51. Mullingar

Helloooo!!:DD El sem hiszem gyerekek, hogy most már hivatalosan is tombol a nyár:D Tegnap megkaptam a bizonyítványom is, szóval már semmi nem köt a sulihoz szeptemberig:'D 

De sajnos van egy rossz hírem....ismételten nyári melózom, és sajnos pont Budapesten, ami egy részben jó, mert imádom azt a várost, de másrészt viszont, nem tudok majd új részeket hozni=/ Nénikéméknél nincs se gép, se net, így nem tudnám felrakni őket, és vasárnap már megyek is vissza melózni, szóval nem tudom mikor lesz új rész=/ Lehet, hogy még vasárnap délelőtt felrakom, de lehet, hogy csak augusztus eleje vagy közepe fele:( 

Remélem megértitek, és addig se pártoltok majd el  tőlem:)

Nehéz olyan családot találni, ahol annyira összhang van, mint itt. Mindannyian kedvesek, mosolygósok és barátságosak. Volt néhány pillanat, amikor azt éreztem, mintha az én családom lenne. Mi is ilyenek voltunk. Sokat beszélgettünk és viccelődtünk, ahogy a Horan család is. A repülőtérről való utat is végig beszélgettük, és amióta megérkeztünk azóta is folyton megy a témázás.

Niall-t kikérdezték, hogy az albumuk milyenre sikeredett és persze gratuláltak neki és a fiúknak is az első saját dalukhoz és az ahhoz készült kliphez is. Rendes család és látni rajtuk, hogy büszkék a fiúkra. Támogatják őt, bármibe is kerül, mindent megtennének azért, hogy boldog legyen, és azt csinálja, amit a legjobban szeretne: énekeljen. Összetartó egy közösség.

Miután megebédeltünk felmentünk az emeletre, ahol egy vendégszobába szállásoltak el minket, mondván, itt jobban el fogunk férni, mint Niall szobájába. Mivel kíváncsi voltam, milyen is lehet az ő szobája, addig nyaggattam, amíg meg nem mutatta. Amikor már az ajtajához közelítettünk, akkor lehetett látni az ajtón való írásokat, rajzokat és matricákat is, amin különböző focisták voltak. Amikor aztán beléptünk szóhoz se tudtam jutni.

Annyira kék, annyira visszafogott, annyira Niall-es. Nem nagy szám volt az egész, mégis olyan nyugodt volt. Az ajtónál, ahogy beléptünk jobb oldalt volt egy, egyszemélyes ágy, amellett egy kisebb fiókos szekrény, azután egy nagyobb szekrény, előtte egy gitár állvány. Az ajtóval szemközti falnál volt egy nagy ablak, ami az utcára nézett, az alatt volt az író asztal és egy szék, majd bal oldalt különböző poszterek voltak a falon, a földön két foci labda és még különböző kis apróságok.

Amíg én a szobában való tárgyakkal voltam elfoglalva, addig Niall vette a fáradtságot és befeküdt régen nem használt ágyába. A szekrényeknél néztem a különböző fényképeket, amikor megakadt a szemem egyen. Egy nagyobb kép volt, amin a srácokkal volt rajta, még az X Faktor elején, azt hiszem. Annyira máshogy néztek ki, mint most. Liam bieber-es haja se volt már meg, hanem inkább olyan Harry félés volt, Louis is megvált az ő bieber-es hajától, Zayn pedig felzselézve hordja most, a képen viszont még nagyon rövid haja volt. De ami mosolyt csalt az arcomra a szőkeség volt. Haja egy szénakazal volt a képen, ami nagyon nem hasonlított a mostanihoz. Mosolyogva raktam vissza a képet és a többit néztem, amin a barátaival volt és a szüleivel. Amikor visszafordultam felé, ő még mindig az ágyon feküdt és mosolyogva figyelte mit csinálok.

- Nos? – ült fel ágyában.

- Olyan kék. – vontam vállat és hozzá sétáltam.

- Másra számítottál? – nevetett fel, majd elkapta lábaim és magára húzott. Nevetve estem rá.

- Pont ilyenre. – vigyorogtam és egy apró puszit nyomtam arcára és fejem mellkasára fektettem. Szíve őrült tempóban kezdett el verni, ahogy őt öleltem és egy szégyenlős mosoly kúszott számra, hogy tudom, hogy ezt én váltom ki belőle. Boldog voltam, mert az én reakcióm is ugyanez, akárhányszor csak hozzám ér, simogat vagy megcsókolt.

- Fáradt vagy? – simogatta a hátam.

- Nem. – motyogtam. Meglepődtem én is, hogy nem vagyok, pedig nem keveset utaztunk és az idő eltolódás is csak fura volt, de kifejezetten éber voltam.

- Elmenjünk valamerre? – motyogta. Ajkamba harapva bólogattam és felemeltem rá a fejem.

- Csak átöltözök. – vigyorogtam, ő pedig csak a szemét forgatva állt fel velem az ágyból.

- Nem divatbemutató. – adott hangot nem tetszésének, de egy csókkal máris jobb kedvre derítettem, és míg ő lefele vette az irányt, addig én a jelenlegi szobánkba. Ez is ugyanúgy, mint a Niall-é egyszerű szoba volt, de otthonos. A falnál volt egy nagy franciaágy, azzal szemben egy kisebb szekrény sor haladt végig, egy nagy ablak helyezkedett itt el. Én az ágyhoz vettem az utat, ahol a csomagjaink voltak találhatók.

Izgatottan nyitottam ki a bőröndöm és kezdtem el kotorászni valami viselhető után, ugyanis Lily pakolt be nekem, mert egyenesen megtiltotta, hogy én csináljam. Akkor örültem neki és jó ötletnek tűnt, de most inkább visszasírom az egészet.

Eddigi ruháimat gyorsan leszenvedtem magamról, majd magamra kaptam egy rövid farmer nadrágot, egy félvállas piros-kék mintás pólót, és egy kék tornacipőt. Kiegészítőként pedig, egy pirosos kendőt és egy piros kalapot tettem a fejemre, kezemre pedig egy mintás karkötőt csúsztattam és kész voltam. A zsebembe beletettem a telefonom és némi pénzt és már kész voltam. Sietve hagytam el a szobát és elindultam lefele.

- Azt hittem elszöktél. – várt rám Niall a lépcső alján.

- Megfordult a fejemben. – vigyorogtam rá, mire durcásan nézett rám – Aztán eszembe jutott az én durcás kis ovisom, és nem volt szívem elmenni. – csúsztattam kezeim vállára és úgy néztem rá.

- Azt hittem, hogy a szőke herceged jutott eszedbe. – görbítette le szája sarkát.

- Az is. – motyogtam szájába, majd egy apró csókot nyomtam szájára – Át vagy öltözve. – húzódtam el tőle és végig néztem rajta.

- Nem akartam büdösen mászkálni. – vont vállat.

- Attól, hogy átöltözöl, még büdös maradsz. – kezem, orrom elé simítottam és úgy cukkoltam, hogy van egy kis szaga.

- Mi? – nézett rám értetlenül és elkezdte magát szagolgatni. Ajkamba harapva próbáltam vissza tartani egyre jobban előtörő mosolyomat, de ahogy rám nézett egyből tudta, hogy csak szívatom és gonoszan elmosolyodott – Állj csak meg! – szólt rám, ahogy egyre jobban hátráltam tőle, majd a végén befutottam a nappaliba, mögöttem jött ő és a végén pedig Greg háta mögé bújva próbáltam elkerülni bosszúját. Szegény srác azt se tudta mi van, csak jobbra-balra húzogattam magammal, mint az élő pajzsomat.

- Ti most mit csináltok? – állított meg mindkettőnket, ahogy el akartam szaladni.

- Semmit. – vont vállat az öccse, de zavart tekintete elárulta, hogy nem hisz nekünk.

- Még egyszer megkérdem. – tekintete kettőnk közt cikázott – Ti most jártok, vagy játszó pajtások vagytok? – mosolyodott el, és hogy Niall kellően megadja kérdésére a választ, odalépett hozzám és minden óvatosság nélkül lekapott. Mosolyogva fogadtam kedvességét, de mivel rajtam kalap volt, rajta pedig fullcap, így sajnos nem tudtuk rendesen kiélvezni egymás társaságát, mert az a két dolog nem igazán jön ki jól egymással.

- Megfelelő válasz? – fordult Niall testvére felé, aki mosolyogva nézett ránk, kezében a telefonját tartotta és egy képet csinált rólunk.

- Hát öcskös, nagyon szerencsés vagy vele! – kacsintott rám Greg, majd intett és eltűnt.

- Ha tudná, hogy milyen. – motyogta barátom és egy puszit nyomott arcomra.

- Nem megyünk? – néztem rá, mire bólintott, kezünk egybefonódott és így indultunk el a kijárat felé.

- Anya, apa elmentünk, majd jövünk valamikor! – kiabált még, majd kiléptünk a házból. Ahogy a járdára értünk észrevettem, hogy a szomszédos ház előtt ülnek vagy hatan és nagyon minket néznek, amit gondolom Niall is észrevett, ugyanis vigyorogva intett nekik, de nem ment oda hozzá.

- Nem mész oda? – álltam meg, mielőtt még indultunk volna.

- Majd legközelebb. – vont vállat.

- Ők a barátaid, igaz? – néztem rá, mire bólintott egyet – Nyomás! – biccentettem.

- Faith, kibírják. – mosolygott.

- Niall, hazajöttél és nem akarom, hogy miattam ne csináld azt, amit szoktál. – magyaráztam meg.

- Hajthatatlan vagy. – motyogta – Maximum öt perc. – mosolyodott el és egy apró puszit nyomott számra – Szeretlek. – engedte el kezem, majd átszaladt a másikoldalra a srácokhoz. Mosolyogva fordultam meg és néztem, ahogy hangosan üdvözlik őt és rólam kérdezgetik. Zavartan nézett rám és intett, hogy menjek oda, de egy fejrázással jeleztem, hogy inkább most nem. Nem akarok felesleg lenni, így inkább felhívtam Selly-t.

- Mi újság van baby. – szólt bele, ahogy felvette.

- Semmi sok csillagom. – nevettem – Veled? Milyen New York?

- Fenomenális, imádom, álmos vagyok, haza akarok menni és hiányoztok. – mondta el egy szuszra.

- Te is hiányzol már. – nevettem el magam.

- Annyira sajnálom, hogy közbejött ez az egész. – hangja már szomorúbb volt.

- Semmi baj, megértjük. Két hét még így is a miénk lesz, ha tudom, mikor térek vissza. – gondolkoztam el, ahogy eszembe jutott az a sok cucc és Niall-t zavart tekintete.

- Merre kalandozol?

- Jelen pillanatban, épp egy utcán. – nevettem és körbenéztem hátha találok egy utca nevet, de semmit csak Niall haverjait láttam, akik furcsán néztek, főleg a lányok.

- Úgy látszik, ma valaki azt hiszi, hogy vicces. – nevetett Selena is.

- Nem csak ma. – kuncogtam – Amúgy Mullingar-ben vagyok.

- Hogy hol? – értetlenkedett.

- Tudod, Írország.

- Ír? – kérdezett vissza.

- A zöld szín, a manó, a zöld kis manó. – magyaráztam, mint a hülyéknek szokás.

- Bemutatott a családjának? – visított fel kétpercnyi csend után, én pedig annyira megijedtem, hogy kiejtettem kezemből a telefonom, ami hangos csattanással ért földet.

- A rohadt életbe! – szitkozódtam és leguggoltam érte, de sajnos a készüléknek lőttek, ugyanis nem elég, hogy darabokra esett, de még a képernyője is betört, hála Gomez kisasszonynak. Be fogok rajta húzni egy új telefont az is tuti biztos. Szomorkásan szedegettem össze a darabokat, amikor egy fehér cipő lépett elém, majd nem sokkal később egy kéz is társult hozzá.

- Veled mi történt? – Niall rekedtes nevetése visszhangzott az utcán.

- Megverem egyszer Selena-t. – nevettem fel kényszeredetten.

- Ahhoz képest, hogy itt sincs, sok kárt tud tenni. – nevetett még mindig barátom.

- Ne tudd meg. – forgattam meg szemeim – Lőttek a telefonomnak. – mondtam szomorkásan. Sokat jelentett ez a kis készülék hiába is volt vacak. Ez volt az egyetlen olyan dolog, amit még anyáéktól kaptam. Öt éve, amióta elvesztettem őket, ez kísért végig az utamon, sok kalandot megélt velem és úgy éreztem, ebben velem vannak apáék, de most ez is meghalt.

- Majd veszünk másikat. – segített összeszedni a darabokat, felálltunk a kis alkatrészekkel beszaladt a házba, majd kezdetét vette a kis város bemutatása, amit gyalog tettünk meg.

Niall elvitt szinte mindenhova. Jártunk a régi iskolájában, a kedvenc helyeit is megmutatta és beültünk egy kicsit fagyizni is oda. Persze az utunk során sokan megállítottak és gratuláltak Niall-nek, és néhányan képet is kértek, de legtöbbször úgy volt, hogy barátom elmondott egy köszönömöt és mondta, hogy vele vagyok és elmentünk. Én az ilyen kínosra sikeredett pillanatokon csak nevetni tudtam, míg ő fortyogott egy kicsit, de aztán hamar megbékélt magával, egészen addig, amíg ismét bele nem ütköztünk valakibe. Jó móka volt az én részemről.

Örültem, hogy ennyire foglalkozik velem és megmutatja, hogy honnan is jött, és hogy ki is valójában. Sok iskolai történetet is mesélt, és némelyiken a könnyem is kicsordult annyira nevettem. Fontos neki, az, hogy tudja ki is ő, és honnan indult. Ahogy beszélt azokról, akik segítettek az álmai megvalósításában, csakis azt lehetett hallani, hogy áradozik róluk és hálás nekik, pont, úgy ahogy a családjának is.

Jelenleg egy a házukhoz közel található parkban voltunk és egy eldugottabb részen ültünk. Vagyis én ültem, míg Niall feküdt, úgy hogy a feje az ölemben volt. Míg ő a sálammal szórakozott, addig én hajával játszottam, ami elég vicces volt az én szemszögömből.

- Aranyos családod van. – törtem meg a csendet. Kíváncsian nézett rám fejjel lefelé és egy mosoly kúszott arcára.

- És féltél tőlük. – nevetett fel.

- Hékás! – csaptam egy kicsit arcára – Ne bántsd a kicsit! – szóltam rá durcásan.

- Észre se lehet venni rajtuk, hogy nem is olyan normálisak. – halkan motyogta és szomorúan.

- Ezt hogy érted? – simogattam fejét, ő felült és velem szemben foglalt helyett.

- Anya és apa elváltak. – vont vállat, fejét szomorúan lehajtotta.

- Sajnálom. – húztam el a szám.

- Tizenkét éve. – tette hozzá, és újra mosolygott. Értetlenül néztem rá, hogy hogyan lehetséges ez, hisz most is együtt vannak, vagy egy házban vannak és semmi jele nincs, hogy nem lennének együtt. – Anya valójában Angliában lakik, csak néha le szokott jönni, meglátogatni az ittenieket, és most is részben azért van itt. – magyarázta meg a dolgokat. – Meg azért, hogy megismerjen téged. – vigyorgott rám büszkén.

- Ez rendes tőle. – mosolyogtam kedvesen. Nem tudom mit kellett volna mondanom, mert tényleg rendes tőle, hogy itt van, de azért neki se lehet könnyű ingázni.

- Felejtsük el. – legyintett Niall és lekapta fejemről a kalapom és a sajátjára rakta – Nos, milyen? – csücsörített.

- Igazán dámás hölgyem. – nyújtottam rá a nyelvem és mellőle elkaptam az ő sapiját és azt tettem fejemre.

- Ezt már nem látod többet. – mutattam a superman-es sapira.

- Azt te csak hiszed! – támadott le és elfektetett a fűben.

- Niall, nehéz vagy! – visítottam, de hamar befogta a szám.

- Sh, még meghallanak. – nevetett és arcomhoz hajolt.

- Meg akarsz erőszakolni vagy mi? – vettem el kezét számtól.

- Lebuktattál. – nézett rám ijedten – Most meg kell, hogy büntesselek. – vigyorgott és úgy közeledett arcomhoz. Ajkamba harapva vártam, hogy meg csókoljon, és amikor már nem sok kellett volna hozzá, szája a nyakamra vándorolt, ezzel teljesen meglepve.

- Ne már. – ütögettem hátát, ahogy éreztem, hogy harapdálja a bőröm és apró szívásokat csinál, majd puszikat nyomott mindenhová. – Niall. – emeltem fel fejét és húztam volna magamhoz közelebb, de ő nem engedte.

- Büntetés van a cukkolásod miatt. – kacsintott és elhajolt tőlem. Kíváncsian néztem mit csinál, amikor pár virágot tépett le a parkba ültetettek közül. Amikor visszahajolt velük, még kíváncsiabb lettem, hogy vajon mire készül, majd felsőm aljához nyúlt és melltartómig felhúzta azt.

- Niall. – motyogtam, de ő nem is foglalkozott velem, csak letépte a szirmokat és hasamra kezdte rakosgatni azt. Megremegtem az érintésétől és attól, hogy a szirmok csikiztek.

- Ne nevess, mert le fognak esni. – szólt rám kuncogva. Homlokát ráncolta, és így rakott ki valami mintát, de nem tudtam kivenni mi akar lenni, majd műve végeztével előkapta telefonját a zsebéből és lefényképezett, először csak a hasamon lévő mintát, majd úgy, hogy én is benne voltam. – Mit szólsz? – mutatta felém a telefonját. Hunyorítva néztem az erős fényre, ahol tisztán kivehető volt a nagy ’N’ betű a virágokból.

- Egoista vagy. – toltam el szemem elől a telefonját.

- Csak egészséges önbizalom. – nyomott egy puszit a számra. – Kérdezhetek valamit? – nézet rám, még mindig a derekamon ülve.

- Persze. – mosolyogtam.

- Holnap lesz egy meccs, a közeli pályán és a srácok kérdezték, hogy nem-e megyünk el. – harapott ajkába félénken.

- Csak egyet ígérj meg.

- Akármit. – mosolygott.

- Te nem fogsz játszani. – kényeskedtem.

- Arra célzol, hogy béna vagyok? – háborodott fel, de látni lehetett rajta, hogy csak megjátssza az egészet.

- Nem. Arra céloztam, hogy nem akarok egyedül ülni. – gondolkoztam el a kijelentésén. Mégis honnan tudnám, hogy hogyan játszik, amikor még nem láttam játszani?

- Ja. – nevetett fel – Nem fogok, csak nézőként megyek. – szállt le rólam. – Menjünk, már későre jár. – állt fel, majd a kezét nyújtotta nekem, amit elfogadtam és sikeresen vele szemben álltam meg, így a virágszirmok lehullottak rólam. – Kérem a sapkám. – nyúlt volna a fejemen lévő fullcap-ért, de elhajoltam előle.

- Mondtam, hogy nem látod viszont. – nyújtottam rá a nyelvem és elszaladtam előle. A halvány fények, amik az út szélén álló lámpák adtak, nem sokat segítettek a tájékozódásomban, így ahogy kiértünk a park kapuján egyből megálltam, és Niall hátulról elkapott.

- Jobbra. – húzott abba az irányba és így indultunk el a ház fele. Az oda vezető úton még szórakoztunk és a végén, a hátán kapaszkodtam, akár egy kismajom, ugyanis hála az örökmozgásunknak, ami mindkettőnkben lakozik sikeresen kiment a bokám, de hát ez velünk jár. Sokan néztek meg minket, hogy mit is alkotunk, de csak nevetni tudtunk az arcokon.

A házhoz érve észrevettük, hogy Niall barátai még mindig kint voltak és néztek is minket és azt hiszem mosolyogtak is, bár ebben nem vagyok biztos. Maura és Bobby egy kicsit megijedtek, hogy elmeséltük nekik az én sikeres balesetemet, de adtak valami hideget a lábamra és minden rendben volt.

- Hulla vagyok! – rakott le Niall az ágyra most már a szobában.

- Nekem mondod? – terültem el a kényelmes párnák közt.

- Megszólalt a kis csimpánz. – fordult felé mosolyogva. – Elmegyek fürdeni, lehetőleg ne szökj el. – direkt cukkolt, a lábam miatt.

- Niall várj! – szóltam utána kényeskedve és felém fordult. – Gyere ide! – nyafogtam tovább és felé nyújtottam a kezem. Ahogy gondoltam ő jött és felém mászott. Egy apró puszit nyomtam szájára, majd lelöktem magamról és hangos koppanás jelezte, hogy földet ért. Rémültem néztem utána, ugyanis én úgy voltam vele, hogy mellettem még folytatódik az ágy. – Jól vagy? – néztem rá, ahogy a földön elterült, de nagy vigyora elárulta, hogy semmi baja nincs – Megyek fürdeni. – küldtem neki egy puszit, gyorsan felkaptam egy pólót és rövidnadrágot, meg a fehér neműm az ágyról és elbicegtem a fürdőbe. Ezt szerencsére mikor megjöttünk Bobby megmutatta, hogy hol, így nem tévedtem el.

- Átmehetnél a szobádba aludni. – hallottam Maura hangját a szobánk felől.

- Anya aludtunk már együtt, nem lesz semmi baj. – nevetett fel Niall és bekukucskáltam a szobába.

- Egyre pimaszabb vagy kisfiam. – rázta a fejét, a vele szemben álló fiú pedig megölelte. – Hiányoztál kicsim. – hüppögött fia vállába.

- Te is és ti is. – mosolygott Niall, majd ahogy észrevette, hogy az ajtóban állok egy kaján vigyor kúszott arcára, amit meg is értettem. Mivel az előbb annyira siettem a fürdéssel, véletlenül az ő cuccait markoltam fel. – Anya. – húzódott el édesanyjától, aki mosolyogva fordult felém.

- Jól áll a fiam ruhája. – nevetett fel viseletemen.

- El tudom hinni. – forgattam meg szemeim.

- Én magatokra hagylak titeket fiatalok. – nyomott egy puszit fia arcára, az én karom pedig meg simította és maga után bezárva az ajtót el is ment.

- Szexi vagy. – jött felém vigyorogva Niall.

- Ja, egy öt számmal nagyobb ruhában biztos. –nyújtottam rá a nyelvem, közben a kezemben lévő cuccokat a bőröndömre dobtam.

- Nekem az vagy. – ölelt át hátulról és egy puszit nyomott a fülem mögötti érzékeny területre – Elmegyek én is gyorsan lefürdök. – hadarta el, majd azt vettem észre, hogy már egyedül vagyok a szobában. Annyira nem szerettem benne néha, hogy egyik percről a másikra témát tud váltani. Ez az első és egyetlen dolog, amit nem díjaztam benne. Az ágyról legórtam mindent a földre, majd bebújtam a jó melegágyba és nyakig betakaróztam. Már majdnem elaludtam, amikor éreztem, hogy besüpped mellettem az ágy.

- Te se a gyorsaságodról vagy híres. – motyogtam, ahogy megéreztem Niall őrjítő illatát. Halk kuncogása jelezte, hogy jól szórakozik félig álmos megszólalásomon.

- De te így szeretsz. – húzott magához közelebb – Jó éjt hercegnőm. – motyogta és lecsúszott mellém, így fejünk egymás mellett volt.

Csodás nap volt a mai. Még soha nem szórakoztam ilyen jól egy idegen városban, mint ma, és soha nem ismertem még meg, ennyire csodálatos embereket sem. Azt hiszem jó helyre kerültem, és teljesen bíztam benne, hogy a holnapi napot sem tudja elrontani semmisem.