- Lényegtelen. – legyintett Louis – Ott jártunk, hogy mi is ünneplünk, mert mi is egy hónapja ismerünk titeket Lily-vel. – vigyorgott.

- De ő már megkapta az ajándékot. – puszilta meg Zayn a barátnőjét, aki zavartan hajtotta le a fejét.

- Én kezdem! – szólt fel Harry, felállt és elém sétált – Remélem tetszeni fog. – mosolygott pimaszul, és a kezembe nyomott egy kis dobozkát. Zavartan mosolyogtam, miközben lassan kibontottam az ajándékom, de mosolyom nagyobb lett, ahogy megláttam mi van benne. Egy ezüstlánc volt, aminek a medálja egy apró papírrepülő volt. – Nézd meg jobban. – guggolt le elém. Óvatosan kivettem a dobozból és a kezemben észrevettem egy dolgot rajta. Az egyik oldalába bele volt gravíroztatva, hogy „Hazza”.

- Nagyon köszönöm. – öleltem meg és egy cuppanósat nyomtam arcára.

- Nézd. – húzódott el tőlem és pólója alól előhalászta a nyakláncát, amin szintén egy kis repülő volt, majd felém mutatta egyik oldalát. Hunyorítva olvastam el a „Nyuszi” felíratott.

- Testvér repülők? – nevettem fel, mire bólintott.

- Szabad? – vette ki kezemből a nyakláncot, majd miután bólintottam beakasztotta a nyakamba.

- Köszönöm. – motyogtam, majd helyet foglalt.

- Én jövök! – kiáltott fel Louis és már dobta is az ő ajándékát, amit nem sikerült elkapnom, mert Niall ölében landolt.

- Béna. – kuncogtam, majd a szatyorba nyúltam, ahonnan egy piros-fehér baseball felsőt halásztam ki. – Mi? – néztem rá értetlenül, majd ahogy jobban kihajtottam a pulcsit, nagyot nevettem. Az elején, a bal oldalán egy 1D-s logó volt, míg a hátán szintén egy logó csak sokkal nagyobba, és felette a „Horan” szó volt.

- Ez tetszik. – nevetett fel Niall is, ahogy meglátta.

- Neki véletlenül nem csináltattál? – néztem Lou-ra, de sajnos nemlegesen megrázta a fejét.

- Na jó, én jövök. – szólt közbe Zayn, és egy cipős dobozféleséget nyomott a kezembe, ami szépen volt becsomagolva.

- Mond, hogy nem kutya. – néztem rá nagy szemekkel, és nevetve rázta meg a fejét. Lassan nyitottam ki, és amikor megláttam mi van benne, ismét nevetni kezdtem. Egy fullcap volt, amire az „I ♥ Niall” volt ráírva. – Ez most komoly? – emeltem ki a sapkát.

- Tiszta híres leszek. – kapta ki kezemből a mellettem ülő srác, majd a saját fejére tette.

- Persze, önimádó híresség drágám. – kacsintottam rá, ő pedig a nyelvét nyújtotta.

- Most gondolj bele, ha eltévedsz az utcán ebbe a szerelésbe, akkor legalább fogják tudni kihez, tartozol. – vigyorgott Zayn.

- Ötletes. – vontam vállat.

- Nem mondok semmit. – nézett rám Liam, majd az asztalon átnyújtott egy szatyrot. Kíváncsian kukkantottam bele, amiben szintén egy pulcsi volt összehajtogatva. Kezdtem félni, hogy ezen vajon mi lehet, írva, de amikor megláttam az elejét, egy óriási mosoly csalt arcomra. Egy nagy kép volt rajta, ami még akkor készült, amikor a repülőtéren búcsúzkodtunk és Paul csinál rólunk egy képet, amin mindenki ölelt mindenki.

- Ez nagyon aranyos. – olvadoztam, ahogy szóhoz tudtam jutni a torkomban egyre növekvő gombóc miatt.

- Nehogy elsírd magad. – jött mellém Lily és megölelt.

- Nagyon köszönöm srácok. – néztem rájuk könnyezve.

- Ha ennyitől sírsz, akkor mi lesz Niall ajándékától? – nézett rám meglepettem Louis.

- Niall-nek nincs ajándéka. – mondtam nemes egyszerűséggel – Igaz? – néztem rá félve, de ő csak zavartan mosolygott, ami elárulta, hogy nincs igazam.

- Ami azt illeti. – nyúlt felsője belső zsebébe és egy fehér borítékot húzott elő onnan és átnyújtotta nekem. Homlokom ráncolva vettem el tőle, majd kinyitottam és kicsúsztattam belőle azt, ami benne volt. Két repülőjegy volt, és ahogy jobban megnéztem Dublin-ba szóltak. Ha az eszem nem csal, akkor az Írország fővárosa. Niall ír. Ott laknak a szülei. Ahogy végig futott agyamon ez a gondolatsor, kezeimből kiesett a lap és rémültem néztem magam elé. Nem mutathat be a szüleinek, nem mehetek a hazájába.

- Bocsánat. – álltam fel és kirohantam az épületből. Gyorsan szedtem lábaim, ahogy kiléptem a levegőre és egy közelben lévő játszótérre mentem.

Nem tudom megtenni azt, hogy találkozzak a szüleivel, közbe pedig hazudok neki. Szeretem, de nem tudom megcsinálni. Annyira gerinctelen már nem akarok lenni.

- Faith. – hallottam Niall hangját tőlem nem messze. Szomorúan emeltem fel a fejem és néztem rá, ahogy egyre jobban közelített a hinta fele, amiben ültem. – Valami rosszat csináltam? – guggolt le elém. Ujjaimmal játszottam és halogattam a választ.

- Csak megijedtem. – suttogtam és úgy néztem szemébe.

- Mégis mitől? – mosolygott, kezeit enyémre csúsztatta.

- A szüleiddel való találkozástól.

- Tényleg okos vagy. – nevetett fel, ami nekem is egy apró mosolyt csalt arcomra. – Ha nem szeretnéd, akkor nem kell elmennünk. – vont vállat.

- Akkor? – néztem rá értetlenül. Kíváncsi voltam, miért adta a jegyeket ajándékba.

- Anya meg akar ismerni. – forgatta meg szemeit. Ez az ok megdöbbentett. Máris máshogy kezdtem el szemlélni az egészet. Egyszer Niall azt mondta, hogy az anyukája nem nagyon szokta őt kérni, hogy mutassa be neki a barátnőit, csak akkor, ha úgy érzi, hogy komoly kapcsolata lesz az illetővel. Vajon velem ezt érzi? Komoly kapcsolatot szeretne? Én nagyon is arra vágyom, de ahhoz el kéne mondanom mindent, aminek nagy következményei lehetnek, köztük az is, hogy Niall szakítana velem. Nem lehetek annyira gerinctelen, hogy nem mondom el neki. Tudnia kell az igazságot, és tudni is fogja, de majd, csak ha visszaértünk.

- Mikor indulunk? – szorítottam meg a kezét, neki pedig egy hatalmas mosoly ült szájára.

- Imádlak! – csókolt meg és szorosan magához húzott. Imádom, amikor boldog és nem akarok neki még csalódást okozni, és be kell, valljam, nagyon kíváncsi vagyok, vajon milyen lehet az én szőkehercegem családja.

*  *  *  *  *  *

Az indulást Niall nem halogatta, már másnap délután a repülőn ültünk. Jó, elhiszem, hogy hiányzik a családja, de azért adhatott volna némi felkészülési időt. Meg persze Mandy-ék is ellenkezhettek volna egy kicsit, de nem, ők is mosolyogva engedtek el engem Írországba. Rendes emberek nem igaz?

A gépen míg Niall aludt, vagy zenét hallgatott én idegesen ültem és a körmeimet rágtam, vagyis a műkörmeimet. Még soha nem féltem ennyire, hogy totál idegen emberekkel kell megismerkednem, pedig a cég miatt nem egyszer tettem meg, de ez más volt. Most a barátom szüleiről van szó, akiktől még így látatlanban is féltem. Mi van, ha nem fognak elfogadni? Vagy ha már első ránézésre utálni fognak? Egyáltalán Niall-nek van testvére? Egyre több kérdés ugrott be, amire nem tudtam a választ, és ez nagyon megijesztett.

Ahogy a gép landolt, úgy lett rajtam egyre jobban úrrá a pánik. A levegővételen szaggatott volt, a tenyerem izzadt és a hasam is görcsben volt. Paráztam, mint általában szokás és ezen még Niall kedvesen mosolygó arca sem tudott segíteni.

- Ne izgulj már ennyire. – állt meg velem szemben Niall, ahogy a csomagjainkat vártuk.

- Kösz, te könnyen beszélsz. – motyogtam – Mi van, ha utálni fognak? – néztem rá félve.

- Ez teljességgel lehetetlen. – nyomott egy puszit a homlokomra – Téged nem lehet utálni. – ölelt meg. Szorosan bújtam hozzá és mély levegőket véve árasztottam el tüdőm tökéletes illatával. – Itt vannak a csomagok. – húzódott el, majd a szalagról levette az ő sporttáskáját és az én lila nagy bőröndömet.

- Add. – vettem ki kezéből az én gurulósom fogantyúját, és egyik kezemmel azt fogtam, miközben a másikkal az ő kezét szorítottam. A sok ember miatt kissé nehezen ment, hogy megtaláljunk akár kit is, de miután Niall felhívta az anyukáját, hogy hol vannak, azután a bejárat felé kezdtünk el menni. Ahogy kiértünk az ajtón és a parkolók felé kezdtünk el sétálni, és miután Niall rámutatott három személyre lefagytam, a szó legszorosabb értelmébe. A lábam a földbe gyökerezett és mozdulni se bírtam, és barátomat is visszarántottam, ahogy a kezemet fogta. Ijedten fordult felém, vajon mi lehet a bajom, de amikor rám nézett semmi harag nem látszódott az arcán, csakis a boldogság.

- Öt méter. – lépett elém mosolyogva.

- Ami nekem a halálom. – erőltettem én is egy mosolyt.

- Veled vagyok és leszek, nem kell félned. – simított ki egy tincset arcomból. Ennek hála sikerült végre rendesen mosolyognom és a válla fölött néztem el, ahol egy kicsivel időseb srác közelített felénk és ujját szájára tette, ezzel jelezve, hogy ne mondjak semmit.

- Ez fájni fog. – motyogtam barátomnak, majd egy lépést hátráltam és lám igazam lett. Az idegen Niall hátára ugrott, aki majdnem összeesett az őt ért váratlanságtól.

- Greg! – kiáltott fel és megfordult majd miután kiverekedték magukat egy fura kézfogást csináltak.

- Gyerekek, ti sosem fogtok felnőni? – lépett hozzánk egy szőkés hajú alacsonyabb ő, mögötte pedig egy magasabb férfi.

- Nem tudom, miről beszélsz. – rázta a fejét az én szőkeségem és megölelte őket. Akkor gondolom, ők lehetnek a szülei. Be kell valljam, nem is olyan rémisztőek, mint amilyenre számítottam. Mondjuk mit vártam? Nem lehetnek hárpiák, ha egy ilyen rendes gyerekük van.

- Niall nem szeretnél bemutatni nekünk valakit? – nézett rám az idősebb férfi.

- Hát tesó, ezt nagyon elrontottad. – veregette meg a bátyja Niall hátát.

- Én ráérek. – vontam vállat mosolyogva.

- Még szép, hogy rá. – nyomott egy puszit arcomra és mellém lépett. – Anya, apa, Greg őt itt Faith. Kicsim ő itt Maura az anyukám, ő Bobby az apám és Greg az idióta bátyám. – mutatott végig rajtuk, akik mosolyogva figyeltek minket.

- Annyira örülünk, hogy végre megismerhetünk. – lépett elém Maura és megölelt. Zavarban voltam, de viszonoztam kedvességét.

- Niall már rengeteget áradozott rólad. – jött Bobby is és vele is megöleltük egymást.

- Ez nem igaz. – szólalt meg felháborodottan Niall.

- Persze. – legyintett a bátyja – Faith ilyen aranyos, Faith most imádnivaló. – nyávogós hangon folytatta tovább beszédjét, amitől kicsit zavarba jöttem, de jót nevettem rajta, de az öccse elhallgattatta őt.

- Hazudnak. – forgatta meg szemeit Niall, de látni lehetett rajta, hogy zavarban van.

- Persze. – bólintottam – Amúgy én is örülök, hogy megismerhetem önöket. – néztem a családjára mosolyogva.

- Tegezz légy szíves. – szólt rám Maura, amire egy bólintással válaszoltam. 

- Soha nem mondtad, hogy van egy bátyád. – mutattam Greg-re, közbe Niall felé fordultam.

- De igenis mondtam. – nézett rám.

- Nem. – ráztam meg a fejem.

- Sose kérdezted. – ült le a táskájára.

- És a nélkül nem szokás elmondani, igaz? – húztam fel szemöldököm kíváncsian.

- Egy ilyet, mint ő jobb titkolni. – suttogta.

- Ti biztos jártok? – nézett ránk a szóban forgó.

- Greg! – szólt rá az apja.

- Bocs. – tette maga elé kezeit védekezésképp.

- Inkább menjünk, biztos fáradtak vagytok. – mosolygott Maura, mire egyetértően bólintottam. Tényleg fáradt voltam az utazástól, de legalább az eddig görcsölésem elmúlt, ahogy megismertem ezeket az embereket.

- Add csak ide. – vette ki kezemből a bőröndöm Bobby. Hálásan mosolyogtam kedvességén, és átadtam neki, majd Maura a kezembe karolva indultunk el a kocsihoz.

- Annyira örülök, gyerekek, hogy el tudtatok jönni legalább két napra. – lelkendezett mellettem a nő, és a homlokom ráncoltam.

- Két napra? – adtam szót meglepettségemhez, mire az előttem sétáló srác zavartan mosolyogva nézett rám.

- Túl sok? – nézett rám aggódva Maura.

- Nem dehogy. – nyugtattam meg mosolyogva – De Niall. – mutattam a fiára – Ha két napig leszünk itt, akkor Lily miért egy hétre való ruhát tett be nekem? – léptem barátom mellé.

- Nem tudom, miről beszélsz. - rázta a fejét.

- Hazudni még mindig nem nagyon tudsz kisfiam. – nevetett fel mellettem az anyja.

- Össze fognak ellenem a nők. – horkantott fel a szőkeség, amin mindenki felnevetett, majd a fiúkkal előre siettek, hogy a cuccokat betegyék a kocsikba.

- Ne is foglalkozz vele. – legyintett Maura, mosolyogva néztem rá – Örülök, hogy itt vagytok, és hogy végre megismerhetünk. – mosolygott rám.

- Én is nagyon örülök. – szavaim őszinték voltak, mert tényleg kíváncsi voltam vajon milyen lehet a Horan család, eddig még nem csalódtam bennük és szerintem nem is fogok.

49. Egy hónap

Hellooo!:D El sem hiszem, hogy már csak 3 nap van hátra a suliból:O Egy részem örül, másik részem viszont szomorú=/ Nem fogom látni azokat a személyeket az osztályból, akikkel jóba vagyok:( 

Az előző részhez kaptam egy nagyon-nagyon aranyos komit, amitől komolyan bekönnyezett a szemem, és folyton visszaolvasom azt:') Annyira, de annyira jól esett, hogy azt szavakba se tudom foglalni:3 Köszönöm szépen Nelly Adams-nek!!:)

Meglepődtem, amikor Niall nem volt a szobában, amikor kisétáltam a fürdőből. Zavartan néztem körbe, amikor egy kis cetlit találtam az ágyamon, amin elmosolyodtam.

- Kövesd a kis papírokat. – olvastam fel. Ajkamba harapva néztem az ajtóra, amin ismét egy kis lapocska volt található. – Menj a lépcső fele. – olvastam fel ismét. A mosoly a számon egyre nagyobb lett, ahogy belegondoltam, hogy vajon mit találhatott ki. Mivel nem akartam egy szál törölközőben lemenni, így gyorsan besiettem a gardróbba és magamra kaptam egy fehérnemű szettet, egy bajuszos mintás rövidgatyát, egy fehér Elmo-s pólót, és a lábamra egy magas szárú mamuszot húztam. Hajam hagytam kiengedve és kisétáltam az ágyamhoz, magamhoz vettem a fekete szőrős kispárnám, majd a két kislapot kezembe kaptam és elindultam kifele.

Az emeleten teljes sötétség volt, csak néhány gyertya adott némi fényt. A lépcső tetején ismét egy kis lapocska állt.

                Figyelj a lépcsőn!:P

Ahogy leléptem az első lépcsőfokra észrevettem, hogy minden foknak a két oldalán egy-egy piros gyertya éget, ami még hangulatosabbá tette az egészet. Most már tényleg nagyon izgatottan sétáltam lefele, ahol az alján rózsaszirmok voltak szétszórva, egy kis utat kirakva, aminek a szélein szintén gyertyák égtek. Óvatosan lépkedtem a kis szirmokra és követtem az utat, ami a nappaliba vezetett. Szám eltátottam, ahogy végignéztem a szobán.

A teljes sötétséget a szekrényeken lévő gyertyák törték meg és itt is rózsák voltak szétszórva. Kezem, szám elé tettem, és úgy lépkedtem a kanapé előtt található asztalhoz, amin rózsaszín rózsaszirmokból volt kirakva egy egyes. Homlokom ráncolva próbáltam rájönni, hogy ez mit is akar jelenteni, de semmi nem jutott eszembe.

- Tudod, milyen nap van ma? – egy halk hang szólalt meg mögöttem, ami akaratlanul is mosolygásra késztetett.

- Vasárnap? – fordultam felé zavartan. Hangos nevetéséből rájöttem, hogy nem találtam el, és jól szórakozott rajtam.

- Tudtam, hogy elfelejted. – lépett elém mosolyogva.

- Mit? – ráncoltam homlokom, arcomból egy kósza tincset a fülem mögé tett.

- Ma van egy hónapja, hogy összejöttünk. – suttogta, száján a mosoly még mindig nem szűnt meg, viszont az enyémről eltűnt.

- Az nem lehet. – motyogtam, majd az asztal szélére ültem le. Nem lehet, hogy elfelejtettem a hónapfordulónkat. Az nem rám vallana. Mindent észben szoktam tartani, és most pont a legfontosabbat kell elfelejtenem? Hogy lehetek ennyire idióta?

- Mi a baj? – guggolt le elém, hangjából hallani lehetett, hogy aggódik.

- Még kérded? – emeltem fel rá fejem – Elfelejtettem. – suttogtam, nem sok kellett, hogy elsírjam magam. 

- Hékás, manó. – simította kezeit arcomra, próbálta felvenni velem a szemkontaktust – Én kifejezetten örülök, hogy elfelejtetted. – mosolygott.

- Mégis miért? – töröltem meg szemeim.

- Mert így megmutathatom, hogy milyen romantikus is tudok lenni. – sunyi vigyora elárulta, hogy hazudik. – Viccet félretéve, azért mert így legalább nem csináltál semmilyen nagy felhajtást.

- Nem szereted a romantikát? – kíváncsian húztam fel egyik szemöldököm.

- Nem nagyon. – rázta meg a fejét, tarkóját idegesen vakarta. Most rajtam volt a sor, hogy nevessek. Egy ilyen srác, mint ő nem szereti? – De melletted bármire képes lennék. – mosolygott szégyenlősen. Ajkamba harapva próbáltam visszatartani egyre nagyobb mosolyom. Annyira aranyos volt, akár egy ártatlan kisfiú.

- Annyira imádlak. – olvadoztam és ölébe ülve nyomtam ajkaimat övéire, amit persze azonnal viszonzott. Kezeit felcsúsztatta fenekem alá, felállt velem és a kanapéra lefektetett, ő pedig felém mászott.

Nyelvünk még mindig óriási csatát vívtak, miközben kezeimmel a pólója alá nyúltam és karmolászni kezdtem a hátát. Néha felnyögött, ami arra utalt, hogy tetszik neki ez az egész, ezért megfogtam a vékony kis anyagot és kihámoztam felsőjéből. Mosolyogva tért vissza ajkaim kényeztetéséhez, és keze is felelevenedett. Tenyerei először combot simogatták, majd egyre jobban haladt felfele, egészen a melltartóm aljáig, ahol megállítottam őket és eltoltam magamtól.

- Valami baj van? – nézett rám aggódva, kezeivel a kanapéba kapaszkodott.

- Mi van, ha valaki benyit? – próbáltam valami jó kifogást kitalálni, hogy miért nem akarok most többet.

- Nem fog. – rázta a fejét magabiztosan – Lily Zayn-el, Mandy, Katie nagyi és Brian elmentek valami rokonoknál, így csak holnap jönnek, Selena pedig New York-ban. – vont vállat.

- Te megszervezted? – tátottam el a szám.

- Talán. – jött zavarba, visszahajolt számhoz és apró puszikat kezdett el adni arcomra. Szólnom kell neki, mielőtt még elbízná magát, vagy nagyon bele élné magát.

- Niall. – toltam el magamtól.

- Mi a baj? – próbált a szemembe nézni, de nem nagyon tudott, mert folyton kerültem a pillantását. Zavarban voltam, mert gőzöm sincs, hogy ezt hogy szokás bejelenti, vagy mi. – Faith. – simította kezét állam alá, így kényszerítve, hogy nézzek szemébe.

- Ez az egész. – motyogtam zavartan, arcáról látni lehetett, hogy nem tudja, mit akarok kihozni belőle – Szóval, én még nem állok készen. Vagyis még túl korai ez az egész. – ha lehet, akkor azt hiszem a fejem olyan volt, mint egy paradicsom. Még soha egy fiúval se kerültem olyan közeli kapcsolatba, hogy bejelentsem neki, hogy nem tudok lefeküdni vele. Az a két alkalom, olyan mély sebeket hagyott bennem, amiket nem tudom képes leszek-e valaha feldolgozni.

- Aranyos vagy. – dörgölte orrát az enyémnek, amitől mosolyogni támadt kedvem – De most tényleg azt hiszed, hogy azért csináltam ezt az egészet, hogy lefektesselek? – arcunk közt alig volt öt centi, leheletét éreztem a bőröm, szemei kicsit csalódottak voltak.

- Nem. – szégyelltem el magam. Valahogy tudtam, hogy nem kellett volna szólnom. Miért nem tudom befogni a szám?

- Figyelj, én nem azért vagyok veled, hogy megfektesselek, hanem azért mert szeretlek. Ha kell, ezer évet is várnék rád, de ha te nem akarod, akkor addig nem lesz semmi. Szeretlek, és csak tudni akarom, hogy az enyém vagy, és senki másé. – apró mosoly ült szája sarkán, szüntelenül szemembe nézett.

- A tiéd vagyok, csak egy kis idő kell. – suttogtam és egy gyors csókot nyomott a számra.

- Nos, én farkas éhes vagyok. – húzódott el tőlem – Te mit szeretnél enni? – állt fel hirtelen, én pedig még lefagyva feküdtem a helyemen.

- Mi? – néztem rá értetlenül – Látszik, hogy nem szeretsz romantikázni. – ültem fel a szemeim forgatva és úgy néztem az előttem álló srácra, aki próbálta magára hámozni felsőjét, de gyorsan kikaptam kezéből és a hátam mögé dugtam.

- Hékás! – szólt rám.

- Hidd el, jobb vagy felső nélkül. – kacsintottam rá, neki pedig nem kellett több, rám mászott és elkezdett csikizni. Nagyokat sikítottam, ahogy próbáltam tűrni kínzását, de nem sikerült. Egyszer-kétszer én is támadtam, de nem jártam sikerrel, mert a végén a fejemre szórta a szirmokat és nevetve nézett le rám.

- Szóval milyen kaját szeretnél? – kérdezte most már a konyhába, kezében a telefonját szorongatta, előtte pedig a gépem volt.

- Mindegy. – vontam vállat, közbe kitöltöttem egy pohár narancslevet.

- Kínai, olasz, francia vagy amerikai? – nézett rám – Tudtom szerint ezeket szereted. – erőltetett egy mosolyt, de inkább volt egy vigyor.

- Te aztán alapos munkát végeztél. – léptem mellé, és elismerően ütögettem meg a vállát.

- Csak ennyit kapok? – fordult felém legörbített szájjal.

- Csukd be a szemed. – forgattam meg szemeim, ő pedig azt tette, amit kértem és hozzá csücsörített is. Elmosolyogtam, milyen kis telhetetlen tud lenni, de nem azt csináltam, amit ő várt. Poharam lassan emeltem a szájához és itattam meg.

- Hé! – szólt rám, ahogy elemeltem a poharat, mert magára folyatta.

- Ennyit a tökéletes szádról. – cukkoltam, mire csücsöríteni kezdett és úgy kezdett el közelíteni felém. Gyorsan elsiettem a pult mellől, de nem elég gyorsan, ugyanis utolért, és felkapott az ölébe, „mennyasszony” stílusban és a nappaliba vitt. Ahogy letett a kanapéra cuppanós puszikat kezdett el adni arcom minden egyes szegletére, és ezzel szórakoztunk. Egyszer ő támadt, egyszer én. Olyanok voltunk akár az óvódások, de nem érdekelt, mert ő az én kis óvodásom.

A nappaliban voltunk, és az egyik kedvenc filmemet a Bérgyilkosék - at néztük. Niall a kanapén eltrült, én pedig rajta feküdtem. Kezeivel a pólóm alatt a bőrömet simogatta, ami jót tett görcsölő hasamnak. Én is megszokásból a csupasz mellkasán rajzolgattam apró köröket. Mindketten belemerültünk a filmbe, csak néha nyomtam egy puszit az arcára, amit mosolyogva viszonzott.

Tökéletes este volt. Nem volt semmi túldramatizálva, minden nyugis és hétköznapias volt. A vacsora is jó volt, habár az olasztól mit vártam? Niall a kedvemért kipróbált új ízeket is, ami egyből a kedvencei lettek, én pedig büszke voltam magamra.
Hülyéskedtünk, beszélgettünk és cukkoltuk egymást, mint a legjobb barátok szokták. Ez is az a dolog volt, amit imádtam benne. Néha tényleg úgy viselkedtünk, mint a barátok, néha pedig úgy, mint akik járnak. Anya régen mindig azt mondta nekem, hogyha egyszer egy olyan fiúval fogok járni, akkor meg fogom érezni, hogy szeret-e. Állítása szerint, apával ők is olyanok voltak, mint a legjobb barátok, mégis nagyon szerették egymást. Eddig hülyeségnek gondoltam ezt az egészet, de Niall oldalán értelmet nyert minden.

Az én szőke hercegem néha gyerekes, néha nagyon idióta, de teljesen kiegészít engem. Ő egy felnőtt testbe bújt gyerek, amit egyáltalán nem bánok. A szemei csillogása és a mosolya elárulja, hogy ő még gyerek, akiben komoly érzések vannak. Úgyhogy bátran kijelenthetem, hogy ez volt a valaha volt legjobb hónapforduló.

*  *  *  *  *  *

A napok teltek-múltak, és mint egy másodperc úgy illantak el. Sok időt töltöttem nagyival és Mandy-ékkel is, ami már nagyon hiányzott. De Selena még jobban. Fura, hogy három nap múlva fog csak hazajönni, utána pedig van három hetünk.

Ennyi idő maradt a nyárból. Három hét. Fájdalmas belegondolni, hogy hamarosan el kell búcsúznom Los Angeles-től, de az még rosszabb, hogy majd Niall-től és a srácoktól is. Nagyon hozzám nőttek, mintha csak a testvéreim lennének. De még van időm addig, szóval visszatértem a jelenbe, ahol is Lily-vel készülődünk, mert Liam bejelentette, hogy elvisznek minket vacsorázni, mert van egy meglepetésünk. Barátnőm sokat sejtető mosolyából rájöttem, hogy ő tudja mi lesz az, de sehogy nem tudtam kiszedni belőle. Remélem nem lesz fájdalmas.

Először gyorsan megcsináltuk magunknak a sminket. Lily nem esett túlzásba és a ruhájához hasonló rózsaszín szemeket csinált magának, míg én fekete füstös szemeket. Nálam ez már megszokás, hogy ha valami esemény van, akkor mindig csak füstös szemeket csinálok. Lehet azért, mert már profin meg tudom oldani. Míg én a hajam csak egyszerűen egy sima lófarokba fogtam fel, addig Lily loknikat rakott a sajátjába.

A gardróbba mindketten magunkra szenvedtünk a ruháinkat. Lily egy halványrózsaszín ruhát viselt, aminek elől a két oldalán két kisebb masni van, hozzá egy magas sarkú szandált, egy tollas fülbevalót, egy fehér, masnis karkötőt, virágos nyakláncot és egy narancssárga nagy gyűrűt választott kiegészítőként. Táskája pedig egy az angol zászlóhoz hasonlító kis kézi táska volt, csak fekete és krémszínben.

Az én ruhám egy kicsit csalafintább volt, mint az övé. Barackszínű volt, aminek a teteje csipkéből volt megcsinálva, a derekán egy vékony fekete öv található, az alja pedig elől a térdem felé ért, míg hátul majdnem a bokámig lelógott a kis átlátszó anyag. A cipő nekem is ugyan az volt, mint barátnőmnek, a táskám egy sima egyszerű fekete kézitáska, kiegészítőként pedig egy fekete gyűrűt, egy arany karkötőt, amin különböző díszek vannak és egy szintén aranylógós fülbevalót választottam.

Ezek után már tényleg készek voltunk, és pont időben, mert már dudáltak is. Sietősen mentünk lefele, ahol elköszöntünk nagyitól, majd kifele vettük az utat. Az ajtót épphogy kinyitottuk, amikor Liam-be botlottunk bele.

- Azt hiszem, rossz helyre jöttem. – nézett végig rajtunk mosolyogva.

- Attól függ, kit keresel. – vontam vállat.

- Két hétköznapi lányt, de most két gyönyörűség van előttem. – motyogta zavartan.

- Hol, én is látni akarom őket. – nézett körbe Lily, amin felnevettünk.

- Azt mondta Niall, hogy ő jön értünk. – ráncoltam a homlokom, közbe elindultunk a kocsihoz.

- Már odamentek hamarabb az étterembe a többiekkel, csakhogy biztos legyen a kajájuk. – nevetett fel Liam, közbe kinyitotta az ajtót és bepattantam az anyósülésre, míg Lily hátul foglalt helyett.

- Miért kell meggyőződnie egy kajáról? – értetlenkedett Lily.

- Mostanság rátört az olasz kaja mánia, és Harry-t is belerángatta.

- Ne már! – nevettem fel, mire értetlenül néztek rám – Amikor csak mi voltunk itthon, akkor olasz kaját rendeltünk.

- Most már érthető. – rázta a fejét jelenlegi sofőrünk, majd gyújtást adott és indultunk.

Az étterem ahova jöttünk nem volt annyira csicsás, mint amilyenre számítottunk. Elég otthonos volt, és tényleg Olaszországot idézte fel. A zene, ami a háttérben szólt, és a fal díszítések is azt sugallták, mintha ott lennénk. A legjobb az egészben, azaz egyik sarokban álló Pizzai-ferdetorony hasonmás volt.

- Csaó, Bella! – köszöntött vigyorogva Louis, aki olasz akcentussal próbált beszélni.

- Buona sera signore. – köszöntöttem rendes olasz nyelvvel, mire vigyora alábbfagyott.

- Na, a felvágós. – horkantott fel és durcásan foglalt helyett.

- Szia kicsim. – nyomott egy gyors csókot Niall a számra, majd helyet foglaltunk, addigra már Lily és Zayn is túl voltak a köszönésen. Egy nagy kör asztalnál foglaltunk helyet, jobb oldalamon ült Niall, mellette Liam, őt követte Louis és Harry, majd végül Zayn és Lily.

Harry szemszöge:

Miután mindannyian leadtuk a rendeléseinket, egy hatalmas beszélgetés vette kezdetét, amit Louis kezdett el, és Bella-hoz intézte első kérdését.

- Honnan tudsz olaszul? – nézett a lányra kíváncsian.

- Kiskorom óta folyékonyan beszélek franciául, spanyolul és olaszul. – mosolygott büszkén a lány.

- Tuti hazudsz. – rázta a fejét hitetlenkedve Zayn.  Miután senki nem akart hinni se Bella-nak, se Lily-nek ezért bizonyítania kellett és a pincérrel, aki olasz volt, kezdett el beszélgetni. Komoly megértették egymást és jól is szórakoztak, amit Niall barátunk nem nézett jó szemmel.

- Merci. – mosolygott a lány, majd a fiatal pincér mosolyogva sétált el.

- Hát Niall sajnállak. – húztam el a szám.

- A barátnőd okosabb, mint mi öten együtt. – fejezte be a mondatom Liam nevetve.

- Ugye nem azt beszélted meg vele, amire gondolok? – kérdezte meg Lily barátnőjét.

- Attól függ, mire gondolsz? – nézett sunyin a mellette ülő lányra.

- Az. – vigyorgott a lány, mire Bella is elvigyorodott.

- Beavatnátok minket is? – szólt közbe a lányok beszélgetésébe Niall.

- Lényegtelen. – legyintettek, majd kihozták az ételeinket. Valójában egyikünk sem tudta kimondani a nevét, így olyat választottunk, ami jól hangzott, így kicsit félve kóstoltuk meg őket, de be kell vallani egész jó. Amíg ettünk sokat beszélgettünk és nevettünk is, ami megalapozta az egész este hangulatát. Már majdnem mindannyian végeztünk a kajával, amikor egy furcsaságot vettem észre. Bella a tányérján lévő kaját már turkálta, és látni lehetett, hogy nem érzi túl jól magát. Ha jól emlékszem, a múltkor mondta, hogy ha túl sokat eszik, még mindig meghánytatja magát, de tuti csak bebeszélem magamnak. Nem tenne ilyet, itt és most.

- Srácok, bocsássatok meg, de ki kell mennem a mosdóba. – nézett körbe rajtunk, mire mindenki bólintott, Niall arcára egy puszit nyomott, kezébe vette a táskáját és a mosdó felé indult. Nem teheti ezt magával. Meg kell állítanom, mielőtt még valami hülyeséget csinálna.

- Azt hiszem, én is meglátogatom szeretet barátunkat. – álltam fel hirtelen és Bella után siettem. Mikor meggyőződtem róla, hogy senki sem lát, akkor gyorsan besiettem a női mosdóba.

- Bella, állj! – szóltam utána, ahogy az egyik ajtón akart bemenni.

- Harry? – fordult vissza csodálkozva – Te mit keresel itt? – lépett közelebb hozzám.

- Nem engedem, hogy meghánytasd magad! – léptem elé.

- Mi? – ráncolta homlokát – Harry, félreérted. – kuncogott fel – Azért jöttem ki, mert női problémáim vannak, és nem hányni akarok. – hajtotta le a fejét szégyenlősen, én pedig legszívesebben elsüllyedtem volna szégyenemben.

- Izé, akkor bocs. – vakartam a tarkóm zavartan.

- Mondtam, hogy annak a korszaknak vége. – nyúlt állam alá és felemelte a fejem – De azért köszönöm, hogy aggódsz értem. – mosolygott és egy apró puszit nyomott arcomra.

- Csak féltelek. – vontam vállat – Akkor én most megyek. – mutattam a hátam mögé.

- Kérni akartalak! – bólintott egyetértően és már ott sem voltam. Túlreagáltam a dolgot, tudom, de féltettem, hogy valami butaságot csinálna. Nem akarom, hogy Niall még egy fontos személyt veszítsen el az életéből, vagy legalább még három hétig legyen boldog, utána ott lesz a hosszú idő a búslakodásra a nyár végeztével.

48. Demi és Niall?

Sziasztok!!^^ Örülök, hogy végre volt időm felrakni a részt, pedig most nagyon összejött minden, és jelenleg törit tanulok, hogy ne húzzanak meg, amire sajnos nagy esély van rá=/ De hát a remény hal meg utoljára!!:)
Amúgy elterveztem, hogy nagy valószínűséggel mostanság többször fogok jelentkezni, részekkel, mert júliusba ismét nem leszek itthon 1 hónapig, és addigra szeretném befejezni a történetet!:) Már meg van, hogy hogyan lesz vége, csak addig el is kell jutni, és lesznek még izgalmas részek:P De egy biztos, hogy 10 rész még biztos, hogy lesz, de lehet, hogy kicsivel több is! Még nem tudom, de ahogy túl vagyok ezen a herce-hurcán a törivel neki állok megírni a végéig a részeket!!:)

De addig is jó olvasást, és ne felejtkezzetek meg el komizni!!;)

Bella szemszöge:

A tegnap este történtek annyira jó kedvvel töltöttek el, hogy másnap le sem lehetett lőni. Mivel Carlise-val megegyeztünk, hogy a kis Jaymi a másnapot velem tölti, olyanok voltunk ketten, akár az óvódások. Délután egyig pizsamában mesét néztünk, aztán nagyival sütögettünk egy kicsit, majd elmentünk a plazaba, csupán azért, hogy vegyünk egy-egy görkorcsolyát.

Ki akartam élvezni minden pillanatot, mert nekem ez nem nagyon adatott meg. Amikor anyáék meghaltak utána nem nagyon mozdultam ki. Nem játszottam a barátaimmal, nem jártam a játszótérre semmit nem csináltam. Csak a szobámban ültem és sírtam. Talán azzal, hogy Jaymi-vel tölthettem egy kis időt, így visszakaptam egy részét az életemnek. És emellett úgy tekintettem rá, mint a kisöcsémre. Aranyos, huncut, vicces kis srác, és már most hódit a lányok körében, hát akkor mi lesz, még ha felnő. Macsóságát tuti a bátyjától fogja örökölni és tanulni is.

- Jaymi, állj meg! – kiáltottam utána, ahogy egy kicsit lemaradva megálltam egy újságárusnál. Idejövet megakadt a szemem egy újságon, vagyis annak a címlapján. Gyorsan kifizettem, majd olvasni kezdtem.

              

  Meglenne Hollywood legújabb szerelmes párja?

A tegnap este folyamán került megrendezésre az év egyik legnagyobb szabású divatbemutatója a DeLuce divatcégnél. Kilenc éve minden éven ugyan azon a napon tartják meg ezt az eseményt más-más országokban. Idén volt olyan szerencsék, és nálunk került sor a megrendezésre. Sok sztár ellátogatott hozzá, köztük a híres színész-énekesnő Demi Lovato(18), és a még feltörekvőben lévő Brit fiúbanda az One Direction is.

Az este folyamán, a fiúbanda egyik tagja Niall Horan(17), és az énekesnőt Demi Lovato-t látták kettesben, meghitten beszélgetni. Sokan állítják, hogy csak barátok, de néhány szemtanú szerint, nagyon is mélyen beszélgettek és megvolt köztük a kémia is.

„Demi és Niall, nagyon jól szórakoztak és szinte az egész estét is együtt töltötték.” – nyilatkozta egy a nevét nem publikáló ott dolgozó. 

Ha mindez igaz, akkor lehet, hogy a két sztár között van valami? De ehhez, vajon mit szólhat az ír szépfiú barátnője? Lehet, hogy a képeken valójában az énekesnő volt, és csak így akarják leplezni a kapcsolatukat? Ez még egyelőre rejtély előttünk, de vajon mit szólnak hozzá a szőke herceg bandatársai, és Demi rajongói?
Egy biztos: a nyárnak hamarosan vége, ami a feltételezett kapcsolatnak véget vethet. De hogy mi fog történni? Mi kíváncsian várjuk a fejleményeket, mert meg kell hagyni, nagyon jól mutatnak együtt! 

Ahogy elolvastam a cikket elkapott a röhögő görcs. Nem lehet igaz, hogy ennyire felfújják ezt az egészet. Azért mert két ember beszélgetett, még nem jelenti azt, hogy van is köztük valami. A média annyira túl tudja dramatizálni a dolgokat. Mondjuk, ha nem lettem volna ott a bulin, akkor talán egy kicsit elkezdenék aggódni, hogy vajon mi történt, de mivel szemtanúja voltam mindennek, így semmi aggodalmaskodni valóm sincs.

- Bella, jössz? – gurult mellém a barna cukiság.

- Menjünk. – fogtam meg a kezét és együtt kezdtünk el száguldozni. Egyik kezemmel az ő kicsi kezét fogtam, míg másikba az újságot szorongattam.

Az utcán elhaladva sokan megbámultak minket, vagyis inkább engem, de nem érdekelt. Jól éreztem magam, és egy kicsit szabad is voltam. Nem tudom mikor szórakoztam ennyire önfeledten. Végre a csajok nélkül is tudtam egy kicsit kikapcsolódni.

A házhoz közelítve egyre jobban feltűnt, hogy két autó is parkol előttünk. Az egyik egy fekete kocsi volt, - ami kétségkívül a Niall-é -, a másik pedig egy sötétkék volt. Jobban szemügyre véve nem ismertem a második kocsit, de ahogy egyre közelítettünk, megláttuk a mellette álló Tony-t. Kicsit elszomorodtam, hogy a kis öccséért jött, ezzel elszakítva a játszó pajtásomtól.

Mivel a kocsi mellett szobrozó srác, későn vette észre, hogy jövünk, és mi meg már nem tudtunk lassítani, ezért egy nagyot sikítottam, ahogy Jaymi száguldott bátyja felé, de amikor leguggolt és átbújt a lába között nevethetnékem támadt, de ebben megakadályozott az, hogy most én gurultam elég gyorsan Tony felé, és a végén bele is csapódtam, úgy hogy hátraesett szegényke, és vele együtt én is.

- Uram, isten. Jól vagy? – néztem az alattam fekvő fiúra, aki csak egy nagyot nyögött.

- Ha, ha bénák. – nyújtotta ránk a nyelvét Jaymi, végül elnevettem magam.

- De legalább puhára érkeztem. – vigyorogtam.

- De jó egyeseknek. – morgott Tony. Lemásztam róla, így mellette térdepeltem és úgy vizsgáltam minden rendben van-e. Mivel az orra alatt motyogott valamit, ezért rájöttünk, hogy semmi baja sincs, csak a buksija fájt.

- Sziasztok. – köszönt egy félénk hang mögülem, mire akaratlanul is hatalmas mosoly kúszott arcomra. Ez az a hang, amit ezer közül is felismernék. Lassan fordultam felé és néztem fel rá. Arcán egy apró mosoly ült, szemüvege takarta szemeit, de tudtam, hogy nincs semmi jele a féltékenységnek. Kezét felém nyújtotta, amibe egyből bele kapaszkodtam és lassacskán felálltam, ami a guruló izé miatt a lábamon nehezen ment.

- Szia. – motyogtam és egy hosszú puszit nyomtam szájára. Nem akartam mások előtt annyira kimutatni azt, hogy mennyire oda vagyok ezért a srácért, azt inkább a házon belülre tartogatom. – Niall szeretném neked bemutatni Jaymi és Tony Cullen-t. – mutattam a mögöttem álló két fiúra, akik mosolyogva néztek minket – Srácok, ő itt Niall Horan, a barátom. – mondtam szégyenlősen.

- Örülök, hogy megismerhetünk, már sokat hallottunk rólad. – nyújtotta a kezét Tony vigyorogva. Niall felnevetett, én pedig égtem akár egy lángoló ház. Miért kell zavarba hozniuk?

- Szintúgy. – fogott vele kezet barátom is, én pedig csak ráütöttem egyet a velünk szemben álló srác hátára.

- Nem elég, hogy agyon nyomsz a nehéz testeddel, de még össze is akarsz törni? – kezdett el nyafogni.

- Ki kérem magamnak, nem is vagyok nehéz. – nyújtottam rá a nyelvem.

- Csinos vagy. – szólt közbe félénken Jaymi.

- Látod? – mutattam a kisfiúra, és egy puszit nyomtam az arcára.

- Csak a kiskori elfogultság. – legyintett bátyja, de már inkább ráhagytam. Végül nehezen sikerült elszakadnom Jaymi-től, és megígértettük egymással, hogy legközelebb is együtt töltünk egy napot.

Végül Niall-el kéz, a kézben sétáltunk be a házba – vagyis ő sétált és gurultam -, amit csak a nappaliból szűrődő tv tette kicsit zajossá. Először oda mentünk, ahol nagyi nézett tv-t, ölében a kutyusommal. Narry annyira jól érezte magát nagyi ölébe, hogy akárhogy hívtam sehogy nem jött velem. Aztán felfele vettük az irányt. A lépcsőn kicsit nehézkes volt felmásznom, de Niall hátulról tartott nehogy leesek, ezzel is okozva néhány vicces pillanatot. Azonban, ahogy bezárult az ajtó mögöttem, úgy gurultam Niall elé, és minden óvatosság nélkül nyomtam rá ajkaim övéire. Kicsit meglephette a tettem, ugyanis először nem csókolt vissza, de aztán kezei derekamra simulva húztak egyre közelebb magához és minden olyan volt, mint régen.

Hasamban a pillangók őrült tempóban kezdtek el járni, egyik kezemmel a hajába túrtam és azzal kezdtem el játszani, míg másikkal nyakába kapaszkodtam. Imádtam, ahogy csókol, hogy itt van velem, és azt hogy megbocsájtott. Kétszer is kirakhatta volna a szűröm, de ő még mindig itt van velem. Engem csókol és nem valami más csajt, és velem van.

- Faith. – húzódott el egy kicsit, légzése szaggatott volt, de próbáltam nem törődni vele és újra elkaptam ajkait. Belemosolygott a csókunkba, majd alsó ajkam beszívta, ezzel megállítva engem. – Valaki ma nagyon rámenős. – cukkolódott, miután elváltunk, homlokát enyémnek döntötte.

- Csak szeretnék élvezni minden pillanatot. – vontam vállat szégyenlősen, és szemeim is kinyitottam, így farkas szemet néztünk egymással. Szemei kétségbeesetten néztek rám, száján is a mosoly nem olyan volt, mint amilyen szokott. Nem volt benne semmi szórakozottság, boldogság, semmi.

- Beszélnünk kell. – húzódott el tőlem, kétségbeestem, hogy megint mit csináltam.

- Tony és Jaymi az unokatestvéreim. – mondtam gyorsan, mire meglepetten nézett rám. Arcán látni lehetett, hogy nem erről szeretett volna beszélni, de én kötelességemnek tartottam elmondani. Ezzel ismét egy újabb hazugságot osztottam meg vele.

Valójában Tony és Jay nem az unokatestvéreim, de apa és Carlise úgy tekintettek egymásra, mint a testvérek, így mindenki úgy tudja, hogy mi rokonok vagyunk. Soha senki nem gondolkozott el ezen, hogy anya is meg apa is egyedüli gyerek mégis van unokatesónk, így senki nem is jött rá az igazságra.

- Ez, hogy jön ide? – nézett rám hunyorítva, hangjából hallatszott, hogy jól mulat.

- Jobb félni, mint megijedni. – vontam vállat, fejem lehajtottam – Mit csináltam? – ujjaimmal kezdtem el babrálni, amikor láttam, hogy egy fehér tornacipő lép elém. Nem sokkal később pedig Niall nyúlt állam alá, és kényszerített, hogy nézzek szemébe.

- Miből gondolod, hogy te csináltál valamit? – még mindig mosolyogva nézett rám.

- Eddig rendszerint ez volt, én csináltam hülyeséget, aztán veszekedtünk és..- nem tudtam befejezni a mondatott, mert megcsókolt. Meglepve csókoltam vissza, de mire rájöttem mi is van, már el is húzódott tőlem.

- Most én csináltam valamit. – hadarta el, majd a szoba másik felébe sétált. Homlokom ráncolva néztem, hogy mit csinál, amikor egy újságot nyomott a kezembe. – Olvasd el először. – hajtotta le a fejét, majd az ágyam szélére ült. Zavartan igaz, de az újság címlapjára szegeztem a tekintetem.

Egy apró mosolyt csalt arcomra, ahogy megláttam a képet és a hozzá készült szalagcímet. Ugyan az volt, amit én is elolvastam nemrég. Ennyi lett volna a nagy bűne? Ennyiért érzi magát rosszul? Mivel nem akartam, hogy tudja, hogy már elolvastam ezért úgy tettem volna, mintha olvasni kezdtem volna, közbe pedig csak a képet figyeltem.

Mindketten annyira boldognak tűnnek, és látni lehetett rajtuk, hogy jól érezték magukat egymás társaságában. Még ha nem is lettem volna ott és nem láttam volna semmit, mit is csináltak, akkor is meg tudtam volna mondani, hogy semmi nem történt közöttük. Demi rendes, aranyos lány és sokat áradoztam már neki Niall-ről, és meg is jegyezte, hogy cukik vagyunk együtt, és ha bárki is közénk fog állni, akkor azzal a személlyel ő fog elbeszélgetni. Ezen a gondolaton is akaratlanul mosolyogtam el magam, hogy végig gondoltam, hogy most saját magával kell elbeszélgetnie.

- Faith, esküszöm, hogy nem történt semmi köztünk. – kezdett bele mondanivalójába Niall, ahogy elemeltem arcom elől az újságot – Tényleg csak beszélgettünk, de semmi több. Demi aranyos lány meg minden, de nálad senki sem jobb. – ahogy ezt kimondta, kicsit zavarba jött, arca elpirosodott – A fiúk is megmondják, hogy semmi olyat nem csináltunk, amit nem lett volna szabad. Én téged szeretlek Faith. – nézett rám, szemei csillogtak a ki nem hullott könnyektől. Nem sok kellett hozzá és én is elkezdetem volna sírni, de tudtam, hogy nem szabad. Azt hiszi, haragszom rá? De hát nem is csinált semmit.

- Niall. – gurultam elé, de ő nem figyel rám, fejét lehajtotta – Niall. –böktem meg mellkasát, de semmi, ezért egy másik folyamathoz kényszerültem. Mindkét kezemmel megfogtam mellkasát és egy nagyot löktem rajta, így elterülve az ágyon. Egy vigyort csalt arcomra, hogy sikerült elérnem célom.

- Neked is ilyen érzés szokott lenni? – nézett rám, ahogy csípőjére ültem. A belső fájdalomról beszélt, hogy valami mélyen emészti, mintha olyat tett volna, amit soha nem lehet megbocsátani.

- Rosszabb. – suttogtam. – De Niall, én hiszek neked. – mosolyogtam rá, arca egyszerre megkönnyebbült, de értetlenül is nézett rám.

- Hogy-hogy? – ráncolta homlokát.

- Három okból. – mutattam a kezemen – Egy: Selena-nál megtanultam, hogy sokszor, vagyis legtöbbször az újságírók olyat állítanak, ami nem igaz. – forgattam meg szemeim – Kettő: nekem sokkal többet ér a te szavad, mint valami idegené, és te is adtál nekem egy új esélyt, így ezért megpróbálok nem féltékeny lenni. – motyogtam a végét, fejem lehajtottam.

- Mi? – értetlenkedett, de mivel sehogy nem akartam ránézni, így ő is használta a módszerem és fordított a helyzetünkön. Én feküdtem az ágyon, míg a csípőmön Niall foglalt helyett és úgy nézett rám.

- A Justin-os dolog, és a veszekedés. – motyogtam, nem tudtam szemébe nézni. – Nem is kéne, már velem lenned, nem érdemellek meg.

- Ne mondj ilyeneket! – feküdt rám, homlokát enyémnek döntötte – Te vagy az egyik legjobb dolog az életemben. – motyogta számba, lehelete csiklandozta a bőröm. – Bármi is történik, te maradsz az első igaz szerelmem. – suttogta mosolyogva, majd ajkait enyémekre nyomták. Mosolyogva viszonoztam kedvességét és hajába túrtam. Imádom a haját, főleg amikor nincs beállítva, hanem csak össze-vissza áll, mert elaludta.

- Nem vagy kíváncsi a harmadik indokomra? – húzódtam el tőle egy nagyon picit, de szánk még mindig összeért.

- Dehogynem. – nyomott egy puszit a számra, majd annyira elhúzódott tőlem, hogy szemembe tudjon nézni. Mosolyogva figyelt rám, közben pedig az ágyon heverő hajammal játszott és egy tincset söpört ki arcomból.

- Reggel nyolckor Demi költött fel azzal, hogy a címlapon szerepeltek és, ő is elmondta, ugyan azokat, amiket te. – vigyorogtam, neki pedig arca ledermedt.

- Te beszéltél vele? – szólalt meg megdöbbenten, arca még mindig érzelemmentes volt.

- Ő hívott. – mosolyogtam zavartan, ő pedig nevetni kezdett.

- Akkor feleslegesen izgultam. – feküdt vissza testemre, arcát nyakam hajlatába fúrta.

- De aranyos voltál. – simogattam a hátát pólón keresztül. Apró puszikat hagyott nyakamnál, én pedig kis köröket és szíveket rajzoltam hátára, közbe kezem egyre lejjebb haladt egészen pólója aljáig és az anyag végével kezdtem el szórakozni. Lassan húztam egyre feljebb, amíg nem vette az adást, beleharapott egy picit a bőrömbe és felemelte a fejét, így sikerült kibújtatni felsőjéből. Ajkamba harapva néztem szemébe, ahogy fejét rázva nézett végig rajtam.

- Honnan ismered Demi-t? – tért vissza az előbbi témához.

- Selena-val nagyon jó barátnők, és volt alkalmam már nem egyszer találkozni vele, és jóba lettünk. – mosolyogtam. Ebbe nem hazudtam. Először tényleg úgy ismerkedtünk meg egymással, hogy a Selena-val közös filmet forgatták, és jóba lettünk. Aztán pedig a rehab után csak még szorosabb lett a kapcsolatunk.

- Ti nők. – forgatta meg szemeit, és egy apró puszit nyomott számra.