55. Liliomtipró

Miért van az, hogy 3 nap alatt van majdnem 300 látogató, de komit meg csak egyet kaptam??:o Persze örülök neki, mert mindig boldoggá tesz, de azért rosszul esik h ennyien látják a részt, és nem komiznak...ennyire rossz a blog??? 
Mindegy.....nem gondoltam volna, hogy egyszer elfogok odáig jutni, hogy ezt a részt megírjam... valahogy annyira szokatlan volt, így nem is lett a legjobb, de próbálkoztam:) Vigyázat lányok, 18-as tartalom!!!;)

Ismét egy fantasztikus napnak néztünk elébe itt Párizsban. A reggeli eltervezésünk alapján a csodás Eiffel-tornyot látogattuk meg közelebbről is, pontosabban a tetejére mentünk fel.
A kilátás elképesztő volt. Szinte az egész várost be lehetett látni innen. Szavakba se lehet foglalni az egészet. Annyira mesés volt, akár egy tündérmesében. Itt vagyok a szerelem városában, az én szőke hercegemmel, akiről tudom, hogy szeret, és én is ugyanúgy szeretem. Ennél csodálatosabb dolog nincs is.
A nyugodt gondolkodásomból, a hátulról hasam köré fonódó kéz hozott vissza, amihez egy édes szuszogás is társult.
- Mit gondolsz? - motyogta, állával a nyakamon támaszkodott.
- Ahhoz képest, hogy nem szereted a romantikázást, elég szép munkát végeztél. - mosolyogva fordultam meg karja közt, és úgy néztem rá. Arcára egy apró mosoly kúszott válaszom után.
- Mondtam, hogy érted bármit megtennék. - egy apró csókot nyomott számra. Hittem neki, és bíztam benne. Kész voltam meghozni egy döntést is, ami azt hiszem, nagy lépés lesz az életemhez, de ahhoz a döntéshez Ő is kellesz.
Utunkat tovább folytattuk egy olyan helyre, ahova a híd miden egyes pontjára lakatok voltak felakasztgatva. A sok fém látványa egyszerre volt félelmetes és romantikus is. Elképesztő, hogy mennyi ember tette ide a saját lakatját a párjával, és annyira aranyos, hogy hisznek is benne. Úgy tartják, ha egy pár elhelyezi itt valahol a saját lakatjukat, az az ő kapcsolatukat szimbolizálja, és hogy egyszer még vissza fognak térni ide. Mindig meg akartam nézni ezt a helyet, és most, hogy itt vagyunk keresgélni kezdtem egy bizonyos darabot.
- Te mit keresel? - lépett mellém Niall zavart tekintettel.
- Anyának és apának is van itt lakat. - néztem rá mosolyogva. Anya sokat mesélt kiskoromban arról, hogy milyen lehet ez a hely, és azt is elmondta, hogy amikor egy évesek lettek apával elhelyeztek itt egy lakatot, és végül apa az Eiffel-torony tetején kérte meg anya kezét. Azért is volt számomra nagy öröm, amikor megtudtam, hogy idejövünk, mert így egy kicsit átélhettem a szüleim tündérmeséjét.
- Akkor, úgy látszik a nyomdokaikba lépünk?! - hátsó zsebébe nyúlva, elő húzott egy aranyozott kis fém lakatot, amit előttem lengetett meg. Vigyorogva nyúltam érte és vettem ki kezéből.
- Tudod, hogy, ezek mik szimbolizálnak? - ajkamba harapva vártam vajon mit fog válaszolni.
- Az hiszem, a hosszú kapcsolatot. - mosolya egyre nagyobb lett, amihez jutalomkép kapott egy cuppanósat tőlem.
A lakatot, ahogy jobban megnéztem felfigyeltem, hogy bele van gravírozva a Hercegnő és a Szőke Herceg felírat, valamint a dátum, hogy mikor találkoztunk, valamint a mai is. Boldogan fogtam meg Niall kezét, és együtt közösen felakasztottuk egy másikra. Kimondhatatlanul örültem, és boldog voltam, mert tudtam, hogy egyszer még vissza fogunk térni ide.

*  *  *  *  *  *

A mai városnézésünket a hirtelen kezdődő szakadó eső szakította meg. Akárhogy is siettünk, már sehogy nem tudtuk megakadályozni, hogy ne legyünk csurom vizesek. A szállodába érve a portán dolgozók nem nézték jó szemmel, hogy a ruhánk tocsogott a vízben, így gyors léptekkel siettünk fel a lakosztályunkba, ahol, ahogy beértünk hangos nevetésben törtünk ki mindketten.
- Fázom. - simítottam kezem felkaromra és dörzsölgetni kezdtem, hátha felmelegszem.
- Én, felmelegítelek. - tárta szét karjait Niall, arcán egy kaján vigyor ült.
- Amikor te is tiszta víz vagy, na persze. - forgattam meg szemeim. Lassan indultam el a szobánk fele, amikor egy erős kar fonódott derekam köré.
- Adj egy esélyt. - a szomorkás hang mosolygásra késztetett, úgy fogtam meg kezét, hogy elém kerüljön, felnéztem szemébe.
- Egyetlen egyet! - motyogtam szájába, majd miután valamit motyogott, amit nem értettem, ajkait enyémekre nyomta. Kis ideig húztam az agyát, hogy nem hagytam, hogy bevesse a plusz fegyverét - értsd a nyelvét -, miután rájött, hogy direkt hagyom szenvedni, elvált számtól és a nyakamra lehelt apró csókokat. Tudta, hogy ezzel meg engem kínozni.
Lassan kezdtem el tolni magam előtt, addig, amíg a szoba ajtajába nem ütközött. Nehézkesen kinyitotta az ajtót, majd ahogy bezártuk, az ajtónak tolt.
Nem hagyta abba nyakam kényeztetését, amit halk nyögésekkel, és sóhajokkal fejeztem ki, hogy nagyon is tetszik ez az egész. Kezeim nadrágja hátsózsebébe dugtam, és felbátorkodva markoltam meg seggét. Egy jól eső morgás tört fel szájából és kapva az alkalmon, egyből letámadtam ajkait.
Akartam őt, itt és most! Nem érdekelt, hogy mi lesz holnap, de vele akartam lenni, úgy is. Már csak az a kérdés, hogy hogyan mondjam vagy jelezzem neki.
Ismét elkezdem tolni magam előtt, de hamar megfordított, így háttal közlekedtem, ami kicsit furcsa volt, de a csókot nem szakítottuk meg. Ahogy lábam beleütközött az ágy oldalába, egy nyögés csúszott ki számból, majd lassan lefektetett, és fölém mászott.
Ajkaink még mindig vadul tépték egymást, kezeivel a combom és az oldalam simogatta. Kezemmel megmarkoltam pólója szélét és egy gyors mozdulattal megszabadítottam tőle. Ő sem habozott, így kezével egyre feljebb tolta pólóm alját, azonban amikor a melltartómnál járt hirtelen megállt. Nehezen igaz, de elhúzódott tőlem, és mélyen a szemembe nézett.
- Mi a baj? - jobb kezemmel arcát simogattam.
- Azt hiszem ismét félre értettelek. - zavartan ráncolta homlokát, mintha félt volna, hogy ismét nemet mondok.
- Nem értettél. - szégyenlősen mosolyogtam rá, kíváncsi voltam, vajon mit szól hozzá. Arcára először kiült a döbbenet, ami lassan átváltott egy boldog mosollyá, és szemei is csillogni kezdett. Ajkamba harapva próbáltam visszafojtani egyre jobban pirosodó arcomat.
- Biztos vagy benne? - félt, hogy csak szórakozom vele, de szemei elárult mindent. Volt bennük félelem, boldogság, szerelem és vágy. Vágyott rám, úgy ahogy én is rá.
- Még egy fiúban se bíztam annyira, mint benned. Igaz, már nem vagyok olyan ártatlan, de az első alkalom nem épp volt kellemes. - nem mondhattam, hogy azért, mert megerőszakoltak, így ezt a részt kihagytam - Szeretnék veled lenni. Tudom, hogy nem okoznál szándékosan fájdalmat nekem, és ez a legfontosabb. Még soha nem voltam ennyire biztos semmiben, és ez azért van, mert szeretlek, és azt akarom, hogy te csak az enyém legyél, én pedig csakis a tiéd! - beszédem végére zavarba jöttem, mert nem terveztem, hogy ennyi mindent fogok mondani, de annyira egyszerűen elolvadok tekintetében, hogy olyankor beszélek egyfolytában, és olyan őszinte dolgokat is elmondok, mint most.
- A tiéd vagyok! - egy apró csókot lehelt ajkaimra - Te pedig az enyém! - ismét egy apró csókkal jutalmazott - Szeretlek! - ismét szemeimbe nézett.
- Liliomtipró. - mosolyognom kellett ezen a kifejezésen, és nem is tudom, hogyan jutott eszembe, de ő is jót szórakozott kijelentésemen.
- Liliomtipró. - egy nagyot bólintott, ahogy kimondta, mintha beleegyezett volna ebbe az egészbe.
Mosolyom még nagyobb lett, ahogy ismét elkezdett csókolni, majd kezei visszatértek felsőmhöz, és könnyen eltávolította rólam. Ahogy melltartóba feküdtem alatta, egy pillanatra megállt, és "gyönyörködött" abba, amit lát. Zavaromba inkább magamra húztam, de meglepetésként ért, hogy nem ajkaimra cuppant rá, hanem a nyakam kezdte el puszilgatni, és így haladt egyre lejjebb. Először a nyakam, utána a kulcscsontom, majd a pánt mellett haladt egyre lejjebb. Amikor elért oda, hogy a két mellem közt haladt el, légzésem még az eddigieknél is szaporább lett, azt hittem, hogy szívem kiugrik a helyéről. Niall nem nagyon foglalkozott ezzel, csak folytatta tovább azt, amit elkezdett, és egyre lejjebb haladt, egészen nadrágom tetejéig. Keze a combom simogatta, ajkával, pedig visszatért hozzám. Úgy tapadtam rá, akár egy oxigénes palackra, és nem is akartam elengedni. Éreztem, hogy lassan kigombolja nadrágom, és próbálja egyre lentebb húzni, így segítségképp felemeltem derekam, aminek köszönhetően hamar lekerült rólam a felesleges ruhadarab.
- Most én jövök. - motyogtam szájába, és fordítottam a helyzetünkön. Én ültem a csípőjén, ő pedig figyelt vajon mire is készülök.
Nem tudtam, hogy hogyan is kell az ilyeneket csinálni, mert még nem volt részem ilyenben.
Megcsókoltam, kezeimmel, pedig egyből a tárgyra tértem, és övével kezdtem el szerencsétlenkedni. Látva bénázásom segített kikapcsolni, végül pedig ez is ment a sarokba a többi közé.
- Nyugi! - fogta meg remegő kezeimet, és arcom tanulmányozta. - Még leállhatunk. - ahogy kimondta, egyből nemlegesen kezdtem rázni a fejem. Elhatároztam magam, és már régóta próbáltam rávenni magam, amihez elég nehéz dolgom volt, így nem fogom megfutamodni.
- Minden rendben. - egy apró mosoly kíséretében visszatértem hozzá, és úgy, ahogy ő csinálta, elkezdtem a nyakát szívni, majd egyre lejjebb haladva végig csókoltam a felső testét. Minden egyes érintkezésnél, ahogy szám a bőréhez ért, jóleső morgások és kisebb nyögések törtek ki belőle, közbe pedig a combom markolászta. Ezek adtak némi önbizalmat, de mégis olyan hihetetlen volt, hogy ezeket én váltom ki belőle.
Kezei egyre feljebb vándoroltak testemen, amíg el nem érték, a melltartóm pántját. Lassan kezdte lehúzni azokat vállaimról, közbe pedig csak ültem rajta, és szemeibe néztem.
Szeretem ezt a fiút, és ő is szeret, ebben halál biztos voltam. Annyiszor kimutatta már, mit meg nem tenne értem, és annyiszor bizonyította is, pedig nem kellett volna, mert nem érdemlem meg. Amikor utánam jött New York-ba, akkor tudtam, hogy ő más, mint a többi fiú. Nem sokan tették volna meg egy lányért, csak azok, akik tényleg szerelmesek, úgy, mint Niall. Amikor a nagy veszekedésünk után bekerültem a kórházba, akkor is ott maradt velem, emiatt pedig egy órát késtek a fotózásról. Aztán itt van Franciaország. El sem tudom hinni, hogy itt vagyunk, és úgy intézte el ezt az egészet, hogy rajtam kívül mindenki tudott róla, és mindannyian segítettek benne. Szerintem egy fiú sem lenne képes ennyit fáradozni az első hónap fordulójukon, csakis Niall. Annyira más, mint a többi fiú, nekem ő volt a szabadság, ha vele voltam minden gondomról elfelejtkeztem, csak mi voltunk ketten, egymásnak.
A melltartóm egyre veszített szorosságából, hála az alattam fekvő fiú kézügyességének, amit végül egy egyszerű pattintással megoldott, és a fehérnemű végleg elvált testemtől. Szorosan tapadtam testéhez, nem akartam csak úgy megmutatni magam neki, bár tudom, hogy nem úszom meg, de hirtelen megijedtem. Elmosolyodott zavaromon, de gyorsan fordított helyzetünkön, így ismét én kerültem alulra, ő pedig szorosan nekem dőlt. Tisztában volt azzal, hogy fura ez nekem, de megfogta a fekete anyagot, és kihúzta kettőnk közül, így bőr tapadt bőrhöz.
Kezem nyaka köré fontam, és magamhoz húztam egy csókra. Szenvedélyesen csókolt, nyelve vadul furakodott számba, de nem ellenkeztem. Kezei oldalamon siklottak fel és le, majd óvatosan csúsztatta egyiket a mellemre. Szájába nyögtem a jóleső érzés miatt, ő pedig elvált ajkamtól, elhúzódott tőlem. Kicsit szemügyre vette testemet, hisz ez volt az első alkalom, hogy teljesen meztelenül látott. Ajkába harapva nézett végig rajtam, majd tekintete megakadt a bal mellemnél, és összevont szemöldökkel nézett egy pontot. Teljesen tisztában voltam vele, hogy mit néz.
- Mi történt? - óvatosan a hegre csúsztatta jobb kezét.
- Autóbaleset, kiskoromról. - ez volt az egyetlen nyom, arról a bizonyos balesetről. Soha nem mutatkoztam bikiniben, nehogy valaki is meglássa. Kizárólag csakis a közeli barátok tudtak róla, mint Selena és Lily. - Utálom. - mindig arra emlékeztetett, hogy mi történt akkor, és hogy mit is követtem el. Látta rajtam, hogy nem szívesen firtatom tovább ezt a témát, így minden szó nélkül oda hajolt és végig csókolta a kis heget, majd ismét a szemembe nézett.
- Gyönyörű vagy. - arcom simogatta, tekintete őszinte volt. Szemem forgatva ráztam meg a fejem, hogy ezzel a kijelentésével egyáltalán nem értek egyet. - Higgy nekem. Gyönyörű vagy és hamarosan, csakis az enyém. - szexis hanggal suttogta fülembe, amitől kirázott a hideg és egy jóleső érzés futott végig testemen.
- Eddig is csak a tiéd voltam. - próbáltam ugyanolyan élvezettel mondani, mint ő, és a hatás kedvéért hátsójára csúsztattam kezem, majd bele is markoltam. Ismételten egy morgás féle csúszott ki száján, amibe bele bizseregtem, annyira szexi volt. Visszavágásból keze lecsúszott az egyetlen rajtam maradt ruhadarab széléhez, és alhasamnál vég húzta a kezét. Istentelenül beindított, és ezt nem csak én vettem észre, hanem ő is, szapora légzésem láttán. Ujjai egyre jobban akaszkodtak fehérneműmbe, amit szép lassan lehámozott rólam.
Az eddig seggén tartott kezem kicsit feljebb csúsztattam, és hüvelykujjam a boxerének a szélébe akasztottam és egyre lejjebb húztam. Egy kicsit megemelte magát rólam, így remegő kezekkel húztam le teljesen róla. Nagyot nyeltem, ahogy feleszméltem, hogy már semmi nincs rajta, és zavartan néztem lefele. Férfiassága nem épp nevezhető kicsinek, már amennyit láttam belőle a félhomályban.
- Most még mondhatsz nemet. - hangja kicsit félénk volt, de meg is remegett, ami arra utalt, hogy ha nemet is akartam volna mondani, nem tudta volna magát leállítani.
- De nem szeretnék. - fejét felemeltem magamhoz és egy apró mosolyt varázsoltam arcomra.
- Ha fájni fog, vagy valami, akkor kérlek, egyből szólj! - félt, hisz nem akarna fájdalmat okozni nekem.
- Ígérem! - bólintottam, és ahogy láttam ő is elrendezte magában a dolgokat. Lassan elhajolt felőlem és az éjjeli szekrény fiókjában kezdett el kotorászni, így adva nekem néhány másodperc felkészülési időt.
Bármi is történne, biztos vagyok, hogy nem fogom megbánni ezt az egészet. Bízok Niall-ben, és azt hiszem ez a másik legfontosabb dolog ebbe a dologban. Szeretem és bízom benne, ennél többre nincs is szükségem. De azért remélem, anyáék odafönt most becsukják a szemüket.
Gondolataim egyből megszakadtak, ahogy barátom visszahajolt felém, most már úgy, hogy az óvszert is felhelyezte magának. Kezei még egyszer végig siklottak belső combomon, ezzel ismét felizgatva, majd felhúzta lábaim, és két combom közé mászott. Nem figyelt nagyon semerre, csak az arcom nézte. Aprót bólintottam, hogy kezdheti, és nem is habozott.
Kicsit félve igaz, de bepozicionálta magát, majd lassan előre mozgott. Először egy kellemetlen fájdalom hasított belém, ahogy lassan belém csúszott. Felszisszentem a fájdalom miatt, kezeimmel a két oldalamon a takarót markoltam, fejem hátra döntöttem. Fájt nagyon, és égetett is. Nem bírtam ki, hogy ne nyögjek egy hangosat, amit néhány szememből kigördülő könnycsepp követett. Hiába volt sokkal finomabb, mint amikor megerőszakoltak, mégis kellemetlen volt.
Ahogy Niall teljes egészében bennem volt, nem csinált semmit, csak várt, amíg megszokom hosszát. Ismét rám dőlt, kezével az arcomra tapadt haj tincseimet simította el.
- Annyira sajnálom. - motyogta, ahogy meglátta a könnycseppeket arcomon. Ajkaival felitatta a cseppeket, és végig csókolta az arcom minden egyes területét. Mély levegő vételekkel próbáltam magam nyugtatgatni, addig, amíg ajkait enyémekre nem nyomta. Nem haboztam, egyből utána kaptam, és viszonoztam kedvességét. Lassan, de mégis szenvedélyesen csókolt, és nekem se kellett sok, egyből minden megváltozott. Kezemmel a hajába túrtam, és egyre jobban kezdtem élvezni az egészet.
Lassan elkezdett mozogni, nem akart egyből olyan tempót, amit tudja, hogy nem bírnék. Számat még mindig apró nyögések hagyták el, azonban nem a kellemetlen fájdalom miatt, mint eddig, hanem a már eléggé elviselhető érzés miatt. A tempó, ahogy egyre több nyögés hagyta el a szám, úgy lett egyre gyorsabb is.
Ismét rám dőlt, úgy, hogy szája a fülemnél volt. Minden egyes tolásnál nem csak én nyögtem kicsiket, hanem az ő száját is elhagyta egy-egy férfias morgás. Ezek istentelenül beindítottak, és az, hogy édesebbnél édesebb dolgokat is motyogott, pedig tetőzte az egészet. Körmeim hamar megtalálták a hátát, és ismét karmolászni kezdtem, amiket azzal jutalmazott, hogy a nyakam kezdte kiszívni.
Csípőnk szorosan egymásnak nyomódtak, de a mozgást még mindig nem hagyta abba. Hogy rásegítsek, egy kicsit lejjebb nyomtam magam, ezzel megelőzve az ő eddigi tempóját. Csípőm körkörösen mozgattam, ezzel még előrébb kerülve a várt gyönyörhöz.
A szobát csak a mi szapora légzésünk, és a néha hangos, néha halk nyögéseink töltötték be. Az éjjeli szekrényen lévő lámpák halvány fénye egy kis hangulatot csempészett a helyiségbe. Ezen felül pedig, tökéletes szögben világította meg a felettem elhelyezkedő fiút.
Fejével már elhúzódott nyakamtól, arcom nézte, pontosabban mélyen nézett szemeimbe. Tekintete csillogott, a vágytól, ami szerintem az én szememben is égett.
A szánkból feltörő nyögések kezdtek egyre gyakoribbak lenni, alhasam szorítani kezdett. Tudtam, hogy nem sok kell hozzá, és eljön a rég várt öröm.
Mellkasánál fogva magamhoz húztam, hallani akartam, ahogy ismét édes dolgokat suttog fülembe, ami még jobban segít rajtam. Hátát ismét karmolászni kezdtem, már nagyon közel voltam.
Alhasam szorítani kezdett, szaporábban kezdtem nyöszörögni.
- Niall. - suttogásnál többre nem voltam képes. Kezeinket összekulcsolta, és fejem felé emelte őket. Egy kicsit gyorsított a tempón, nekem pedig nem kellett több, az orgazmus a hatalmába kerített, én pedig átadtam magam az élvezetnek. Szorosan markoltam a szőke fürtöket ujjaim közt, a tulajdonosa pedig fülembe káromkodva érte el a csúcsot.
Mindketten mélyeket lélegeztünk, szívverésünk is egyenlőtlen volt. Próbáltam megszólalni, de ahányszor szólásra nyitottam a szám, annyiszor be is csuktam. Nem tudom, mit lehetne ilyenkor mondani, annyira úrrá lett rajtam az előbb történtek, hogy az hihetetlen.
Levezetésképp Niall még tolt rajtam párat, majd kihúzódott belőlem, ezzel végleg befejezve a dolgokat. Erőtlenül esett rám, szájával a vállam puszilgatta, kezemmel hátát simogattam, és néha hajába túrtam, így a vizes tincseket felállítva.
- Szeretlek. - szólalt meg kétpercnyi csend után, kicsit elhajolt tőlem, így szemeimbe nézett.
- Köszönöm. - egy szégyenlős mosoly jelent meg arcomon.
- Remélem nem bántad meg? - tekintete kicsit félénk volt, megnyugtatásképp pedig fejem felemeltem és egy gyors csókot nyomtam szájára.
- Mindjárt jövök. - húzódtam el tőle, kimásztam alóla, majd az egyik takarót magam köré tekerve álltam fel.
- Ne mond, hogy még így is szégyenlős vagy?! - jól szórakozott rajtam, bosszú kép pedig a földről kezembe vettem egy ruhadarabot és hozzá vágtam. Mint kiderült pont a lila boxerét sikerült.
- Fogd be. - kuncogtam fel - Megyek, rendbe szedem magam. - a bőröndömből előszedtem egy tiszta fehérneműt, majd az övéből egy pólót.
- Ne már. - nyavalygott - Tökre tetszik így a hajad. Olyan, mintha épp most feküdtél volna le valakivel. - ajkait megnyalta, tekintete perverz volt. Hogy lehet egy fiú ennyire pofátlan, de egyben mégis szexi?
- Jól van Horan. És képzeld azért olyan, mert épp valakivel tényleg lefeküdtem, de sajna nem emlékszem, hogy milyen is volt. - szerettem cukkolni akármiben, de kétségkívül a mostani beszólásom sikeredett a legjobbra. Arca elkomorodott, tekintete üveges lett, teljesen leblokkolt.
Nevetve siettem be a fürdőbe, és magamra kaptam a kezemben lévő ruhákat. Most kivételesen nem véletlen hoztam magammal barátom ruháját, hanem szerettem volna valami olyanba lenni, amiben érezhetem tökéletes illatát.
A tükörbe nézve egy kócos hajú, csillogó tekintetű, vigyorgó lánnyal találtam szembe magam. Leírhatatlanul boldog voltam, olyannyira, hogy még szavakba se lehet foglalni. Annyira örültem, hogy sikerült legyőznöm a félelmem ezzel a dologgal kapcsolatban, az viszont, hogy pont Niall-el, csak hab volt a tortán. Szerintem ez egy tökéletes hónapfordulós ajándék volt a részemről, és azt is remélem, hogy ő is annyira örült neki, mint én.
Amikor elhagytam a fürdőt meglepve vettem észre, hogy már a hercegem is magára kapta az alsóját, és vigyorogva várt rám. Ugrálva mentem el az ágyig, ahol mellé ugrottam.
- Valaki, de boldog. - nevetve húzott magához.
- Talán, mert okom van rá. - nyújtottam rá a nyelvem - Szeretlek. - tengerkék szemei csillogtak a boldogságtól, olyan volt, mint egy nyitott könyv. Volt ott boldogság, vágy, büszkeség és szerelem.
- Mondanom kell valamit. - hangja komoly volt, ahogy elfektetett az ágyon. Megrémültem, hogy valami olyat fog mondani, amit nem akarok hallani, mint például, hogy csak fogadásból feküdt le velem, vagy valami más. - Azt hiszem, még soha nem szerettem egy lányt sem, úgy, mint téged. - meghatódtam mondatán, szemeim könnyesek lettek.
- Te vagy az én szőke hercegem, fehér lovon, akire kis korom óta vártam, annyi különbséggel, hogy te festett szőke vagy, ír akcentussal, és piros busszal, ami Londonban maradt. - vigyorogva mondtam, ő pedig felnevetett mondatomon.
- Ez hízelgő, hercegnőm. - kuncogott, közben lassan közeledett felém, azonban a csók helyett egy nagyot ásítottam szájába. Hangos nevetésben törtem ki ez után a tettem után, amit hamarosan Niall is követett. - Úgy látszik valaki álmos. - fojtotta magába nevetését.
- Egy ilyen tökéletes este után csodálkozol? - húztam fel szemöldököm kíváncsian.
- Nem. - ásított egyet ő is - Gyere. - dőlt el mellém, majd mellkasára vont.
- Jó éjszakát Liliomtipró. - egy apró puszit nyomtam mellkasára.
- Neked is. - kezeit szorosabban fonta derekam köré, én pedig felsőtestébe kapaszkodtam.
Szerettem a mellkasán aludni, így biztonságban éreztem magam, és emellett szívverésének egyenlőtlen üteme kitűnő altató dal volt számomra.
A csendet az ő hangja törte meg, ahogy énekelni kezdett.
Imádtam a hangját, és az egész fiút. Tökéletes volt, és én ennek a szex istennek adtam át magam, amit egyáltalán nem bántam. Boldog voltam, hogy kapcsolatunk egy fokkal komolyabb lett, és remélem, hogy amit mondtam, komolyan vette, mert nem akarok vele osztozkodni! Én Niall-é vagyok, Niall pedig az enyém...egyelőre még.

54. "Minden rendben lesz"

ÉÉÉÉÉÉsss, helloooooooo!!:D Kimondhatatlanul jókedvem van, és nem tudom miért, mert ugye nemsokára kezdődik a suli, de most még az sem tudja elrontani a kedvem:D 
Volt egy elképzelésem, hogy mikor szeretném befejezni a blogot, de sajnos az nem fog összejönni, mert akkor minden nap új részeket kellene feltennem...talán ez egy kicsit elszomorít, de lényegtelen:) Jó olvasást!!:)

Az érkezés napján nem csináltunk semmit. Elmentünk kajálni, majd befeküdtünk az ágyba és a laptopon filmeket néztünk, amin persze bealudtunk, vagy legalábbis én. Fáradt voltam és hiába aludtam a repülőn, attól csak még rosszabb lett.

Másnap viszont le se lehetett lőni. Szegény Niall már nem tudott velem mit kezdeni annyit nyávogtam neki, hogy hova szeretnék menni, de hamar megtanulta, hogy minél könnyebben egyezik bele valamibe, annál hamarabb befogom a szám. A Selena-tól kapott ajándékunk nem merült ki annyival, hogy megkaptuk a szobát, hanem még egy autót és hozzá sofőrt is kaptunk, aki, amíg itt tartózkodunk, oda visz, ahova csak szeretnénk. Nem kell mondjam, hogy mennyire hálásak voltunk neki. Fel is akartuk hívni, hogy megköszönjük, de sajnos nem tudtunk vele beszélni, mert először pont a repülőn ült, utána meg az estére próbált, így csak egy üzenetet hagytunk neki.

Párizst nem hiába hívják a szerelem városának. Itt minden annyira mesébe illő. Az emberek kedvesek, szerelmes párok sétálnak majdnem mindenhol, és annyira nyugodt minden. Sok fele császkáltunk, és persze a vásárlást sem hagyhattuk ki. A drágábbnál drágább üzletek előtt elhaladva olyan volt, mintha haza érkeztem volna. Szinte az összes boltba bementünk, és mindenhol vettünk valamit. Imádtam vásárolni, és azt hiszem most sem fogtam vissza magam. Többek közt megvettem Liam közelgő szülinapjára az ajándékát, ami egy óra volt és a hátlapjára bele gravíroztattam, hogy "Soha ne add fel!", azért választottam ezt a szöveget, mert másodszorra indult az X Faktorban, és az első meghallgatás után nem adta fel, hanem küzdött azért, amit szeretne. Szerintem ez tényleg példa értékű, és remélem tetszeni is fog neki. Ezen kívül még vettünk mindenkinek valami kis apróságot, köszönet kép, majd zárásképp elmentünk még egy mekibe kajálni, és visszafuvaroztattuk magunkat a szállodába, ahova mindketten úgy estünk be, mint a hulla. Fáradt voltam, de mégsem tudtam aludni, ugyanis ma lesz a díjátadó, és szeretném nézni. 

- Aludjunk. - nyögött fel mellettem Niall, ahogy elmozdultam mellőle a kanapéról. Mosolyognom kellett, hogy ennyire nem bírja a mászkálást, és a vásárlást. 

- Te is tudod, hogy nem lehet. - nyomtam egy puszit az arcára, felálltam és besétáltam a szobánkba. Legszívesebben egyből bele egyeztem volna a kérésébe, de olyan régóta nem láttam Selly-t, és már nagyon hiányzik, és így legalább láthatom, és bár nem személyesen, de legalább élő adásban. Az időeltolódás miatt, itt csak most estefele fog elkezdődni, míg náluk délután valamikor, szóval láthatok egy kis napsütést is. 

A szobába érve először levettem a kiegészítőimet, majd azokat követték a koszos ruháim. Mivel tudtam, hogy ma már nem fogunk kimozdulni, így valami sokkal kényelmesebbet vettem fel, ami egy rövidnadrágból, és egy atlétából állt. 

- Faith, gyere, mutatok valamit! - Niall kiabálásától először megijedtem, majd lassan kisétáltam hozzá. Nem csalódtam, amikor még mindig a kanapén volt elterülve, csak annyi változott, hogy most már a tv is be volt kapcsolva. 

- Mit szeretnél? - léptem mögé, kezeim a nyaka köré fontam. 

- Itt a beképzelt csaj. - hangjában hallani lehetett az undort és a megvetést. Kíváncsian emeltem fejem a tv képernyőjére, de amikor megláttam, hogy miről is van szó, azt hittem, hogy kiugrok az emeletről. 

Engem taglaltak benne, a divatbemutatón. Egy képet mutattak rólam, ahol pont a kezembe volt egy pohárpezsgő, és arról ment a vita, hogy újra rákaptam a drogra és az alkoholra. Mi az, hogy újra? Soha nem voltam a függője semmi ilyesminek. Nem értem, hogy miért kell valamiből ekkora botrányt csinálni? Nincs más témájuk esetleg? Miért rajtam kell csámcsogni? 

- Elkérhetem a telefonod? - hangom megremegett, és nem voltam biztos, hogy sokáig fogom bírni, hogy vissza fogjam magam. 

- Minden rendben? - fordult felém féloldalasan, közben nyújtotta a telefont.

- Persze. - nyugtattam megy mosollyal, kikaptam a kezéből a készüléket, majd besiettem a szobába, és egyből tárcsázni kezdtem. Nem sokkal később pedig Greta szólt bele. 

- Igen? - nyugodt volt, és semmit nem sejtett az én kirohanásomból. 

- Bella vagyok. - szóltam bele még, úgy ahogy higgadtan, de amikor az utazásunkról kezdett kérdezgetni nem bírtam tovább és elhallgattattam. Meglepődött hevességemen, de ahogy elmondtam neki, hogy miért is hívom egyből megértett, bár még mindig veszekedtünk. 

Utáltam, ha valótlanságokat hordanak össze rólam, mert semmi joguk nem lenne rá. Igen, tényleg követtem el hibákat, de ki nem? Szerintem ezért nem kéne felhánytorgatni a múltam. Tény, hogy én sokkal rosszabb módját választottam a gyászolásnak, de akkor tényleg megviselt és nem tudtam józanul gondolkodni, de soha nem voltam a drogok vagy az alkohol függője. Kipróbáltam őket elég rendesen, de soha nem voltam a rabja egyiknek sem!

Tudom, hogy mindezeket azért hordják össze, mert kell nekik a pénz és a népszerűség, de nekem mégis óriási fájdalmat okoz. Amióta csak nagyival vagyok, azóta sokkal érzékenyebb lettem, mindent a szívemre veszek, mert szeretnék megfelelni mindenkinek. És hiába tudom, hogy soha nem leszek olyan, mint amilyennek mások akarják, mégis próbálkozni fogok vele. 

- Faith? - dugta be Niall a fejét az ajtón. Gyorsan letöröltem a könnyeim az arcomról, és egy mosolyt próbáltam arcomra varázsolni. 

- Mi újság? - ültem fel, és néztem rá. 

- Mi a baj? - hagyta figyelmen kívül a kérdésem, közbe elém térdepelt. 

- Semmi, mi lenne? - próbáltam jól színlelni, de most még ez sem ment. 

- Mondd el! - döntött el az ágyon, és felém mászott. A könnyek ismét csípni kezdték a szemem, a torkomban a gombóc egyre nőni kezdett, majd végül egy könnycsepp gördült végig arcomon. - Hékás, mi a baj? - kezével letörölte az arcom, majd egy puszit adott szám sarkába. - Mondd el! - motyogta az ajkamba. 

- Miért nem tudok tökéletes lenni? - csak suttogni tudtam, féltem, hogy ismét rám törne a sírógörcs.

- Az vagy! - mosolygott. 

- Nem mindenki szerint. - dünnyögtem, és az ablakon néztem ki. 

- A szüleid? - fordította maga felé a fejem, és kétségbeesetten nézett a szemembe. 

- Igen. - tényleg így volt. Mindenki azt akarja, hogy olyan legyek, mint ők. Legyek boldog az után, hogy elvesztettem őket, figyeljek oda, hogy mi csinálok, és nőjek fel. Ezeket várják el tőlem, de mi van, ha én nem akarok, vagy nem tudok? Szeretném még kiélvezni a kamaszkorom, mert csak nem rég óta vagyok önmagam.

- Ne foglalkozz velük. - Niall lágy hangja hozott vissza a jelenbe - Nekem te tökéletesen okos, szép, kedves, aranyos, magabiztos, vásárlás mániás, dilis, tökéletes vagy. - orrát az enyémnek dörgölte, ami kuncogásra késztetett. 

- Szeretlek. - motyogtam és megcsókoltam. Nem késlekedett egyből ajkaim után kapott, és egy lágy csókot lehelt ajkaimra.

- Kezdődik a díjátadó. - húzódott el annyira, hogy szemembe tudjon nézni.  

- Selena. - jutott eszembe, hogy meg kell nézni őt a bevonulásnál is. 

- Gyere hercegnő. - ült fel a szőkeségem, felhúzott engem is, majd ölébe emelt, kezével a fenekemnél támasztott meg, míg én lábaim csípője köre fontam, és így indultunk el a nappaliba. Miután letelepedtünk a kanapéra, magunkra húztunk egy plédet és a nagy tál kukoricát az ölünkbe raktuk, mind a ketten figyelmesen néztük a műsort és vártuk mikor jön a nekünk legfontosabb személy.

Kimondhatatlanul büszke voltam Selena-ra. Gyerekként sokat álmodoztunk róla, hogy milyen híresek leszünk, ha felnövünk. Elterveztük, hogy mindketten a zenéléssel és a színészkedéssel akarunk majd foglalkozni. Sajnos nekem nem jött össze, neki viszont teljes mértékben valóra váltak az álmai. Már akkor büszke voltam rá, amikor megkapta az első szerepét gyerekként, de amikor a Wizards of Waverly Place-ben kapta meg az egyik főszerepet, azt hiszem akkor voltam a legboldogabb. Annak a sorozatnak köszönhetően világ szintű hírnevet szerzett, közben mégis egy átlagos ember maradt. Soha nem szerette, ha másként bánnak vele, mert sztár. Elvárta, hogy őt is úgy kezeljenek, mint egy sima embert, mert nem különbözik senkitől. Ezek mellett pedig még ránk is szakít időt, hiába kezdődik nemsokára a turnéja. Próbálnia és gyakorolnia kellene rá, de ha visszamegyünk LA-be, még mindig közös programokat szervez, és a háttérbe szorítja a hivatását, csakis a barátnői miatt. 

Sokan úgy tartották, amikor bekerültem a rehabra, hogy azok után már nem is fog velem foglalkozni, és hogy lapátra fog tenni, mert nem lesz szüksége ilyen barátokra. Azonban mindenki szemében megdöbbentést keltett, amikor egy interjújában elmondta, hogy mi történt, és ha kell, akkor végig csinálja velem mindazt, amit átéltem. Akkor tudtam, hogy ő tényleg egy igaz barátnő, és soha nem választhatnak szét minket, mert ha azt a megpróbáltatást túléltük, akkor mindent. Megfogadtuk egymásnak, hogy bármi is történjen, mindig ki fogunk állni a másik mellett, soha nem fogjuk egymást hátba támadni. Ezért is van az, hogy a kettőnk kapcsolata sokkal szorosabb, mint a Lily-vel. Persze ő is nagyon jó barátnő, de mégis Selena az, akiben a legjobban megbízok, de tudom, hogy ők ketten soha nem támadnának hátba, mindent elmondunk egymásnak, még ha az olykor fájdalmas is lehet.

Ezért is volt, hogy amikor megláttam a vörös szőnyegen bevonulni, egy könnycsepp gördült végig arcomon. Minden díjátadóját megnéztem, akár mikor is kezdődött és lett is vége. Mint mindig, most is gyönyörűen festett a halvány aranyszínű ruhában, arcán mosolyogva válaszolt a riporterek kérdésére, és pózolt is a kameráknak. Egy apró mosolyt csalt arcomra, amikor Demi-vel ketten kezdtek el pózolgatni és nevetgélni. Kétség sem fért hozzá, hogy mindketten káprázatosak voltak, és sugárzott róluk a boldogság.

Amikor először hallottam Demi-ről, megijedtem, hogy talán elvesztem Selena barátságát, mert ugye ő is ugyan abban a szakmában van. Rettegtem, hogy talán mindennek vége szakadhat, de amikor Sel bemutatott minket egymásnak, akkor tudtam, hogy ez soha nem fog beteljesülni. Demi már akkor nagyon rendes volt, sokat beszélgettünk, és elmondta, hogy eszében sincs 'ellopni' tőlem a barátnőmet, de ő is nagyon jó barátnőt talált Selena-ban. Ez a barátság az évek során egyre nagyobbra nőtte ki magát, és úgy érzem még a mai napig tart. Sokan úgy hiszik, hogy már nincsenek olyan jóba, mint Demi rehabra vonulása előtt, de ez egyáltalán nem igaz! Lehet, hogy mostanában keveset látni őket együtt, de erre nyomós okok vannak. Mindketten elfoglaltak, mert a karrierjüket építik, koncerteket adnak, filmekben szerepelnek. Ez természetesnek számít már náluk, ugyan úgy, minthogy minimum hetente beszélnek, de olyankor akár órákat is képesek. 

Talán azért is van az, hogy mindketten úgy tekintenek rám, mint a kishúgukra, ők ketten pedig az én szememben a nővéreim. A legjobb testvérek a világon! 

Amikor bejelentették, hogy Selena fellépése következik arcomon egy könnycsepp gördült végig, amit egyre több és több követett. Arcom Niall mellkasába fúrtam, ahogy a színpadra lépett legjobb barátnőm és az első dallamok felcsendültek a dalból. 

- Azt hittem, már túl vagy az érzékenységi hullámokon. - Niall hangja zavart volt, felkuncogtam, hogy hogyan fogalmazta meg magát. 

- Ezek büszke könnyek. - mosolyogtam rá, majd tekintetem vissza vezettem a tv-re. Nevethetnékem támadt, amikor megláttam, hogy Justin hogyan táncolt a zenére. Ez Niall-nek már kevésbé tetszett, és csak nem tetszését fejezte ki a srác iránt. Várom már azt a napot, amikor végre nem lesz egy rossz megjegyzése rá, és elfelejti azt az egészet.

- Gyere! - takaróztam ki, majd felálltam. Kíváncsian nézett rám, hogy vajon mire készülök, és amikor Selly ismét a refrént kezdte el énekelni, én is vele párhuzamosan kezdtem énekelni. – I, I love you like a love song baby. I, I love you like a love song baby. - vigyorogva néztem barátomra, aki hangos nevetéssel jelezte, hogy jól szórakozik, de hamar felállt és velem együtt kezdett el énekelni. Egymással szemben kezdtünk el énekelni, aminek a vége az lett, hogy egy kisebb keringőt is eltáncoltunk.

- I love you like a love song baby. – énekelte el az utolsó mondatot is, én pedig az ajkamba harapva néztem barátom szemébe. Kimondhatatlanul boldog voltam ebben a pillanatban, mert tudom, hogy nekem van a világon a legeslegjobb barátom. Nem akarom elveszíteni, jelenleg ő az egyik biztos pont az életemben. Ritkán érzem azt, hogy sínen van az életem, de most teljes mértékben biztos vagyok benne, hogy jó úton haladok. Nem akarom tudni, hogy mi fog történni holnap, holnap után, egy hét múlva, vagy egy hónap múlva. Ki akarom élvezni a mát, élni akarok a pillanatnak, és nem a sajnálkozásaimba merülni. 

*  *  *  *  *

A hűvös nyári francia szellő jólesően simogatta a bőrömet, ahogy az erkélyen álltam a korlátnak támaszkodva, míg Niall az asztalnál ülve a laptopjába mélyedt. A kilátás mesés volt, az Eiffel-torny gyönyörűen volt kivilágítva, néhányan még mindig ott sétálgattak, nekünk pedig nem kellett egy lépést se tenni, mert teljes rálátásunk volt. Nem tudtam ennél jobbat elképzelni, talán annyival lehetett volna jobb, ha nem aggasztana egy dolog. 

Nem akarom, hogy vége legyen a nyárnak. Nem szeretnék elbúcsúzni senkitől. Úgy indultam neki ennek a nyárnak, hogy eljövünk Selena-hoz, pihenünk, szórakozunk és kiélvezzük egymás hülyeségeit és ennyi. Nem terveztem, hogy valaki is tetszeni fog, azt meg főképp, hogy szerelmes is leszek. Nem sejtettem, hogy létezik olyan fiú, mint Niall. Annyi jóság van ebbe az egy személyben, mint senki másban, eddigi életemben. Teljesen megváltoztatta az életem, neki hála minden napot szebbnek látok, főleg, hogyha velem van. Nem éreztem magam ennyire boldognak, mint most, kiskorom óta. Nem akarok elválni tőle, se a többi fiútól. Fontosak lettek számomra, bearanyozták a napjaimat, megszoktam, hogy majdnem minden nap találkozom velük, de augusztus végén minden megváltozik. Örülni fogok neki, ha egyáltalán nem fognak elfelejteni. Félek, hogy elveszítem őket az életemből, de azt nem bírnám ki. 

- Niall! - fordultam felé könnyes szemekkel, de nem reagált. Kíváncsian indultam el felé, megnézni, hogy mi foglalkoztatja ennyire. Nem mozdult meg, ahogy mellé léptem, annyira nem foglalkozott a külvilággal. Kezeim vállára simítottam, lehajoltam mellé, úgy hogy fejünk egy magasságba legyen, és így néztem, vajon mit csinál. Meglepődve vettem észre, hogy ismét a twitteren nézelődik, és a róla szóló postokat olvassa. Ismét volt egy pár utálkozó szöveg, de azért kedves szavak is voltak dögivel. 

- Ne olvasd már ezeket! - szóltam rá, kezemmel lezártam a gépet. 

- Muszáj, ha változni szeretnék. - vont vállat. Na, már csak ez hiányzott. 

- Eszedbe ne jusson! - ráztam meg a fejem - Nem kell másokra hasonlítanod, mert egy páran nem kedvelned. Mindig lesz olyan, aki utálni fog, neked pedig meg kell találnod a módját, hogy hogyan éred el, azt hogy ne foglalkoztasson. - nem akartam, hogy megváltozzon valamiben is. A kusza fogai, a szana szétálló haja, az akcentusa mind-mind tökéletes volt. Én így szerettem rajta mindent, ahogy volt. Lehet, hogy más számára nem volt tökéletes, viszont nekem az volt, minden szempontból! 

- Már megvan. Itt vagy nekem te. - egy szégyenlős mosoly jelent meg arcán, ahogy szemembe nézett.

- Akkor erre nincs is szükség most. - ültem le vele szembe az ölébe, majd megfogtam a laptopját és arrébb próbáltam lökni. Azzal azonban nem számoltam, hogy az asztal nem olyan széles, mint én gondoltam, így a gép egy hangos csattanás kíséretében ért földet. Ijedten néztem le a földre, ahol a készülék hevert. 

- Eltörted a gépem. - motyogta Niall rezzenéstelen arccal. 

- Hupsz. - motyogtam. Csak én lehetek ekkora bénaság. - Majd veszünk másikat. - vontam vállat mosolyogva. 

- Igen, majd veszek. - a 'veszek' szót direkt kiemelte, hogy nehogy eszembe jusson venni is, mert tudja, hogy szeretek vásárolni. Erről jut eszembe. Még telefont kellesz vennem magamnak, mert kezd idegesíteni, hogy nincs sajátom és mindig a Niall-ét kérem el. Hiába mondja, hogy őt nem zavarja, de engem annál inkább.

- Sajnálom. - görbítettem le szám szélét, és próbáltam egy aranyos kiskutya pofit bevágni. 

- Nincs semmi baj. - mosolyodott el. Szégyenlősen bújtam mellkasához, és fúrtam arcom nyakhajlatához. Felkuncogott viselkedésemen, majd hátam kezdte el simogatni. Apró puszikat nyomtam bőrére, amitől kirázta a hideg, és elmosolyodtam rajta, hogy ennyitől ilyen reakciója van. 

- Kérdezhetek valamit? - motyogtam még mindig mellkasába. 

- Akár kettőt is. - egy apró puszit nyomott fejem búbjára.

- Mi lesz, ha vége a nyárnak? - hangom megremeget. Valójában nem voltam kíváncsi a válaszra, mert féltem mit fog mondani. 

- Ha jól tudom, akkor ősz. - felkuncogtam válaszán, lassan elhúzódtam tőle, hogy szemébe nézzek. Arcán egy büszke mosoly volt.

- Hülye gyerek. - forgattam meg szemeim - Úgy értettem, hogy velünk mi lesz? - ahogy elmondtam neki a kérdésem, mosolya megváltozott. Már nem az a boldog volt, hanem csak megpróbált összehozni valami vigyorféleséget. Ez tisztán elárulta, hogy még ő sem tudja. 

- Minden rendben lesz. - kezével végig simított arcomon. Akármennyire is akartam hinni neki, nem ment. Tudom, hogy ő sem biztos szavaiban. 

- Hogy amikor te Angliában leszel, én pedig New York-ban? Niall, az több ezer kilométer. - szemeim csípni kezdték a könnyek, de próbáltam nem elsírni magam. 

- Tudom kicsim, de valahogy csak megoldjuk. - kezeinket összekulcsolta, homlokát az enyémnek döntötte. 

- Nem akarlak elveszíteni. - motyogtam, a könnyek utat nyertek maguknak, és zokogni kezdtem. 

- Nem fogsz! Ígérem neked! - hangja neki is elcsuklott a mondat végére. Hiába tudtam, hogy ő sem biztos magában, én most mégis hittem neki, mert tudtam, hogy soha nem hazudna nekem.

One Direction

Hello, ismét itt!:) Most kivételesen nem résszel jöttem, mert ugye azt egy órája megkaptátok:'D....Most egy teljesen más dologgal jöttem...nemrég volt a This Is Us premier, amin sok minden kiderült, és ezekről lenne egy kis véleményem...Ha nem akarod ne olvasd, el, de én mindenképp kiakartam írni magamból a dolgokat (még ha közbe könnycseppek gördültek végig arcomon), és gondoltam megosztom veletek is:) Remélem azért néhányotok egyet fog érteni velem, de ha nem....az se baj, ez csak én külön kis saját véleményem:)

Hát eljött....eljött az a nap, amit minden Diectioner el akart kerülni.
Három éve nem gondoltuk volna, hogy fog/fognak létezni olyan személy/személyek, akik nagy hatással lesznek ránk, aztán hirtelen felbukkant öt fiú. Öt átlagos fiú, akik követték az álmaikat. Amíg ők azt váltották valóra, amiről mindig is álmodoztak, nem is sejtették, hogy közbe mennyi ember szívébe lopták be magukat. A testvéri szeretet volt az, ami összetartotta őket, de mégis a legtöbbet Mi rajongók tettük. Mindig mellettük álltunk  legyen szó bármilyen témáról. Kiáltunk értük, mert még ha ők nem is tudják, de mi sokat köszönhetünk nekik. Megváltoztatták az életünket, csupán avval, hogy mosolyognak, viccelődnek, énekelnek. Büszkék ránk, mert mi büszkék vagyunk! 
Sokan támadják őket, és nem csak az utálkozók... Miért kell bántani őket, de legfőképp azokat, akik nekik fontosak, és akik boldoggá teszik őket? Nem helyes, hogy minden lánynak, aki csak a fiúk közelébe megy, máris halálos fenyegetéseket küldenek. Mi értelme? Ezzel csak a fiúknak okozunk fájdalmat! Itt van Liam és Sophia.... szegény lányt, szinte senki nem is ismeri, és már fenyegetik, csupán azért mert ő boldoggá teszi Liam-et?! Ez gusztustalanság! Néhány személynek fel kellene fogni, hogy nagy valószínűséggel, a fiúk nem Engem, de nagy bizonnyal, nem is Téged fognak elvenni! Fáj beismerni, de ez így van! Mi csak távolról csodálhatjuk őket, de mindig velünk lesznek! 
Talán a világ legszerencsésebb lánya ebben az évben Perrie Edwards, a Little Mix egyik énekesnője. És hogy miért? Mert neki sikerült megszerezni a világ egyik leghelyesebb, legrendesebb, legaranyosabb fiúját, Zayn Malik-ot! Még másfél éve sincs, hogy együtt vannak, de Zayn már meg is kérte Perrie kezét. Én személy szerint nagyon örülök neki, mert összeillenek minden szempontból. Látszik rajtuk, hogy tényleg szeretik egymást. Csupán csak ha egymás szemébe néznek, ha egymás mellett sétálnak kéz a kézben, vagy csak egymásra mosolyognak....sugárzik belőlük a szerelem. Nem lesz még egy olyan pár, mint ő. Ők azok, akik már a kezdetektől fogva megfogtak  és hogy miért? Azét mert ők valódinak tűnnek! Félre értés ne essék, semmi bajom az Eleanor és Louis párossal, csupán csak ők nem tudnak lázba hozni, viszont ha meglátok egy Zerrie-s képet, máris jobb kedvem lesz, és azt kívánom, hogy egyszer nekem is olyan kapcsolatom legyen, mint az övéké.
Sokan támadják Perrie-t, mert azt hiszik, hogy elveszi tőlünk Zayn-t, de ez egyáltalán nem igaz! Zayn mindig is a miénk lesz, mert ezt már számtalanszor bebizonyította. Ő mindig hozzánk fog tartozni, mert neki a legfontosabb dolog az életében a Directionerek. Lehet, hogy eljegyezte a barátnőjét, de az első helyen még mindig mi állunk, és egy barátnő sem fogja tudni elfoglalni ezt a helyet, ebben tejes mértékben biztos vagyok! 
Szóval lehet itt most támadni Perrie-t, és Zayn-t is, de egy dolgot mindig szem előtt kell tartani: Ezekkel a megnyilvánulásokkal, csak minket Directionereket járattok le, és fájdalmat okoztok nekik. Boldognak kéne lenni, mert Perrie-nek sikerült az, amiről több millió lány álmodozik éjszakánként: Mrs. Malik lesz.....One Direction feleség lesz!

53. Franciaország?

Sziasztok:) Sajnálom, hogy nem tudtam hamarabb részt hozni, csak még egy pár napra elmentem apukámnál, egy kis nyaralás képen, és ott nem nagyon akartam gépezni, mert azért mégis csak majdnem fél éve nem voltam apumnál:') De most teljes egészében a blogra koncentrálok, főleg úgy hogy az utolsó pár részt írhatom újból, mert elvesztek a részek ._. Talán ez az átka, hogy végre vettem magamnak laptopot... hála az én "ügyességemnek" valahogy kitöröltem őket...kicsit se voltam ideges...áááá....dehogy.....
De nem fárasztalak titeket ezzel:) Nagyon szépen köszönöm még a komikat, nagyon jól estek, és be is könnyeztem, ahogy olvastam, hogy nem ti se akarjátok a végét:'/ 

Bella szemszöge:

Reggel a szokottnál is korábban keltem fel. Niall tegnap annyira kíváncsivá tett, hogy mi lehet a mai meglepetés, hogy teljesen megfertőzött. Próbáltam kiszedni belőle egész este, de nem mondott semmit. Próbálkoztam azzal is, hogy bedurciztam, de nem hatotta meg, mert tudta, hogy valójában nem is haragszom rá.
Niall mellettem nyugodtan aludt, mit sem sejtve arról, hogy én már fel vagyok. Nyugodt arca olyan volt, mint egy kisfiú. Semmi jele nem volt annak, hogy féltene vagy valami, de szoros kötődése elárulta, hogy félt, hogy elmegyek mellőle. Karjai szorosan fonódtak testemre, feje a vállamnak volt dőlve, lábai az enyémet keresztezték. Ahogy mozdultam ő is, ugyanúgy mozdult, ami egy kicsit megijesztett. Tudtam, hogy azért volt ilyen, mert félt, hogy a tegnapi után elmennék. Tényleg rosszul esett, hogy megfelejtkezett rólam, de nem tudnám itt hagyni. És a monológja, miszerint egy lánynak sem mondta, hogy dolog pedig csak még jobban hozzákötött. Még soha egy fiú sem mondott nekem olyan aranyos dolgot, mint akkor ő.
Óvatosan próbáltam lehámozni magamról végtagjait, de megnehezítette a dolgokat, hogy sehogy nem akart elengedni. Amikor egy kicsit elemeltem kezeit testemtől, gyorsan odaraktam a párnát, amire egyből ráfogott és azt ölelte. Lábait ezek után egyszerűen szedtem le lábaimról és óvatosan kikeltem az ágyból. Ahogy felálltam Niall úgy mászott oda, ahol eddig én feküdtem és valamit motyogott az orra alatt. Nem tudtam kivenni, hogy mi volt az, így csak magamra kaptam az egyik pulcsiját, majd halkan elhagytam a szobát.
A házban síri csend volt, még a légy zümmögését is lehetett hallani. A szobák ajtaja be volt zárva, ami arra utalt, hogy még mindenki alszik rajtam kívül. Próbáltam a legesleghalkabban lesétálni az emeletről, és a konyhába menni. Az itt elhelyezkedő órára nézve rájöttem, hogy az idő még csak fél hat, ami elég korán volt. Mivel gondoltam, hogy úgyis nemsokára felkelnek Niall szülei, ezért kiterveltem, hogy meglepem őket egy kicsit. A hajam felfogtam egy kontyba és neki kezdtem a meglepi reggelimhez.
Nem tudtam mit szeretnek, ezért maradtam inkább a szokásos amerikai palacsintánál. Reméltem ezt bírni fogják. Boldogan láttam neki a feladatnak és halkan dúdolgatva készítettem a reggelit. Tulajdonképpen azért akartam, mert valahogy meg szeretném hálálni nekik, hogy ilyen rendesek voltak velem, amíg itt voltunk, és nagyon megkedveltem őket. A másik ok pedig, hogy szeretek főzni vagy valakinek egy apró mosolyt csalni az arcára, úgyhogy nem volt megerőltető számomra. Nagyapa sokat tanított nekem a főzésről, mert szakács volt így sok finomságot el tudtam készíteni, és mind őt idézte fel bennem. A mostani reggelit is egy kicsit megbolondítottam fahéjjal és eperrel, és reménykedtem benne, hogy nem rontom el.
Egy órája lehettem idelent, amikor hallottam, hogy valakik a lépcsőn lépkednek lefele és beszélgetnek. Mivel tudom, hogy Niall-nek nem szokása a koránkelés, már egyből tudtam, hogy kik lehetnek azok, és ahogy beléptek a konyhában már kétségem se volt róluk.
- Jó reggelt. – köszöntem mosolyogva Maura-nak és Bobby-nak, akik ledermedtek az ajtóban.
- Neked is. – sétált beljebb Bobby és körül nézett az asztalon.
- Remélem nem baj, hogy elhasználtam pár dolgot, de nem tudtam magammal mit kezdeni, így maradtam a reggeli készítésnél. – néztem rájuk félve.
- Nem, dehogyis. – legyintett Maura – Nem kellett volna fáradnod ilyenekkel. – lépett elém mosolyogva.
- Nem fáradság. – ráztam meg a fejem – És valahogy szerettem volna meghálálni, hogy elfogadtatok. – mondtam zavartan.
- Ne butáskodj. – lépett mellém Bobby is. – Mi örülünk, hogy megismerhettünk. – mosolygott.
- Örülünk, hogy boldoggá teszed a fiúnkat. – mosolygott könnyes szemekkel Maura.
- Már a család része vagy. – karolt át fél kézzel Bob. Szemeim csípték a könnycseppek és nagyon kellett erőlködnöm, hogy nehogy elsírjam magam.
- Nagyon köszönöm. – öleltem meg őket mosolyogva. Szorosan viszonozták kedvességem. Nem tudom, hogyan érdemeltem ki ilyen rendes embereket, de egész életemben hálás leszek nekik, még ha Niall-el nem is biztos, hogy mindig tartani fogom a kapcsolatot.

Már tíz óra is elmúlhatott, amikor Bob és Maura még mindig viccesebbnél-viccesebb történeteket meséltek a fiúkról, amiket nevetve hallgattam végig és némelyiken be is könnyeztem. Az egész ház az én nevetésemtől volt hangos, meg néha Bob-étól. Volt néhány nagyon vicces sztorijuk, de volt, amelyik annyira ledöbbentett, hogy meg sem bírtam szólalni. Elég csíntalan volt Niall gyerekkorában, amiről néhány kép is sokat mesélt.
- Mi van, itt kérem szépen? – lépett be a nappaliba az áldozatunk és álmosan huppant le mellém a kanapéra.
- Bella-nak épp mesélünk rólad. – nevetett fel az apja, ami engem is kuncogásra késztetett.
- Ne már! – nevetett fel a szőkeség – Remélem a képeket nem vettétek elő. – nézett szüleire, akik zavartan néztem másfele.
- Erről beszélsz? – húztam elő másik oldalamról egy képet, amin Niall épp egy tele tabinak volt öltözve és vigyorgott rajta. Nem bírtam ki, hogy ne kuncogjak rajta, főleg azon a fején, amikor meglátta a kezemben a képet.
- Nagyon jó. – horkantott fel, majd felállt és felsietett a szobába. Zavartan néztem utána, majd a szüleire, akik ugyanúgy néztek fiúk után.
- Mi baja? – kérdezett rá Bob.
- Megyek, beszélek vele. – tettem le a képet és felszaladtam az emeletre. A szoba ajtaját lassan nyitottam ki, így nem hallotta, hogy jövök. Niall az ággyal szemben állt és a bőröndbe és a táskába próbálta behajtogatni a ruhákat.
- Most haragszol? – szólaltam meg félve. Fejét egyből felém fordította, arca érzelemmentes volt.
- Nem. – rázta meg a fejét, majd tovább folytatta a pakolást. Beléptem a szobába, bezártam magam mögött az ajtót és úgy mentem az ágy mellé.
- Mi a baj? – emeltem fel egy felsőm, összehajtottam és a bőröndömbe raktam. – Figyelj, anyudék csak jót akartak a képekkel. – magyaráztam, ahogy elém sétált. Félve néztem szemébe, ahogy engem nézett szüntelenül, majd kezeit derekamra tette, egy vigyor jelent meg az arcán és eldöntött az ágyon.
- Tudom, hogy jó akartak. – vigyorgott büszkén és felém mászott.
- Nem is haragszol? – tátottam el a szám – Utállak! – fontam össze magam előtt kezeim és mérgesen fordítottam el a fejem tőle.
- Hékás! – bökött oldalba, de nem néztem felé. – Faith. – szólongatott, de semmi. – Tudod, hogy szeretlek. – hajolt arcomhoz közelebb és orrával az arcom bökdöste. Nem bírtam tovább megjátszani magam és elgyengültem.
- Tudom. – tettem kezeim oldalára – Nagyon is. – húzogattam szemöldököm és megcsókoltam. Imádtam, amikor én kezdeményeztem, mert ilyenkor nálam volt az irányítás, és nem engedtem át neki.
- Egy-egy az állás. – húzódott el tőlem.
- Maradjunk annyiba, hogy én nyertem. – mosolyogtam.
- Lehet, hogy igazad van.
- Hova megyünk? – tettem fel spontán a kérdést, remélvén, hogy eljár a szája.
- A repülőtérre! – nyomott egy puszit a számra, majd lemászott rólam és újra pakolni kezdett.
- Niall, ne már! – nyavalyogtam, de ismét nem hatotta meg a tettem. – Még mindig utállak. – nyújtottam rá a nyelvem, felkaptam néhány ruhát és elsétáltam vele a fürdőig. Sietségembe megint nem a megfelelő ruhát kaptam fel, így egy barackvirág színű pánt nélküli ruhát vettem magamra és egy farmer kabátot. Hajam kifésültem, ami most nagyobb hullámokban omlott vállamra, szemem kihúztam szemceruzával és spirállal és kész voltam. Kezemben Niall ruháival sétáltam vissza a szobába, ahol már drágalátos barátom is átöltözött egy farmer gatyába és egy „FREE HUGS” feliratú zöld pólóba.
Ahogy beléptem az ajtón egyből felém nézett, majd ahogy tudatosult benne, hogy mibe is vagyok ajkába harapva nézett végig rajtam.
- Gyönyörű vagy. – lépett hozzám közelebb, de elléptem előle, amit nem tudott mire vélni. – Faith. – kapott derekam után és úgy fordított maga felé. – Most haragszol? – döntötte homlokát enyémnek.
- Igen. – válaszoltam neki, majd kiléptem karjai közül és a bőröndhöz sétáltam. Kotorászni kezdtem valami cipő után, de ahogy rájöttem, hogy semmi ehhez a ruhához való nincs, így maradtam egy sima Converse tornacipőnél.
- Gyere. – szólt Niall kicsit szomorkásan és felkapta a bőröndöt és a táskát. Előttem ment, míg én bezártam a szoba ajtaját és követtem le. Az előtérben már mindannyian itt voltak és mosolyogva néztek minket.
- Bella! – köszöntött nagy mosollyal Greg.
- Szia! – öleltem meg. Tegnap miután leléptem a pályáról pont összefutottam vele, és beültünk kajálni és beszélgettünk. Jól kijöttünk és meghallgatott, és meséltem neki magamról és a barátaimról. Főleg Selena-ra volt kíváncsi.
- Szeretném bemutatni neked Denise-t. – mutatott egy lányra – Denise ő itt Niall barátnője, Bella. Bella ő pedig az én barátnőm. – újságolta mosolyogva és büszkén mutogatott közöttünk.
- Örülök, hogy megismerhetlek. – mosolyogtam a lányra – Sokat hallottam rólad a két nap alatt. – néztem Greg-re, aki zavartan rázta meg a fejét.
- Én is örülök. – mosolygott kedvesen a csaj. Kedves lánynak tűnik és pont összeillenek a barátjával, aki egy titkot is elárult nekem, amit nem mondhatok el senkinek. Még Niall-nek sem. Hamarosan meg akarja kérni Denise kezét, és szerintem nagyon jól teszi, mert összeillenek és aranyosak együtt.
- Bella, örülünk, hogy megismerhettünk. – lépett elém mosolyogva Maura.
- Remélem, még találkozunk. – ölelt meg Bobby.
- Én is remélem. – öleltem vissza. Sajnos ők nem tudnak kijönni velünk a repülőtérre, mert Bob megy dolgozni, Maura pedig azt mondta, hogy így könnyebb elbúcsúznia. Nem haragudott érte Niall, mert neki csak az a fontos, hogy el tudjon köszönni tőlük, az mindegy, hogy hol. Szóval a búcsúzkodás most kicsit hosszúra sikeredett, mert nehezen tudták elengedni fiúkat a szülők, és még ők bent búcsúzkodtak, addig mi Greg-el és Denise-el odakint vártunk. Beszélgettünk és bepakoltuk a cuccokat a csomagtartóba, mert most ők lesznek a mi sofőrjeink.
Nem sokkal később Niall is kijött hozzánk, mögötte Maura, aki egy kis dobozkát tartott a kezében és elém sétált.
- Tessék. – nyomta a kezembe a dobozt – Ez egy kis apróság tőlünk. Reméljük tetszeni fog, de ígérd meg, hogy csak a repülőn nyitod ki! – nézett rám komoran.
- Persze. – mosolyogtam és elvettem tőle a dobozt.
- Vigyázzatok magatokra! – ölelt meg, majd betessékelt a kocsiba. Elől Greg és barátnője foglalt helyett, míg én az anyós mögötti ülésen ültem, mellettem pedig Niall. Még integettünk, ahogy az utcában voltunk, de egy kanyarnál eltűntek előlünk és mindannyian nyugodtan néztünk előre és az elsuhanó tájakra. Vagyis a többiek nyugodtak én nem.
Utáltam hátul ülni a balesetünk óta. Ilyenkor mindig rám tört a pánik és idegesen néztem az utat nehogy belénk csapódjon valami. Ez most se volt másképp, folyton az útra szegeztem a tekintetem és idegesen ütögettem az ujjaim az ablakhoz, lábaimmal doboltam, amire Greg szórakozottan tett egy csípős megjegyzést, ami neki vicces volt nekem viszont egyáltalán nem. Niall látva az idegességem megfogta az egyik kezem és simogatni kezdte kézfejem, amitől egy kicsit nyugodtabban ültem végig az utat.

- Öcskös, ígérd meg, hogy vigyáztok magatokra, de legfőképp a barátnődre! – viccelődött Greg, most már a reptéren.
- Még szép. – forgatta meg szemeit a szőkeség és lepacsiztak egymással.
- Örülök, hogy megismerhettelek. – lépett elém mosolyogva Greg.
- Én is. – vigyorogtam és megöleltem – Aztán el ne szúrd nekem. – suttogtam a fülébe, hogy csak ő hallja.
- Ígérem. – nevetve húzódott el tőlem. Még elköszöntünk Denis-től is, majd a hangos bemondó jelezte, hogy aki a magángépre vár, az jobb, ha elkezdi a beszállást.
- Niall. – fordultam a barátom felé, aki vigyorogva nézett rám.
- Meglepetés! – tárta szét karjait.
- Dili vagy. – ráztam meg a fejem, majd kézen fogva indultunk el a kapuhoz. Ahogy átestünk minden ellenőrzésen, még integettünk a bátyjának és felszálltunk a gépre. Olyan volt, mint egy kis nappaliszerűség. Egy kis kanapé az ajtóval szemben, egy asztal mellette és fotelek voltak. És még néhány kisebb asztal a székek közt.
- Ezt most nem mondod komolyan? – néztem körbe ámuldozva, és végig sétáltam a gépen. Olyan ismerős volt, mintha jártam volna itt.
- A barátnőmnek mindent. – ölelt át hátulról. Kuncogva fordítottam felé félig a fejem, amikor megakadt a szemem valamin. Kiléptem karjai közt és az egyik fotelhez sétáltam, ami mellett egy ablak volt és azt néztem.
- Selena is benne volt? – néztem barátomra, közbe az ablakra mutattam, amibe bele volt karcolva Lily, Selena és a saját nevem.
- Nem tudom, miről beszélsz. – tette a hülyét.
- Mondtam már, hogy imádlak? – álltam fel és az ölébe ugrottam. Nevetve kapott el és tartott meg karjai közt.
- Mondhatnád egy kicsit többször is. – nyalta meg ajkait.
- Hova megyünk? – döntöttem homlokom övének.
- Titok. – kacsintott.
- Utállak. – ráztam a fejem rosszallóan és lemásztam öléből.
- Én is. – nyújtotta rám a nyelvét, majd helyet foglaltunk. Kicsivel később a pilóta szólt, hogy kössük be az öveket, mert indul a gép. Tettük azt, amit kért és egymással szemben ültünk le.
A felszállás sikeresen megvolt, utána pedig beültem Niall ölébe, és az anyukájától kapott ajándékot nyitottuk ki. Nagyot nevettem, amikor megláttam, hogy a kis dobozban a hercegemről vannak gyerekkori képek, amiket még nem láttam. Ezen ő persze nem nevetett, de készségesen elmesélte a hozzájuk tartozó kis történetet, aminek a végén egy mosolyt is megejtett. Ezekkel szórakoztunk, majd leültem a mellette lévő ülésbe, fejem a vállának döntöttem és elaludtam.
A következő emlékem az volt, amikor Niall költött fel, hogy mindjárt leszállunk, szóval kössem be magam. Kicsit álmosan igaz, de tettem, amit kért, majd még egy kicsit szunyókáltam, és amikor landoltunk már újult erővel pattantam fel és siettem a kijárathoz.
- Bonjour. – köszöntött egy férfi a lépcső alján. Egy hatalmas vigyor kerekedett arcomon, amikor eljutott a tudatomig, hogy hova is jöttünk.
- Megfelel? – lépett mögém Niall.
- Franciaország? – fordultam meg karjaiban és csillogó szemekkel néztem rá.
- Párizs. – mosolygott.
- Imádlak! – csókoltam meg. Annyira boldog voltam, hogy vele lehetek itt. Itt a szerelem városában. Sokszor akartam eljönni ide, de valahogy egyedül nem volt kedvem, de most azt hiszem, a legjobb személlyel fedezhetem fel a francia várost.
Miután nagy nehezen elváltunk egymás ajkaitól, egy sofőr jött értünk, hogy kövessük és elvisz minket a szállodához. Kicsit félve igaz, de követtük, és a kocsiban az ablakra tapadva néztem az elsuhanó környéket. A mosolygós francia emberek mindenhol ott voltak, az utcán beszélgettek vagy épp kéz a kézben sétálgattak. De azt hiszem, hogy amikor elhaladtunk az Eiffel-torony előtt, akkor a szám is eltátottam. Gyönyörű volt, még így a kocsiból is, de vajon milyen lehet, majd ha szemtől-szemben fogok állni vele?
A szállodához érve mindketten csak a fejünket kapkodtuk, annyira szép épület volt. Az előtér inkább a visszafogottabb stílust képviselte, mindenfele antik dolgok voltak.
- Kérem, jöjjenek velem. – szót ránk a sofőr, majd intett a hordárnak, aki egy kocsira rakta a táskáinkat és követtük őket. A lifttel a 15. emeltre felmentünk, majd a folyosó végén egy nagy ajtó mögötti szobát kaptunk.
Az előtér, ahova bementünk krémszínű volt, középen egy nagy kanapé sor, előtte egy kis üveg asztal és avval szemben egy plazma tv volt a falra szerelve. Innen nyílt a konyha, majd egy kisebb folyosó is, amin három ajtó volt. Az egyik a fürdő volt, míg a másik kettő, két különböző stílusú szoba volt. Az egyik egy visszafogottabb, fekete-fehér színben pompázó volt, aminek a közepén volt egy nagy ágy, avval szemben tv és egy nagy ablak mellette, míg a másik sokkal romantikusabb volt. A szoba piros és fehér színű volt, egy nagy franciaággyal a közepén, és néhol rózsaszirmok voltak elszórva. Ez volt az a szoba, amibe egyből bele szerettem.
- A nappaliban a tv-n várja, önöket egy videó üzenet kérem, nézzék meg! – mosolygott a férfi, majd elment.
- Niall, ez mind te voltál? – fordultam barátom felé, aki zavartan nézett körbe a szobán
- Őszintén? – nézett rám, én pedig bólintottam – Nem. – rázta a fejét – Azt se tudom, hogy hol vagyunk. – vakarta tarkóját idegesen. Szemeim elkerekedtek, és arcomról is lefagyott a mosoly. Mi az, hogy ő se tudja, hogy hol vagyunk? Akkor hogy kerülünk ide? Ha nem ő volt, akkor ki?
- Az üzenet. – álltam fel a lila ágyról, majd barátom kezét megfogtam és magam után húzva siettem a nappaliba. Idegesen kerestem a kapcsolót, és próbáltam rájönni, hogy hogyan működik is.
- Faith, nyugi. – vette ki a kezemből a távirányítót Niall, és egy egyszerű mozdulattal bekapcsolta a tv-t. Idegegesen foglaltam helyet, amikor elindította a videót, majd ő is leült mellém.
- Sziasztok, tubicáim! – vigyorgott a készülékben Selena – Gondolom, most felmerül bennetek a kérdés, hogy hogyan kerültök ide. Akkor most megsúgom. – egy kicsit közelebb hajolt a kamerához – Ez az én ajándékom nektek. – suttogta, majd kuncogni kezdett – Boldog egy hónapot nektek, és nekünk Niall, hogy megismerhettelek titeket, Bebe neked pedig, büszke két hónapot. Büszke vagyok rád . Remélem elnyerte a tetszésetek, ha nem akkor sajna így jártatok. De sajnos nekem mennem kell, de holnap ne felejtsetek el, nézni és szurkolni nekem! Imádlak titeket! – integetett – És csak óvatosan a dolgokkal! – mosolygott perverzen és kacsintott egyet, majd megszakadt a videó.
- Hűha. – motyogta Niall, és átkarolta a derekam.
- Sürgősen találnom kell ennek a nőnek egy orvost. – nevettem el magam.
- Az még ráér. – döntött el a szőkeség és felém mászott – Először élvezzük ki, hogy itt lehetünk. – húzogatta szemöldökét. Kuncogva nyomtam ajkaim övéire és csókoltam meg, amit hamar viszonzott és átvette az irányítást. Szóval mindenki tudott rajtam kívül arról, hogy ide jövünk, és direkt szervezték meg ilyen tökéletesen. Azt hiszem, nekem vannak a legjobb barátaim, és ez lesz életem legjobb pár napja!

52. Holly?

Helloooooo!!:DD Jaj gyerekek, annyira örülök, hogy végre itthon vagyok, hogy az nem igaz...:') Na jó, azért hiányozni fog Pest, meg a személyek, akiket megismertem, de azért semmise jobb, mint az otthon, ahol vár a család:) 

Amíg dolgoztam, sikerült megírnom a történetet, ami még elég hosszú lesz...pontosan a 65.-ik rész lesz a legutolsó. Tudom, addig még van egy pár rész, de én már most sajnálom, hogy hamarosan vége lesz, főleg, hogy az utolsó pár részt könnyezve írtam meg:') Nehéz lesz elszakadnom, de egyszer mindennek vége szakad, nem igaz?:') 

De nem untatlak titeket, úgyhogy jó olvasást!:D

A reggel egy kicsit nehézkesen indult. Délig aludtunk Niall-el, amikor az egyik haverja felhívta, hogy akkor megyünk-e a focimeccsre vagy sem. Niall azonnal kipattant az ágyból és totál izgatott lett, de én még inkább aludtam volna tovább. Amikor tegnap felhozta ezt a témát reméltem, hogy a meccs egy kicsivel később lesz, de úgy látszik, itt mindenki arról híres, hogy korán kell. Fél óráig győzködött kedves barátom, míg végül be nem adtam a derekam.

- Mit vegyek fel? – nyűgösködtem még mindig az ágyból.

- Majd én kiválasztom neked. – vigyorgott – Menj, addig készülj el. – nyomott egy puszit az arcomra és kitessékelt a szobából. Reggel ő se a kedvességéről híres úgy látszik. A fürdőbe gyorsan fogat mostam, majd a hajam kifésültem, ami enyhén hullámosan omlott a vállamra utána visszasiettem a szobába. Niall-en már rajta volt a szürke melegítőgatyája és egy fekete pulcsi és még mindig vigyorogva mutatott az ágyra, ahol az én cuccom volt. Jobba szemügyre véve egy fekete cicagatya volt és egy nagy fehér pulcsi, amin nagy számmal volt kitéve az 56-os.

- Ez a te felsőd? – emeltem fel a pulcsit és magamhoz emeltem és leért a combom közepéig. – Nem fogok ebben mutatkozni. – ráztam meg a fejem.

- Miért? – nézett rám szomorúan.

- Mert elveszek benne. – mondtam nemes egyszerűséggel. Közelebb lépett hozzám, ajkait legörbítette, szemei olyanok voltak akár egy kiskutyáé. – Tudom mi a célod, de nem. – ráztam meg a fejem, mire még szomorúbban nézett. Nem gyengülhetek el, nem mutathatom ki, hogy már ennyitől rá tud venni valamire. Tíz percig szenvedtem, de sajnos ő győzött – Tünés kifele. – sóhajtottam megadóan és az ajtóra mutattam.

- Imádlak. – puszilt meg, majd már csak az ajtó csapódására lettem figyelmes.

- Megverem egyszer. – motyogtam magamnak, majd az ágyhoz véve felkaptam az oda kikészítetteket, utána kihalásztam még egy szürke tornacipőt a bőröndből és Niall táskájából egy fekete sapkát. Miután mindent magamra vettem, utam lefele vettem és nem aggódtam, hogy nincs nálam a telefonom, mert nincs is jelenleg, ami megőrjített.

- Jó reggelt. – köszöntött mosolyogva Bobby, ahogy leértem a konyhába.

- Jó reggelt. – mosolyogtam és helyet foglaltam Niall mellett, aki épp reggelizett vagy ebédelt. Nem tudom pontosan.

- Nem eszel valamit? – jött be a konyhába Maura is.

- Nem köszönöm. – ráztam meg a fejem – Niall elkérhetném a telefonod légyszí? Szeretnék beszélni Selena-val, ha már tegnap úgy megszakadt a beszélgetésünk. – húztam el a szám.

- Persze. – nyúlt zsebébe és a kezembe nyomta az iPhone-t. Mosolyogva álltam fel eddigi helyemről és a nappaliba sétáltam, ahol szerencsére senki nem volt. Mivel Selly számát fejből tudtam, így nem kellett bajlódnom semmivel és már kicsöngött.

- Igen, tessék? – szólt bele fáradtan.

- Jó napot kívánok Selena Gomez? – gondoltam megviccelem, ha már miatta tropára ment az én telefonom.

- Igen, ott kibeszél? – hangja egyből komolyabb lett, és furcsállottam, hogy nem ismeri fel a hangom.

- A bevándorló hatóság. – nem ez lesz életem legjobb alakítása, de hirtelen nem jutott jobb eszembe.

- Miben segíthetek?

- Kérem, nagyon figyeljen, ez életbevágóan fontos. – mosolyogtam.

- Persze. – egyezett bele.

- Azonnal Írországba kell utaznia. – kezdtem bele.

- De miért? – értetlenkedett. Nem esik le neki? Akkor tuti most kelt fel!

- Azért mert tönkretette a barátnője telefonját! – mérgelődtem.

- Bella? – csodálkozott.

- Nem, Niall Horan. – nevettem fel – Még szép, hogy én.

- Aj, te nő. – nevetett fel – Kié ez a szám?

- Niall-é. Az enyémet sajnos tönkretette egy hosszú barna hajú, barna szemű, félig spanyol származású, színész-énekesnő. 

- Nem csináltam semmit. – védte meg magát.

- Ja, csak a tegnapi sikításod miatt kiesett a kezemből a telefon és széttört. – mondtam szomorúan.

- Sajnálom. De legalább már értem miért szakadt meg. – lehetett hallani, hogy vigyorog.

- És mi újság veled? Holnap után díjátadó. – ültem le a kanapéra.

- Ne is mond, parázok, mint állat. Mi van, ha elrontom?

- Nem fogod. Szurkolni fogunk neked. – mosolyogtam, bár nem láthatta.

- Még jó, hogy Lily-vel ott lesztek.

- Az még kérdéses. Gőzöm sincs róla, hogy lesz, mert elméletileg mi holnap megyünk haza, de Lily egy hétre elegendő ruhát pakolt nekem. És ez azt jelenti, hogy…

- Készülnek valamire. – fejezete be helyettem a mondatot.

- Igen. Úgyhogy nem hiszem, hogy én ott leszek. – húztam le a szám.

- Sajnálom, de legalább azt ígérd meg, hogy nézni fogod.

- Hát nem is tudom. – húztam az agyát – Most nézzem a tv-ben, hogy a híres barátnőm Selena Gomez ott énekel, miközben nemsokára úgy is találkozni fogok vele? – szerettem szívni a vérét, főleg ilyenekben.

- Isabella! – szólt rám.

- Tudod, hogy imádom szívni a véred. – nevettem el magam.

- Megverlek egyszer drágaságom. – mérgelődött – De sajnos mennem kell. Beszélünk még?

- Még megpróbállak hívni.

- Jól van, vigyázzatok magatokra, és csak óvatosan! Szeretlek.

- Megverlek. Én is szeretlek. – mosolyogva nyomtam ki és álltam fel, de amikor megfordultam megijedtem. Greg a nappali ajtajában, a falnak nekidőlve állt és úgy nézett rám.

- Selena Gomez? – húzta fel kíváncsian szemöldökét.

- Isabella Faith McCartney. – mondtam zavartan, bár tudom, hogy mire célozz.

- Honnan ismered? – hagyta figyelmen kívül válaszom.

- Nem szép szokás hallgatózni. – ráztam meg a fejem – De amúgy Selena az egyik gyerekkori legjobb barátnőm. – mosolyogtam rá.

- Mázlista. – nevetett fel.

- Faith, mehetünk? – jött Niall is.

- Persze. – léptem mellé, a telefont a kezébe adtam, majd egymás kezét megfogva indultunk el. Most kivételesen nem gyalog mentünk, hanem kocsival, amit nem is bántam. Nem volt kedvem gyalogolni, és még az ég is el volt borulva, szóval akármikor elkaphat a zuhi.

A focipályára érve már elég sokan voltak a lelátókon, ami megijesztett. Nem tudom, mi van velem, de mostanság egyre jobban félek mindentől. Niall észrevéve a félénkségem, összekulcsolta ujjainkat és úgy indultunk el egy üres helyet keresni. Ahogy elhaladtunk az emberek előtt sokan összesúgtak és mutogattak is, de valaki oda is kiabált a mellettem haladó srácnak, aki mosolyogva intett vissza.

- Ugye tudod, hogy mindenki minket néz? – súgtam oda Niall-nek.

- Ne foglalkozz vele. – vont vállat, és pont találtunk egy üres kis részt a szélén, ahol nem ült senki, így oda telepedtünk le. Amíg nem kezdődött el a meccs, addig beszélgettünk és szórakoztunk, majd amikor kezdetét vette az első félidő, mindketten figyelmesen néztük mi történik a pályán. Niall nagyon szurkolt az ő csapatuknak, ami a hangos kiabálásán meg is látszódott. Negyed órája mehetett a meccs, amikor a szőkeség a fülemhez hajolt.

- Mindjárt jövök. – súgta oda, egy puszit adott arcomra, majd felállt és a kispadon ülőkhöz és az edzőhöz sétált. Vigyorogva pacsizott le mindenkivel és elkezdtek beszélgetni. Vártam mikor jön vissza, de amikor leült a többi játékos közé kicsit megijedtem. A percek teltek, de ő semmi jelét nem mutatta annak, hogy vissza szeretne jönni. Könnyek gyűltek a szemembe, de gyorsan kipislogtam őket, amikor a síp megszólalt, hogy vége az első félidőnek. Reménykedtem benne, hogy most feláll, és ide jön, de helyette kiment a pályára néhány sráccal és kapura lőttek.

Nem lehet ilyen, nem teheti ezt meg. Ezzel a húzásával engem aláz meg mindenki előtt. Ha nem is foglalkozik velem, akkor miért kért meg, hogy jöjjek vele? Mi lett az én barátommal? Sejthettem volna, hogy nem kéne eljönnöm, hisz ő itthon van és érthető, hogy a barátaival szeretne lenni.

- Minden lánnyal ezt csinálja. – foglalt helyet mellettem egy szőke hajú lány. Értetlenül néztem rá, és próbáltam rájönni, mit is akar ő tőlem. – Holly vagyok. – mosolygott és kezét nyújtotta felém.

- Bella. – motyogtam, és kezemet magam előtt összefontam – Mit szeretnél? – néztem rá, és ahogy rájött, hogy én nem viszonzom gesztusát sértődötten tette maga elé kezeit.

- Niall nem az a srác, akinek mutatja magát. – egy fintor jelent meg az arcán – Először elhiteti, hogy minden szép és jó, elvisz a kedvenc helyeire, utána a saját ruháiba öltöztet. – mutatott felsőmre – Aztán pedig a karrierje érdekében lapátra tesz. – hangjában hallani lehetett a mérget, a dühöt.

- Ki vagy te?

- Niall nem mesélt rólam? – lepődött meg.

- Bocs, én általában nem arról szoktam faggatni a barátomat, hogy milyen dilis barátai vagy ismerősei vannak. – mosolyogtam gúnyosan.

- A volt barátnője vagyok. – vigyorgott büszkén – Vagyis az első komoly kapcsolta. – arcán a mosolya majdnem körbeérte a fejét, ami megrémisztett.

- Nos, én meg a jelenlegi barátnője, úgyhogy el lehet innen szépen menni. – mutattam el a távolba.

- Milyen kis harcias. – kacagott – Csak gondoltam szólok, hogy már nem fog idejönni hozzád, és hogy ha nem akarsz nagyot csalódni, akkor jobb, ha keresztet vetsz a kapcsolatra, mert Niall más, mint akinek mutatja magát. – kacsintott, majd felállt és elsétál innen. Idegesen néztem a pályára, ahol időközben már a második félidő is elkezdődött. Szomorúan néztem a barátomat, aki nekem háttal állt és szurkolt és egy könnycsepp gördült végig arcomon.

Honnan tudta Holly, hogy hova vitt Niall? Nem lehet, hogy vele is ugyan ezt csinálta. Sokszor éreztette már velem, hogy más vagyok, mint a többi lány, de hazudott volna? Azt nem tenné meg! Ő nem ilyen, vagy lehet, hogy mégis? Most is elrángatott ide és megígérte, hogy velem lesz, ehelyett majdnem egy órája még csak felém se nézett. Nem így terveztem ezt az egészet. Azt hittem, hogy majd együtt fogjuk nézni ezt az egészet, helyette itt ülök és egy csomó vadidegen ember előtt sírok egyedül. 

Összeszedtem magam, felálltam és leporoltam magam és úgy néztem a szőkeséget, de még csak meg sem fordult egy másodpercre sem. A tőlem nem messze ülők persze összesúgtak, de nem érdekelt. Lesétáltam a lelátóról, a sapkát még jobban a fejembe húztam és karjaim magam előtt összefonva indultam el valamerre egy totál idegen városban és közbe egyen kattogott az agyam: Lehet, hogy tényleg igaza van Holly-nak?

Niall szemszöge:

A csapatunk már két góllal vezetett, amikor elkezdett szakadni az eső. Mindenki idegesen kapott a fejéhez, főleg az edzők és a lelátóról jöttek hangosabb szitkozódások. Nevetve néztem az embereket, ahogy sietősen húzzák fel esernyőiket, miközben én a fedett kis épület alatt állok. Szemem a lelátó szélére csúszott és megállt bennem az ütő. Faith?! Biztos vagyok benne, hogy ott hagytam nem rég. Nem rég? Atya. Úr. Isten. Teljesen kiment a fejemből. Hogy lehettem ilyen barom?

- Nem. Nem. – ráztam a fejem idegesen és a kocsi felé kezdtem szaladni, hátha oda sietett az eső elől, de amikor odaértem csalódnom kellett, ugyanis semmi nyoma nem volt, hogy ott lett volna. Idegesen pattantam be apám járgányába és azon az úton, amelyiken jöttünk, ugyanott vezettem végig lassan, hátha fogom látni, de semmi.

- Faith. – kiabáltam, ahogy beértem a házba és az emeltre siettem, de a szobában sem volt. Végig néztem minden szobát, de mintha a föld nyelte volna el.

- Mi ez a kiabálás Niall? – jött be apa a nappaliba.

- Nem láttad Faith-et? – néztem rá, szemeim csípték a sós könnycseppek.

- Nem, de miért? Összevesztetek? – ült le mellém.

- Nem, csak egy oltári nagy idióta vagyok. – ütöttem egyet kanapéba. Hogy lehettem akkora barom, hogy elfelejtkezzek a saját barátnőmről? Hogyha mondjuk, egy nem szép csaj lenne, megérteném, de Faith gyönyörű, kedves és én mégis elfelejtettem. Mit gondolhat rólam ezután? Teljesen elrontottam mindent, így még a holnapi meglepetésben sem lesz benne. A legrosszabb, hogy hívni se tudom, mert ugyebár telefonja nincs, de egy idegen városban, miért kell elmászkálnia? Inkább kiabálta volna le a fejem mindenki előtt, csak ezt ne tette volna. Ha valami baja esik azt, soha nem bocsátom meg magamnak.

- Kicsim, te hogy kerülsz ide? – lépett be anya a nappaliba, ahol két órája várom, hogy a barátnőm hazajöjjön.

- Hol kéne lennem? – néztem rá unottan.

- Azt hittem te vagy Bella-val a foci pályán.

- Épp azt várom, hogy….kivel és hol? – ültem fel egyből, ahogy rájöttem mit is mondott.

- Most jöttem el a pálya mellett és ott volt Bella és azt hittem veled focizik. – ráncolta a homlokát.

- Isten vagy anya! – álltam fel, gyorsan egy puszit nyomtam az arcára és már siettem is a kocsihoz és egyenesen a focipályára mentem. Hogy kerül oda? Fogadni mertem volna rá, hogy az előbb nem volt ott. De várjunk csak. Kivel van ott? Megrémisztett az, hogy nem tudtam semmit, így a tempót még sietősebbre vettem a csúszós utakon, mert szerencsére az eső elállt.

Ahogy leparkoltam a pályánál látni lehetett, hogy két személy focizik vagy szórakozik a pályán, és az egyik az tisztán kivehető volt, hogy az én barátnőm volt az, de a másikat nem ismertem meg. Ahogy egyre jobban közelítettem feléjük, a fekete melegítős pasi, fekete sapkába is kezdett egyre ismerősebb lenni, de nem tudtam honnan.

- Greg, tegyél le! – visított fel Faith, ahogy a bátyám (?) a vállára kapta. Elmosolyodtam, azon, hogy a saját testvéremet nem ismerem meg, és azon, hogy Faith még így is milyen aranyos tud lenni.

- Sziasztok. – léptem Greg elé, aki a fejét rázva nézett rám. Gondolom, nem lehet annyira jó hangulata velem kapcsolatban. Barátnőmet leemelte a válláról, aki meglepődve nézett rám, szemei csalódottságot tükröztek.

- Nekem mennem kell. – szólalt meg Greg, majd elsietett.

- Merre voltál? Aggódtam érted. – törtem meg az öt perce tartó kínos csendet.

- Csak nem eszedbe jutottam? – gúnyolódott.

- Faith, nagyon sajnálom, oltári nagy barom voltam tudom. Gőzöm sincs, hogy felejtkeztem meg rólad. – hangom kétségbeesett volt.

- Még soha nem aláztak meg ennyire, mint te most, pedig elhiheted, hogy egy párszor már megtörtént. – arcán egy könnycsepp futott végig. Igaza volt teljes mértékben.

- Annyira sajnálom. – léptem hozzá közelebb. Meglepett, hogy nem lépett hátrébb, amikor megöleltem, hanem szorosan bújt hozzám. Hátát simogattam nyugtatásképp.

- Minden lánnyal ezt csinálod? – motyogta a mellkasomba.

- Mégis mit? – toltam el magamtól, hogy szemébe tudjak nézni.

- Beszéltem Holly-val. – mondta a szemembe és belém fagyott a levegő.

- Holly-val? – ismételtem el a nevet. Honnan ismeri őt? Holly felkereste volna? Az teljességgel lehetetlen, habár a ma délután után már semmi se lehetetlen.

- Fontos volt neked, igaz? – simította egyik kezét arcomra. Hogy fontos lett volna? Még szép, hogy igen. Ő volt az első komoly kapcsolatom, mindenben ő volt az első.

- Ne higgy neki! – ráztam meg a fejem. – Egyáltalán mit mondott? – néztem rá értetlenül.

- Hogy te nem az vagy, mint akinek mutatod magad, hogy minden lánnyal elhiteted, hogy minden szép és jó, elviszed a kedvenc helyeidre őket, majd a saját ruháidba öltözteted, majd a karriered miatt lapátra teszed őket, és hogy vessek keresztet erre a kapcsolatra. – ismét megjelentek a könnyek az arcán. Nem hiszem el, hogy Holly ezeket mondta. Tudom, hogy engem utál, de miért kell ilyeneket kitalálnia?

- Faith, ez nem igaz! – próbáltam ismét megölelni, de hátrált egy lépést.

- Ugyanazokat csinálod, amiket ő mondott.

- Igen, de más okból. – túrtam bele hajamba idegesen – Nem azért hoztalak ide, mert azt akartam, hogy egyedül érezd magad, vagy, hogy azt hidd, hogy olyan vagy, mint a többi lány, mert nem! Azért hoztalak el, hogy megtudd ki is vagyok valójában és, hogy honnan jöttem. – egy nagyot nyeltem, még soha nem nyíltam meg egy lánynak, úgy, mint neki – Még soha egy lánynak sem mondtam el az érzéseimet úgy, mint neked. Még soha egy lánynak sem mondtam annyiszor, hogy szeretem, mint neked. Még soha egy lány miatt sem repültem New York-ba, csak érted. Még soha egy lány miatt sem próbáltam megszervezni a randikat, hogy tökéletes legyen, csak miattad. Még soha egy lány sem hordta a ruháimat, és mondtam neki, hogy szexi, csak neked. Még soha egy lánynak sem mondtam, azt, hogy meghalnék nélküle, csak neked, itt és most.

- És soha egy lánynak sem mondtad el annyiszor, hogy soha egy lánynak sem, csak nekem. – kuncogott fel. Felnevettem milyen észrevételei vannak és közelebb léptem hozzá, és most kivételesen nem lépett el.

- Azért, mert te különleges vagy. – suttogtam, ahogy orrommal súroltam az arcát.

- Te is az vagy nekem és annyira szeretlek Niall. Sajnálom ez az egészet, csak megijedtem. – nézett szemembe szomorkásan.

- Lássuk be, itt Írországba mindentől félsz. – próbáltam oldani a hangulatot, amit édes nevetése elárulta, hogy sikerült is.

- De érted még a zöld kis manóval is megküzdenék. – motyogta az ajkamba, amire hamar le is csaptam. Lassan csókoltam meg, mintha félném, hogy eltöröm vagy elveszítem. Fontos szereplője lett az életemnek ez a lány, és nem tudom, hogy és miképpen csinálta, de boldog vagyok, hogy megismerhettem.

Az eső újra elkezdett szakadni, de még mindig a pálya közepén álltunk és egymással voltunk elfoglalva.

- Menni kéne. – váltam el nagy nehezen puha kis ajkaitól.

- Maradjunk. – nézett szemembe.

- Amikor utoljára az esőben csókoltóztunk mindketten betegek lettünk, és most szeretném elkerülni, azt a holnapi meglepetésem miatt. – fogtam meg a kezét és úgy magyaráztam.

- Milyen meglepetés? – csodálkozott.

- Ha elmondom nem lesz az. – vontam vállat – Na, gyere. – húztam a kocsi fele és nevetve szaladtunk el odáig, majd bepattantunk és haza vettük az irányt, ahol anya és apa vár.