54. "Minden rendben lesz"

ÉÉÉÉÉÉsss, helloooooooo!!:D Kimondhatatlanul jókedvem van, és nem tudom miért, mert ugye nemsokára kezdődik a suli, de most még az sem tudja elrontani a kedvem:D 
Volt egy elképzelésem, hogy mikor szeretném befejezni a blogot, de sajnos az nem fog összejönni, mert akkor minden nap új részeket kellene feltennem...talán ez egy kicsit elszomorít, de lényegtelen:) Jó olvasást!!:)

Az érkezés napján nem csináltunk semmit. Elmentünk kajálni, majd befeküdtünk az ágyba és a laptopon filmeket néztünk, amin persze bealudtunk, vagy legalábbis én. Fáradt voltam és hiába aludtam a repülőn, attól csak még rosszabb lett.

Másnap viszont le se lehetett lőni. Szegény Niall már nem tudott velem mit kezdeni annyit nyávogtam neki, hogy hova szeretnék menni, de hamar megtanulta, hogy minél könnyebben egyezik bele valamibe, annál hamarabb befogom a szám. A Selena-tól kapott ajándékunk nem merült ki annyival, hogy megkaptuk a szobát, hanem még egy autót és hozzá sofőrt is kaptunk, aki, amíg itt tartózkodunk, oda visz, ahova csak szeretnénk. Nem kell mondjam, hogy mennyire hálásak voltunk neki. Fel is akartuk hívni, hogy megköszönjük, de sajnos nem tudtunk vele beszélni, mert először pont a repülőn ült, utána meg az estére próbált, így csak egy üzenetet hagytunk neki.

Párizst nem hiába hívják a szerelem városának. Itt minden annyira mesébe illő. Az emberek kedvesek, szerelmes párok sétálnak majdnem mindenhol, és annyira nyugodt minden. Sok fele császkáltunk, és persze a vásárlást sem hagyhattuk ki. A drágábbnál drágább üzletek előtt elhaladva olyan volt, mintha haza érkeztem volna. Szinte az összes boltba bementünk, és mindenhol vettünk valamit. Imádtam vásárolni, és azt hiszem most sem fogtam vissza magam. Többek közt megvettem Liam közelgő szülinapjára az ajándékát, ami egy óra volt és a hátlapjára bele gravíroztattam, hogy "Soha ne add fel!", azért választottam ezt a szöveget, mert másodszorra indult az X Faktorban, és az első meghallgatás után nem adta fel, hanem küzdött azért, amit szeretne. Szerintem ez tényleg példa értékű, és remélem tetszeni is fog neki. Ezen kívül még vettünk mindenkinek valami kis apróságot, köszönet kép, majd zárásképp elmentünk még egy mekibe kajálni, és visszafuvaroztattuk magunkat a szállodába, ahova mindketten úgy estünk be, mint a hulla. Fáradt voltam, de mégsem tudtam aludni, ugyanis ma lesz a díjátadó, és szeretném nézni. 

- Aludjunk. - nyögött fel mellettem Niall, ahogy elmozdultam mellőle a kanapéról. Mosolyognom kellett, hogy ennyire nem bírja a mászkálást, és a vásárlást. 

- Te is tudod, hogy nem lehet. - nyomtam egy puszit az arcára, felálltam és besétáltam a szobánkba. Legszívesebben egyből bele egyeztem volna a kérésébe, de olyan régóta nem láttam Selly-t, és már nagyon hiányzik, és így legalább láthatom, és bár nem személyesen, de legalább élő adásban. Az időeltolódás miatt, itt csak most estefele fog elkezdődni, míg náluk délután valamikor, szóval láthatok egy kis napsütést is. 

A szobába érve először levettem a kiegészítőimet, majd azokat követték a koszos ruháim. Mivel tudtam, hogy ma már nem fogunk kimozdulni, így valami sokkal kényelmesebbet vettem fel, ami egy rövidnadrágból, és egy atlétából állt. 

- Faith, gyere, mutatok valamit! - Niall kiabálásától először megijedtem, majd lassan kisétáltam hozzá. Nem csalódtam, amikor még mindig a kanapén volt elterülve, csak annyi változott, hogy most már a tv is be volt kapcsolva. 

- Mit szeretnél? - léptem mögé, kezeim a nyaka köré fontam. 

- Itt a beképzelt csaj. - hangjában hallani lehetett az undort és a megvetést. Kíváncsian emeltem fejem a tv képernyőjére, de amikor megláttam, hogy miről is van szó, azt hittem, hogy kiugrok az emeletről. 

Engem taglaltak benne, a divatbemutatón. Egy képet mutattak rólam, ahol pont a kezembe volt egy pohárpezsgő, és arról ment a vita, hogy újra rákaptam a drogra és az alkoholra. Mi az, hogy újra? Soha nem voltam a függője semmi ilyesminek. Nem értem, hogy miért kell valamiből ekkora botrányt csinálni? Nincs más témájuk esetleg? Miért rajtam kell csámcsogni? 

- Elkérhetem a telefonod? - hangom megremegett, és nem voltam biztos, hogy sokáig fogom bírni, hogy vissza fogjam magam. 

- Minden rendben? - fordult felém féloldalasan, közben nyújtotta a telefont.

- Persze. - nyugtattam megy mosollyal, kikaptam a kezéből a készüléket, majd besiettem a szobába, és egyből tárcsázni kezdtem. Nem sokkal később pedig Greta szólt bele. 

- Igen? - nyugodt volt, és semmit nem sejtett az én kirohanásomból. 

- Bella vagyok. - szóltam bele még, úgy ahogy higgadtan, de amikor az utazásunkról kezdett kérdezgetni nem bírtam tovább és elhallgattattam. Meglepődött hevességemen, de ahogy elmondtam neki, hogy miért is hívom egyből megértett, bár még mindig veszekedtünk. 

Utáltam, ha valótlanságokat hordanak össze rólam, mert semmi joguk nem lenne rá. Igen, tényleg követtem el hibákat, de ki nem? Szerintem ezért nem kéne felhánytorgatni a múltam. Tény, hogy én sokkal rosszabb módját választottam a gyászolásnak, de akkor tényleg megviselt és nem tudtam józanul gondolkodni, de soha nem voltam a drogok vagy az alkohol függője. Kipróbáltam őket elég rendesen, de soha nem voltam a rabja egyiknek sem!

Tudom, hogy mindezeket azért hordják össze, mert kell nekik a pénz és a népszerűség, de nekem mégis óriási fájdalmat okoz. Amióta csak nagyival vagyok, azóta sokkal érzékenyebb lettem, mindent a szívemre veszek, mert szeretnék megfelelni mindenkinek. És hiába tudom, hogy soha nem leszek olyan, mint amilyennek mások akarják, mégis próbálkozni fogok vele. 

- Faith? - dugta be Niall a fejét az ajtón. Gyorsan letöröltem a könnyeim az arcomról, és egy mosolyt próbáltam arcomra varázsolni. 

- Mi újság? - ültem fel, és néztem rá. 

- Mi a baj? - hagyta figyelmen kívül a kérdésem, közbe elém térdepelt. 

- Semmi, mi lenne? - próbáltam jól színlelni, de most még ez sem ment. 

- Mondd el! - döntött el az ágyon, és felém mászott. A könnyek ismét csípni kezdték a szemem, a torkomban a gombóc egyre nőni kezdett, majd végül egy könnycsepp gördült végig arcomon. - Hékás, mi a baj? - kezével letörölte az arcom, majd egy puszit adott szám sarkába. - Mondd el! - motyogta az ajkamba. 

- Miért nem tudok tökéletes lenni? - csak suttogni tudtam, féltem, hogy ismét rám törne a sírógörcs.

- Az vagy! - mosolygott. 

- Nem mindenki szerint. - dünnyögtem, és az ablakon néztem ki. 

- A szüleid? - fordította maga felé a fejem, és kétségbeesetten nézett a szemembe. 

- Igen. - tényleg így volt. Mindenki azt akarja, hogy olyan legyek, mint ők. Legyek boldog az után, hogy elvesztettem őket, figyeljek oda, hogy mi csinálok, és nőjek fel. Ezeket várják el tőlem, de mi van, ha én nem akarok, vagy nem tudok? Szeretném még kiélvezni a kamaszkorom, mert csak nem rég óta vagyok önmagam.

- Ne foglalkozz velük. - Niall lágy hangja hozott vissza a jelenbe - Nekem te tökéletesen okos, szép, kedves, aranyos, magabiztos, vásárlás mániás, dilis, tökéletes vagy. - orrát az enyémnek dörgölte, ami kuncogásra késztetett. 

- Szeretlek. - motyogtam és megcsókoltam. Nem késlekedett egyből ajkaim után kapott, és egy lágy csókot lehelt ajkaimra.

- Kezdődik a díjátadó. - húzódott el annyira, hogy szemembe tudjon nézni.  

- Selena. - jutott eszembe, hogy meg kell nézni őt a bevonulásnál is. 

- Gyere hercegnő. - ült fel a szőkeségem, felhúzott engem is, majd ölébe emelt, kezével a fenekemnél támasztott meg, míg én lábaim csípője köre fontam, és így indultunk el a nappaliba. Miután letelepedtünk a kanapéra, magunkra húztunk egy plédet és a nagy tál kukoricát az ölünkbe raktuk, mind a ketten figyelmesen néztük a műsort és vártuk mikor jön a nekünk legfontosabb személy.

Kimondhatatlanul büszke voltam Selena-ra. Gyerekként sokat álmodoztunk róla, hogy milyen híresek leszünk, ha felnövünk. Elterveztük, hogy mindketten a zenéléssel és a színészkedéssel akarunk majd foglalkozni. Sajnos nekem nem jött össze, neki viszont teljes mértékben valóra váltak az álmai. Már akkor büszke voltam rá, amikor megkapta az első szerepét gyerekként, de amikor a Wizards of Waverly Place-ben kapta meg az egyik főszerepet, azt hiszem akkor voltam a legboldogabb. Annak a sorozatnak köszönhetően világ szintű hírnevet szerzett, közben mégis egy átlagos ember maradt. Soha nem szerette, ha másként bánnak vele, mert sztár. Elvárta, hogy őt is úgy kezeljenek, mint egy sima embert, mert nem különbözik senkitől. Ezek mellett pedig még ránk is szakít időt, hiába kezdődik nemsokára a turnéja. Próbálnia és gyakorolnia kellene rá, de ha visszamegyünk LA-be, még mindig közös programokat szervez, és a háttérbe szorítja a hivatását, csakis a barátnői miatt. 

Sokan úgy tartották, amikor bekerültem a rehabra, hogy azok után már nem is fog velem foglalkozni, és hogy lapátra fog tenni, mert nem lesz szüksége ilyen barátokra. Azonban mindenki szemében megdöbbentést keltett, amikor egy interjújában elmondta, hogy mi történt, és ha kell, akkor végig csinálja velem mindazt, amit átéltem. Akkor tudtam, hogy ő tényleg egy igaz barátnő, és soha nem választhatnak szét minket, mert ha azt a megpróbáltatást túléltük, akkor mindent. Megfogadtuk egymásnak, hogy bármi is történjen, mindig ki fogunk állni a másik mellett, soha nem fogjuk egymást hátba támadni. Ezért is van az, hogy a kettőnk kapcsolata sokkal szorosabb, mint a Lily-vel. Persze ő is nagyon jó barátnő, de mégis Selena az, akiben a legjobban megbízok, de tudom, hogy ők ketten soha nem támadnának hátba, mindent elmondunk egymásnak, még ha az olykor fájdalmas is lehet.

Ezért is volt, hogy amikor megláttam a vörös szőnyegen bevonulni, egy könnycsepp gördült végig arcomon. Minden díjátadóját megnéztem, akár mikor is kezdődött és lett is vége. Mint mindig, most is gyönyörűen festett a halvány aranyszínű ruhában, arcán mosolyogva válaszolt a riporterek kérdésére, és pózolt is a kameráknak. Egy apró mosolyt csalt arcomra, amikor Demi-vel ketten kezdtek el pózolgatni és nevetgélni. Kétség sem fért hozzá, hogy mindketten káprázatosak voltak, és sugárzott róluk a boldogság.

Amikor először hallottam Demi-ről, megijedtem, hogy talán elvesztem Selena barátságát, mert ugye ő is ugyan abban a szakmában van. Rettegtem, hogy talán mindennek vége szakadhat, de amikor Sel bemutatott minket egymásnak, akkor tudtam, hogy ez soha nem fog beteljesülni. Demi már akkor nagyon rendes volt, sokat beszélgettünk, és elmondta, hogy eszében sincs 'ellopni' tőlem a barátnőmet, de ő is nagyon jó barátnőt talált Selena-ban. Ez a barátság az évek során egyre nagyobbra nőtte ki magát, és úgy érzem még a mai napig tart. Sokan úgy hiszik, hogy már nincsenek olyan jóba, mint Demi rehabra vonulása előtt, de ez egyáltalán nem igaz! Lehet, hogy mostanában keveset látni őket együtt, de erre nyomós okok vannak. Mindketten elfoglaltak, mert a karrierjüket építik, koncerteket adnak, filmekben szerepelnek. Ez természetesnek számít már náluk, ugyan úgy, minthogy minimum hetente beszélnek, de olyankor akár órákat is képesek. 

Talán azért is van az, hogy mindketten úgy tekintenek rám, mint a kishúgukra, ők ketten pedig az én szememben a nővéreim. A legjobb testvérek a világon! 

Amikor bejelentették, hogy Selena fellépése következik arcomon egy könnycsepp gördült végig, amit egyre több és több követett. Arcom Niall mellkasába fúrtam, ahogy a színpadra lépett legjobb barátnőm és az első dallamok felcsendültek a dalból. 

- Azt hittem, már túl vagy az érzékenységi hullámokon. - Niall hangja zavart volt, felkuncogtam, hogy hogyan fogalmazta meg magát. 

- Ezek büszke könnyek. - mosolyogtam rá, majd tekintetem vissza vezettem a tv-re. Nevethetnékem támadt, amikor megláttam, hogy Justin hogyan táncolt a zenére. Ez Niall-nek már kevésbé tetszett, és csak nem tetszését fejezte ki a srác iránt. Várom már azt a napot, amikor végre nem lesz egy rossz megjegyzése rá, és elfelejti azt az egészet.

- Gyere! - takaróztam ki, majd felálltam. Kíváncsian nézett rám, hogy vajon mire készülök, és amikor Selly ismét a refrént kezdte el énekelni, én is vele párhuzamosan kezdtem énekelni. – I, I love you like a love song baby. I, I love you like a love song baby. - vigyorogva néztem barátomra, aki hangos nevetéssel jelezte, hogy jól szórakozik, de hamar felállt és velem együtt kezdett el énekelni. Egymással szemben kezdtünk el énekelni, aminek a vége az lett, hogy egy kisebb keringőt is eltáncoltunk.

- I love you like a love song baby. – énekelte el az utolsó mondatot is, én pedig az ajkamba harapva néztem barátom szemébe. Kimondhatatlanul boldog voltam ebben a pillanatban, mert tudom, hogy nekem van a világon a legeslegjobb barátom. Nem akarom elveszíteni, jelenleg ő az egyik biztos pont az életemben. Ritkán érzem azt, hogy sínen van az életem, de most teljes mértékben biztos vagyok benne, hogy jó úton haladok. Nem akarom tudni, hogy mi fog történni holnap, holnap után, egy hét múlva, vagy egy hónap múlva. Ki akarom élvezni a mát, élni akarok a pillanatnak, és nem a sajnálkozásaimba merülni. 

*  *  *  *  *

A hűvös nyári francia szellő jólesően simogatta a bőrömet, ahogy az erkélyen álltam a korlátnak támaszkodva, míg Niall az asztalnál ülve a laptopjába mélyedt. A kilátás mesés volt, az Eiffel-torny gyönyörűen volt kivilágítva, néhányan még mindig ott sétálgattak, nekünk pedig nem kellett egy lépést se tenni, mert teljes rálátásunk volt. Nem tudtam ennél jobbat elképzelni, talán annyival lehetett volna jobb, ha nem aggasztana egy dolog. 

Nem akarom, hogy vége legyen a nyárnak. Nem szeretnék elbúcsúzni senkitől. Úgy indultam neki ennek a nyárnak, hogy eljövünk Selena-hoz, pihenünk, szórakozunk és kiélvezzük egymás hülyeségeit és ennyi. Nem terveztem, hogy valaki is tetszeni fog, azt meg főképp, hogy szerelmes is leszek. Nem sejtettem, hogy létezik olyan fiú, mint Niall. Annyi jóság van ebbe az egy személyben, mint senki másban, eddigi életemben. Teljesen megváltoztatta az életem, neki hála minden napot szebbnek látok, főleg, hogyha velem van. Nem éreztem magam ennyire boldognak, mint most, kiskorom óta. Nem akarok elválni tőle, se a többi fiútól. Fontosak lettek számomra, bearanyozták a napjaimat, megszoktam, hogy majdnem minden nap találkozom velük, de augusztus végén minden megváltozik. Örülni fogok neki, ha egyáltalán nem fognak elfelejteni. Félek, hogy elveszítem őket az életemből, de azt nem bírnám ki. 

- Niall! - fordultam felé könnyes szemekkel, de nem reagált. Kíváncsian indultam el felé, megnézni, hogy mi foglalkoztatja ennyire. Nem mozdult meg, ahogy mellé léptem, annyira nem foglalkozott a külvilággal. Kezeim vállára simítottam, lehajoltam mellé, úgy hogy fejünk egy magasságba legyen, és így néztem, vajon mit csinál. Meglepődve vettem észre, hogy ismét a twitteren nézelődik, és a róla szóló postokat olvassa. Ismét volt egy pár utálkozó szöveg, de azért kedves szavak is voltak dögivel. 

- Ne olvasd már ezeket! - szóltam rá, kezemmel lezártam a gépet. 

- Muszáj, ha változni szeretnék. - vont vállat. Na, már csak ez hiányzott. 

- Eszedbe ne jusson! - ráztam meg a fejem - Nem kell másokra hasonlítanod, mert egy páran nem kedvelned. Mindig lesz olyan, aki utálni fog, neked pedig meg kell találnod a módját, hogy hogyan éred el, azt hogy ne foglalkoztasson. - nem akartam, hogy megváltozzon valamiben is. A kusza fogai, a szana szétálló haja, az akcentusa mind-mind tökéletes volt. Én így szerettem rajta mindent, ahogy volt. Lehet, hogy más számára nem volt tökéletes, viszont nekem az volt, minden szempontból! 

- Már megvan. Itt vagy nekem te. - egy szégyenlős mosoly jelent meg arcán, ahogy szemembe nézett.

- Akkor erre nincs is szükség most. - ültem le vele szembe az ölébe, majd megfogtam a laptopját és arrébb próbáltam lökni. Azzal azonban nem számoltam, hogy az asztal nem olyan széles, mint én gondoltam, így a gép egy hangos csattanás kíséretében ért földet. Ijedten néztem le a földre, ahol a készülék hevert. 

- Eltörted a gépem. - motyogta Niall rezzenéstelen arccal. 

- Hupsz. - motyogtam. Csak én lehetek ekkora bénaság. - Majd veszünk másikat. - vontam vállat mosolyogva. 

- Igen, majd veszek. - a 'veszek' szót direkt kiemelte, hogy nehogy eszembe jusson venni is, mert tudja, hogy szeretek vásárolni. Erről jut eszembe. Még telefont kellesz vennem magamnak, mert kezd idegesíteni, hogy nincs sajátom és mindig a Niall-ét kérem el. Hiába mondja, hogy őt nem zavarja, de engem annál inkább.

- Sajnálom. - görbítettem le szám szélét, és próbáltam egy aranyos kiskutya pofit bevágni. 

- Nincs semmi baj. - mosolyodott el. Szégyenlősen bújtam mellkasához, és fúrtam arcom nyakhajlatához. Felkuncogott viselkedésemen, majd hátam kezdte el simogatni. Apró puszikat nyomtam bőrére, amitől kirázta a hideg, és elmosolyodtam rajta, hogy ennyitől ilyen reakciója van. 

- Kérdezhetek valamit? - motyogtam még mindig mellkasába. 

- Akár kettőt is. - egy apró puszit nyomott fejem búbjára.

- Mi lesz, ha vége a nyárnak? - hangom megremeget. Valójában nem voltam kíváncsi a válaszra, mert féltem mit fog mondani. 

- Ha jól tudom, akkor ősz. - felkuncogtam válaszán, lassan elhúzódtam tőle, hogy szemébe nézzek. Arcán egy büszke mosoly volt.

- Hülye gyerek. - forgattam meg szemeim - Úgy értettem, hogy velünk mi lesz? - ahogy elmondtam neki a kérdésem, mosolya megváltozott. Már nem az a boldog volt, hanem csak megpróbált összehozni valami vigyorféleséget. Ez tisztán elárulta, hogy még ő sem tudja. 

- Minden rendben lesz. - kezével végig simított arcomon. Akármennyire is akartam hinni neki, nem ment. Tudom, hogy ő sem biztos szavaiban. 

- Hogy amikor te Angliában leszel, én pedig New York-ban? Niall, az több ezer kilométer. - szemeim csípni kezdték a könnyek, de próbáltam nem elsírni magam. 

- Tudom kicsim, de valahogy csak megoldjuk. - kezeinket összekulcsolta, homlokát az enyémnek döntötte. 

- Nem akarlak elveszíteni. - motyogtam, a könnyek utat nyertek maguknak, és zokogni kezdtem. 

- Nem fogsz! Ígérem neked! - hangja neki is elcsuklott a mondat végére. Hiába tudtam, hogy ő sem biztos magában, én most mégis hittem neki, mert tudtam, hogy soha nem hazudna nekem.

One Direction

Hello, ismét itt!:) Most kivételesen nem résszel jöttem, mert ugye azt egy órája megkaptátok:'D....Most egy teljesen más dologgal jöttem...nemrég volt a This Is Us premier, amin sok minden kiderült, és ezekről lenne egy kis véleményem...Ha nem akarod ne olvasd, el, de én mindenképp kiakartam írni magamból a dolgokat (még ha közbe könnycseppek gördültek végig arcomon), és gondoltam megosztom veletek is:) Remélem azért néhányotok egyet fog érteni velem, de ha nem....az se baj, ez csak én külön kis saját véleményem:)

Hát eljött....eljött az a nap, amit minden Diectioner el akart kerülni.
Három éve nem gondoltuk volna, hogy fog/fognak létezni olyan személy/személyek, akik nagy hatással lesznek ránk, aztán hirtelen felbukkant öt fiú. Öt átlagos fiú, akik követték az álmaikat. Amíg ők azt váltották valóra, amiről mindig is álmodoztak, nem is sejtették, hogy közbe mennyi ember szívébe lopták be magukat. A testvéri szeretet volt az, ami összetartotta őket, de mégis a legtöbbet Mi rajongók tettük. Mindig mellettük álltunk  legyen szó bármilyen témáról. Kiáltunk értük, mert még ha ők nem is tudják, de mi sokat köszönhetünk nekik. Megváltoztatták az életünket, csupán avval, hogy mosolyognak, viccelődnek, énekelnek. Büszkék ránk, mert mi büszkék vagyunk! 
Sokan támadják őket, és nem csak az utálkozók... Miért kell bántani őket, de legfőképp azokat, akik nekik fontosak, és akik boldoggá teszik őket? Nem helyes, hogy minden lánynak, aki csak a fiúk közelébe megy, máris halálos fenyegetéseket küldenek. Mi értelme? Ezzel csak a fiúknak okozunk fájdalmat! Itt van Liam és Sophia.... szegény lányt, szinte senki nem is ismeri, és már fenyegetik, csupán azért mert ő boldoggá teszi Liam-et?! Ez gusztustalanság! Néhány személynek fel kellene fogni, hogy nagy valószínűséggel, a fiúk nem Engem, de nagy bizonnyal, nem is Téged fognak elvenni! Fáj beismerni, de ez így van! Mi csak távolról csodálhatjuk őket, de mindig velünk lesznek! 
Talán a világ legszerencsésebb lánya ebben az évben Perrie Edwards, a Little Mix egyik énekesnője. És hogy miért? Mert neki sikerült megszerezni a világ egyik leghelyesebb, legrendesebb, legaranyosabb fiúját, Zayn Malik-ot! Még másfél éve sincs, hogy együtt vannak, de Zayn már meg is kérte Perrie kezét. Én személy szerint nagyon örülök neki, mert összeillenek minden szempontból. Látszik rajtuk, hogy tényleg szeretik egymást. Csupán csak ha egymás szemébe néznek, ha egymás mellett sétálnak kéz a kézben, vagy csak egymásra mosolyognak....sugárzik belőlük a szerelem. Nem lesz még egy olyan pár, mint ő. Ők azok, akik már a kezdetektől fogva megfogtak  és hogy miért? Azét mert ők valódinak tűnnek! Félre értés ne essék, semmi bajom az Eleanor és Louis párossal, csupán csak ők nem tudnak lázba hozni, viszont ha meglátok egy Zerrie-s képet, máris jobb kedvem lesz, és azt kívánom, hogy egyszer nekem is olyan kapcsolatom legyen, mint az övéké.
Sokan támadják Perrie-t, mert azt hiszik, hogy elveszi tőlünk Zayn-t, de ez egyáltalán nem igaz! Zayn mindig is a miénk lesz, mert ezt már számtalanszor bebizonyította. Ő mindig hozzánk fog tartozni, mert neki a legfontosabb dolog az életében a Directionerek. Lehet, hogy eljegyezte a barátnőjét, de az első helyen még mindig mi állunk, és egy barátnő sem fogja tudni elfoglalni ezt a helyet, ebben tejes mértékben biztos vagyok! 
Szóval lehet itt most támadni Perrie-t, és Zayn-t is, de egy dolgot mindig szem előtt kell tartani: Ezekkel a megnyilvánulásokkal, csak minket Directionereket járattok le, és fájdalmat okoztok nekik. Boldognak kéne lenni, mert Perrie-nek sikerült az, amiről több millió lány álmodozik éjszakánként: Mrs. Malik lesz.....One Direction feleség lesz!

53. Franciaország?

Sziasztok:) Sajnálom, hogy nem tudtam hamarabb részt hozni, csak még egy pár napra elmentem apukámnál, egy kis nyaralás képen, és ott nem nagyon akartam gépezni, mert azért mégis csak majdnem fél éve nem voltam apumnál:') De most teljes egészében a blogra koncentrálok, főleg úgy hogy az utolsó pár részt írhatom újból, mert elvesztek a részek ._. Talán ez az átka, hogy végre vettem magamnak laptopot... hála az én "ügyességemnek" valahogy kitöröltem őket...kicsit se voltam ideges...áááá....dehogy.....
De nem fárasztalak titeket ezzel:) Nagyon szépen köszönöm még a komikat, nagyon jól estek, és be is könnyeztem, ahogy olvastam, hogy nem ti se akarjátok a végét:'/ 

Bella szemszöge:

Reggel a szokottnál is korábban keltem fel. Niall tegnap annyira kíváncsivá tett, hogy mi lehet a mai meglepetés, hogy teljesen megfertőzött. Próbáltam kiszedni belőle egész este, de nem mondott semmit. Próbálkoztam azzal is, hogy bedurciztam, de nem hatotta meg, mert tudta, hogy valójában nem is haragszom rá.
Niall mellettem nyugodtan aludt, mit sem sejtve arról, hogy én már fel vagyok. Nyugodt arca olyan volt, mint egy kisfiú. Semmi jele nem volt annak, hogy féltene vagy valami, de szoros kötődése elárulta, hogy félt, hogy elmegyek mellőle. Karjai szorosan fonódtak testemre, feje a vállamnak volt dőlve, lábai az enyémet keresztezték. Ahogy mozdultam ő is, ugyanúgy mozdult, ami egy kicsit megijesztett. Tudtam, hogy azért volt ilyen, mert félt, hogy a tegnapi után elmennék. Tényleg rosszul esett, hogy megfelejtkezett rólam, de nem tudnám itt hagyni. És a monológja, miszerint egy lánynak sem mondta, hogy dolog pedig csak még jobban hozzákötött. Még soha egy fiú sem mondott nekem olyan aranyos dolgot, mint akkor ő.
Óvatosan próbáltam lehámozni magamról végtagjait, de megnehezítette a dolgokat, hogy sehogy nem akart elengedni. Amikor egy kicsit elemeltem kezeit testemtől, gyorsan odaraktam a párnát, amire egyből ráfogott és azt ölelte. Lábait ezek után egyszerűen szedtem le lábaimról és óvatosan kikeltem az ágyból. Ahogy felálltam Niall úgy mászott oda, ahol eddig én feküdtem és valamit motyogott az orra alatt. Nem tudtam kivenni, hogy mi volt az, így csak magamra kaptam az egyik pulcsiját, majd halkan elhagytam a szobát.
A házban síri csend volt, még a légy zümmögését is lehetett hallani. A szobák ajtaja be volt zárva, ami arra utalt, hogy még mindenki alszik rajtam kívül. Próbáltam a legesleghalkabban lesétálni az emeletről, és a konyhába menni. Az itt elhelyezkedő órára nézve rájöttem, hogy az idő még csak fél hat, ami elég korán volt. Mivel gondoltam, hogy úgyis nemsokára felkelnek Niall szülei, ezért kiterveltem, hogy meglepem őket egy kicsit. A hajam felfogtam egy kontyba és neki kezdtem a meglepi reggelimhez.
Nem tudtam mit szeretnek, ezért maradtam inkább a szokásos amerikai palacsintánál. Reméltem ezt bírni fogják. Boldogan láttam neki a feladatnak és halkan dúdolgatva készítettem a reggelit. Tulajdonképpen azért akartam, mert valahogy meg szeretném hálálni nekik, hogy ilyen rendesek voltak velem, amíg itt voltunk, és nagyon megkedveltem őket. A másik ok pedig, hogy szeretek főzni vagy valakinek egy apró mosolyt csalni az arcára, úgyhogy nem volt megerőltető számomra. Nagyapa sokat tanított nekem a főzésről, mert szakács volt így sok finomságot el tudtam készíteni, és mind őt idézte fel bennem. A mostani reggelit is egy kicsit megbolondítottam fahéjjal és eperrel, és reménykedtem benne, hogy nem rontom el.
Egy órája lehettem idelent, amikor hallottam, hogy valakik a lépcsőn lépkednek lefele és beszélgetnek. Mivel tudom, hogy Niall-nek nem szokása a koránkelés, már egyből tudtam, hogy kik lehetnek azok, és ahogy beléptek a konyhában már kétségem se volt róluk.
- Jó reggelt. – köszöntem mosolyogva Maura-nak és Bobby-nak, akik ledermedtek az ajtóban.
- Neked is. – sétált beljebb Bobby és körül nézett az asztalon.
- Remélem nem baj, hogy elhasználtam pár dolgot, de nem tudtam magammal mit kezdeni, így maradtam a reggeli készítésnél. – néztem rájuk félve.
- Nem, dehogyis. – legyintett Maura – Nem kellett volna fáradnod ilyenekkel. – lépett elém mosolyogva.
- Nem fáradság. – ráztam meg a fejem – És valahogy szerettem volna meghálálni, hogy elfogadtatok. – mondtam zavartan.
- Ne butáskodj. – lépett mellém Bobby is. – Mi örülünk, hogy megismerhettünk. – mosolygott.
- Örülünk, hogy boldoggá teszed a fiúnkat. – mosolygott könnyes szemekkel Maura.
- Már a család része vagy. – karolt át fél kézzel Bob. Szemeim csípték a könnycseppek és nagyon kellett erőlködnöm, hogy nehogy elsírjam magam.
- Nagyon köszönöm. – öleltem meg őket mosolyogva. Szorosan viszonozták kedvességem. Nem tudom, hogyan érdemeltem ki ilyen rendes embereket, de egész életemben hálás leszek nekik, még ha Niall-el nem is biztos, hogy mindig tartani fogom a kapcsolatot.

Már tíz óra is elmúlhatott, amikor Bob és Maura még mindig viccesebbnél-viccesebb történeteket meséltek a fiúkról, amiket nevetve hallgattam végig és némelyiken be is könnyeztem. Az egész ház az én nevetésemtől volt hangos, meg néha Bob-étól. Volt néhány nagyon vicces sztorijuk, de volt, amelyik annyira ledöbbentett, hogy meg sem bírtam szólalni. Elég csíntalan volt Niall gyerekkorában, amiről néhány kép is sokat mesélt.
- Mi van, itt kérem szépen? – lépett be a nappaliba az áldozatunk és álmosan huppant le mellém a kanapéra.
- Bella-nak épp mesélünk rólad. – nevetett fel az apja, ami engem is kuncogásra késztetett.
- Ne már! – nevetett fel a szőkeség – Remélem a képeket nem vettétek elő. – nézett szüleire, akik zavartan néztem másfele.
- Erről beszélsz? – húztam elő másik oldalamról egy képet, amin Niall épp egy tele tabinak volt öltözve és vigyorgott rajta. Nem bírtam ki, hogy ne kuncogjak rajta, főleg azon a fején, amikor meglátta a kezemben a képet.
- Nagyon jó. – horkantott fel, majd felállt és felsietett a szobába. Zavartan néztem utána, majd a szüleire, akik ugyanúgy néztek fiúk után.
- Mi baja? – kérdezett rá Bob.
- Megyek, beszélek vele. – tettem le a képet és felszaladtam az emeletre. A szoba ajtaját lassan nyitottam ki, így nem hallotta, hogy jövök. Niall az ággyal szemben állt és a bőröndbe és a táskába próbálta behajtogatni a ruhákat.
- Most haragszol? – szólaltam meg félve. Fejét egyből felém fordította, arca érzelemmentes volt.
- Nem. – rázta meg a fejét, majd tovább folytatta a pakolást. Beléptem a szobába, bezártam magam mögött az ajtót és úgy mentem az ágy mellé.
- Mi a baj? – emeltem fel egy felsőm, összehajtottam és a bőröndömbe raktam. – Figyelj, anyudék csak jót akartak a képekkel. – magyaráztam, ahogy elém sétált. Félve néztem szemébe, ahogy engem nézett szüntelenül, majd kezeit derekamra tette, egy vigyor jelent meg az arcán és eldöntött az ágyon.
- Tudom, hogy jó akartak. – vigyorgott büszkén és felém mászott.
- Nem is haragszol? – tátottam el a szám – Utállak! – fontam össze magam előtt kezeim és mérgesen fordítottam el a fejem tőle.
- Hékás! – bökött oldalba, de nem néztem felé. – Faith. – szólongatott, de semmi. – Tudod, hogy szeretlek. – hajolt arcomhoz közelebb és orrával az arcom bökdöste. Nem bírtam tovább megjátszani magam és elgyengültem.
- Tudom. – tettem kezeim oldalára – Nagyon is. – húzogattam szemöldököm és megcsókoltam. Imádtam, amikor én kezdeményeztem, mert ilyenkor nálam volt az irányítás, és nem engedtem át neki.
- Egy-egy az állás. – húzódott el tőlem.
- Maradjunk annyiba, hogy én nyertem. – mosolyogtam.
- Lehet, hogy igazad van.
- Hova megyünk? – tettem fel spontán a kérdést, remélvén, hogy eljár a szája.
- A repülőtérre! – nyomott egy puszit a számra, majd lemászott rólam és újra pakolni kezdett.
- Niall, ne már! – nyavalyogtam, de ismét nem hatotta meg a tettem. – Még mindig utállak. – nyújtottam rá a nyelvem, felkaptam néhány ruhát és elsétáltam vele a fürdőig. Sietségembe megint nem a megfelelő ruhát kaptam fel, így egy barackvirág színű pánt nélküli ruhát vettem magamra és egy farmer kabátot. Hajam kifésültem, ami most nagyobb hullámokban omlott vállamra, szemem kihúztam szemceruzával és spirállal és kész voltam. Kezemben Niall ruháival sétáltam vissza a szobába, ahol már drágalátos barátom is átöltözött egy farmer gatyába és egy „FREE HUGS” feliratú zöld pólóba.
Ahogy beléptem az ajtón egyből felém nézett, majd ahogy tudatosult benne, hogy mibe is vagyok ajkába harapva nézett végig rajtam.
- Gyönyörű vagy. – lépett hozzám közelebb, de elléptem előle, amit nem tudott mire vélni. – Faith. – kapott derekam után és úgy fordított maga felé. – Most haragszol? – döntötte homlokát enyémnek.
- Igen. – válaszoltam neki, majd kiléptem karjai közül és a bőröndhöz sétáltam. Kotorászni kezdtem valami cipő után, de ahogy rájöttem, hogy semmi ehhez a ruhához való nincs, így maradtam egy sima Converse tornacipőnél.
- Gyere. – szólt Niall kicsit szomorkásan és felkapta a bőröndöt és a táskát. Előttem ment, míg én bezártam a szoba ajtaját és követtem le. Az előtérben már mindannyian itt voltak és mosolyogva néztek minket.
- Bella! – köszöntött nagy mosollyal Greg.
- Szia! – öleltem meg. Tegnap miután leléptem a pályáról pont összefutottam vele, és beültünk kajálni és beszélgettünk. Jól kijöttünk és meghallgatott, és meséltem neki magamról és a barátaimról. Főleg Selena-ra volt kíváncsi.
- Szeretném bemutatni neked Denise-t. – mutatott egy lányra – Denise ő itt Niall barátnője, Bella. Bella ő pedig az én barátnőm. – újságolta mosolyogva és büszkén mutogatott közöttünk.
- Örülök, hogy megismerhetlek. – mosolyogtam a lányra – Sokat hallottam rólad a két nap alatt. – néztem Greg-re, aki zavartan rázta meg a fejét.
- Én is örülök. – mosolygott kedvesen a csaj. Kedves lánynak tűnik és pont összeillenek a barátjával, aki egy titkot is elárult nekem, amit nem mondhatok el senkinek. Még Niall-nek sem. Hamarosan meg akarja kérni Denise kezét, és szerintem nagyon jól teszi, mert összeillenek és aranyosak együtt.
- Bella, örülünk, hogy megismerhettünk. – lépett elém mosolyogva Maura.
- Remélem, még találkozunk. – ölelt meg Bobby.
- Én is remélem. – öleltem vissza. Sajnos ők nem tudnak kijönni velünk a repülőtérre, mert Bob megy dolgozni, Maura pedig azt mondta, hogy így könnyebb elbúcsúznia. Nem haragudott érte Niall, mert neki csak az a fontos, hogy el tudjon köszönni tőlük, az mindegy, hogy hol. Szóval a búcsúzkodás most kicsit hosszúra sikeredett, mert nehezen tudták elengedni fiúkat a szülők, és még ők bent búcsúzkodtak, addig mi Greg-el és Denise-el odakint vártunk. Beszélgettünk és bepakoltuk a cuccokat a csomagtartóba, mert most ők lesznek a mi sofőrjeink.
Nem sokkal később Niall is kijött hozzánk, mögötte Maura, aki egy kis dobozkát tartott a kezében és elém sétált.
- Tessék. – nyomta a kezembe a dobozt – Ez egy kis apróság tőlünk. Reméljük tetszeni fog, de ígérd meg, hogy csak a repülőn nyitod ki! – nézett rám komoran.
- Persze. – mosolyogtam és elvettem tőle a dobozt.
- Vigyázzatok magatokra! – ölelt meg, majd betessékelt a kocsiba. Elől Greg és barátnője foglalt helyett, míg én az anyós mögötti ülésen ültem, mellettem pedig Niall. Még integettünk, ahogy az utcában voltunk, de egy kanyarnál eltűntek előlünk és mindannyian nyugodtan néztünk előre és az elsuhanó tájakra. Vagyis a többiek nyugodtak én nem.
Utáltam hátul ülni a balesetünk óta. Ilyenkor mindig rám tört a pánik és idegesen néztem az utat nehogy belénk csapódjon valami. Ez most se volt másképp, folyton az útra szegeztem a tekintetem és idegesen ütögettem az ujjaim az ablakhoz, lábaimmal doboltam, amire Greg szórakozottan tett egy csípős megjegyzést, ami neki vicces volt nekem viszont egyáltalán nem. Niall látva az idegességem megfogta az egyik kezem és simogatni kezdte kézfejem, amitől egy kicsit nyugodtabban ültem végig az utat.

- Öcskös, ígérd meg, hogy vigyáztok magatokra, de legfőképp a barátnődre! – viccelődött Greg, most már a reptéren.
- Még szép. – forgatta meg szemeit a szőkeség és lepacsiztak egymással.
- Örülök, hogy megismerhettelek. – lépett elém mosolyogva Greg.
- Én is. – vigyorogtam és megöleltem – Aztán el ne szúrd nekem. – suttogtam a fülébe, hogy csak ő hallja.
- Ígérem. – nevetve húzódott el tőlem. Még elköszöntünk Denis-től is, majd a hangos bemondó jelezte, hogy aki a magángépre vár, az jobb, ha elkezdi a beszállást.
- Niall. – fordultam a barátom felé, aki vigyorogva nézett rám.
- Meglepetés! – tárta szét karjait.
- Dili vagy. – ráztam meg a fejem, majd kézen fogva indultunk el a kapuhoz. Ahogy átestünk minden ellenőrzésen, még integettünk a bátyjának és felszálltunk a gépre. Olyan volt, mint egy kis nappaliszerűség. Egy kis kanapé az ajtóval szemben, egy asztal mellette és fotelek voltak. És még néhány kisebb asztal a székek közt.
- Ezt most nem mondod komolyan? – néztem körbe ámuldozva, és végig sétáltam a gépen. Olyan ismerős volt, mintha jártam volna itt.
- A barátnőmnek mindent. – ölelt át hátulról. Kuncogva fordítottam felé félig a fejem, amikor megakadt a szemem valamin. Kiléptem karjai közt és az egyik fotelhez sétáltam, ami mellett egy ablak volt és azt néztem.
- Selena is benne volt? – néztem barátomra, közbe az ablakra mutattam, amibe bele volt karcolva Lily, Selena és a saját nevem.
- Nem tudom, miről beszélsz. – tette a hülyét.
- Mondtam már, hogy imádlak? – álltam fel és az ölébe ugrottam. Nevetve kapott el és tartott meg karjai közt.
- Mondhatnád egy kicsit többször is. – nyalta meg ajkait.
- Hova megyünk? – döntöttem homlokom övének.
- Titok. – kacsintott.
- Utállak. – ráztam a fejem rosszallóan és lemásztam öléből.
- Én is. – nyújtotta rám a nyelvét, majd helyet foglaltunk. Kicsivel később a pilóta szólt, hogy kössük be az öveket, mert indul a gép. Tettük azt, amit kért és egymással szemben ültünk le.
A felszállás sikeresen megvolt, utána pedig beültem Niall ölébe, és az anyukájától kapott ajándékot nyitottuk ki. Nagyot nevettem, amikor megláttam, hogy a kis dobozban a hercegemről vannak gyerekkori képek, amiket még nem láttam. Ezen ő persze nem nevetett, de készségesen elmesélte a hozzájuk tartozó kis történetet, aminek a végén egy mosolyt is megejtett. Ezekkel szórakoztunk, majd leültem a mellette lévő ülésbe, fejem a vállának döntöttem és elaludtam.
A következő emlékem az volt, amikor Niall költött fel, hogy mindjárt leszállunk, szóval kössem be magam. Kicsit álmosan igaz, de tettem, amit kért, majd még egy kicsit szunyókáltam, és amikor landoltunk már újult erővel pattantam fel és siettem a kijárathoz.
- Bonjour. – köszöntött egy férfi a lépcső alján. Egy hatalmas vigyor kerekedett arcomon, amikor eljutott a tudatomig, hogy hova is jöttünk.
- Megfelel? – lépett mögém Niall.
- Franciaország? – fordultam meg karjaiban és csillogó szemekkel néztem rá.
- Párizs. – mosolygott.
- Imádlak! – csókoltam meg. Annyira boldog voltam, hogy vele lehetek itt. Itt a szerelem városában. Sokszor akartam eljönni ide, de valahogy egyedül nem volt kedvem, de most azt hiszem, a legjobb személlyel fedezhetem fel a francia várost.
Miután nagy nehezen elváltunk egymás ajkaitól, egy sofőr jött értünk, hogy kövessük és elvisz minket a szállodához. Kicsit félve igaz, de követtük, és a kocsiban az ablakra tapadva néztem az elsuhanó környéket. A mosolygós francia emberek mindenhol ott voltak, az utcán beszélgettek vagy épp kéz a kézben sétálgattak. De azt hiszem, hogy amikor elhaladtunk az Eiffel-torony előtt, akkor a szám is eltátottam. Gyönyörű volt, még így a kocsiból is, de vajon milyen lehet, majd ha szemtől-szemben fogok állni vele?
A szállodához érve mindketten csak a fejünket kapkodtuk, annyira szép épület volt. Az előtér inkább a visszafogottabb stílust képviselte, mindenfele antik dolgok voltak.
- Kérem, jöjjenek velem. – szót ránk a sofőr, majd intett a hordárnak, aki egy kocsira rakta a táskáinkat és követtük őket. A lifttel a 15. emeltre felmentünk, majd a folyosó végén egy nagy ajtó mögötti szobát kaptunk.
Az előtér, ahova bementünk krémszínű volt, középen egy nagy kanapé sor, előtte egy kis üveg asztal és avval szemben egy plazma tv volt a falra szerelve. Innen nyílt a konyha, majd egy kisebb folyosó is, amin három ajtó volt. Az egyik a fürdő volt, míg a másik kettő, két különböző stílusú szoba volt. Az egyik egy visszafogottabb, fekete-fehér színben pompázó volt, aminek a közepén volt egy nagy ágy, avval szemben tv és egy nagy ablak mellette, míg a másik sokkal romantikusabb volt. A szoba piros és fehér színű volt, egy nagy franciaággyal a közepén, és néhol rózsaszirmok voltak elszórva. Ez volt az a szoba, amibe egyből bele szerettem.
- A nappaliban a tv-n várja, önöket egy videó üzenet kérem, nézzék meg! – mosolygott a férfi, majd elment.
- Niall, ez mind te voltál? – fordultam barátom felé, aki zavartan nézett körbe a szobán
- Őszintén? – nézett rám, én pedig bólintottam – Nem. – rázta a fejét – Azt se tudom, hogy hol vagyunk. – vakarta tarkóját idegesen. Szemeim elkerekedtek, és arcomról is lefagyott a mosoly. Mi az, hogy ő se tudja, hogy hol vagyunk? Akkor hogy kerülünk ide? Ha nem ő volt, akkor ki?
- Az üzenet. – álltam fel a lila ágyról, majd barátom kezét megfogtam és magam után húzva siettem a nappaliba. Idegesen kerestem a kapcsolót, és próbáltam rájönni, hogy hogyan működik is.
- Faith, nyugi. – vette ki a kezemből a távirányítót Niall, és egy egyszerű mozdulattal bekapcsolta a tv-t. Idegegesen foglaltam helyet, amikor elindította a videót, majd ő is leült mellém.
- Sziasztok, tubicáim! – vigyorgott a készülékben Selena – Gondolom, most felmerül bennetek a kérdés, hogy hogyan kerültök ide. Akkor most megsúgom. – egy kicsit közelebb hajolt a kamerához – Ez az én ajándékom nektek. – suttogta, majd kuncogni kezdett – Boldog egy hónapot nektek, és nekünk Niall, hogy megismerhettelek titeket, Bebe neked pedig, büszke két hónapot. Büszke vagyok rád . Remélem elnyerte a tetszésetek, ha nem akkor sajna így jártatok. De sajnos nekem mennem kell, de holnap ne felejtsetek el, nézni és szurkolni nekem! Imádlak titeket! – integetett – És csak óvatosan a dolgokkal! – mosolygott perverzen és kacsintott egyet, majd megszakadt a videó.
- Hűha. – motyogta Niall, és átkarolta a derekam.
- Sürgősen találnom kell ennek a nőnek egy orvost. – nevettem el magam.
- Az még ráér. – döntött el a szőkeség és felém mászott – Először élvezzük ki, hogy itt lehetünk. – húzogatta szemöldökét. Kuncogva nyomtam ajkaim övéire és csókoltam meg, amit hamar viszonzott és átvette az irányítást. Szóval mindenki tudott rajtam kívül arról, hogy ide jövünk, és direkt szervezték meg ilyen tökéletesen. Azt hiszem, nekem vannak a legjobb barátaim, és ez lesz életem legjobb pár napja!

52. Holly?

Helloooooo!!:DD Jaj gyerekek, annyira örülök, hogy végre itthon vagyok, hogy az nem igaz...:') Na jó, azért hiányozni fog Pest, meg a személyek, akiket megismertem, de azért semmise jobb, mint az otthon, ahol vár a család:) 

Amíg dolgoztam, sikerült megírnom a történetet, ami még elég hosszú lesz...pontosan a 65.-ik rész lesz a legutolsó. Tudom, addig még van egy pár rész, de én már most sajnálom, hogy hamarosan vége lesz, főleg, hogy az utolsó pár részt könnyezve írtam meg:') Nehéz lesz elszakadnom, de egyszer mindennek vége szakad, nem igaz?:') 

De nem untatlak titeket, úgyhogy jó olvasást!:D

A reggel egy kicsit nehézkesen indult. Délig aludtunk Niall-el, amikor az egyik haverja felhívta, hogy akkor megyünk-e a focimeccsre vagy sem. Niall azonnal kipattant az ágyból és totál izgatott lett, de én még inkább aludtam volna tovább. Amikor tegnap felhozta ezt a témát reméltem, hogy a meccs egy kicsivel később lesz, de úgy látszik, itt mindenki arról híres, hogy korán kell. Fél óráig győzködött kedves barátom, míg végül be nem adtam a derekam.

- Mit vegyek fel? – nyűgösködtem még mindig az ágyból.

- Majd én kiválasztom neked. – vigyorgott – Menj, addig készülj el. – nyomott egy puszit az arcomra és kitessékelt a szobából. Reggel ő se a kedvességéről híres úgy látszik. A fürdőbe gyorsan fogat mostam, majd a hajam kifésültem, ami enyhén hullámosan omlott a vállamra utána visszasiettem a szobába. Niall-en már rajta volt a szürke melegítőgatyája és egy fekete pulcsi és még mindig vigyorogva mutatott az ágyra, ahol az én cuccom volt. Jobba szemügyre véve egy fekete cicagatya volt és egy nagy fehér pulcsi, amin nagy számmal volt kitéve az 56-os.

- Ez a te felsőd? – emeltem fel a pulcsit és magamhoz emeltem és leért a combom közepéig. – Nem fogok ebben mutatkozni. – ráztam meg a fejem.

- Miért? – nézett rám szomorúan.

- Mert elveszek benne. – mondtam nemes egyszerűséggel. Közelebb lépett hozzám, ajkait legörbítette, szemei olyanok voltak akár egy kiskutyáé. – Tudom mi a célod, de nem. – ráztam meg a fejem, mire még szomorúbban nézett. Nem gyengülhetek el, nem mutathatom ki, hogy már ennyitől rá tud venni valamire. Tíz percig szenvedtem, de sajnos ő győzött – Tünés kifele. – sóhajtottam megadóan és az ajtóra mutattam.

- Imádlak. – puszilt meg, majd már csak az ajtó csapódására lettem figyelmes.

- Megverem egyszer. – motyogtam magamnak, majd az ágyhoz véve felkaptam az oda kikészítetteket, utána kihalásztam még egy szürke tornacipőt a bőröndből és Niall táskájából egy fekete sapkát. Miután mindent magamra vettem, utam lefele vettem és nem aggódtam, hogy nincs nálam a telefonom, mert nincs is jelenleg, ami megőrjített.

- Jó reggelt. – köszöntött mosolyogva Bobby, ahogy leértem a konyhába.

- Jó reggelt. – mosolyogtam és helyet foglaltam Niall mellett, aki épp reggelizett vagy ebédelt. Nem tudom pontosan.

- Nem eszel valamit? – jött be a konyhába Maura is.

- Nem köszönöm. – ráztam meg a fejem – Niall elkérhetném a telefonod légyszí? Szeretnék beszélni Selena-val, ha már tegnap úgy megszakadt a beszélgetésünk. – húztam el a szám.

- Persze. – nyúlt zsebébe és a kezembe nyomta az iPhone-t. Mosolyogva álltam fel eddigi helyemről és a nappaliba sétáltam, ahol szerencsére senki nem volt. Mivel Selly számát fejből tudtam, így nem kellett bajlódnom semmivel és már kicsöngött.

- Igen, tessék? – szólt bele fáradtan.

- Jó napot kívánok Selena Gomez? – gondoltam megviccelem, ha már miatta tropára ment az én telefonom.

- Igen, ott kibeszél? – hangja egyből komolyabb lett, és furcsállottam, hogy nem ismeri fel a hangom.

- A bevándorló hatóság. – nem ez lesz életem legjobb alakítása, de hirtelen nem jutott jobb eszembe.

- Miben segíthetek?

- Kérem, nagyon figyeljen, ez életbevágóan fontos. – mosolyogtam.

- Persze. – egyezett bele.

- Azonnal Írországba kell utaznia. – kezdtem bele.

- De miért? – értetlenkedett. Nem esik le neki? Akkor tuti most kelt fel!

- Azért mert tönkretette a barátnője telefonját! – mérgelődtem.

- Bella? – csodálkozott.

- Nem, Niall Horan. – nevettem fel – Még szép, hogy én.

- Aj, te nő. – nevetett fel – Kié ez a szám?

- Niall-é. Az enyémet sajnos tönkretette egy hosszú barna hajú, barna szemű, félig spanyol származású, színész-énekesnő. 

- Nem csináltam semmit. – védte meg magát.

- Ja, csak a tegnapi sikításod miatt kiesett a kezemből a telefon és széttört. – mondtam szomorúan.

- Sajnálom. De legalább már értem miért szakadt meg. – lehetett hallani, hogy vigyorog.

- És mi újság veled? Holnap után díjátadó. – ültem le a kanapéra.

- Ne is mond, parázok, mint állat. Mi van, ha elrontom?

- Nem fogod. Szurkolni fogunk neked. – mosolyogtam, bár nem láthatta.

- Még jó, hogy Lily-vel ott lesztek.

- Az még kérdéses. Gőzöm sincs róla, hogy lesz, mert elméletileg mi holnap megyünk haza, de Lily egy hétre elegendő ruhát pakolt nekem. És ez azt jelenti, hogy…

- Készülnek valamire. – fejezete be helyettem a mondatot.

- Igen. Úgyhogy nem hiszem, hogy én ott leszek. – húztam le a szám.

- Sajnálom, de legalább azt ígérd meg, hogy nézni fogod.

- Hát nem is tudom. – húztam az agyát – Most nézzem a tv-ben, hogy a híres barátnőm Selena Gomez ott énekel, miközben nemsokára úgy is találkozni fogok vele? – szerettem szívni a vérét, főleg ilyenekben.

- Isabella! – szólt rám.

- Tudod, hogy imádom szívni a véred. – nevettem el magam.

- Megverlek egyszer drágaságom. – mérgelődött – De sajnos mennem kell. Beszélünk még?

- Még megpróbállak hívni.

- Jól van, vigyázzatok magatokra, és csak óvatosan! Szeretlek.

- Megverlek. Én is szeretlek. – mosolyogva nyomtam ki és álltam fel, de amikor megfordultam megijedtem. Greg a nappali ajtajában, a falnak nekidőlve állt és úgy nézett rám.

- Selena Gomez? – húzta fel kíváncsian szemöldökét.

- Isabella Faith McCartney. – mondtam zavartan, bár tudom, hogy mire célozz.

- Honnan ismered? – hagyta figyelmen kívül válaszom.

- Nem szép szokás hallgatózni. – ráztam meg a fejem – De amúgy Selena az egyik gyerekkori legjobb barátnőm. – mosolyogtam rá.

- Mázlista. – nevetett fel.

- Faith, mehetünk? – jött Niall is.

- Persze. – léptem mellé, a telefont a kezébe adtam, majd egymás kezét megfogva indultunk el. Most kivételesen nem gyalog mentünk, hanem kocsival, amit nem is bántam. Nem volt kedvem gyalogolni, és még az ég is el volt borulva, szóval akármikor elkaphat a zuhi.

A focipályára érve már elég sokan voltak a lelátókon, ami megijesztett. Nem tudom, mi van velem, de mostanság egyre jobban félek mindentől. Niall észrevéve a félénkségem, összekulcsolta ujjainkat és úgy indultunk el egy üres helyet keresni. Ahogy elhaladtunk az emberek előtt sokan összesúgtak és mutogattak is, de valaki oda is kiabált a mellettem haladó srácnak, aki mosolyogva intett vissza.

- Ugye tudod, hogy mindenki minket néz? – súgtam oda Niall-nek.

- Ne foglalkozz vele. – vont vállat, és pont találtunk egy üres kis részt a szélén, ahol nem ült senki, így oda telepedtünk le. Amíg nem kezdődött el a meccs, addig beszélgettünk és szórakoztunk, majd amikor kezdetét vette az első félidő, mindketten figyelmesen néztük mi történik a pályán. Niall nagyon szurkolt az ő csapatuknak, ami a hangos kiabálásán meg is látszódott. Negyed órája mehetett a meccs, amikor a szőkeség a fülemhez hajolt.

- Mindjárt jövök. – súgta oda, egy puszit adott arcomra, majd felállt és a kispadon ülőkhöz és az edzőhöz sétált. Vigyorogva pacsizott le mindenkivel és elkezdtek beszélgetni. Vártam mikor jön vissza, de amikor leült a többi játékos közé kicsit megijedtem. A percek teltek, de ő semmi jelét nem mutatta annak, hogy vissza szeretne jönni. Könnyek gyűltek a szemembe, de gyorsan kipislogtam őket, amikor a síp megszólalt, hogy vége az első félidőnek. Reménykedtem benne, hogy most feláll, és ide jön, de helyette kiment a pályára néhány sráccal és kapura lőttek.

Nem lehet ilyen, nem teheti ezt meg. Ezzel a húzásával engem aláz meg mindenki előtt. Ha nem is foglalkozik velem, akkor miért kért meg, hogy jöjjek vele? Mi lett az én barátommal? Sejthettem volna, hogy nem kéne eljönnöm, hisz ő itthon van és érthető, hogy a barátaival szeretne lenni.

- Minden lánnyal ezt csinálja. – foglalt helyet mellettem egy szőke hajú lány. Értetlenül néztem rá, és próbáltam rájönni, mit is akar ő tőlem. – Holly vagyok. – mosolygott és kezét nyújtotta felém.

- Bella. – motyogtam, és kezemet magam előtt összefontam – Mit szeretnél? – néztem rá, és ahogy rájött, hogy én nem viszonzom gesztusát sértődötten tette maga elé kezeit.

- Niall nem az a srác, akinek mutatja magát. – egy fintor jelent meg az arcán – Először elhiteti, hogy minden szép és jó, elvisz a kedvenc helyeire, utána a saját ruháiba öltöztet. – mutatott felsőmre – Aztán pedig a karrierje érdekében lapátra tesz. – hangjában hallani lehetett a mérget, a dühöt.

- Ki vagy te?

- Niall nem mesélt rólam? – lepődött meg.

- Bocs, én általában nem arról szoktam faggatni a barátomat, hogy milyen dilis barátai vagy ismerősei vannak. – mosolyogtam gúnyosan.

- A volt barátnője vagyok. – vigyorgott büszkén – Vagyis az első komoly kapcsolta. – arcán a mosolya majdnem körbeérte a fejét, ami megrémisztett.

- Nos, én meg a jelenlegi barátnője, úgyhogy el lehet innen szépen menni. – mutattam el a távolba.

- Milyen kis harcias. – kacagott – Csak gondoltam szólok, hogy már nem fog idejönni hozzád, és hogy ha nem akarsz nagyot csalódni, akkor jobb, ha keresztet vetsz a kapcsolatra, mert Niall más, mint akinek mutatja magát. – kacsintott, majd felállt és elsétál innen. Idegesen néztem a pályára, ahol időközben már a második félidő is elkezdődött. Szomorúan néztem a barátomat, aki nekem háttal állt és szurkolt és egy könnycsepp gördült végig arcomon.

Honnan tudta Holly, hogy hova vitt Niall? Nem lehet, hogy vele is ugyan ezt csinálta. Sokszor éreztette már velem, hogy más vagyok, mint a többi lány, de hazudott volna? Azt nem tenné meg! Ő nem ilyen, vagy lehet, hogy mégis? Most is elrángatott ide és megígérte, hogy velem lesz, ehelyett majdnem egy órája még csak felém se nézett. Nem így terveztem ezt az egészet. Azt hittem, hogy majd együtt fogjuk nézni ezt az egészet, helyette itt ülök és egy csomó vadidegen ember előtt sírok egyedül. 

Összeszedtem magam, felálltam és leporoltam magam és úgy néztem a szőkeséget, de még csak meg sem fordult egy másodpercre sem. A tőlem nem messze ülők persze összesúgtak, de nem érdekelt. Lesétáltam a lelátóról, a sapkát még jobban a fejembe húztam és karjaim magam előtt összefonva indultam el valamerre egy totál idegen városban és közbe egyen kattogott az agyam: Lehet, hogy tényleg igaza van Holly-nak?

Niall szemszöge:

A csapatunk már két góllal vezetett, amikor elkezdett szakadni az eső. Mindenki idegesen kapott a fejéhez, főleg az edzők és a lelátóról jöttek hangosabb szitkozódások. Nevetve néztem az embereket, ahogy sietősen húzzák fel esernyőiket, miközben én a fedett kis épület alatt állok. Szemem a lelátó szélére csúszott és megállt bennem az ütő. Faith?! Biztos vagyok benne, hogy ott hagytam nem rég. Nem rég? Atya. Úr. Isten. Teljesen kiment a fejemből. Hogy lehettem ilyen barom?

- Nem. Nem. – ráztam a fejem idegesen és a kocsi felé kezdtem szaladni, hátha oda sietett az eső elől, de amikor odaértem csalódnom kellett, ugyanis semmi nyoma nem volt, hogy ott lett volna. Idegesen pattantam be apám járgányába és azon az úton, amelyiken jöttünk, ugyanott vezettem végig lassan, hátha fogom látni, de semmi.

- Faith. – kiabáltam, ahogy beértem a házba és az emeltre siettem, de a szobában sem volt. Végig néztem minden szobát, de mintha a föld nyelte volna el.

- Mi ez a kiabálás Niall? – jött be apa a nappaliba.

- Nem láttad Faith-et? – néztem rá, szemeim csípték a sós könnycseppek.

- Nem, de miért? Összevesztetek? – ült le mellém.

- Nem, csak egy oltári nagy idióta vagyok. – ütöttem egyet kanapéba. Hogy lehettem akkora barom, hogy elfelejtkezzek a saját barátnőmről? Hogyha mondjuk, egy nem szép csaj lenne, megérteném, de Faith gyönyörű, kedves és én mégis elfelejtettem. Mit gondolhat rólam ezután? Teljesen elrontottam mindent, így még a holnapi meglepetésben sem lesz benne. A legrosszabb, hogy hívni se tudom, mert ugyebár telefonja nincs, de egy idegen városban, miért kell elmászkálnia? Inkább kiabálta volna le a fejem mindenki előtt, csak ezt ne tette volna. Ha valami baja esik azt, soha nem bocsátom meg magamnak.

- Kicsim, te hogy kerülsz ide? – lépett be anya a nappaliba, ahol két órája várom, hogy a barátnőm hazajöjjön.

- Hol kéne lennem? – néztem rá unottan.

- Azt hittem te vagy Bella-val a foci pályán.

- Épp azt várom, hogy….kivel és hol? – ültem fel egyből, ahogy rájöttem mit is mondott.

- Most jöttem el a pálya mellett és ott volt Bella és azt hittem veled focizik. – ráncolta a homlokát.

- Isten vagy anya! – álltam fel, gyorsan egy puszit nyomtam az arcára és már siettem is a kocsihoz és egyenesen a focipályára mentem. Hogy kerül oda? Fogadni mertem volna rá, hogy az előbb nem volt ott. De várjunk csak. Kivel van ott? Megrémisztett az, hogy nem tudtam semmit, így a tempót még sietősebbre vettem a csúszós utakon, mert szerencsére az eső elállt.

Ahogy leparkoltam a pályánál látni lehetett, hogy két személy focizik vagy szórakozik a pályán, és az egyik az tisztán kivehető volt, hogy az én barátnőm volt az, de a másikat nem ismertem meg. Ahogy egyre jobban közelítettem feléjük, a fekete melegítős pasi, fekete sapkába is kezdett egyre ismerősebb lenni, de nem tudtam honnan.

- Greg, tegyél le! – visított fel Faith, ahogy a bátyám (?) a vállára kapta. Elmosolyodtam, azon, hogy a saját testvéremet nem ismerem meg, és azon, hogy Faith még így is milyen aranyos tud lenni.

- Sziasztok. – léptem Greg elé, aki a fejét rázva nézett rám. Gondolom, nem lehet annyira jó hangulata velem kapcsolatban. Barátnőmet leemelte a válláról, aki meglepődve nézett rám, szemei csalódottságot tükröztek.

- Nekem mennem kell. – szólalt meg Greg, majd elsietett.

- Merre voltál? Aggódtam érted. – törtem meg az öt perce tartó kínos csendet.

- Csak nem eszedbe jutottam? – gúnyolódott.

- Faith, nagyon sajnálom, oltári nagy barom voltam tudom. Gőzöm sincs, hogy felejtkeztem meg rólad. – hangom kétségbeesett volt.

- Még soha nem aláztak meg ennyire, mint te most, pedig elhiheted, hogy egy párszor már megtörtént. – arcán egy könnycsepp futott végig. Igaza volt teljes mértékben.

- Annyira sajnálom. – léptem hozzá közelebb. Meglepett, hogy nem lépett hátrébb, amikor megöleltem, hanem szorosan bújt hozzám. Hátát simogattam nyugtatásképp.

- Minden lánnyal ezt csinálod? – motyogta a mellkasomba.

- Mégis mit? – toltam el magamtól, hogy szemébe tudjak nézni.

- Beszéltem Holly-val. – mondta a szemembe és belém fagyott a levegő.

- Holly-val? – ismételtem el a nevet. Honnan ismeri őt? Holly felkereste volna? Az teljességgel lehetetlen, habár a ma délután után már semmi se lehetetlen.

- Fontos volt neked, igaz? – simította egyik kezét arcomra. Hogy fontos lett volna? Még szép, hogy igen. Ő volt az első komoly kapcsolatom, mindenben ő volt az első.

- Ne higgy neki! – ráztam meg a fejem. – Egyáltalán mit mondott? – néztem rá értetlenül.

- Hogy te nem az vagy, mint akinek mutatod magad, hogy minden lánnyal elhiteted, hogy minden szép és jó, elviszed a kedvenc helyeidre őket, majd a saját ruháidba öltözteted, majd a karriered miatt lapátra teszed őket, és hogy vessek keresztet erre a kapcsolatra. – ismét megjelentek a könnyek az arcán. Nem hiszem el, hogy Holly ezeket mondta. Tudom, hogy engem utál, de miért kell ilyeneket kitalálnia?

- Faith, ez nem igaz! – próbáltam ismét megölelni, de hátrált egy lépést.

- Ugyanazokat csinálod, amiket ő mondott.

- Igen, de más okból. – túrtam bele hajamba idegesen – Nem azért hoztalak ide, mert azt akartam, hogy egyedül érezd magad, vagy, hogy azt hidd, hogy olyan vagy, mint a többi lány, mert nem! Azért hoztalak el, hogy megtudd ki is vagyok valójában és, hogy honnan jöttem. – egy nagyot nyeltem, még soha nem nyíltam meg egy lánynak, úgy, mint neki – Még soha egy lánynak sem mondtam el az érzéseimet úgy, mint neked. Még soha egy lánynak sem mondtam annyiszor, hogy szeretem, mint neked. Még soha egy lány miatt sem repültem New York-ba, csak érted. Még soha egy lány miatt sem próbáltam megszervezni a randikat, hogy tökéletes legyen, csak miattad. Még soha egy lány sem hordta a ruháimat, és mondtam neki, hogy szexi, csak neked. Még soha egy lánynak sem mondtam, azt, hogy meghalnék nélküle, csak neked, itt és most.

- És soha egy lánynak sem mondtad el annyiszor, hogy soha egy lánynak sem, csak nekem. – kuncogott fel. Felnevettem milyen észrevételei vannak és közelebb léptem hozzá, és most kivételesen nem lépett el.

- Azért, mert te különleges vagy. – suttogtam, ahogy orrommal súroltam az arcát.

- Te is az vagy nekem és annyira szeretlek Niall. Sajnálom ez az egészet, csak megijedtem. – nézett szemembe szomorkásan.

- Lássuk be, itt Írországba mindentől félsz. – próbáltam oldani a hangulatot, amit édes nevetése elárulta, hogy sikerült is.

- De érted még a zöld kis manóval is megküzdenék. – motyogta az ajkamba, amire hamar le is csaptam. Lassan csókoltam meg, mintha félném, hogy eltöröm vagy elveszítem. Fontos szereplője lett az életemnek ez a lány, és nem tudom, hogy és miképpen csinálta, de boldog vagyok, hogy megismerhettem.

Az eső újra elkezdett szakadni, de még mindig a pálya közepén álltunk és egymással voltunk elfoglalva.

- Menni kéne. – váltam el nagy nehezen puha kis ajkaitól.

- Maradjunk. – nézett szemembe.

- Amikor utoljára az esőben csókoltóztunk mindketten betegek lettünk, és most szeretném elkerülni, azt a holnapi meglepetésem miatt. – fogtam meg a kezét és úgy magyaráztam.

- Milyen meglepetés? – csodálkozott.

- Ha elmondom nem lesz az. – vontam vállat – Na, gyere. – húztam a kocsi fele és nevetve szaladtunk el odáig, majd bepattantunk és haza vettük az irányt, ahol anya és apa vár.

51. Mullingar

Helloooo!!:DD El sem hiszem gyerekek, hogy most már hivatalosan is tombol a nyár:D Tegnap megkaptam a bizonyítványom is, szóval már semmi nem köt a sulihoz szeptemberig:'D 

De sajnos van egy rossz hírem....ismételten nyári melózom, és sajnos pont Budapesten, ami egy részben jó, mert imádom azt a várost, de másrészt viszont, nem tudok majd új részeket hozni=/ Nénikéméknél nincs se gép, se net, így nem tudnám felrakni őket, és vasárnap már megyek is vissza melózni, szóval nem tudom mikor lesz új rész=/ Lehet, hogy még vasárnap délelőtt felrakom, de lehet, hogy csak augusztus eleje vagy közepe fele:( 

Remélem megértitek, és addig se pártoltok majd el  tőlem:)

Nehéz olyan családot találni, ahol annyira összhang van, mint itt. Mindannyian kedvesek, mosolygósok és barátságosak. Volt néhány pillanat, amikor azt éreztem, mintha az én családom lenne. Mi is ilyenek voltunk. Sokat beszélgettünk és viccelődtünk, ahogy a Horan család is. A repülőtérről való utat is végig beszélgettük, és amióta megérkeztünk azóta is folyton megy a témázás.

Niall-t kikérdezték, hogy az albumuk milyenre sikeredett és persze gratuláltak neki és a fiúknak is az első saját dalukhoz és az ahhoz készült kliphez is. Rendes család és látni rajtuk, hogy büszkék a fiúkra. Támogatják őt, bármibe is kerül, mindent megtennének azért, hogy boldog legyen, és azt csinálja, amit a legjobban szeretne: énekeljen. Összetartó egy közösség.

Miután megebédeltünk felmentünk az emeletre, ahol egy vendégszobába szállásoltak el minket, mondván, itt jobban el fogunk férni, mint Niall szobájába. Mivel kíváncsi voltam, milyen is lehet az ő szobája, addig nyaggattam, amíg meg nem mutatta. Amikor már az ajtajához közelítettünk, akkor lehetett látni az ajtón való írásokat, rajzokat és matricákat is, amin különböző focisták voltak. Amikor aztán beléptünk szóhoz se tudtam jutni.

Annyira kék, annyira visszafogott, annyira Niall-es. Nem nagy szám volt az egész, mégis olyan nyugodt volt. Az ajtónál, ahogy beléptünk jobb oldalt volt egy, egyszemélyes ágy, amellett egy kisebb fiókos szekrény, azután egy nagyobb szekrény, előtte egy gitár állvány. Az ajtóval szemközti falnál volt egy nagy ablak, ami az utcára nézett, az alatt volt az író asztal és egy szék, majd bal oldalt különböző poszterek voltak a falon, a földön két foci labda és még különböző kis apróságok.

Amíg én a szobában való tárgyakkal voltam elfoglalva, addig Niall vette a fáradtságot és befeküdt régen nem használt ágyába. A szekrényeknél néztem a különböző fényképeket, amikor megakadt a szemem egyen. Egy nagyobb kép volt, amin a srácokkal volt rajta, még az X Faktor elején, azt hiszem. Annyira máshogy néztek ki, mint most. Liam bieber-es haja se volt már meg, hanem inkább olyan Harry félés volt, Louis is megvált az ő bieber-es hajától, Zayn pedig felzselézve hordja most, a képen viszont még nagyon rövid haja volt. De ami mosolyt csalt az arcomra a szőkeség volt. Haja egy szénakazal volt a képen, ami nagyon nem hasonlított a mostanihoz. Mosolyogva raktam vissza a képet és a többit néztem, amin a barátaival volt és a szüleivel. Amikor visszafordultam felé, ő még mindig az ágyon feküdt és mosolyogva figyelte mit csinálok.

- Nos? – ült fel ágyában.

- Olyan kék. – vontam vállat és hozzá sétáltam.

- Másra számítottál? – nevetett fel, majd elkapta lábaim és magára húzott. Nevetve estem rá.

- Pont ilyenre. – vigyorogtam és egy apró puszit nyomtam arcára és fejem mellkasára fektettem. Szíve őrült tempóban kezdett el verni, ahogy őt öleltem és egy szégyenlős mosoly kúszott számra, hogy tudom, hogy ezt én váltom ki belőle. Boldog voltam, mert az én reakcióm is ugyanez, akárhányszor csak hozzám ér, simogat vagy megcsókolt.

- Fáradt vagy? – simogatta a hátam.

- Nem. – motyogtam. Meglepődtem én is, hogy nem vagyok, pedig nem keveset utaztunk és az idő eltolódás is csak fura volt, de kifejezetten éber voltam.

- Elmenjünk valamerre? – motyogta. Ajkamba harapva bólogattam és felemeltem rá a fejem.

- Csak átöltözök. – vigyorogtam, ő pedig csak a szemét forgatva állt fel velem az ágyból.

- Nem divatbemutató. – adott hangot nem tetszésének, de egy csókkal máris jobb kedvre derítettem, és míg ő lefele vette az irányt, addig én a jelenlegi szobánkba. Ez is ugyanúgy, mint a Niall-é egyszerű szoba volt, de otthonos. A falnál volt egy nagy franciaágy, azzal szemben egy kisebb szekrény sor haladt végig, egy nagy ablak helyezkedett itt el. Én az ágyhoz vettem az utat, ahol a csomagjaink voltak találhatók.

Izgatottan nyitottam ki a bőröndöm és kezdtem el kotorászni valami viselhető után, ugyanis Lily pakolt be nekem, mert egyenesen megtiltotta, hogy én csináljam. Akkor örültem neki és jó ötletnek tűnt, de most inkább visszasírom az egészet.

Eddigi ruháimat gyorsan leszenvedtem magamról, majd magamra kaptam egy rövid farmer nadrágot, egy félvállas piros-kék mintás pólót, és egy kék tornacipőt. Kiegészítőként pedig, egy pirosos kendőt és egy piros kalapot tettem a fejemre, kezemre pedig egy mintás karkötőt csúsztattam és kész voltam. A zsebembe beletettem a telefonom és némi pénzt és már kész voltam. Sietve hagytam el a szobát és elindultam lefele.

- Azt hittem elszöktél. – várt rám Niall a lépcső alján.

- Megfordult a fejemben. – vigyorogtam rá, mire durcásan nézett rám – Aztán eszembe jutott az én durcás kis ovisom, és nem volt szívem elmenni. – csúsztattam kezeim vállára és úgy néztem rá.

- Azt hittem, hogy a szőke herceged jutott eszedbe. – görbítette le szája sarkát.

- Az is. – motyogtam szájába, majd egy apró csókot nyomtam szájára – Át vagy öltözve. – húzódtam el tőle és végig néztem rajta.

- Nem akartam büdösen mászkálni. – vont vállat.

- Attól, hogy átöltözöl, még büdös maradsz. – kezem, orrom elé simítottam és úgy cukkoltam, hogy van egy kis szaga.

- Mi? – nézett rám értetlenül és elkezdte magát szagolgatni. Ajkamba harapva próbáltam vissza tartani egyre jobban előtörő mosolyomat, de ahogy rám nézett egyből tudta, hogy csak szívatom és gonoszan elmosolyodott – Állj csak meg! – szólt rám, ahogy egyre jobban hátráltam tőle, majd a végén befutottam a nappaliba, mögöttem jött ő és a végén pedig Greg háta mögé bújva próbáltam elkerülni bosszúját. Szegény srác azt se tudta mi van, csak jobbra-balra húzogattam magammal, mint az élő pajzsomat.

- Ti most mit csináltok? – állított meg mindkettőnket, ahogy el akartam szaladni.

- Semmit. – vont vállat az öccse, de zavart tekintete elárulta, hogy nem hisz nekünk.

- Még egyszer megkérdem. – tekintete kettőnk közt cikázott – Ti most jártok, vagy játszó pajtások vagytok? – mosolyodott el, és hogy Niall kellően megadja kérdésére a választ, odalépett hozzám és minden óvatosság nélkül lekapott. Mosolyogva fogadtam kedvességét, de mivel rajtam kalap volt, rajta pedig fullcap, így sajnos nem tudtuk rendesen kiélvezni egymás társaságát, mert az a két dolog nem igazán jön ki jól egymással.

- Megfelelő válasz? – fordult Niall testvére felé, aki mosolyogva nézett ránk, kezében a telefonját tartotta és egy képet csinált rólunk.

- Hát öcskös, nagyon szerencsés vagy vele! – kacsintott rám Greg, majd intett és eltűnt.

- Ha tudná, hogy milyen. – motyogta barátom és egy puszit nyomott arcomra.

- Nem megyünk? – néztem rá, mire bólintott, kezünk egybefonódott és így indultunk el a kijárat felé.

- Anya, apa elmentünk, majd jövünk valamikor! – kiabált még, majd kiléptünk a házból. Ahogy a járdára értünk észrevettem, hogy a szomszédos ház előtt ülnek vagy hatan és nagyon minket néznek, amit gondolom Niall is észrevett, ugyanis vigyorogva intett nekik, de nem ment oda hozzá.

- Nem mész oda? – álltam meg, mielőtt még indultunk volna.

- Majd legközelebb. – vont vállat.

- Ők a barátaid, igaz? – néztem rá, mire bólintott egyet – Nyomás! – biccentettem.

- Faith, kibírják. – mosolygott.

- Niall, hazajöttél és nem akarom, hogy miattam ne csináld azt, amit szoktál. – magyaráztam meg.

- Hajthatatlan vagy. – motyogta – Maximum öt perc. – mosolyodott el és egy apró puszit nyomott számra – Szeretlek. – engedte el kezem, majd átszaladt a másikoldalra a srácokhoz. Mosolyogva fordultam meg és néztem, ahogy hangosan üdvözlik őt és rólam kérdezgetik. Zavartan nézett rám és intett, hogy menjek oda, de egy fejrázással jeleztem, hogy inkább most nem. Nem akarok felesleg lenni, így inkább felhívtam Selly-t.

- Mi újság van baby. – szólt bele, ahogy felvette.

- Semmi sok csillagom. – nevettem – Veled? Milyen New York?

- Fenomenális, imádom, álmos vagyok, haza akarok menni és hiányoztok. – mondta el egy szuszra.

- Te is hiányzol már. – nevettem el magam.

- Annyira sajnálom, hogy közbejött ez az egész. – hangja már szomorúbb volt.

- Semmi baj, megértjük. Két hét még így is a miénk lesz, ha tudom, mikor térek vissza. – gondolkoztam el, ahogy eszembe jutott az a sok cucc és Niall-t zavart tekintete.

- Merre kalandozol?

- Jelen pillanatban, épp egy utcán. – nevettem és körbenéztem hátha találok egy utca nevet, de semmit csak Niall haverjait láttam, akik furcsán néztek, főleg a lányok.

- Úgy látszik, ma valaki azt hiszi, hogy vicces. – nevetett Selena is.

- Nem csak ma. – kuncogtam – Amúgy Mullingar-ben vagyok.

- Hogy hol? – értetlenkedett.

- Tudod, Írország.

- Ír? – kérdezett vissza.

- A zöld szín, a manó, a zöld kis manó. – magyaráztam, mint a hülyéknek szokás.

- Bemutatott a családjának? – visított fel kétpercnyi csend után, én pedig annyira megijedtem, hogy kiejtettem kezemből a telefonom, ami hangos csattanással ért földet.

- A rohadt életbe! – szitkozódtam és leguggoltam érte, de sajnos a készüléknek lőttek, ugyanis nem elég, hogy darabokra esett, de még a képernyője is betört, hála Gomez kisasszonynak. Be fogok rajta húzni egy új telefont az is tuti biztos. Szomorkásan szedegettem össze a darabokat, amikor egy fehér cipő lépett elém, majd nem sokkal később egy kéz is társult hozzá.

- Veled mi történt? – Niall rekedtes nevetése visszhangzott az utcán.

- Megverem egyszer Selena-t. – nevettem fel kényszeredetten.

- Ahhoz képest, hogy itt sincs, sok kárt tud tenni. – nevetett még mindig barátom.

- Ne tudd meg. – forgattam meg szemeim – Lőttek a telefonomnak. – mondtam szomorkásan. Sokat jelentett ez a kis készülék hiába is volt vacak. Ez volt az egyetlen olyan dolog, amit még anyáéktól kaptam. Öt éve, amióta elvesztettem őket, ez kísért végig az utamon, sok kalandot megélt velem és úgy éreztem, ebben velem vannak apáék, de most ez is meghalt.

- Majd veszünk másikat. – segített összeszedni a darabokat, felálltunk a kis alkatrészekkel beszaladt a házba, majd kezdetét vette a kis város bemutatása, amit gyalog tettünk meg.

Niall elvitt szinte mindenhova. Jártunk a régi iskolájában, a kedvenc helyeit is megmutatta és beültünk egy kicsit fagyizni is oda. Persze az utunk során sokan megállítottak és gratuláltak Niall-nek, és néhányan képet is kértek, de legtöbbször úgy volt, hogy barátom elmondott egy köszönömöt és mondta, hogy vele vagyok és elmentünk. Én az ilyen kínosra sikeredett pillanatokon csak nevetni tudtam, míg ő fortyogott egy kicsit, de aztán hamar megbékélt magával, egészen addig, amíg ismét bele nem ütköztünk valakibe. Jó móka volt az én részemről.

Örültem, hogy ennyire foglalkozik velem és megmutatja, hogy honnan is jött, és hogy ki is valójában. Sok iskolai történetet is mesélt, és némelyiken a könnyem is kicsordult annyira nevettem. Fontos neki, az, hogy tudja ki is ő, és honnan indult. Ahogy beszélt azokról, akik segítettek az álmai megvalósításában, csakis azt lehetett hallani, hogy áradozik róluk és hálás nekik, pont, úgy ahogy a családjának is.

Jelenleg egy a házukhoz közel található parkban voltunk és egy eldugottabb részen ültünk. Vagyis én ültem, míg Niall feküdt, úgy hogy a feje az ölemben volt. Míg ő a sálammal szórakozott, addig én hajával játszottam, ami elég vicces volt az én szemszögömből.

- Aranyos családod van. – törtem meg a csendet. Kíváncsian nézett rám fejjel lefelé és egy mosoly kúszott arcára.

- És féltél tőlük. – nevetett fel.

- Hékás! – csaptam egy kicsit arcára – Ne bántsd a kicsit! – szóltam rá durcásan.

- Észre se lehet venni rajtuk, hogy nem is olyan normálisak. – halkan motyogta és szomorúan.

- Ezt hogy érted? – simogattam fejét, ő felült és velem szemben foglalt helyett.

- Anya és apa elváltak. – vont vállat, fejét szomorúan lehajtotta.

- Sajnálom. – húztam el a szám.

- Tizenkét éve. – tette hozzá, és újra mosolygott. Értetlenül néztem rá, hogy hogyan lehetséges ez, hisz most is együtt vannak, vagy egy házban vannak és semmi jele nincs, hogy nem lennének együtt. – Anya valójában Angliában lakik, csak néha le szokott jönni, meglátogatni az ittenieket, és most is részben azért van itt. – magyarázta meg a dolgokat. – Meg azért, hogy megismerjen téged. – vigyorgott rám büszkén.

- Ez rendes tőle. – mosolyogtam kedvesen. Nem tudom mit kellett volna mondanom, mert tényleg rendes tőle, hogy itt van, de azért neki se lehet könnyű ingázni.

- Felejtsük el. – legyintett Niall és lekapta fejemről a kalapom és a sajátjára rakta – Nos, milyen? – csücsörített.

- Igazán dámás hölgyem. – nyújtottam rá a nyelvem és mellőle elkaptam az ő sapiját és azt tettem fejemre.

- Ezt már nem látod többet. – mutattam a superman-es sapira.

- Azt te csak hiszed! – támadott le és elfektetett a fűben.

- Niall, nehéz vagy! – visítottam, de hamar befogta a szám.

- Sh, még meghallanak. – nevetett és arcomhoz hajolt.

- Meg akarsz erőszakolni vagy mi? – vettem el kezét számtól.

- Lebuktattál. – nézett rám ijedten – Most meg kell, hogy büntesselek. – vigyorgott és úgy közeledett arcomhoz. Ajkamba harapva vártam, hogy meg csókoljon, és amikor már nem sok kellett volna hozzá, szája a nyakamra vándorolt, ezzel teljesen meglepve.

- Ne már. – ütögettem hátát, ahogy éreztem, hogy harapdálja a bőröm és apró szívásokat csinál, majd puszikat nyomott mindenhová. – Niall. – emeltem fel fejét és húztam volna magamhoz közelebb, de ő nem engedte.

- Büntetés van a cukkolásod miatt. – kacsintott és elhajolt tőlem. Kíváncsian néztem mit csinál, amikor pár virágot tépett le a parkba ültetettek közül. Amikor visszahajolt velük, még kíváncsiabb lettem, hogy vajon mire készül, majd felsőm aljához nyúlt és melltartómig felhúzta azt.

- Niall. – motyogtam, de ő nem is foglalkozott velem, csak letépte a szirmokat és hasamra kezdte rakosgatni azt. Megremegtem az érintésétől és attól, hogy a szirmok csikiztek.

- Ne nevess, mert le fognak esni. – szólt rám kuncogva. Homlokát ráncolta, és így rakott ki valami mintát, de nem tudtam kivenni mi akar lenni, majd műve végeztével előkapta telefonját a zsebéből és lefényképezett, először csak a hasamon lévő mintát, majd úgy, hogy én is benne voltam. – Mit szólsz? – mutatta felém a telefonját. Hunyorítva néztem az erős fényre, ahol tisztán kivehető volt a nagy ’N’ betű a virágokból.

- Egoista vagy. – toltam el szemem elől a telefonját.

- Csak egészséges önbizalom. – nyomott egy puszit a számra. – Kérdezhetek valamit? – nézet rám, még mindig a derekamon ülve.

- Persze. – mosolyogtam.

- Holnap lesz egy meccs, a közeli pályán és a srácok kérdezték, hogy nem-e megyünk el. – harapott ajkába félénken.

- Csak egyet ígérj meg.

- Akármit. – mosolygott.

- Te nem fogsz játszani. – kényeskedtem.

- Arra célzol, hogy béna vagyok? – háborodott fel, de látni lehetett rajta, hogy csak megjátssza az egészet.

- Nem. Arra céloztam, hogy nem akarok egyedül ülni. – gondolkoztam el a kijelentésén. Mégis honnan tudnám, hogy hogyan játszik, amikor még nem láttam játszani?

- Ja. – nevetett fel – Nem fogok, csak nézőként megyek. – szállt le rólam. – Menjünk, már későre jár. – állt fel, majd a kezét nyújtotta nekem, amit elfogadtam és sikeresen vele szemben álltam meg, így a virágszirmok lehullottak rólam. – Kérem a sapkám. – nyúlt volna a fejemen lévő fullcap-ért, de elhajoltam előle.

- Mondtam, hogy nem látod viszont. – nyújtottam rá a nyelvem és elszaladtam előle. A halvány fények, amik az út szélén álló lámpák adtak, nem sokat segítettek a tájékozódásomban, így ahogy kiértünk a park kapuján egyből megálltam, és Niall hátulról elkapott.

- Jobbra. – húzott abba az irányba és így indultunk el a ház fele. Az oda vezető úton még szórakoztunk és a végén, a hátán kapaszkodtam, akár egy kismajom, ugyanis hála az örökmozgásunknak, ami mindkettőnkben lakozik sikeresen kiment a bokám, de hát ez velünk jár. Sokan néztek meg minket, hogy mit is alkotunk, de csak nevetni tudtunk az arcokon.

A házhoz érve észrevettük, hogy Niall barátai még mindig kint voltak és néztek is minket és azt hiszem mosolyogtak is, bár ebben nem vagyok biztos. Maura és Bobby egy kicsit megijedtek, hogy elmeséltük nekik az én sikeres balesetemet, de adtak valami hideget a lábamra és minden rendben volt.

- Hulla vagyok! – rakott le Niall az ágyra most már a szobában.

- Nekem mondod? – terültem el a kényelmes párnák közt.

- Megszólalt a kis csimpánz. – fordult felé mosolyogva. – Elmegyek fürdeni, lehetőleg ne szökj el. – direkt cukkolt, a lábam miatt.

- Niall várj! – szóltam utána kényeskedve és felém fordult. – Gyere ide! – nyafogtam tovább és felé nyújtottam a kezem. Ahogy gondoltam ő jött és felém mászott. Egy apró puszit nyomtam szájára, majd lelöktem magamról és hangos koppanás jelezte, hogy földet ért. Rémültem néztem utána, ugyanis én úgy voltam vele, hogy mellettem még folytatódik az ágy. – Jól vagy? – néztem rá, ahogy a földön elterült, de nagy vigyora elárulta, hogy semmi baja nincs – Megyek fürdeni. – küldtem neki egy puszit, gyorsan felkaptam egy pólót és rövidnadrágot, meg a fehér neműm az ágyról és elbicegtem a fürdőbe. Ezt szerencsére mikor megjöttünk Bobby megmutatta, hogy hol, így nem tévedtem el.

- Átmehetnél a szobádba aludni. – hallottam Maura hangját a szobánk felől.

- Anya aludtunk már együtt, nem lesz semmi baj. – nevetett fel Niall és bekukucskáltam a szobába.

- Egyre pimaszabb vagy kisfiam. – rázta a fejét, a vele szemben álló fiú pedig megölelte. – Hiányoztál kicsim. – hüppögött fia vállába.

- Te is és ti is. – mosolygott Niall, majd ahogy észrevette, hogy az ajtóban állok egy kaján vigyor kúszott arcára, amit meg is értettem. Mivel az előbb annyira siettem a fürdéssel, véletlenül az ő cuccait markoltam fel. – Anya. – húzódott el édesanyjától, aki mosolyogva fordult felém.

- Jól áll a fiam ruhája. – nevetett fel viseletemen.

- El tudom hinni. – forgattam meg szemeim.

- Én magatokra hagylak titeket fiatalok. – nyomott egy puszit fia arcára, az én karom pedig meg simította és maga után bezárva az ajtót el is ment.

- Szexi vagy. – jött felém vigyorogva Niall.

- Ja, egy öt számmal nagyobb ruhában biztos. –nyújtottam rá a nyelvem, közben a kezemben lévő cuccokat a bőröndömre dobtam.

- Nekem az vagy. – ölelt át hátulról és egy puszit nyomott a fülem mögötti érzékeny területre – Elmegyek én is gyorsan lefürdök. – hadarta el, majd azt vettem észre, hogy már egyedül vagyok a szobában. Annyira nem szerettem benne néha, hogy egyik percről a másikra témát tud váltani. Ez az első és egyetlen dolog, amit nem díjaztam benne. Az ágyról legórtam mindent a földre, majd bebújtam a jó melegágyba és nyakig betakaróztam. Már majdnem elaludtam, amikor éreztem, hogy besüpped mellettem az ágy.

- Te se a gyorsaságodról vagy híres. – motyogtam, ahogy megéreztem Niall őrjítő illatát. Halk kuncogása jelezte, hogy jól szórakozik félig álmos megszólalásomon.

- De te így szeretsz. – húzott magához közelebb – Jó éjt hercegnőm. – motyogta és lecsúszott mellém, így fejünk egymás mellett volt.

Csodás nap volt a mai. Még soha nem szórakoztam ilyen jól egy idegen városban, mint ma, és soha nem ismertem még meg, ennyire csodálatos embereket sem. Azt hiszem jó helyre kerültem, és teljesen bíztam benne, hogy a holnapi napot sem tudja elrontani semmisem.

50. A Horan család

Hello!!!^^ Hát gyerekek el sem hiszem, hogy már nyári szünet van*-----* Olyan régóta vártam már rá, de most mégis olyan furcsa, hogy hétfőn már nem fogok találkozni a suliban a csajokkal=/ Mindegy, nem fárasztalak titeket ilyenekkel:) 

Annyira örültem, hogy az előző részhez ismét kaptam komikat, és ismét bekönnyeztem rajta:') Annyira imádlak titeket, hogy az nem igaz!!^^" Már most előre látom, hogy nehéz lesz befejeznem a blogot=/ Annyira hozzám nőt ez a történet, hogy szinte el sem tudom képzelni nélküle az életem. Az első blog, azt hiszem mély nyomott fog bennem hagyni, ha abba hagyom:') Bár, gondolkozom rajta, hogy írok majd második évadot, bár ez csak attól függ, hogy akarná azt valaki, mert ha nem, akkor felesleges lenne.... 

De még ne szaladjunk ennyire előre, maradjunk itt az 50.-ik résznél, amit próbáltam izgalmasra írni, mert ugye az 50, az csak 50:'D Na jó, álmos vagyok, fáradt vagyok, nézzétek el nekem xD 

Ja é egy hétig nem leszek itthon, úgyhogy leghamarabb kövi rész jövőhét csütörtök este, vagy péntek délután lesz!!:) De addig is KOMIZZATOK!!:)

Bella szemszöge:

Egész este nagyon jól szórakoztunk, vagy legalábbis én. Sokat hülyéskedtünk és a fiúk is meséltek az albumukról, de semmi konkrétat nem mondtak róla, mivel nem akarják elszúrni a meglepetést. Nagyon kíváncsivá tettek ezzel, és Lily-vel megbeszéltük, hogy mi leszünk az elsők, akik meg fogják venni, ha törik, ha szakad.

Ahogy az este egyre jobban telt, a fiúk is úgy lettek kicsit halkabbak és komolyabbak, amiért nem értettem a miértjét. Kicsit fura volt, de nem tettem szóvá, mert lehet, hogy csak én reagálom túl az egészet.
Amióta visszatértem a mosdóból, azóta Harry folyton sajnálkozó pillantásokat vet rám, de mindig csak mosolyogva rázom meg a fejem, hogy semmi baj nincs. Igaz furán jött, hogy az jutott eszébe, hogy meghánytatom magam, de egyben örültem is, hogy ennyire aggódik értem. Jól esik, hogy törődik velem, és hogy ennyire jó barátok lettünk.

- Szerintem itt az idő. – nézett végig a többieken Liam, mire ők csak bólintottak, majd elhúzódtak és egymás mellé leültek egy sorba, csak én maradtam a helyemen és mellettem Niall.

- Miért érzem azt, hogy ez fájni fog? – néztem rájuk félve, amin persze csak nevettek.

- Mondtuk, hogy meglepetésünk van. – vigyorgott Louis és az asztal alól előhúzott egy ajándék tasakot.

- Ne már. – nevettem fel, kezemmel eltakartam a szemem.

- Jobb, ha hagyod, és akkor hamarabb szabadulunk. – suttogta a fülembe Niall és egy apró puszit nyomott hajamra. Tudtam, hogy igaza van, így elvettem a kezem és úgy néztem a srácokra, akiknél már mindnyájuk kezében volt egy ajándékos szatyor.

- Nos, mivel Niall-el most voltatok egy hónaposak, így mi is ünneplünk. – mosolygott rám Liam.

- Azt hittem, végre megismerem a barátnődet. – néztem rá szomorúan.

- Majd, ha visszajöttök. – legyintett, Zayn pedig egy nagyot csapott nyakára.

- Visszajönni? Honnan? – értetlenkedtem és úgy néztem barátomra, aki csak zavartan nézte a falat, de nem szólalt meg.

- Lényegtelen. – legyintett Louis – Ott jártunk, hogy mi is ünneplünk, mert mi is egy hónapja ismerünk titeket Lily-vel. – vigyorgott.

- De ő már megkapta az ajándékot. – puszilta meg Zayn a barátnőjét, aki zavartan hajtotta le a fejét.

- Én kezdem! – szólt fel Harry, felállt és elém sétált – Remélem tetszeni fog. – mosolygott pimaszul, és a kezembe nyomott egy kis dobozkát. Zavartan mosolyogtam, miközben lassan kibontottam az ajándékom, de mosolyom nagyobb lett, ahogy megláttam mi van benne. Egy ezüstlánc volt, aminek a medálja egy apró papírrepülő volt. – Nézd meg jobban. – guggolt le elém. Óvatosan kivettem a dobozból és a kezemben észrevettem egy dolgot rajta. Az egyik oldalába bele volt gravíroztatva, hogy „Hazza”.

- Nagyon köszönöm. – öleltem meg és egy cuppanósat nyomtam arcára.

- Nézd. – húzódott el tőlem és pólója alól előhalászta a nyakláncát, amin szintén egy kis repülő volt, majd felém mutatta egyik oldalát. Hunyorítva olvastam el a „Nyuszi” felíratott.

- Testvér repülők? – nevettem fel, mire bólintott.

- Szabad? – vette ki kezemből a nyakláncot, majd miután bólintottam beakasztotta a nyakamba.

- Köszönöm. – motyogtam, majd helyet foglalt.

- Én jövök! – kiáltott fel Louis és már dobta is az ő ajándékát, amit nem sikerült elkapnom, mert Niall ölében landolt.

- Béna. – kuncogtam, majd a szatyorba nyúltam, ahonnan egy piros-fehér baseball felsőt halásztam ki. – Mi? – néztem rá értetlenül, majd ahogy jobban kihajtottam a pulcsit, nagyot nevettem. Az elején, a bal oldalán egy 1D-s logó volt, míg a hátán szintén egy logó csak sokkal nagyobba, és felette a „Horan” szó volt.

- Ez tetszik. – nevetett fel Niall is, ahogy meglátta.

- Neki véletlenül nem csináltattál? – néztem Lou-ra, de sajnos nemlegesen megrázta a fejét.

- Na jó, én jövök. – szólt közbe Zayn, és egy cipős dobozféleséget nyomott a kezembe, ami szépen volt becsomagolva.

- Mond, hogy nem kutya. – néztem rá nagy szemekkel, és nevetve rázta meg a fejét. Lassan nyitottam ki, és amikor megláttam mi van benne, ismét nevetni kezdtem. Egy fullcap volt, amire az „I ♥ Niall” volt ráírva. – Ez most komoly? – emeltem ki a sapkát.

- Tiszta híres leszek. – kapta ki kezemből a mellettem ülő srác, majd a saját fejére tette.

- Persze, önimádó híresség drágám. – kacsintottam rá, ő pedig a nyelvét nyújtotta.

- Most gondolj bele, ha eltévedsz az utcán ebbe a szerelésbe, akkor legalább fogják tudni kihez, tartozol. – vigyorgott Zayn.

- Ötletes. – vontam vállat.

- Nem mondok semmit. – nézett rám Liam, majd az asztalon átnyújtott egy szatyrot. Kíváncsian kukkantottam bele, amiben szintén egy pulcsi volt összehajtogatva. Kezdtem félni, hogy ezen vajon mi lehet, írva, de amikor megláttam az elejét, egy óriási mosoly csalt arcomra. Egy nagy kép volt rajta, ami még akkor készült, amikor a repülőtéren búcsúzkodtunk és Paul csinál rólunk egy képet, amin mindenki ölelt mindenki.

- Ez nagyon aranyos. – olvadoztam, ahogy szóhoz tudtam jutni a torkomban egyre növekvő gombóc miatt.

- Nehogy elsírd magad. – jött mellém Lily és megölelt.

- Nagyon köszönöm srácok. – néztem rájuk könnyezve.

- Ha ennyitől sírsz, akkor mi lesz Niall ajándékától? – nézett rám meglepettem Louis.

- Niall-nek nincs ajándéka. – mondtam nemes egyszerűséggel – Igaz? – néztem rá félve, de ő csak zavartan mosolygott, ami elárulta, hogy nincs igazam.

- Ami azt illeti. – nyúlt felsője belső zsebébe és egy fehér borítékot húzott elő onnan és átnyújtotta nekem. Homlokom ráncolva vettem el tőle, majd kinyitottam és kicsúsztattam belőle azt, ami benne volt. Két repülőjegy volt, és ahogy jobban megnéztem Dublin-ba szóltak. Ha az eszem nem csal, akkor az Írország fővárosa. Niall ír. Ott laknak a szülei. Ahogy végig futott agyamon ez a gondolatsor, kezeimből kiesett a lap és rémültem néztem magam elé. Nem mutathat be a szüleinek, nem mehetek a hazájába.

- Bocsánat. – álltam fel és kirohantam az épületből. Gyorsan szedtem lábaim, ahogy kiléptem a levegőre és egy közelben lévő játszótérre mentem.

Nem tudom megtenni azt, hogy találkozzak a szüleivel, közbe pedig hazudok neki. Szeretem, de nem tudom megcsinálni. Annyira gerinctelen már nem akarok lenni.

- Faith. – hallottam Niall hangját tőlem nem messze. Szomorúan emeltem fel a fejem és néztem rá, ahogy egyre jobban közelített a hinta fele, amiben ültem. – Valami rosszat csináltam? – guggolt le elém. Ujjaimmal játszottam és halogattam a választ.

- Csak megijedtem. – suttogtam és úgy néztem szemébe.

- Mégis mitől? – mosolygott, kezeit enyémre csúsztatta.

- A szüleiddel való találkozástól.

- Tényleg okos vagy. – nevetett fel, ami nekem is egy apró mosolyt csalt arcomra. – Ha nem szeretnéd, akkor nem kell elmennünk. – vont vállat.

- Akkor? – néztem rá értetlenül. Kíváncsi voltam, miért adta a jegyeket ajándékba.

- Anya meg akar ismerni. – forgatta meg szemeit. Ez az ok megdöbbentett. Máris máshogy kezdtem el szemlélni az egészet. Egyszer Niall azt mondta, hogy az anyukája nem nagyon szokta őt kérni, hogy mutassa be neki a barátnőit, csak akkor, ha úgy érzi, hogy komoly kapcsolata lesz az illetővel. Vajon velem ezt érzi? Komoly kapcsolatot szeretne? Én nagyon is arra vágyom, de ahhoz el kéne mondanom mindent, aminek nagy következményei lehetnek, köztük az is, hogy Niall szakítana velem. Nem lehetek annyira gerinctelen, hogy nem mondom el neki. Tudnia kell az igazságot, és tudni is fogja, de majd, csak ha visszaértünk.

- Mikor indulunk? – szorítottam meg a kezét, neki pedig egy hatalmas mosoly ült szájára.

- Imádlak! – csókolt meg és szorosan magához húzott. Imádom, amikor boldog és nem akarok neki még csalódást okozni, és be kell, valljam, nagyon kíváncsi vagyok, vajon milyen lehet az én szőkehercegem családja.

*  *  *  *  *  *

Az indulást Niall nem halogatta, már másnap délután a repülőn ültünk. Jó, elhiszem, hogy hiányzik a családja, de azért adhatott volna némi felkészülési időt. Meg persze Mandy-ék is ellenkezhettek volna egy kicsit, de nem, ők is mosolyogva engedtek el engem Írországba. Rendes emberek nem igaz?

A gépen míg Niall aludt, vagy zenét hallgatott én idegesen ültem és a körmeimet rágtam, vagyis a műkörmeimet. Még soha nem féltem ennyire, hogy totál idegen emberekkel kell megismerkednem, pedig a cég miatt nem egyszer tettem meg, de ez más volt. Most a barátom szüleiről van szó, akiktől még így látatlanban is féltem. Mi van, ha nem fognak elfogadni? Vagy ha már első ránézésre utálni fognak? Egyáltalán Niall-nek van testvére? Egyre több kérdés ugrott be, amire nem tudtam a választ, és ez nagyon megijesztett.

Ahogy a gép landolt, úgy lett rajtam egyre jobban úrrá a pánik. A levegővételen szaggatott volt, a tenyerem izzadt és a hasam is görcsben volt. Paráztam, mint általában szokás és ezen még Niall kedvesen mosolygó arca sem tudott segíteni.

- Ne izgulj már ennyire. – állt meg velem szemben Niall, ahogy a csomagjainkat vártuk.

- Kösz, te könnyen beszélsz. – motyogtam – Mi van, ha utálni fognak? – néztem rá félve.

- Ez teljességgel lehetetlen. – nyomott egy puszit a homlokomra – Téged nem lehet utálni. – ölelt meg. Szorosan bújtam hozzá és mély levegőket véve árasztottam el tüdőm tökéletes illatával. – Itt vannak a csomagok. – húzódott el, majd a szalagról levette az ő sporttáskáját és az én lila nagy bőröndömet.

- Add. – vettem ki kezéből az én gurulósom fogantyúját, és egyik kezemmel azt fogtam, miközben a másikkal az ő kezét szorítottam. A sok ember miatt kissé nehezen ment, hogy megtaláljunk akár kit is, de miután Niall felhívta az anyukáját, hogy hol vannak, azután a bejárat felé kezdtünk el menni. Ahogy kiértünk az ajtón és a parkolók felé kezdtünk el sétálni, és miután Niall rámutatott három személyre lefagytam, a szó legszorosabb értelmébe. A lábam a földbe gyökerezett és mozdulni se bírtam, és barátomat is visszarántottam, ahogy a kezemet fogta. Ijedten fordult felém, vajon mi lehet a bajom, de amikor rám nézett semmi harag nem látszódott az arcán, csakis a boldogság.

- Öt méter. – lépett elém mosolyogva.

- Ami nekem a halálom. – erőltettem én is egy mosolyt.

- Veled vagyok és leszek, nem kell félned. – simított ki egy tincset arcomból. Ennek hála sikerült végre rendesen mosolyognom és a válla fölött néztem el, ahol egy kicsivel időseb srác közelített felénk és ujját szájára tette, ezzel jelezve, hogy ne mondjak semmit.

- Ez fájni fog. – motyogtam barátomnak, majd egy lépést hátráltam és lám igazam lett. Az idegen Niall hátára ugrott, aki majdnem összeesett az őt ért váratlanságtól.

- Greg! – kiáltott fel és megfordult majd miután kiverekedték magukat egy fura kézfogást csináltak.

- Gyerekek, ti sosem fogtok felnőni? – lépett hozzánk egy szőkés hajú alacsonyabb ő, mögötte pedig egy magasabb férfi.

- Nem tudom, miről beszélsz. – rázta a fejét az én szőkeségem és megölelte őket. Akkor gondolom, ők lehetnek a szülei. Be kell valljam, nem is olyan rémisztőek, mint amilyenre számítottam. Mondjuk mit vártam? Nem lehetnek hárpiák, ha egy ilyen rendes gyerekük van.

- Niall nem szeretnél bemutatni nekünk valakit? – nézett rám az idősebb férfi.

- Hát tesó, ezt nagyon elrontottad. – veregette meg a bátyja Niall hátát.

- Én ráérek. – vontam vállat mosolyogva.

- Még szép, hogy rá. – nyomott egy puszit arcomra és mellém lépett. – Anya, apa, Greg őt itt Faith. Kicsim ő itt Maura az anyukám, ő Bobby az apám és Greg az idióta bátyám. – mutatott végig rajtuk, akik mosolyogva figyeltek minket.

- Annyira örülünk, hogy végre megismerhetünk. – lépett elém Maura és megölelt. Zavarban voltam, de viszonoztam kedvességét.

- Niall már rengeteget áradozott rólad. – jött Bobby is és vele is megöleltük egymást.

- Ez nem igaz. – szólalt meg felháborodottan Niall.

- Persze. – legyintett a bátyja – Faith ilyen aranyos, Faith most imádnivaló. – nyávogós hangon folytatta tovább beszédjét, amitől kicsit zavarba jöttem, de jót nevettem rajta, de az öccse elhallgattatta őt.

- Hazudnak. – forgatta meg szemeit Niall, de látni lehetett rajta, hogy zavarban van.

- Persze. – bólintottam – Amúgy én is örülök, hogy megismerhetem önöket. – néztem a családjára mosolyogva.

- Tegezz légy szíves. – szólt rám Maura, amire egy bólintással válaszoltam. 

- Soha nem mondtad, hogy van egy bátyád. – mutattam Greg-re, közbe Niall felé fordultam.

- De igenis mondtam. – nézett rám.

- Nem. – ráztam meg a fejem.

- Sose kérdezted. – ült le a táskájára.

- És a nélkül nem szokás elmondani, igaz? – húztam fel szemöldököm kíváncsian.

- Egy ilyet, mint ő jobb titkolni. – suttogta.

- Ti biztos jártok? – nézett ránk a szóban forgó.

- Greg! – szólt rá az apja.

- Bocs. – tette maga elé kezeit védekezésképp.

- Inkább menjünk, biztos fáradtak vagytok. – mosolygott Maura, mire egyetértően bólintottam. Tényleg fáradt voltam az utazástól, de legalább az eddig görcsölésem elmúlt, ahogy megismertem ezeket az embereket.

- Add csak ide. – vette ki kezemből a bőröndöm Bobby. Hálásan mosolyogtam kedvességén, és átadtam neki, majd Maura a kezembe karolva indultunk el a kocsihoz.

- Annyira örülök, gyerekek, hogy el tudtatok jönni legalább két napra. – lelkendezett mellettem a nő, és a homlokom ráncoltam.

- Két napra? – adtam szót meglepettségemhez, mire az előttem sétáló srác zavartan mosolyogva nézett rám.

- Túl sok? – nézett rám aggódva Maura.

- Nem dehogy. – nyugtattam meg mosolyogva – De Niall. – mutattam a fiára – Ha két napig leszünk itt, akkor Lily miért egy hétre való ruhát tett be nekem? – léptem barátom mellé.

- Nem tudom, miről beszélsz. - rázta a fejét.

- Hazudni még mindig nem nagyon tudsz kisfiam. – nevetett fel mellettem az anyja.

- Össze fognak ellenem a nők. – horkantott fel a szőkeség, amin mindenki felnevetett, majd a fiúkkal előre siettek, hogy a cuccokat betegyék a kocsikba.

- Ne is foglalkozz vele. – legyintett Maura, mosolyogva néztem rá – Örülök, hogy itt vagytok, és hogy végre megismerhetünk. – mosolygott rám.

- Én is nagyon örülök. – szavaim őszinték voltak, mert tényleg kíváncsi voltam vajon milyen lehet a Horan család, eddig még nem csalódtam bennük és szerintem nem is fogok.