47. A divatbemutató

Hello:DD Kivételesen nem késtem a résszel, amiért büszke vagyok magamra^^ De sajnos megint csak egy komit kaptam:( Kezdtem pedig megörülni, hogy az előzőkhöz már kaptam 4-5 komit, de úgy látszik mégsem olyan tetszetős az oldal=/ De sebaj, én attól még folytatom, és remélem lesz olyan aki velem tart a végéig!!:D

A divatbemutató helyszínéhez közeledve, egyre jobban kezdtem félni. Gyomrom dió nagyságúra ment össze és a torkomban is egy nagy gombóc volt. Soha nem féltem ennyire, mint most. Annyi mindent kell tisztáznom itt, hogy már nem is vagyok benne biztos, hogy jó ötlet volt eljönni.

- Megjöttünk. – szorította meg a kezem Ryan, mire remegve bólintottam egyet.

- Minden rendben lesz. – simított végig karomon Greta, majd ő is kiszállt Ryan után.

- Nem fog menni. – néztem barátnőmre.

- Profi vagy benne. – bíztatott egy mosollyal. – Bármi lesz is, én mindig melletted leszek. – ölelt meg és ő is kiszállt. Egyedül maradtam, csak a gondolataim és én. De nem volt sok időm. Egy perc elteltével újra nyílt a kocsi ajtó és tudtam, hogy itt az én időm.

- Akkor show time. – motyogtam magamnak, majd arcomra egy hatalmas mosolyt varázsolva fogadtam el Ryan kinyújtott kezét.

A limuzinból kilépve a fotósok hada várt és jó pár rajongó is. Erősen szorítottam meg keresztapám kezét, mire bíztatóan rám mosolygott és elkezdtünk sétálni a nagy fehér parafán elé, ahol az interjúkat és a képeket csinálják. Mosolyogva léptem barátnőm mellé, aki vigyorogva nézett rám, szemében az öröm apró lángját véltem felfedezni. Tudtam, hogy legalább miatta bizonyítanom kell, hisz nem hiába rángattam bele. Azért volt az egész hercehurca, hogy ma minden tökéletesen menjen.

Beállva a parafa elé, ahol a cég logója és neve volt feltűntetve elég sokszor, kezdetét vette az este. Először kissé félénken kezdtem el pózolgatni a kameráknak, majd egyre jobban feloldódtam. Végül is egy nagy móka az egész. Azért a fotósok beszólásai se maradhattak el. Például, „Miért kerültél ki ilyen hamar a rehabról?” vagy, „Miért sajnáltatod magad folyton?”, de a legrosszabb ez volt: „Anyukád nagyot csalódott volna benned, ha látna most, hogy nézel ki!” Ez után a mondat után nagyon kellett erőlködnöm, hogy ne sírjam el magam. Mégis, hogy mondhat valaki ilyet, főleg, hogy ez az egész anya miatt van? Lily látva elkeseredésem, nem fogta vissza magát és előjött a vadabbik éne.

- Mondja csak, magának mit szólnak a szülei, hogy más embert gyaláz? Főleg, hogy az a személy már nincs köztünk? – nézett undorral a fotósra – Tudja mit? Előbb gondolkodjon el a saját életén és utána kritizáljon másokat. De várjunk csak! Magának nincs is élete! – mosolyodott el büszkén, a férfi pedig csak pufogott valamit az orra alatt és az egyik testőr kikísérte. A többi fotós pedig csak egy nagy tapsviharba tört ki. – Még valaki szeretne még mondani valamit? – nézett körbe a tömeget barátnőm, akik elmondtak egy nemet, és tovább tették a dolgukat.

- Nem tudom, mit csináltam volna nélküled. – öleltem meg jó szorosan. – Köszönöm.

- Mondtam, hogy melletted leszek. – puszilta meg az arcom. – De nézd! – húzódott el tőlem, majd hátam mögé mutatott kezével. Kíváncsian fordultam meg, mire egy meglepő arccal pislogó öt srácba ütközött a tekintetem. Kezem izzadni kezdett, szám kiszáradt.

- Lily, bármi is lesz, nem mehetsz a közelükbe! – néztem barátnőmre komoran, ahogy egyre közelítettünk a riporterhez.

- Miért? – nézett rám csalódottan.

- Mert attól, hogy más a hajunk, attól még az arcunk és a hangunk ugyanaz. – motyogtam még el neki gyorsan, majd egy hatalmas mosolyt varázsoltam arcomra.

- És itt van a ma este fénypontja Isabelle DeLuce, a divatcég leendő igazgatója. – konferált fel a nő mosolyogva. – Először is Isabelle, örülök, hogy itt vagy. – Fordult felém mosolyogva. Az én estémen, miért ne lennék itt? Gondoltam magamba.

- Én is. – bólintottam mosolyogva, nem tudtam mit kéne mondanom, hisz ő van meghívva nem én.

- Mondd csak, milyen újra itt lenni? Úgy tudom az elmúlt egy évben elég sok problémád volt. – nem kertelt, egyből a közepébe csapott.

- Tényleg sok gond volt, de azt hiszem, hogy most már minden rendben van. – mosolyogtam.

- Akkor végleg végeztél az önbántalmazással?

- Igen. – bólintottam – Akkoriban egy nagyon mélyponton voltam és nem tudtam mit csinálok. Kamasz voltam és ki akartam élvezni az életet, de rossz irányból közelítettem meg az egészet. Most már tudom, hogy minden rendben lesz, mert olyan személyek vesznek körül, akik nem hagyják, hogy valamiféle kárt is tegyek magamba. – mosolyogtam a nőre, közbe válla felett az öt srácot néztem, akik mosolyogva ismerkedtek. Mégy egy pár kérdést feltettek Lily-nek is, majd utunkra engedtek.

Az egész olyan káprázatos. Mindenkivel beszéltem, aki nagyra tartja anyát és a céget. Tudtam, hogy így mutatják ki tiszteletüket irántunk. Különböző divatcégekből is eljöttek bizonyos személyek csakhogy kimutassák mennyire felnéztek anyára.

Sok emberrel fogtam kezet és ölelkeztem, de azt hiszem egy személynek örültem a legjobban.

- Bella? – ráncolta homlokát.

- Nagyon vészes? – néztem rá félve.

- Nem, de hűha. – nézett végig rajtam – Akár egy hercegnő. – mosolygott.

- Azért ne túlozz. – legyintettem.

- Hidd el csajszi, ez nem túlzás. – kacsintott.

- De az, és te is gyönyörű vagy. – néztem végig rajta. A fekete színű koktélruha tökéletesen simult testéhez, ezzel kimutatva homokóra alakját. – Csinálhatunk egy közös képet? – néztem rá félve.

- Persze. – bólintott, majd Greta segítségével egy újabb Demi-vel közös képem lett. Még egy kicsit elbeszélgettünk, amikor egy család közelített felém. Mosolyogva vártam, amíg elérnek hozzám, majd mindannyijukat egy-egy puszival üdvözöltem.

- Isabelle, rád sem lehet ismerni. – ölelt meg Tony.

- Egy kis újítás mindig belefér. – mosolyogtam.

- És ehhez nincs köze a szőke szabály szegődnek? – nézett rám kérdőn Carlise.

- Talán. – zavartan hajtottam le a fejem és ruhám szélével kezdtem el babrálni.

- Milyen szabályszegő? – nézett körbe Carlise felesége, Debora.

- Carlise csak megint túlozz. – legyintettem és reméltem annyiba marad ez a téma.

- Bella, Bella. – rángatta a ruhám alját a kis Jaymi.

- Hát mi van veled, te nagyfiú? – hajoltam le hozzá és az ölembe kaptam.

- Csinos vagy. – hajtotta le a fejét szégyenlősen, a többiekkel felnevettünk.

- Te pedig nagyon elegáns és cuki. – pusziltam meg puha kis arcocskáját. Az estén talán ez volt a legjobb dolog. Végre találkoztam olyanokkal, akik még emlékeztetik, hogy ki is vagyok és honnan is jöttem. Szerettem velük lenni, de a kötelesség nem vár meg.

Nagy bajban voltam, amikor kiderült, hogy beszédet kéne mondanom, de szerencsére megoldottuk ezt az ügyet. Arra hivatkozva, hogy egy betegség folytán elment a hangom átadtam a megtisztelő feladatot Greta-nak. Nem kell, mondjam, hogy mennyire örült neki.

A beszéd kb 5 perce kezdődhetett el, amikor éreztem, hogy táskámban el kezd rezegni a telefon. Idegesen néztem körbe és tekintetem megfagyott egy bizonyos ponton. Liam, Louis, Harry és Zayn bőszen engem figyeltek és néha összesúgtak egymással. Ezzel nem is lett volna akkora nagy bökkenő, de amikor eljutott a tudatomig, hogy az én barátom nincs köztük egyből tudtam, hogy ki keres.

- Mindjárt jövök. – böktem oldalba Lily-t, aki barátját figyelte – Nem mehetsz, oda ugye tudod? – néztem rá, mire szomorkásan bólintott. A tömegen átverekedve sikerült eljutnom a női mosdóig, ahol először gyorsan szétnéztem nincs-e bent valaki, és amikor meggyőződtem róla, hogy tiszta a terep gyorsan telefonomat kezdtem el keresni és sietősen emeltem a fülemhez a készüléket.

- Szia Niall. – köszöntem bele, arcomra egyből egy mosoly kúszott.

- Végre. Megijesztettél kicsim. Minden rendben? – hangjából tisztán kivehető volt az aggodalom és a kétségbeesés.

- Persze, csak Lily-vel pont lent voltunk valami kaját összedobni, a telefon meg a szobában maradt. – utáltam, hogy hazudnom kell neki, pedig semmivel nem érdemelte ezt ki. Miattam bent maradt a kórházba és én így hálálom meg. Szép kis barátnő vagyok, mondhatom.

- Azt hittem történt valami. – könnyebbült meg.

- Nyugi, minden rendben. – kuncogtam fel – És, mond csak milyen a divatbemutató? – ráncoltam homlokom, bár ezt nem láthatta.

- Valami pocsék. – meglepetten néztem tükörképemre.

- Miért? – faggattam egy kicsit tovább, hogy vajon most mit szúrtam el.

- Azaz Isabelle vagy ki, még csak nem is köszön nekünk. Mindenkihez odamegy, de valahogy minket kerül. A beképzeltsége már messziről látszódik. – hangján tisztán kivehető volt a felháborodottság és az undor.

- Biztos nem lehet annyira vészes. – motyogtam megszeppenten. Fura volt hallani, hogy Niall azt mondta rám, hogy beképzelt vagyok, közbe mégis velem beszél. De ez nem az ő hibája, hanem az enyém, és tényleg igaza van.

- Ne tudd meg mennyire. – morgott, ami egy apró mosolyt varázsolt arcomra – Lehet, hogy inkább elhúzok innen. Megyek, meglátogatlak.

- Nem. – vágtam rá egyből.

- Mi? – lepődött meg.

- Úgy értem, szerintem nem tenne jót nektek, ha csak úgy lelépnél. Én jól vagyok, nincs semmi bajom és úgyis mindjárt fekszek le. Neked viszont sokkal fontosabb a banda. – magyaráztam azt, ami legelsőnek az eszembe jutott.

- Igazad van. – sóhajtott beleegyezően. Egy kő esett le a szívemről, amikor meghallottam, hogy marad. – Még mindig nem értem, hogy lehetett ilyen szerencsém veled. – hangja szerelmesen csengett, ami egyből zavarba hozott.

- Ezt a kérdést én is sokszor felteszem veled kapcsolatban. – kuncogtam.

- Úgy látszik mindketten óriási szerencsések vagyunk. – nevetett fel.

- Bizony. – helyeseltem – De Niall nekem mennem kéne. – amikor kimondtam egy nő lépett be a mosdóba, és ahogy meglátott egy óriási vigyor kerekedett arcán. Kisugárzásából egyből lejött, hogy riporter, ami nekem nem tesz jót, ugyanis állítólag azért nem mondok beszédet, mert nincs hangom, de ha ő most meghall beszélni, akkor ebből, lesz egy kis galiba. Minden figyelmeztetés nélkül nyomtam ki a fülemnél tartott mobilt és a tükörben kezdtem el igazgatni a hajam.

- Isabelle DeLuce?  - lépett mellém, arcán egy idegesítő mosoly ült. Legszívesebben elküldtem volna melegebb éghajlatra, de sajnos nem tehettem meg, így egy kedves mosolyt varázsolva arcomra fordultam felé.

Niall szemszöge:

Idegesen tettem zsebre a telefonom, miután Faith lerakta. Nem tudom mi okból tette, de nagyon megijedtem. Mi van, ha történt vele valami? Bár ez hülyeség lenne, hisz otthon van. Mondjuk tegnap este is ott lett rosszul, úgyhogy nem nagyon nyugodtam meg. Helyette arcom megmostam egy kis hidegvízzel és a tükörbe néztem.

Hajam szanaszét állt, amiatt, hogy folytonosan beletúrok, és untam magam. Nem nekem való ez az egész divat izés dolog. Egy hülye grimaszt bevágva elhagytam a férfi mosdót és indultam el a kis folyosón vissza a srácokhoz. Nem tettem meg alig öt lépést, amikor az egyik ajtó mögül nagy hévvel lépett ki egy szőke hajú lány és azzal a nagy erővel nekem is csapódott. Ha nem nyúltam volna karja után, szerintem tuti hátraesett volna.

- Minden rendben? – próbáltam szemébe nézni, de fejét folyton leszegezte.

- Persze. – bólintott egy aprót és felnézett rám. Kezeim lecsúsztak karjairól, a vér is megfagyott bennem. Ez a lány tiszta olyan volt, mint Faith. Az arcvonása és a szemei szinte tökéletesen beleillettek a barátnőm arcáéba. Úgy tűnt ő is meglepődött, mert szemei neki is nagyok lettek és gyorsan lehajtotta a fejét.

- Niall vagyok. – mutatkoztam be, bár nem tudom minek.

- Isabelle. – motyogta el, hangja elcsuklott, majd minden köszönés nélkül elsietett. Meglepődve néztem utána, hogy még egy rohadt köszönömöt se bír kinyögni. Ha minden gazdag lány ilyen beképzelt, mert azt hiszi, hogy van pénze és bármit megtehet, akkor én nem kérek belőlük.

Nem tudom, miért hiszik azt, hogy bármit megtehetnek, amikor ők is olyan átlagemberek, mint bárki mást. Ezt nem akarom sose! Nem akarok megváltozni, ha netán befutunk a fiúkkal. Én ugyanaz a normális, hétköznapi srác akarok lenni majd, aki ezelőtt voltam, mert semmi nem fog megváltozni körülöttem.

Még mindig idegesen sétáltam vissza a srácokhoz, akik vigyorogva fogadtak.

- Nos, pont a legjobbkor jöttél. – karolt át vigyorogva Zayn.

- Miért? – értetlenkedtem és a pohár pezsgőmért nyúltam.

- Most kezdődik a divatbemutató. – vigyorgott Louis, szemei tele voltak vággyal. Komolyan megijedtem tőle, hogy mennyire fel van spanolva. Ezt a viselkedést igaz már megszoktuk, de nem tőle hanem Harry-től. Erről jut eszembe.

- Hol van Harry? – néztem a srácokra, akik ujjaikkal a színpad másik felére mutattak, ahol a mi kis barátunk beszélgetett az est házigazdájával és annak barátnőjével vagy asszisztensével, vagy kivel. Elég feltűnően néztem őket, amit persze észre is vettek, de nem érdekelt. Szerintem van valami, amit az a két lány titkol, vagy csak a szőke hajú. Nem tudom pontosan, de valami nem oké velük.

- Örülök, fiúk, hogy itt vagytok. – lépett elénk mosolyogva Greta.

- Örülünk a meghívásnak. – válaszolt mosolyogva Liam. Inkább csak beszélne a maga nevében.

- Gyertek, megmutatom a helyeteket. – mutatott kezével a kis színpad felé, majd elindult mi pedig követtük. Út közben a mi kis Casanovánk is befutott, aki nagyon vigyorogva foglalt helyet mellettem.

- Te minek örülsz? – böktem oldalba és végre tekintetét is elszakította a két lányról.

- Nem hogy örülnél, hogy új embereket ismernél meg. – nézett rám hitetlenkedve.

- Ha arra a szőkére gondolsz, képzeld már megismertem elég rendesen. – pufogtam, mire arca elkomorodott, szemei nagyra nyíltak.

- Mi? Mégis mikor és hol? – kérdezte zavarodottan.

- Az előbb beszéltem Faith-el, és akkor összefutottam vele. Egy beképzelt csaj, aki azt hiszi, mindent megtehet. – vontam vállat, ő pedig egy megkönnyebbült sóhajt engedett ki.

- Ha tudnád, hogy ki is ő, akkor nem ezt mondanád róla. – fordult a színpad felé.

- De nem akarom tudni. – durciztam be, kezeim magam előtt összefontam, a székben egy kicsit lejjebb csúsztam és úgy vártam, hogy elkezdődjön a műsor. Szerencsére a mellettem lévő szék üres volt és megnyugodtam, hogy senki máshoz nem kellesz hozzáérnem.

Hirtelen elsötétült minden, majd felszólalt a zene, a fények visszajöttek és megjelent az első modell. Nem tagadom tényleg elég csábító volt, főleg abban a kis ruhában, ami rajta volt. Aztán jött a második modell, de én még mindig ugyanúgy ültem, amikor valaki helyet foglalt mellettem. Felnyögtem, hogy nem lehet ennyire pechem, hogy még ide is leülnek. Unottan néztem a mellettem ülő fekete ruhás lányra, aki mosolyogva nézett rám.

- Hello. – mosolygott.

- Csá. – morogtam el, kicsit se kedvesen, majd visszavezettem tekintetem a színpadra. Aztán elgondolkoztam egy kicsit és szemeim elkerekedtek. Normális ülőhelyzetbe szenvedtem magam, majd csillogó szemekkel néztem a mellettem ülő lányra. Arcán egy mosoly ült, úgy nézte ezt az egészet én pedig eltátottam a szám. Álmaim nője ül mellettem, kedves próbált lenni velem, én meg bunkó módjára viselkedtem vele. Jó vagyok. Gondolom észrevehette, hogy őt nézem, mert zavartan fordította felém a tekintetét, de azért mosolygott.

- Demi Lovato. – motyogtam, mire felkuncogott. Annyira aranyos volt, mint egy kislány, de Faith-nél nem cukibb. Nála senki sem jobb. Száját szólásra nyitotta, de ebben megakadályozta a felcsendülő zene, ami a What Makes You Beautiful volt.

- Hé, ezek mi vagyunk! – kiáltott fel Louis, mire mindenki elkezdett nevetni, még a modell is elmosolyodott pedig neki nem lenne szabad. Végül nagy nehezen elcsendesedett mindenki és tovább folytatódott a bemutató. Míg a srácok egymással beszélgettek én Demi-vel kezdeményeztem párbeszédet.

Rendes lány és nem viselkedett bunkón. Mondjuk mit vártam? Tuti nem küldött volna el melegebb éghajlatra, belőle nem nézném ki. Amíg a modellek fel-alá sétáltak a színpadon mi elbeszélgettük az időt, csupán egy zavaró tényező volt, méghozzá a szőkeség – és kivételesen nem magamra értem. Amióta leült a saját helyére, azóta minket bámul, főleg engem és Demi-t, közbe pedig egy apró mosoly ül száján. Idegesítő teremtmény tud lenni, még így öt méter távolságból is.

Miután véget ért az egész divatbemutató dolog, mindenki szétszéledt. Harry ment vissza a pink csajokhoz, Liam, Lou és Zayn pedig valami idegennel kezdtek el beszélgetni. Én pedig Demi-vel. Sokat beszélgettünk, főleg a zenéről és sokat nevettünk is. Azt hiszem ez az egy jó dolog volt az egész estében.