53. Franciaország?

Sziasztok:) Sajnálom, hogy nem tudtam hamarabb részt hozni, csak még egy pár napra elmentem apukámnál, egy kis nyaralás képen, és ott nem nagyon akartam gépezni, mert azért mégis csak majdnem fél éve nem voltam apumnál:') De most teljes egészében a blogra koncentrálok, főleg úgy hogy az utolsó pár részt írhatom újból, mert elvesztek a részek ._. Talán ez az átka, hogy végre vettem magamnak laptopot... hála az én "ügyességemnek" valahogy kitöröltem őket...kicsit se voltam ideges...áááá....dehogy.....
De nem fárasztalak titeket ezzel:) Nagyon szépen köszönöm még a komikat, nagyon jól estek, és be is könnyeztem, ahogy olvastam, hogy nem ti se akarjátok a végét:'/ 

Bella szemszöge:

Reggel a szokottnál is korábban keltem fel. Niall tegnap annyira kíváncsivá tett, hogy mi lehet a mai meglepetés, hogy teljesen megfertőzött. Próbáltam kiszedni belőle egész este, de nem mondott semmit. Próbálkoztam azzal is, hogy bedurciztam, de nem hatotta meg, mert tudta, hogy valójában nem is haragszom rá.
Niall mellettem nyugodtan aludt, mit sem sejtve arról, hogy én már fel vagyok. Nyugodt arca olyan volt, mint egy kisfiú. Semmi jele nem volt annak, hogy féltene vagy valami, de szoros kötődése elárulta, hogy félt, hogy elmegyek mellőle. Karjai szorosan fonódtak testemre, feje a vállamnak volt dőlve, lábai az enyémet keresztezték. Ahogy mozdultam ő is, ugyanúgy mozdult, ami egy kicsit megijesztett. Tudtam, hogy azért volt ilyen, mert félt, hogy a tegnapi után elmennék. Tényleg rosszul esett, hogy megfelejtkezett rólam, de nem tudnám itt hagyni. És a monológja, miszerint egy lánynak sem mondta, hogy dolog pedig csak még jobban hozzákötött. Még soha egy fiú sem mondott nekem olyan aranyos dolgot, mint akkor ő.
Óvatosan próbáltam lehámozni magamról végtagjait, de megnehezítette a dolgokat, hogy sehogy nem akart elengedni. Amikor egy kicsit elemeltem kezeit testemtől, gyorsan odaraktam a párnát, amire egyből ráfogott és azt ölelte. Lábait ezek után egyszerűen szedtem le lábaimról és óvatosan kikeltem az ágyból. Ahogy felálltam Niall úgy mászott oda, ahol eddig én feküdtem és valamit motyogott az orra alatt. Nem tudtam kivenni, hogy mi volt az, így csak magamra kaptam az egyik pulcsiját, majd halkan elhagytam a szobát.
A házban síri csend volt, még a légy zümmögését is lehetett hallani. A szobák ajtaja be volt zárva, ami arra utalt, hogy még mindenki alszik rajtam kívül. Próbáltam a legesleghalkabban lesétálni az emeletről, és a konyhába menni. Az itt elhelyezkedő órára nézve rájöttem, hogy az idő még csak fél hat, ami elég korán volt. Mivel gondoltam, hogy úgyis nemsokára felkelnek Niall szülei, ezért kiterveltem, hogy meglepem őket egy kicsit. A hajam felfogtam egy kontyba és neki kezdtem a meglepi reggelimhez.
Nem tudtam mit szeretnek, ezért maradtam inkább a szokásos amerikai palacsintánál. Reméltem ezt bírni fogják. Boldogan láttam neki a feladatnak és halkan dúdolgatva készítettem a reggelit. Tulajdonképpen azért akartam, mert valahogy meg szeretném hálálni nekik, hogy ilyen rendesek voltak velem, amíg itt voltunk, és nagyon megkedveltem őket. A másik ok pedig, hogy szeretek főzni vagy valakinek egy apró mosolyt csalni az arcára, úgyhogy nem volt megerőltető számomra. Nagyapa sokat tanított nekem a főzésről, mert szakács volt így sok finomságot el tudtam készíteni, és mind őt idézte fel bennem. A mostani reggelit is egy kicsit megbolondítottam fahéjjal és eperrel, és reménykedtem benne, hogy nem rontom el.
Egy órája lehettem idelent, amikor hallottam, hogy valakik a lépcsőn lépkednek lefele és beszélgetnek. Mivel tudom, hogy Niall-nek nem szokása a koránkelés, már egyből tudtam, hogy kik lehetnek azok, és ahogy beléptek a konyhában már kétségem se volt róluk.
- Jó reggelt. – köszöntem mosolyogva Maura-nak és Bobby-nak, akik ledermedtek az ajtóban.
- Neked is. – sétált beljebb Bobby és körül nézett az asztalon.
- Remélem nem baj, hogy elhasználtam pár dolgot, de nem tudtam magammal mit kezdeni, így maradtam a reggeli készítésnél. – néztem rájuk félve.
- Nem, dehogyis. – legyintett Maura – Nem kellett volna fáradnod ilyenekkel. – lépett elém mosolyogva.
- Nem fáradság. – ráztam meg a fejem – És valahogy szerettem volna meghálálni, hogy elfogadtatok. – mondtam zavartan.
- Ne butáskodj. – lépett mellém Bobby is. – Mi örülünk, hogy megismerhettünk. – mosolygott.
- Örülünk, hogy boldoggá teszed a fiúnkat. – mosolygott könnyes szemekkel Maura.
- Már a család része vagy. – karolt át fél kézzel Bob. Szemeim csípték a könnycseppek és nagyon kellett erőlködnöm, hogy nehogy elsírjam magam.
- Nagyon köszönöm. – öleltem meg őket mosolyogva. Szorosan viszonozták kedvességem. Nem tudom, hogyan érdemeltem ki ilyen rendes embereket, de egész életemben hálás leszek nekik, még ha Niall-el nem is biztos, hogy mindig tartani fogom a kapcsolatot.

Már tíz óra is elmúlhatott, amikor Bob és Maura még mindig viccesebbnél-viccesebb történeteket meséltek a fiúkról, amiket nevetve hallgattam végig és némelyiken be is könnyeztem. Az egész ház az én nevetésemtől volt hangos, meg néha Bob-étól. Volt néhány nagyon vicces sztorijuk, de volt, amelyik annyira ledöbbentett, hogy meg sem bírtam szólalni. Elég csíntalan volt Niall gyerekkorában, amiről néhány kép is sokat mesélt.
- Mi van, itt kérem szépen? – lépett be a nappaliba az áldozatunk és álmosan huppant le mellém a kanapéra.
- Bella-nak épp mesélünk rólad. – nevetett fel az apja, ami engem is kuncogásra késztetett.
- Ne már! – nevetett fel a szőkeség – Remélem a képeket nem vettétek elő. – nézett szüleire, akik zavartan néztem másfele.
- Erről beszélsz? – húztam elő másik oldalamról egy képet, amin Niall épp egy tele tabinak volt öltözve és vigyorgott rajta. Nem bírtam ki, hogy ne kuncogjak rajta, főleg azon a fején, amikor meglátta a kezemben a képet.
- Nagyon jó. – horkantott fel, majd felállt és felsietett a szobába. Zavartan néztem utána, majd a szüleire, akik ugyanúgy néztek fiúk után.
- Mi baja? – kérdezett rá Bob.
- Megyek, beszélek vele. – tettem le a képet és felszaladtam az emeletre. A szoba ajtaját lassan nyitottam ki, így nem hallotta, hogy jövök. Niall az ággyal szemben állt és a bőröndbe és a táskába próbálta behajtogatni a ruhákat.
- Most haragszol? – szólaltam meg félve. Fejét egyből felém fordította, arca érzelemmentes volt.
- Nem. – rázta meg a fejét, majd tovább folytatta a pakolást. Beléptem a szobába, bezártam magam mögött az ajtót és úgy mentem az ágy mellé.
- Mi a baj? – emeltem fel egy felsőm, összehajtottam és a bőröndömbe raktam. – Figyelj, anyudék csak jót akartak a képekkel. – magyaráztam, ahogy elém sétált. Félve néztem szemébe, ahogy engem nézett szüntelenül, majd kezeit derekamra tette, egy vigyor jelent meg az arcán és eldöntött az ágyon.
- Tudom, hogy jó akartak. – vigyorgott büszkén és felém mászott.
- Nem is haragszol? – tátottam el a szám – Utállak! – fontam össze magam előtt kezeim és mérgesen fordítottam el a fejem tőle.
- Hékás! – bökött oldalba, de nem néztem felé. – Faith. – szólongatott, de semmi. – Tudod, hogy szeretlek. – hajolt arcomhoz közelebb és orrával az arcom bökdöste. Nem bírtam tovább megjátszani magam és elgyengültem.
- Tudom. – tettem kezeim oldalára – Nagyon is. – húzogattam szemöldököm és megcsókoltam. Imádtam, amikor én kezdeményeztem, mert ilyenkor nálam volt az irányítás, és nem engedtem át neki.
- Egy-egy az állás. – húzódott el tőlem.
- Maradjunk annyiba, hogy én nyertem. – mosolyogtam.
- Lehet, hogy igazad van.
- Hova megyünk? – tettem fel spontán a kérdést, remélvén, hogy eljár a szája.
- A repülőtérre! – nyomott egy puszit a számra, majd lemászott rólam és újra pakolni kezdett.
- Niall, ne már! – nyavalyogtam, de ismét nem hatotta meg a tettem. – Még mindig utállak. – nyújtottam rá a nyelvem, felkaptam néhány ruhát és elsétáltam vele a fürdőig. Sietségembe megint nem a megfelelő ruhát kaptam fel, így egy barackvirág színű pánt nélküli ruhát vettem magamra és egy farmer kabátot. Hajam kifésültem, ami most nagyobb hullámokban omlott vállamra, szemem kihúztam szemceruzával és spirállal és kész voltam. Kezemben Niall ruháival sétáltam vissza a szobába, ahol már drágalátos barátom is átöltözött egy farmer gatyába és egy „FREE HUGS” feliratú zöld pólóba.
Ahogy beléptem az ajtón egyből felém nézett, majd ahogy tudatosult benne, hogy mibe is vagyok ajkába harapva nézett végig rajtam.
- Gyönyörű vagy. – lépett hozzám közelebb, de elléptem előle, amit nem tudott mire vélni. – Faith. – kapott derekam után és úgy fordított maga felé. – Most haragszol? – döntötte homlokát enyémnek.
- Igen. – válaszoltam neki, majd kiléptem karjai közül és a bőröndhöz sétáltam. Kotorászni kezdtem valami cipő után, de ahogy rájöttem, hogy semmi ehhez a ruhához való nincs, így maradtam egy sima Converse tornacipőnél.
- Gyere. – szólt Niall kicsit szomorkásan és felkapta a bőröndöt és a táskát. Előttem ment, míg én bezártam a szoba ajtaját és követtem le. Az előtérben már mindannyian itt voltak és mosolyogva néztek minket.
- Bella! – köszöntött nagy mosollyal Greg.
- Szia! – öleltem meg. Tegnap miután leléptem a pályáról pont összefutottam vele, és beültünk kajálni és beszélgettünk. Jól kijöttünk és meghallgatott, és meséltem neki magamról és a barátaimról. Főleg Selena-ra volt kíváncsi.
- Szeretném bemutatni neked Denise-t. – mutatott egy lányra – Denise ő itt Niall barátnője, Bella. Bella ő pedig az én barátnőm. – újságolta mosolyogva és büszkén mutogatott közöttünk.
- Örülök, hogy megismerhetlek. – mosolyogtam a lányra – Sokat hallottam rólad a két nap alatt. – néztem Greg-re, aki zavartan rázta meg a fejét.
- Én is örülök. – mosolygott kedvesen a csaj. Kedves lánynak tűnik és pont összeillenek a barátjával, aki egy titkot is elárult nekem, amit nem mondhatok el senkinek. Még Niall-nek sem. Hamarosan meg akarja kérni Denise kezét, és szerintem nagyon jól teszi, mert összeillenek és aranyosak együtt.
- Bella, örülünk, hogy megismerhettünk. – lépett elém mosolyogva Maura.
- Remélem, még találkozunk. – ölelt meg Bobby.
- Én is remélem. – öleltem vissza. Sajnos ők nem tudnak kijönni velünk a repülőtérre, mert Bob megy dolgozni, Maura pedig azt mondta, hogy így könnyebb elbúcsúznia. Nem haragudott érte Niall, mert neki csak az a fontos, hogy el tudjon köszönni tőlük, az mindegy, hogy hol. Szóval a búcsúzkodás most kicsit hosszúra sikeredett, mert nehezen tudták elengedni fiúkat a szülők, és még ők bent búcsúzkodtak, addig mi Greg-el és Denise-el odakint vártunk. Beszélgettünk és bepakoltuk a cuccokat a csomagtartóba, mert most ők lesznek a mi sofőrjeink.
Nem sokkal később Niall is kijött hozzánk, mögötte Maura, aki egy kis dobozkát tartott a kezében és elém sétált.
- Tessék. – nyomta a kezembe a dobozt – Ez egy kis apróság tőlünk. Reméljük tetszeni fog, de ígérd meg, hogy csak a repülőn nyitod ki! – nézett rám komoran.
- Persze. – mosolyogtam és elvettem tőle a dobozt.
- Vigyázzatok magatokra! – ölelt meg, majd betessékelt a kocsiba. Elől Greg és barátnője foglalt helyett, míg én az anyós mögötti ülésen ültem, mellettem pedig Niall. Még integettünk, ahogy az utcában voltunk, de egy kanyarnál eltűntek előlünk és mindannyian nyugodtan néztünk előre és az elsuhanó tájakra. Vagyis a többiek nyugodtak én nem.
Utáltam hátul ülni a balesetünk óta. Ilyenkor mindig rám tört a pánik és idegesen néztem az utat nehogy belénk csapódjon valami. Ez most se volt másképp, folyton az útra szegeztem a tekintetem és idegesen ütögettem az ujjaim az ablakhoz, lábaimmal doboltam, amire Greg szórakozottan tett egy csípős megjegyzést, ami neki vicces volt nekem viszont egyáltalán nem. Niall látva az idegességem megfogta az egyik kezem és simogatni kezdte kézfejem, amitől egy kicsit nyugodtabban ültem végig az utat.

- Öcskös, ígérd meg, hogy vigyáztok magatokra, de legfőképp a barátnődre! – viccelődött Greg, most már a reptéren.
- Még szép. – forgatta meg szemeit a szőkeség és lepacsiztak egymással.
- Örülök, hogy megismerhettelek. – lépett elém mosolyogva Greg.
- Én is. – vigyorogtam és megöleltem – Aztán el ne szúrd nekem. – suttogtam a fülébe, hogy csak ő hallja.
- Ígérem. – nevetve húzódott el tőlem. Még elköszöntünk Denis-től is, majd a hangos bemondó jelezte, hogy aki a magángépre vár, az jobb, ha elkezdi a beszállást.
- Niall. – fordultam a barátom felé, aki vigyorogva nézett rám.
- Meglepetés! – tárta szét karjait.
- Dili vagy. – ráztam meg a fejem, majd kézen fogva indultunk el a kapuhoz. Ahogy átestünk minden ellenőrzésen, még integettünk a bátyjának és felszálltunk a gépre. Olyan volt, mint egy kis nappaliszerűség. Egy kis kanapé az ajtóval szemben, egy asztal mellette és fotelek voltak. És még néhány kisebb asztal a székek közt.
- Ezt most nem mondod komolyan? – néztem körbe ámuldozva, és végig sétáltam a gépen. Olyan ismerős volt, mintha jártam volna itt.
- A barátnőmnek mindent. – ölelt át hátulról. Kuncogva fordítottam felé félig a fejem, amikor megakadt a szemem valamin. Kiléptem karjai közt és az egyik fotelhez sétáltam, ami mellett egy ablak volt és azt néztem.
- Selena is benne volt? – néztem barátomra, közbe az ablakra mutattam, amibe bele volt karcolva Lily, Selena és a saját nevem.
- Nem tudom, miről beszélsz. – tette a hülyét.
- Mondtam már, hogy imádlak? – álltam fel és az ölébe ugrottam. Nevetve kapott el és tartott meg karjai közt.
- Mondhatnád egy kicsit többször is. – nyalta meg ajkait.
- Hova megyünk? – döntöttem homlokom övének.
- Titok. – kacsintott.
- Utállak. – ráztam a fejem rosszallóan és lemásztam öléből.
- Én is. – nyújtotta rám a nyelvét, majd helyet foglaltunk. Kicsivel később a pilóta szólt, hogy kössük be az öveket, mert indul a gép. Tettük azt, amit kért és egymással szemben ültünk le.
A felszállás sikeresen megvolt, utána pedig beültem Niall ölébe, és az anyukájától kapott ajándékot nyitottuk ki. Nagyot nevettem, amikor megláttam, hogy a kis dobozban a hercegemről vannak gyerekkori képek, amiket még nem láttam. Ezen ő persze nem nevetett, de készségesen elmesélte a hozzájuk tartozó kis történetet, aminek a végén egy mosolyt is megejtett. Ezekkel szórakoztunk, majd leültem a mellette lévő ülésbe, fejem a vállának döntöttem és elaludtam.
A következő emlékem az volt, amikor Niall költött fel, hogy mindjárt leszállunk, szóval kössem be magam. Kicsit álmosan igaz, de tettem, amit kért, majd még egy kicsit szunyókáltam, és amikor landoltunk már újult erővel pattantam fel és siettem a kijárathoz.
- Bonjour. – köszöntött egy férfi a lépcső alján. Egy hatalmas vigyor kerekedett arcomon, amikor eljutott a tudatomig, hogy hova is jöttünk.
- Megfelel? – lépett mögém Niall.
- Franciaország? – fordultam meg karjaiban és csillogó szemekkel néztem rá.
- Párizs. – mosolygott.
- Imádlak! – csókoltam meg. Annyira boldog voltam, hogy vele lehetek itt. Itt a szerelem városában. Sokszor akartam eljönni ide, de valahogy egyedül nem volt kedvem, de most azt hiszem, a legjobb személlyel fedezhetem fel a francia várost.
Miután nagy nehezen elváltunk egymás ajkaitól, egy sofőr jött értünk, hogy kövessük és elvisz minket a szállodához. Kicsit félve igaz, de követtük, és a kocsiban az ablakra tapadva néztem az elsuhanó környéket. A mosolygós francia emberek mindenhol ott voltak, az utcán beszélgettek vagy épp kéz a kézben sétálgattak. De azt hiszem, hogy amikor elhaladtunk az Eiffel-torony előtt, akkor a szám is eltátottam. Gyönyörű volt, még így a kocsiból is, de vajon milyen lehet, majd ha szemtől-szemben fogok állni vele?
A szállodához érve mindketten csak a fejünket kapkodtuk, annyira szép épület volt. Az előtér inkább a visszafogottabb stílust képviselte, mindenfele antik dolgok voltak.
- Kérem, jöjjenek velem. – szót ránk a sofőr, majd intett a hordárnak, aki egy kocsira rakta a táskáinkat és követtük őket. A lifttel a 15. emeltre felmentünk, majd a folyosó végén egy nagy ajtó mögötti szobát kaptunk.
Az előtér, ahova bementünk krémszínű volt, középen egy nagy kanapé sor, előtte egy kis üveg asztal és avval szemben egy plazma tv volt a falra szerelve. Innen nyílt a konyha, majd egy kisebb folyosó is, amin három ajtó volt. Az egyik a fürdő volt, míg a másik kettő, két különböző stílusú szoba volt. Az egyik egy visszafogottabb, fekete-fehér színben pompázó volt, aminek a közepén volt egy nagy ágy, avval szemben tv és egy nagy ablak mellette, míg a másik sokkal romantikusabb volt. A szoba piros és fehér színű volt, egy nagy franciaággyal a közepén, és néhol rózsaszirmok voltak elszórva. Ez volt az a szoba, amibe egyből bele szerettem.
- A nappaliban a tv-n várja, önöket egy videó üzenet kérem, nézzék meg! – mosolygott a férfi, majd elment.
- Niall, ez mind te voltál? – fordultam barátom felé, aki zavartan nézett körbe a szobán
- Őszintén? – nézett rám, én pedig bólintottam – Nem. – rázta a fejét – Azt se tudom, hogy hol vagyunk. – vakarta tarkóját idegesen. Szemeim elkerekedtek, és arcomról is lefagyott a mosoly. Mi az, hogy ő se tudja, hogy hol vagyunk? Akkor hogy kerülünk ide? Ha nem ő volt, akkor ki?
- Az üzenet. – álltam fel a lila ágyról, majd barátom kezét megfogtam és magam után húzva siettem a nappaliba. Idegesen kerestem a kapcsolót, és próbáltam rájönni, hogy hogyan működik is.
- Faith, nyugi. – vette ki a kezemből a távirányítót Niall, és egy egyszerű mozdulattal bekapcsolta a tv-t. Idegegesen foglaltam helyet, amikor elindította a videót, majd ő is leült mellém.
- Sziasztok, tubicáim! – vigyorgott a készülékben Selena – Gondolom, most felmerül bennetek a kérdés, hogy hogyan kerültök ide. Akkor most megsúgom. – egy kicsit közelebb hajolt a kamerához – Ez az én ajándékom nektek. – suttogta, majd kuncogni kezdett – Boldog egy hónapot nektek, és nekünk Niall, hogy megismerhettelek titeket, Bebe neked pedig, büszke két hónapot. Büszke vagyok rád . Remélem elnyerte a tetszésetek, ha nem akkor sajna így jártatok. De sajnos nekem mennem kell, de holnap ne felejtsetek el, nézni és szurkolni nekem! Imádlak titeket! – integetett – És csak óvatosan a dolgokkal! – mosolygott perverzen és kacsintott egyet, majd megszakadt a videó.
- Hűha. – motyogta Niall, és átkarolta a derekam.
- Sürgősen találnom kell ennek a nőnek egy orvost. – nevettem el magam.
- Az még ráér. – döntött el a szőkeség és felém mászott – Először élvezzük ki, hogy itt lehetünk. – húzogatta szemöldökét. Kuncogva nyomtam ajkaim övéire és csókoltam meg, amit hamar viszonzott és átvette az irányítást. Szóval mindenki tudott rajtam kívül arról, hogy ide jövünk, és direkt szervezték meg ilyen tökéletesen. Azt hiszem, nekem vannak a legjobb barátaim, és ez lesz életem legjobb pár napja!