49. Egy hónap

Hellooo!:D El sem hiszem, hogy már csak 3 nap van hátra a suliból:O Egy részem örül, másik részem viszont szomorú=/ Nem fogom látni azokat a személyeket az osztályból, akikkel jóba vagyok:( 

Az előző részhez kaptam egy nagyon-nagyon aranyos komit, amitől komolyan bekönnyezett a szemem, és folyton visszaolvasom azt:') Annyira, de annyira jól esett, hogy azt szavakba se tudom foglalni:3 Köszönöm szépen Nelly Adams-nek!!:)

Meglepődtem, amikor Niall nem volt a szobában, amikor kisétáltam a fürdőből. Zavartan néztem körbe, amikor egy kis cetlit találtam az ágyamon, amin elmosolyodtam.

- Kövesd a kis papírokat. – olvastam fel. Ajkamba harapva néztem az ajtóra, amin ismét egy kis lapocska volt található. – Menj a lépcső fele. – olvastam fel ismét. A mosoly a számon egyre nagyobb lett, ahogy belegondoltam, hogy vajon mit találhatott ki. Mivel nem akartam egy szál törölközőben lemenni, így gyorsan besiettem a gardróbba és magamra kaptam egy fehérnemű szettet, egy bajuszos mintás rövidgatyát, egy fehér Elmo-s pólót, és a lábamra egy magas szárú mamuszot húztam. Hajam hagytam kiengedve és kisétáltam az ágyamhoz, magamhoz vettem a fekete szőrős kispárnám, majd a két kislapot kezembe kaptam és elindultam kifele.

Az emeleten teljes sötétség volt, csak néhány gyertya adott némi fényt. A lépcső tetején ismét egy kis lapocska állt.

                Figyelj a lépcsőn!:P

Ahogy leléptem az első lépcsőfokra észrevettem, hogy minden foknak a két oldalán egy-egy piros gyertya éget, ami még hangulatosabbá tette az egészet. Most már tényleg nagyon izgatottan sétáltam lefele, ahol az alján rózsaszirmok voltak szétszórva, egy kis utat kirakva, aminek a szélein szintén gyertyák égtek. Óvatosan lépkedtem a kis szirmokra és követtem az utat, ami a nappaliba vezetett. Szám eltátottam, ahogy végignéztem a szobán.

A teljes sötétséget a szekrényeken lévő gyertyák törték meg és itt is rózsák voltak szétszórva. Kezem, szám elé tettem, és úgy lépkedtem a kanapé előtt található asztalhoz, amin rózsaszín rózsaszirmokból volt kirakva egy egyes. Homlokom ráncolva próbáltam rájönni, hogy ez mit is akar jelenteni, de semmi nem jutott eszembe.

- Tudod, milyen nap van ma? – egy halk hang szólalt meg mögöttem, ami akaratlanul is mosolygásra késztetett.

- Vasárnap? – fordultam felé zavartan. Hangos nevetéséből rájöttem, hogy nem találtam el, és jól szórakozott rajtam.

- Tudtam, hogy elfelejted. – lépett elém mosolyogva.

- Mit? – ráncoltam homlokom, arcomból egy kósza tincset a fülem mögé tett.

- Ma van egy hónapja, hogy összejöttünk. – suttogta, száján a mosoly még mindig nem szűnt meg, viszont az enyémről eltűnt.

- Az nem lehet. – motyogtam, majd az asztal szélére ültem le. Nem lehet, hogy elfelejtettem a hónapfordulónkat. Az nem rám vallana. Mindent észben szoktam tartani, és most pont a legfontosabbat kell elfelejtenem? Hogy lehetek ennyire idióta?

- Mi a baj? – guggolt le elém, hangjából hallani lehetett, hogy aggódik.

- Még kérded? – emeltem fel rá fejem – Elfelejtettem. – suttogtam, nem sok kellett, hogy elsírjam magam. 

- Hékás, manó. – simította kezeit arcomra, próbálta felvenni velem a szemkontaktust – Én kifejezetten örülök, hogy elfelejtetted. – mosolygott.

- Mégis miért? – töröltem meg szemeim.

- Mert így megmutathatom, hogy milyen romantikus is tudok lenni. – sunyi vigyora elárulta, hogy hazudik. – Viccet félretéve, azért mert így legalább nem csináltál semmilyen nagy felhajtást.

- Nem szereted a romantikát? – kíváncsian húztam fel egyik szemöldököm.

- Nem nagyon. – rázta meg a fejét, tarkóját idegesen vakarta. Most rajtam volt a sor, hogy nevessek. Egy ilyen srác, mint ő nem szereti? – De melletted bármire képes lennék. – mosolygott szégyenlősen. Ajkamba harapva próbáltam visszatartani egyre nagyobb mosolyom. Annyira aranyos volt, akár egy ártatlan kisfiú.

- Annyira imádlak. – olvadoztam és ölébe ülve nyomtam ajkaimat övéire, amit persze azonnal viszonzott. Kezeit felcsúsztatta fenekem alá, felállt velem és a kanapéra lefektetett, ő pedig felém mászott.

Nyelvünk még mindig óriási csatát vívtak, miközben kezeimmel a pólója alá nyúltam és karmolászni kezdtem a hátát. Néha felnyögött, ami arra utalt, hogy tetszik neki ez az egész, ezért megfogtam a vékony kis anyagot és kihámoztam felsőjéből. Mosolyogva tért vissza ajkaim kényeztetéséhez, és keze is felelevenedett. Tenyerei először combot simogatták, majd egyre jobban haladt felfele, egészen a melltartóm aljáig, ahol megállítottam őket és eltoltam magamtól.

- Valami baj van? – nézett rám aggódva, kezeivel a kanapéba kapaszkodott.

- Mi van, ha valaki benyit? – próbáltam valami jó kifogást kitalálni, hogy miért nem akarok most többet.

- Nem fog. – rázta a fejét magabiztosan – Lily Zayn-el, Mandy, Katie nagyi és Brian elmentek valami rokonoknál, így csak holnap jönnek, Selena pedig New York-ban. – vont vállat.

- Te megszervezted? – tátottam el a szám.

- Talán. – jött zavarba, visszahajolt számhoz és apró puszikat kezdett el adni arcomra. Szólnom kell neki, mielőtt még elbízná magát, vagy nagyon bele élné magát.

- Niall. – toltam el magamtól.

- Mi a baj? – próbált a szemembe nézni, de nem nagyon tudott, mert folyton kerültem a pillantását. Zavarban voltam, mert gőzöm sincs, hogy ezt hogy szokás bejelenti, vagy mi. – Faith. – simította kezét állam alá, így kényszerítve, hogy nézzek szemébe.

- Ez az egész. – motyogtam zavartan, arcáról látni lehetett, hogy nem tudja, mit akarok kihozni belőle – Szóval, én még nem állok készen. Vagyis még túl korai ez az egész. – ha lehet, akkor azt hiszem a fejem olyan volt, mint egy paradicsom. Még soha egy fiúval se kerültem olyan közeli kapcsolatba, hogy bejelentsem neki, hogy nem tudok lefeküdni vele. Az a két alkalom, olyan mély sebeket hagyott bennem, amiket nem tudom képes leszek-e valaha feldolgozni.

- Aranyos vagy. – dörgölte orrát az enyémnek, amitől mosolyogni támadt kedvem – De most tényleg azt hiszed, hogy azért csináltam ezt az egészet, hogy lefektesselek? – arcunk közt alig volt öt centi, leheletét éreztem a bőröm, szemei kicsit csalódottak voltak.

- Nem. – szégyelltem el magam. Valahogy tudtam, hogy nem kellett volna szólnom. Miért nem tudom befogni a szám?

- Figyelj, én nem azért vagyok veled, hogy megfektesselek, hanem azért mert szeretlek. Ha kell, ezer évet is várnék rád, de ha te nem akarod, akkor addig nem lesz semmi. Szeretlek, és csak tudni akarom, hogy az enyém vagy, és senki másé. – apró mosoly ült szája sarkán, szüntelenül szemembe nézett.

- A tiéd vagyok, csak egy kis idő kell. – suttogtam és egy gyors csókot nyomott a számra.

- Nos, én farkas éhes vagyok. – húzódott el tőlem – Te mit szeretnél enni? – állt fel hirtelen, én pedig még lefagyva feküdtem a helyemen.

- Mi? – néztem rá értetlenül – Látszik, hogy nem szeretsz romantikázni. – ültem fel a szemeim forgatva és úgy néztem az előttem álló srácra, aki próbálta magára hámozni felsőjét, de gyorsan kikaptam kezéből és a hátam mögé dugtam.

- Hékás! – szólt rám.

- Hidd el, jobb vagy felső nélkül. – kacsintottam rá, neki pedig nem kellett több, rám mászott és elkezdett csikizni. Nagyokat sikítottam, ahogy próbáltam tűrni kínzását, de nem sikerült. Egyszer-kétszer én is támadtam, de nem jártam sikerrel, mert a végén a fejemre szórta a szirmokat és nevetve nézett le rám.

- Szóval milyen kaját szeretnél? – kérdezte most már a konyhába, kezében a telefonját szorongatta, előtte pedig a gépem volt.

- Mindegy. – vontam vállat, közbe kitöltöttem egy pohár narancslevet.

- Kínai, olasz, francia vagy amerikai? – nézett rám – Tudtom szerint ezeket szereted. – erőltetett egy mosolyt, de inkább volt egy vigyor.

- Te aztán alapos munkát végeztél. – léptem mellé, és elismerően ütögettem meg a vállát.

- Csak ennyit kapok? – fordult felém legörbített szájjal.

- Csukd be a szemed. – forgattam meg szemeim, ő pedig azt tette, amit kértem és hozzá csücsörített is. Elmosolyogtam, milyen kis telhetetlen tud lenni, de nem azt csináltam, amit ő várt. Poharam lassan emeltem a szájához és itattam meg.

- Hé! – szólt rám, ahogy elemeltem a poharat, mert magára folyatta.

- Ennyit a tökéletes szádról. – cukkoltam, mire csücsöríteni kezdett és úgy kezdett el közelíteni felém. Gyorsan elsiettem a pult mellől, de nem elég gyorsan, ugyanis utolért, és felkapott az ölébe, „mennyasszony” stílusban és a nappaliba vitt. Ahogy letett a kanapéra cuppanós puszikat kezdett el adni arcom minden egyes szegletére, és ezzel szórakoztunk. Egyszer ő támadt, egyszer én. Olyanok voltunk akár az óvódások, de nem érdekelt, mert ő az én kis óvodásom.

A nappaliban voltunk, és az egyik kedvenc filmemet a Bérgyilkosék - at néztük. Niall a kanapén eltrült, én pedig rajta feküdtem. Kezeivel a pólóm alatt a bőrömet simogatta, ami jót tett görcsölő hasamnak. Én is megszokásból a csupasz mellkasán rajzolgattam apró köröket. Mindketten belemerültünk a filmbe, csak néha nyomtam egy puszit az arcára, amit mosolyogva viszonzott.

Tökéletes este volt. Nem volt semmi túldramatizálva, minden nyugis és hétköznapias volt. A vacsora is jó volt, habár az olasztól mit vártam? Niall a kedvemért kipróbált új ízeket is, ami egyből a kedvencei lettek, én pedig büszke voltam magamra.
Hülyéskedtünk, beszélgettünk és cukkoltuk egymást, mint a legjobb barátok szokták. Ez is az a dolog volt, amit imádtam benne. Néha tényleg úgy viselkedtünk, mint a barátok, néha pedig úgy, mint akik járnak. Anya régen mindig azt mondta nekem, hogyha egyszer egy olyan fiúval fogok járni, akkor meg fogom érezni, hogy szeret-e. Állítása szerint, apával ők is olyanok voltak, mint a legjobb barátok, mégis nagyon szerették egymást. Eddig hülyeségnek gondoltam ezt az egészet, de Niall oldalán értelmet nyert minden.

Az én szőke hercegem néha gyerekes, néha nagyon idióta, de teljesen kiegészít engem. Ő egy felnőtt testbe bújt gyerek, amit egyáltalán nem bánok. A szemei csillogása és a mosolya elárulja, hogy ő még gyerek, akiben komoly érzések vannak. Úgyhogy bátran kijelenthetem, hogy ez volt a valaha volt legjobb hónapforduló.

*  *  *  *  *  *

A napok teltek-múltak, és mint egy másodperc úgy illantak el. Sok időt töltöttem nagyival és Mandy-ékkel is, ami már nagyon hiányzott. De Selena még jobban. Fura, hogy három nap múlva fog csak hazajönni, utána pedig van három hetünk.

Ennyi idő maradt a nyárból. Három hét. Fájdalmas belegondolni, hogy hamarosan el kell búcsúznom Los Angeles-től, de az még rosszabb, hogy majd Niall-től és a srácoktól is. Nagyon hozzám nőttek, mintha csak a testvéreim lennének. De még van időm addig, szóval visszatértem a jelenbe, ahol is Lily-vel készülődünk, mert Liam bejelentette, hogy elvisznek minket vacsorázni, mert van egy meglepetésünk. Barátnőm sokat sejtető mosolyából rájöttem, hogy ő tudja mi lesz az, de sehogy nem tudtam kiszedni belőle. Remélem nem lesz fájdalmas.

Először gyorsan megcsináltuk magunknak a sminket. Lily nem esett túlzásba és a ruhájához hasonló rózsaszín szemeket csinált magának, míg én fekete füstös szemeket. Nálam ez már megszokás, hogy ha valami esemény van, akkor mindig csak füstös szemeket csinálok. Lehet azért, mert már profin meg tudom oldani. Míg én a hajam csak egyszerűen egy sima lófarokba fogtam fel, addig Lily loknikat rakott a sajátjába.

A gardróbba mindketten magunkra szenvedtünk a ruháinkat. Lily egy halványrózsaszín ruhát viselt, aminek elől a két oldalán két kisebb masni van, hozzá egy magas sarkú szandált, egy tollas fülbevalót, egy fehér, masnis karkötőt, virágos nyakláncot és egy narancssárga nagy gyűrűt választott kiegészítőként. Táskája pedig egy az angol zászlóhoz hasonlító kis kézi táska volt, csak fekete és krémszínben.

Az én ruhám egy kicsit csalafintább volt, mint az övé. Barackszínű volt, aminek a teteje csipkéből volt megcsinálva, a derekán egy vékony fekete öv található, az alja pedig elől a térdem felé ért, míg hátul majdnem a bokámig lelógott a kis átlátszó anyag. A cipő nekem is ugyan az volt, mint barátnőmnek, a táskám egy sima egyszerű fekete kézitáska, kiegészítőként pedig egy fekete gyűrűt, egy arany karkötőt, amin különböző díszek vannak és egy szintén aranylógós fülbevalót választottam.

Ezek után már tényleg készek voltunk, és pont időben, mert már dudáltak is. Sietősen mentünk lefele, ahol elköszöntünk nagyitól, majd kifele vettük az utat. Az ajtót épphogy kinyitottuk, amikor Liam-be botlottunk bele.

- Azt hiszem, rossz helyre jöttem. – nézett végig rajtunk mosolyogva.

- Attól függ, kit keresel. – vontam vállat.

- Két hétköznapi lányt, de most két gyönyörűség van előttem. – motyogta zavartan.

- Hol, én is látni akarom őket. – nézett körbe Lily, amin felnevettünk.

- Azt mondta Niall, hogy ő jön értünk. – ráncoltam a homlokom, közbe elindultunk a kocsihoz.

- Már odamentek hamarabb az étterembe a többiekkel, csakhogy biztos legyen a kajájuk. – nevetett fel Liam, közbe kinyitotta az ajtót és bepattantam az anyósülésre, míg Lily hátul foglalt helyett.

- Miért kell meggyőződnie egy kajáról? – értetlenkedett Lily.

- Mostanság rátört az olasz kaja mánia, és Harry-t is belerángatta.

- Ne már! – nevettem fel, mire értetlenül néztek rám – Amikor csak mi voltunk itthon, akkor olasz kaját rendeltünk.

- Most már érthető. – rázta a fejét jelenlegi sofőrünk, majd gyújtást adott és indultunk.

Az étterem ahova jöttünk nem volt annyira csicsás, mint amilyenre számítottunk. Elég otthonos volt, és tényleg Olaszországot idézte fel. A zene, ami a háttérben szólt, és a fal díszítések is azt sugallták, mintha ott lennénk. A legjobb az egészben, azaz egyik sarokban álló Pizzai-ferdetorony hasonmás volt.

- Csaó, Bella! – köszöntött vigyorogva Louis, aki olasz akcentussal próbált beszélni.

- Buona sera signore. – köszöntöttem rendes olasz nyelvvel, mire vigyora alábbfagyott.

- Na, a felvágós. – horkantott fel és durcásan foglalt helyett.

- Szia kicsim. – nyomott egy gyors csókot Niall a számra, majd helyet foglaltunk, addigra már Lily és Zayn is túl voltak a köszönésen. Egy nagy kör asztalnál foglaltunk helyet, jobb oldalamon ült Niall, mellette Liam, őt követte Louis és Harry, majd végül Zayn és Lily.

Harry szemszöge:

Miután mindannyian leadtuk a rendeléseinket, egy hatalmas beszélgetés vette kezdetét, amit Louis kezdett el, és Bella-hoz intézte első kérdését.

- Honnan tudsz olaszul? – nézett a lányra kíváncsian.

- Kiskorom óta folyékonyan beszélek franciául, spanyolul és olaszul. – mosolygott büszkén a lány.

- Tuti hazudsz. – rázta a fejét hitetlenkedve Zayn.  Miután senki nem akart hinni se Bella-nak, se Lily-nek ezért bizonyítania kellett és a pincérrel, aki olasz volt, kezdett el beszélgetni. Komoly megértették egymást és jól is szórakoztak, amit Niall barátunk nem nézett jó szemmel.

- Merci. – mosolygott a lány, majd a fiatal pincér mosolyogva sétált el.

- Hát Niall sajnállak. – húztam el a szám.

- A barátnőd okosabb, mint mi öten együtt. – fejezte be a mondatom Liam nevetve.

- Ugye nem azt beszélted meg vele, amire gondolok? – kérdezte meg Lily barátnőjét.

- Attól függ, mire gondolsz? – nézett sunyin a mellette ülő lányra.

- Az. – vigyorgott a lány, mire Bella is elvigyorodott.

- Beavatnátok minket is? – szólt közbe a lányok beszélgetésébe Niall.

- Lényegtelen. – legyintettek, majd kihozták az ételeinket. Valójában egyikünk sem tudta kimondani a nevét, így olyat választottunk, ami jól hangzott, így kicsit félve kóstoltuk meg őket, de be kell vallani egész jó. Amíg ettünk sokat beszélgettünk és nevettünk is, ami megalapozta az egész este hangulatát. Már majdnem mindannyian végeztünk a kajával, amikor egy furcsaságot vettem észre. Bella a tányérján lévő kaját már turkálta, és látni lehetett, hogy nem érzi túl jól magát. Ha jól emlékszem, a múltkor mondta, hogy ha túl sokat eszik, még mindig meghánytatja magát, de tuti csak bebeszélem magamnak. Nem tenne ilyet, itt és most.

- Srácok, bocsássatok meg, de ki kell mennem a mosdóba. – nézett körbe rajtunk, mire mindenki bólintott, Niall arcára egy puszit nyomott, kezébe vette a táskáját és a mosdó felé indult. Nem teheti ezt magával. Meg kell állítanom, mielőtt még valami hülyeséget csinálna.

- Azt hiszem, én is meglátogatom szeretet barátunkat. – álltam fel hirtelen és Bella után siettem. Mikor meggyőződtem róla, hogy senki sem lát, akkor gyorsan besiettem a női mosdóba.

- Bella, állj! – szóltam utána, ahogy az egyik ajtón akart bemenni.

- Harry? – fordult vissza csodálkozva – Te mit keresel itt? – lépett közelebb hozzám.

- Nem engedem, hogy meghánytasd magad! – léptem elé.

- Mi? – ráncolta homlokát – Harry, félreérted. – kuncogott fel – Azért jöttem ki, mert női problémáim vannak, és nem hányni akarok. – hajtotta le a fejét szégyenlősen, én pedig legszívesebben elsüllyedtem volna szégyenemben.

- Izé, akkor bocs. – vakartam a tarkóm zavartan.

- Mondtam, hogy annak a korszaknak vége. – nyúlt állam alá és felemelte a fejem – De azért köszönöm, hogy aggódsz értem. – mosolygott és egy apró puszit nyomott arcomra.

- Csak féltelek. – vontam vállat – Akkor én most megyek. – mutattam a hátam mögé.

- Kérni akartalak! – bólintott egyetértően és már ott sem voltam. Túlreagáltam a dolgot, tudom, de féltettem, hogy valami butaságot csinálna. Nem akarom, hogy Niall még egy fontos személyt veszítsen el az életéből, vagy legalább még három hétig legyen boldog, utána ott lesz a hosszú idő a búslakodásra a nyár végeztével.

48. Demi és Niall?

Sziasztok!!^^ Örülök, hogy végre volt időm felrakni a részt, pedig most nagyon összejött minden, és jelenleg törit tanulok, hogy ne húzzanak meg, amire sajnos nagy esély van rá=/ De hát a remény hal meg utoljára!!:)
Amúgy elterveztem, hogy nagy valószínűséggel mostanság többször fogok jelentkezni, részekkel, mert júliusba ismét nem leszek itthon 1 hónapig, és addigra szeretném befejezni a történetet!:) Már meg van, hogy hogyan lesz vége, csak addig el is kell jutni, és lesznek még izgalmas részek:P De egy biztos, hogy 10 rész még biztos, hogy lesz, de lehet, hogy kicsivel több is! Még nem tudom, de ahogy túl vagyok ezen a herce-hurcán a törivel neki állok megírni a végéig a részeket!!:)

De addig is jó olvasást, és ne felejtkezzetek meg el komizni!!;)

Bella szemszöge:

A tegnap este történtek annyira jó kedvvel töltöttek el, hogy másnap le sem lehetett lőni. Mivel Carlise-val megegyeztünk, hogy a kis Jaymi a másnapot velem tölti, olyanok voltunk ketten, akár az óvódások. Délután egyig pizsamában mesét néztünk, aztán nagyival sütögettünk egy kicsit, majd elmentünk a plazaba, csupán azért, hogy vegyünk egy-egy görkorcsolyát.

Ki akartam élvezni minden pillanatot, mert nekem ez nem nagyon adatott meg. Amikor anyáék meghaltak utána nem nagyon mozdultam ki. Nem játszottam a barátaimmal, nem jártam a játszótérre semmit nem csináltam. Csak a szobámban ültem és sírtam. Talán azzal, hogy Jaymi-vel tölthettem egy kis időt, így visszakaptam egy részét az életemnek. És emellett úgy tekintettem rá, mint a kisöcsémre. Aranyos, huncut, vicces kis srác, és már most hódit a lányok körében, hát akkor mi lesz, még ha felnő. Macsóságát tuti a bátyjától fogja örökölni és tanulni is.

- Jaymi, állj meg! – kiáltottam utána, ahogy egy kicsit lemaradva megálltam egy újságárusnál. Idejövet megakadt a szemem egy újságon, vagyis annak a címlapján. Gyorsan kifizettem, majd olvasni kezdtem.

              

  Meglenne Hollywood legújabb szerelmes párja?

A tegnap este folyamán került megrendezésre az év egyik legnagyobb szabású divatbemutatója a DeLuce divatcégnél. Kilenc éve minden éven ugyan azon a napon tartják meg ezt az eseményt más-más országokban. Idén volt olyan szerencsék, és nálunk került sor a megrendezésre. Sok sztár ellátogatott hozzá, köztük a híres színész-énekesnő Demi Lovato(18), és a még feltörekvőben lévő Brit fiúbanda az One Direction is.

Az este folyamán, a fiúbanda egyik tagja Niall Horan(17), és az énekesnőt Demi Lovato-t látták kettesben, meghitten beszélgetni. Sokan állítják, hogy csak barátok, de néhány szemtanú szerint, nagyon is mélyen beszélgettek és megvolt köztük a kémia is.

„Demi és Niall, nagyon jól szórakoztak és szinte az egész estét is együtt töltötték.” – nyilatkozta egy a nevét nem publikáló ott dolgozó. 

Ha mindez igaz, akkor lehet, hogy a két sztár között van valami? De ehhez, vajon mit szólhat az ír szépfiú barátnője? Lehet, hogy a képeken valójában az énekesnő volt, és csak így akarják leplezni a kapcsolatukat? Ez még egyelőre rejtély előttünk, de vajon mit szólnak hozzá a szőke herceg bandatársai, és Demi rajongói?
Egy biztos: a nyárnak hamarosan vége, ami a feltételezett kapcsolatnak véget vethet. De hogy mi fog történni? Mi kíváncsian várjuk a fejleményeket, mert meg kell hagyni, nagyon jól mutatnak együtt! 

Ahogy elolvastam a cikket elkapott a röhögő görcs. Nem lehet igaz, hogy ennyire felfújják ezt az egészet. Azért mert két ember beszélgetett, még nem jelenti azt, hogy van is köztük valami. A média annyira túl tudja dramatizálni a dolgokat. Mondjuk, ha nem lettem volna ott a bulin, akkor talán egy kicsit elkezdenék aggódni, hogy vajon mi történt, de mivel szemtanúja voltam mindennek, így semmi aggodalmaskodni valóm sincs.

- Bella, jössz? – gurult mellém a barna cukiság.

- Menjünk. – fogtam meg a kezét és együtt kezdtünk el száguldozni. Egyik kezemmel az ő kicsi kezét fogtam, míg másikba az újságot szorongattam.

Az utcán elhaladva sokan megbámultak minket, vagyis inkább engem, de nem érdekelt. Jól éreztem magam, és egy kicsit szabad is voltam. Nem tudom mikor szórakoztam ennyire önfeledten. Végre a csajok nélkül is tudtam egy kicsit kikapcsolódni.

A házhoz közelítve egyre jobban feltűnt, hogy két autó is parkol előttünk. Az egyik egy fekete kocsi volt, - ami kétségkívül a Niall-é -, a másik pedig egy sötétkék volt. Jobban szemügyre véve nem ismertem a második kocsit, de ahogy egyre közelítettünk, megláttuk a mellette álló Tony-t. Kicsit elszomorodtam, hogy a kis öccséért jött, ezzel elszakítva a játszó pajtásomtól.

Mivel a kocsi mellett szobrozó srác, későn vette észre, hogy jövünk, és mi meg már nem tudtunk lassítani, ezért egy nagyot sikítottam, ahogy Jaymi száguldott bátyja felé, de amikor leguggolt és átbújt a lába között nevethetnékem támadt, de ebben megakadályozott az, hogy most én gurultam elég gyorsan Tony felé, és a végén bele is csapódtam, úgy hogy hátraesett szegényke, és vele együtt én is.

- Uram, isten. Jól vagy? – néztem az alattam fekvő fiúra, aki csak egy nagyot nyögött.

- Ha, ha bénák. – nyújtotta ránk a nyelvét Jaymi, végül elnevettem magam.

- De legalább puhára érkeztem. – vigyorogtam.

- De jó egyeseknek. – morgott Tony. Lemásztam róla, így mellette térdepeltem és úgy vizsgáltam minden rendben van-e. Mivel az orra alatt motyogott valamit, ezért rájöttünk, hogy semmi baja sincs, csak a buksija fájt.

- Sziasztok. – köszönt egy félénk hang mögülem, mire akaratlanul is hatalmas mosoly kúszott arcomra. Ez az a hang, amit ezer közül is felismernék. Lassan fordultam felé és néztem fel rá. Arcán egy apró mosoly ült, szemüvege takarta szemeit, de tudtam, hogy nincs semmi jele a féltékenységnek. Kezét felém nyújtotta, amibe egyből bele kapaszkodtam és lassacskán felálltam, ami a guruló izé miatt a lábamon nehezen ment.

- Szia. – motyogtam és egy hosszú puszit nyomtam szájára. Nem akartam mások előtt annyira kimutatni azt, hogy mennyire oda vagyok ezért a srácért, azt inkább a házon belülre tartogatom. – Niall szeretném neked bemutatni Jaymi és Tony Cullen-t. – mutattam a mögöttem álló két fiúra, akik mosolyogva néztek minket – Srácok, ő itt Niall Horan, a barátom. – mondtam szégyenlősen.

- Örülök, hogy megismerhetünk, már sokat hallottunk rólad. – nyújtotta a kezét Tony vigyorogva. Niall felnevetett, én pedig égtem akár egy lángoló ház. Miért kell zavarba hozniuk?

- Szintúgy. – fogott vele kezet barátom is, én pedig csak ráütöttem egyet a velünk szemben álló srác hátára.

- Nem elég, hogy agyon nyomsz a nehéz testeddel, de még össze is akarsz törni? – kezdett el nyafogni.

- Ki kérem magamnak, nem is vagyok nehéz. – nyújtottam rá a nyelvem.

- Csinos vagy. – szólt közbe félénken Jaymi.

- Látod? – mutattam a kisfiúra, és egy puszit nyomtam az arcára.

- Csak a kiskori elfogultság. – legyintett bátyja, de már inkább ráhagytam. Végül nehezen sikerült elszakadnom Jaymi-től, és megígértettük egymással, hogy legközelebb is együtt töltünk egy napot.

Végül Niall-el kéz, a kézben sétáltunk be a házba – vagyis ő sétált és gurultam -, amit csak a nappaliból szűrődő tv tette kicsit zajossá. Először oda mentünk, ahol nagyi nézett tv-t, ölében a kutyusommal. Narry annyira jól érezte magát nagyi ölébe, hogy akárhogy hívtam sehogy nem jött velem. Aztán felfele vettük az irányt. A lépcsőn kicsit nehézkes volt felmásznom, de Niall hátulról tartott nehogy leesek, ezzel is okozva néhány vicces pillanatot. Azonban, ahogy bezárult az ajtó mögöttem, úgy gurultam Niall elé, és minden óvatosság nélkül nyomtam rá ajkaim övéire. Kicsit meglephette a tettem, ugyanis először nem csókolt vissza, de aztán kezei derekamra simulva húztak egyre közelebb magához és minden olyan volt, mint régen.

Hasamban a pillangók őrült tempóban kezdtek el járni, egyik kezemmel a hajába túrtam és azzal kezdtem el játszani, míg másikkal nyakába kapaszkodtam. Imádtam, ahogy csókol, hogy itt van velem, és azt hogy megbocsájtott. Kétszer is kirakhatta volna a szűröm, de ő még mindig itt van velem. Engem csókol és nem valami más csajt, és velem van.

- Faith. – húzódott el egy kicsit, légzése szaggatott volt, de próbáltam nem törődni vele és újra elkaptam ajkait. Belemosolygott a csókunkba, majd alsó ajkam beszívta, ezzel megállítva engem. – Valaki ma nagyon rámenős. – cukkolódott, miután elváltunk, homlokát enyémnek döntötte.

- Csak szeretnék élvezni minden pillanatot. – vontam vállat szégyenlősen, és szemeim is kinyitottam, így farkas szemet néztünk egymással. Szemei kétségbeesetten néztek rám, száján is a mosoly nem olyan volt, mint amilyen szokott. Nem volt benne semmi szórakozottság, boldogság, semmi.

- Beszélnünk kell. – húzódott el tőlem, kétségbeestem, hogy megint mit csináltam.

- Tony és Jaymi az unokatestvéreim. – mondtam gyorsan, mire meglepetten nézett rám. Arcán látni lehetett, hogy nem erről szeretett volna beszélni, de én kötelességemnek tartottam elmondani. Ezzel ismét egy újabb hazugságot osztottam meg vele.

Valójában Tony és Jay nem az unokatestvéreim, de apa és Carlise úgy tekintettek egymásra, mint a testvérek, így mindenki úgy tudja, hogy mi rokonok vagyunk. Soha senki nem gondolkozott el ezen, hogy anya is meg apa is egyedüli gyerek mégis van unokatesónk, így senki nem is jött rá az igazságra.

- Ez, hogy jön ide? – nézett rám hunyorítva, hangjából hallatszott, hogy jól mulat.

- Jobb félni, mint megijedni. – vontam vállat, fejem lehajtottam – Mit csináltam? – ujjaimmal kezdtem el babrálni, amikor láttam, hogy egy fehér tornacipő lép elém. Nem sokkal később pedig Niall nyúlt állam alá, és kényszerített, hogy nézzek szemébe.

- Miből gondolod, hogy te csináltál valamit? – még mindig mosolyogva nézett rám.

- Eddig rendszerint ez volt, én csináltam hülyeséget, aztán veszekedtünk és..- nem tudtam befejezni a mondatott, mert megcsókolt. Meglepve csókoltam vissza, de mire rájöttem mi is van, már el is húzódott tőlem.

- Most én csináltam valamit. – hadarta el, majd a szoba másik felébe sétált. Homlokom ráncolva néztem, hogy mit csinál, amikor egy újságot nyomott a kezembe. – Olvasd el először. – hajtotta le a fejét, majd az ágyam szélére ült. Zavartan igaz, de az újság címlapjára szegeztem a tekintetem.

Egy apró mosolyt csalt arcomra, ahogy megláttam a képet és a hozzá készült szalagcímet. Ugyan az volt, amit én is elolvastam nemrég. Ennyi lett volna a nagy bűne? Ennyiért érzi magát rosszul? Mivel nem akartam, hogy tudja, hogy már elolvastam ezért úgy tettem volna, mintha olvasni kezdtem volna, közbe pedig csak a képet figyeltem.

Mindketten annyira boldognak tűnnek, és látni lehetett rajtuk, hogy jól érezték magukat egymás társaságában. Még ha nem is lettem volna ott és nem láttam volna semmit, mit is csináltak, akkor is meg tudtam volna mondani, hogy semmi nem történt közöttük. Demi rendes, aranyos lány és sokat áradoztam már neki Niall-ről, és meg is jegyezte, hogy cukik vagyunk együtt, és ha bárki is közénk fog állni, akkor azzal a személlyel ő fog elbeszélgetni. Ezen a gondolaton is akaratlanul mosolyogtam el magam, hogy végig gondoltam, hogy most saját magával kell elbeszélgetnie.

- Faith, esküszöm, hogy nem történt semmi köztünk. – kezdett bele mondanivalójába Niall, ahogy elemeltem arcom elől az újságot – Tényleg csak beszélgettünk, de semmi több. Demi aranyos lány meg minden, de nálad senki sem jobb. – ahogy ezt kimondta, kicsit zavarba jött, arca elpirosodott – A fiúk is megmondják, hogy semmi olyat nem csináltunk, amit nem lett volna szabad. Én téged szeretlek Faith. – nézett rám, szemei csillogtak a ki nem hullott könnyektől. Nem sok kellett hozzá és én is elkezdetem volna sírni, de tudtam, hogy nem szabad. Azt hiszi, haragszom rá? De hát nem is csinált semmit.

- Niall. – gurultam elé, de ő nem figyel rám, fejét lehajtotta – Niall. –böktem meg mellkasát, de semmi, ezért egy másik folyamathoz kényszerültem. Mindkét kezemmel megfogtam mellkasát és egy nagyot löktem rajta, így elterülve az ágyon. Egy vigyort csalt arcomra, hogy sikerült elérnem célom.

- Neked is ilyen érzés szokott lenni? – nézett rám, ahogy csípőjére ültem. A belső fájdalomról beszélt, hogy valami mélyen emészti, mintha olyat tett volna, amit soha nem lehet megbocsátani.

- Rosszabb. – suttogtam. – De Niall, én hiszek neked. – mosolyogtam rá, arca egyszerre megkönnyebbült, de értetlenül is nézett rám.

- Hogy-hogy? – ráncolta homlokát.

- Három okból. – mutattam a kezemen – Egy: Selena-nál megtanultam, hogy sokszor, vagyis legtöbbször az újságírók olyat állítanak, ami nem igaz. – forgattam meg szemeim – Kettő: nekem sokkal többet ér a te szavad, mint valami idegené, és te is adtál nekem egy új esélyt, így ezért megpróbálok nem féltékeny lenni. – motyogtam a végét, fejem lehajtottam.

- Mi? – értetlenkedett, de mivel sehogy nem akartam ránézni, így ő is használta a módszerem és fordított a helyzetünkön. Én feküdtem az ágyon, míg a csípőmön Niall foglalt helyett és úgy nézett rám.

- A Justin-os dolog, és a veszekedés. – motyogtam, nem tudtam szemébe nézni. – Nem is kéne, már velem lenned, nem érdemellek meg.

- Ne mondj ilyeneket! – feküdt rám, homlokát enyémnek döntötte – Te vagy az egyik legjobb dolog az életemben. – motyogta számba, lehelete csiklandozta a bőröm. – Bármi is történik, te maradsz az első igaz szerelmem. – suttogta mosolyogva, majd ajkait enyémekre nyomták. Mosolyogva viszonoztam kedvességét és hajába túrtam. Imádom a haját, főleg amikor nincs beállítva, hanem csak össze-vissza áll, mert elaludta.

- Nem vagy kíváncsi a harmadik indokomra? – húzódtam el tőle egy nagyon picit, de szánk még mindig összeért.

- Dehogynem. – nyomott egy puszit a számra, majd annyira elhúzódott tőlem, hogy szemembe tudjon nézni. Mosolyogva figyelt rám, közben pedig az ágyon heverő hajammal játszott és egy tincset söpört ki arcomból.

- Reggel nyolckor Demi költött fel azzal, hogy a címlapon szerepeltek és, ő is elmondta, ugyan azokat, amiket te. – vigyorogtam, neki pedig arca ledermedt.

- Te beszéltél vele? – szólalt meg megdöbbenten, arca még mindig érzelemmentes volt.

- Ő hívott. – mosolyogtam zavartan, ő pedig nevetni kezdett.

- Akkor feleslegesen izgultam. – feküdt vissza testemre, arcát nyakam hajlatába fúrta.

- De aranyos voltál. – simogattam a hátát pólón keresztül. Apró puszikat hagyott nyakamnál, én pedig kis köröket és szíveket rajzoltam hátára, közbe kezem egyre lejjebb haladt egészen pólója aljáig és az anyag végével kezdtem el szórakozni. Lassan húztam egyre feljebb, amíg nem vette az adást, beleharapott egy picit a bőrömbe és felemelte a fejét, így sikerült kibújtatni felsőjéből. Ajkamba harapva néztem szemébe, ahogy fejét rázva nézett végig rajtam.

- Honnan ismered Demi-t? – tért vissza az előbbi témához.

- Selena-val nagyon jó barátnők, és volt alkalmam már nem egyszer találkozni vele, és jóba lettünk. – mosolyogtam. Ebbe nem hazudtam. Először tényleg úgy ismerkedtünk meg egymással, hogy a Selena-val közös filmet forgatták, és jóba lettünk. Aztán pedig a rehab után csak még szorosabb lett a kapcsolatunk.

- Ti nők. – forgatta meg szemeit, és egy apró puszit nyomott számra.

47. A divatbemutató

Hello:DD Kivételesen nem késtem a résszel, amiért büszke vagyok magamra^^ De sajnos megint csak egy komit kaptam:( Kezdtem pedig megörülni, hogy az előzőkhöz már kaptam 4-5 komit, de úgy látszik mégsem olyan tetszetős az oldal=/ De sebaj, én attól még folytatom, és remélem lesz olyan aki velem tart a végéig!!:D

A divatbemutató helyszínéhez közeledve, egyre jobban kezdtem félni. Gyomrom dió nagyságúra ment össze és a torkomban is egy nagy gombóc volt. Soha nem féltem ennyire, mint most. Annyi mindent kell tisztáznom itt, hogy már nem is vagyok benne biztos, hogy jó ötlet volt eljönni.

- Megjöttünk. – szorította meg a kezem Ryan, mire remegve bólintottam egyet.

- Minden rendben lesz. – simított végig karomon Greta, majd ő is kiszállt Ryan után.

- Nem fog menni. – néztem barátnőmre.

- Profi vagy benne. – bíztatott egy mosollyal. – Bármi lesz is, én mindig melletted leszek. – ölelt meg és ő is kiszállt. Egyedül maradtam, csak a gondolataim és én. De nem volt sok időm. Egy perc elteltével újra nyílt a kocsi ajtó és tudtam, hogy itt az én időm.

- Akkor show time. – motyogtam magamnak, majd arcomra egy hatalmas mosolyt varázsolva fogadtam el Ryan kinyújtott kezét.

A limuzinból kilépve a fotósok hada várt és jó pár rajongó is. Erősen szorítottam meg keresztapám kezét, mire bíztatóan rám mosolygott és elkezdtünk sétálni a nagy fehér parafán elé, ahol az interjúkat és a képeket csinálják. Mosolyogva léptem barátnőm mellé, aki vigyorogva nézett rám, szemében az öröm apró lángját véltem felfedezni. Tudtam, hogy legalább miatta bizonyítanom kell, hisz nem hiába rángattam bele. Azért volt az egész hercehurca, hogy ma minden tökéletesen menjen.

Beállva a parafa elé, ahol a cég logója és neve volt feltűntetve elég sokszor, kezdetét vette az este. Először kissé félénken kezdtem el pózolgatni a kameráknak, majd egyre jobban feloldódtam. Végül is egy nagy móka az egész. Azért a fotósok beszólásai se maradhattak el. Például, „Miért kerültél ki ilyen hamar a rehabról?” vagy, „Miért sajnáltatod magad folyton?”, de a legrosszabb ez volt: „Anyukád nagyot csalódott volna benned, ha látna most, hogy nézel ki!” Ez után a mondat után nagyon kellett erőlködnöm, hogy ne sírjam el magam. Mégis, hogy mondhat valaki ilyet, főleg, hogy ez az egész anya miatt van? Lily látva elkeseredésem, nem fogta vissza magát és előjött a vadabbik éne.

- Mondja csak, magának mit szólnak a szülei, hogy más embert gyaláz? Főleg, hogy az a személy már nincs köztünk? – nézett undorral a fotósra – Tudja mit? Előbb gondolkodjon el a saját életén és utána kritizáljon másokat. De várjunk csak! Magának nincs is élete! – mosolyodott el büszkén, a férfi pedig csak pufogott valamit az orra alatt és az egyik testőr kikísérte. A többi fotós pedig csak egy nagy tapsviharba tört ki. – Még valaki szeretne még mondani valamit? – nézett körbe a tömeget barátnőm, akik elmondtak egy nemet, és tovább tették a dolgukat.

- Nem tudom, mit csináltam volna nélküled. – öleltem meg jó szorosan. – Köszönöm.

- Mondtam, hogy melletted leszek. – puszilta meg az arcom. – De nézd! – húzódott el tőlem, majd hátam mögé mutatott kezével. Kíváncsian fordultam meg, mire egy meglepő arccal pislogó öt srácba ütközött a tekintetem. Kezem izzadni kezdett, szám kiszáradt.

- Lily, bármi is lesz, nem mehetsz a közelükbe! – néztem barátnőmre komoran, ahogy egyre közelítettünk a riporterhez.

- Miért? – nézett rám csalódottan.

- Mert attól, hogy más a hajunk, attól még az arcunk és a hangunk ugyanaz. – motyogtam még el neki gyorsan, majd egy hatalmas mosolyt varázsoltam arcomra.

- És itt van a ma este fénypontja Isabelle DeLuce, a divatcég leendő igazgatója. – konferált fel a nő mosolyogva. – Először is Isabelle, örülök, hogy itt vagy. – Fordult felém mosolyogva. Az én estémen, miért ne lennék itt? Gondoltam magamba.

- Én is. – bólintottam mosolyogva, nem tudtam mit kéne mondanom, hisz ő van meghívva nem én.

- Mondd csak, milyen újra itt lenni? Úgy tudom az elmúlt egy évben elég sok problémád volt. – nem kertelt, egyből a közepébe csapott.

- Tényleg sok gond volt, de azt hiszem, hogy most már minden rendben van. – mosolyogtam.

- Akkor végleg végeztél az önbántalmazással?

- Igen. – bólintottam – Akkoriban egy nagyon mélyponton voltam és nem tudtam mit csinálok. Kamasz voltam és ki akartam élvezni az életet, de rossz irányból közelítettem meg az egészet. Most már tudom, hogy minden rendben lesz, mert olyan személyek vesznek körül, akik nem hagyják, hogy valamiféle kárt is tegyek magamba. – mosolyogtam a nőre, közbe válla felett az öt srácot néztem, akik mosolyogva ismerkedtek. Mégy egy pár kérdést feltettek Lily-nek is, majd utunkra engedtek.

Az egész olyan káprázatos. Mindenkivel beszéltem, aki nagyra tartja anyát és a céget. Tudtam, hogy így mutatják ki tiszteletüket irántunk. Különböző divatcégekből is eljöttek bizonyos személyek csakhogy kimutassák mennyire felnéztek anyára.

Sok emberrel fogtam kezet és ölelkeztem, de azt hiszem egy személynek örültem a legjobban.

- Bella? – ráncolta homlokát.

- Nagyon vészes? – néztem rá félve.

- Nem, de hűha. – nézett végig rajtam – Akár egy hercegnő. – mosolygott.

- Azért ne túlozz. – legyintettem.

- Hidd el csajszi, ez nem túlzás. – kacsintott.

- De az, és te is gyönyörű vagy. – néztem végig rajta. A fekete színű koktélruha tökéletesen simult testéhez, ezzel kimutatva homokóra alakját. – Csinálhatunk egy közös képet? – néztem rá félve.

- Persze. – bólintott, majd Greta segítségével egy újabb Demi-vel közös képem lett. Még egy kicsit elbeszélgettünk, amikor egy család közelített felém. Mosolyogva vártam, amíg elérnek hozzám, majd mindannyijukat egy-egy puszival üdvözöltem.

- Isabelle, rád sem lehet ismerni. – ölelt meg Tony.

- Egy kis újítás mindig belefér. – mosolyogtam.

- És ehhez nincs köze a szőke szabály szegődnek? – nézett rám kérdőn Carlise.

- Talán. – zavartan hajtottam le a fejem és ruhám szélével kezdtem el babrálni.

- Milyen szabályszegő? – nézett körbe Carlise felesége, Debora.

- Carlise csak megint túlozz. – legyintettem és reméltem annyiba marad ez a téma.

- Bella, Bella. – rángatta a ruhám alját a kis Jaymi.

- Hát mi van veled, te nagyfiú? – hajoltam le hozzá és az ölembe kaptam.

- Csinos vagy. – hajtotta le a fejét szégyenlősen, a többiekkel felnevettünk.

- Te pedig nagyon elegáns és cuki. – pusziltam meg puha kis arcocskáját. Az estén talán ez volt a legjobb dolog. Végre találkoztam olyanokkal, akik még emlékeztetik, hogy ki is vagyok és honnan is jöttem. Szerettem velük lenni, de a kötelesség nem vár meg.

Nagy bajban voltam, amikor kiderült, hogy beszédet kéne mondanom, de szerencsére megoldottuk ezt az ügyet. Arra hivatkozva, hogy egy betegség folytán elment a hangom átadtam a megtisztelő feladatot Greta-nak. Nem kell, mondjam, hogy mennyire örült neki.

A beszéd kb 5 perce kezdődhetett el, amikor éreztem, hogy táskámban el kezd rezegni a telefon. Idegesen néztem körbe és tekintetem megfagyott egy bizonyos ponton. Liam, Louis, Harry és Zayn bőszen engem figyeltek és néha összesúgtak egymással. Ezzel nem is lett volna akkora nagy bökkenő, de amikor eljutott a tudatomig, hogy az én barátom nincs köztük egyből tudtam, hogy ki keres.

- Mindjárt jövök. – böktem oldalba Lily-t, aki barátját figyelte – Nem mehetsz, oda ugye tudod? – néztem rá, mire szomorkásan bólintott. A tömegen átverekedve sikerült eljutnom a női mosdóig, ahol először gyorsan szétnéztem nincs-e bent valaki, és amikor meggyőződtem róla, hogy tiszta a terep gyorsan telefonomat kezdtem el keresni és sietősen emeltem a fülemhez a készüléket.

- Szia Niall. – köszöntem bele, arcomra egyből egy mosoly kúszott.

- Végre. Megijesztettél kicsim. Minden rendben? – hangjából tisztán kivehető volt az aggodalom és a kétségbeesés.

- Persze, csak Lily-vel pont lent voltunk valami kaját összedobni, a telefon meg a szobában maradt. – utáltam, hogy hazudnom kell neki, pedig semmivel nem érdemelte ezt ki. Miattam bent maradt a kórházba és én így hálálom meg. Szép kis barátnő vagyok, mondhatom.

- Azt hittem történt valami. – könnyebbült meg.

- Nyugi, minden rendben. – kuncogtam fel – És, mond csak milyen a divatbemutató? – ráncoltam homlokom, bár ezt nem láthatta.

- Valami pocsék. – meglepetten néztem tükörképemre.

- Miért? – faggattam egy kicsit tovább, hogy vajon most mit szúrtam el.

- Azaz Isabelle vagy ki, még csak nem is köszön nekünk. Mindenkihez odamegy, de valahogy minket kerül. A beképzeltsége már messziről látszódik. – hangján tisztán kivehető volt a felháborodottság és az undor.

- Biztos nem lehet annyira vészes. – motyogtam megszeppenten. Fura volt hallani, hogy Niall azt mondta rám, hogy beképzelt vagyok, közbe mégis velem beszél. De ez nem az ő hibája, hanem az enyém, és tényleg igaza van.

- Ne tudd meg mennyire. – morgott, ami egy apró mosolyt varázsolt arcomra – Lehet, hogy inkább elhúzok innen. Megyek, meglátogatlak.

- Nem. – vágtam rá egyből.

- Mi? – lepődött meg.

- Úgy értem, szerintem nem tenne jót nektek, ha csak úgy lelépnél. Én jól vagyok, nincs semmi bajom és úgyis mindjárt fekszek le. Neked viszont sokkal fontosabb a banda. – magyaráztam azt, ami legelsőnek az eszembe jutott.

- Igazad van. – sóhajtott beleegyezően. Egy kő esett le a szívemről, amikor meghallottam, hogy marad. – Még mindig nem értem, hogy lehetett ilyen szerencsém veled. – hangja szerelmesen csengett, ami egyből zavarba hozott.

- Ezt a kérdést én is sokszor felteszem veled kapcsolatban. – kuncogtam.

- Úgy látszik mindketten óriási szerencsések vagyunk. – nevetett fel.

- Bizony. – helyeseltem – De Niall nekem mennem kéne. – amikor kimondtam egy nő lépett be a mosdóba, és ahogy meglátott egy óriási vigyor kerekedett arcán. Kisugárzásából egyből lejött, hogy riporter, ami nekem nem tesz jót, ugyanis állítólag azért nem mondok beszédet, mert nincs hangom, de ha ő most meghall beszélni, akkor ebből, lesz egy kis galiba. Minden figyelmeztetés nélkül nyomtam ki a fülemnél tartott mobilt és a tükörben kezdtem el igazgatni a hajam.

- Isabelle DeLuce?  - lépett mellém, arcán egy idegesítő mosoly ült. Legszívesebben elküldtem volna melegebb éghajlatra, de sajnos nem tehettem meg, így egy kedves mosolyt varázsolva arcomra fordultam felé.

Niall szemszöge:

Idegesen tettem zsebre a telefonom, miután Faith lerakta. Nem tudom mi okból tette, de nagyon megijedtem. Mi van, ha történt vele valami? Bár ez hülyeség lenne, hisz otthon van. Mondjuk tegnap este is ott lett rosszul, úgyhogy nem nagyon nyugodtam meg. Helyette arcom megmostam egy kis hidegvízzel és a tükörbe néztem.

Hajam szanaszét állt, amiatt, hogy folytonosan beletúrok, és untam magam. Nem nekem való ez az egész divat izés dolog. Egy hülye grimaszt bevágva elhagytam a férfi mosdót és indultam el a kis folyosón vissza a srácokhoz. Nem tettem meg alig öt lépést, amikor az egyik ajtó mögül nagy hévvel lépett ki egy szőke hajú lány és azzal a nagy erővel nekem is csapódott. Ha nem nyúltam volna karja után, szerintem tuti hátraesett volna.

- Minden rendben? – próbáltam szemébe nézni, de fejét folyton leszegezte.

- Persze. – bólintott egy aprót és felnézett rám. Kezeim lecsúsztak karjairól, a vér is megfagyott bennem. Ez a lány tiszta olyan volt, mint Faith. Az arcvonása és a szemei szinte tökéletesen beleillettek a barátnőm arcáéba. Úgy tűnt ő is meglepődött, mert szemei neki is nagyok lettek és gyorsan lehajtotta a fejét.

- Niall vagyok. – mutatkoztam be, bár nem tudom minek.

- Isabelle. – motyogta el, hangja elcsuklott, majd minden köszönés nélkül elsietett. Meglepődve néztem utána, hogy még egy rohadt köszönömöt se bír kinyögni. Ha minden gazdag lány ilyen beképzelt, mert azt hiszi, hogy van pénze és bármit megtehet, akkor én nem kérek belőlük.

Nem tudom, miért hiszik azt, hogy bármit megtehetnek, amikor ők is olyan átlagemberek, mint bárki mást. Ezt nem akarom sose! Nem akarok megváltozni, ha netán befutunk a fiúkkal. Én ugyanaz a normális, hétköznapi srác akarok lenni majd, aki ezelőtt voltam, mert semmi nem fog megváltozni körülöttem.

Még mindig idegesen sétáltam vissza a srácokhoz, akik vigyorogva fogadtak.

- Nos, pont a legjobbkor jöttél. – karolt át vigyorogva Zayn.

- Miért? – értetlenkedtem és a pohár pezsgőmért nyúltam.

- Most kezdődik a divatbemutató. – vigyorgott Louis, szemei tele voltak vággyal. Komolyan megijedtem tőle, hogy mennyire fel van spanolva. Ezt a viselkedést igaz már megszoktuk, de nem tőle hanem Harry-től. Erről jut eszembe.

- Hol van Harry? – néztem a srácokra, akik ujjaikkal a színpad másik felére mutattak, ahol a mi kis barátunk beszélgetett az est házigazdájával és annak barátnőjével vagy asszisztensével, vagy kivel. Elég feltűnően néztem őket, amit persze észre is vettek, de nem érdekelt. Szerintem van valami, amit az a két lány titkol, vagy csak a szőke hajú. Nem tudom pontosan, de valami nem oké velük.

- Örülök, fiúk, hogy itt vagytok. – lépett elénk mosolyogva Greta.

- Örülünk a meghívásnak. – válaszolt mosolyogva Liam. Inkább csak beszélne a maga nevében.

- Gyertek, megmutatom a helyeteket. – mutatott kezével a kis színpad felé, majd elindult mi pedig követtük. Út közben a mi kis Casanovánk is befutott, aki nagyon vigyorogva foglalt helyet mellettem.

- Te minek örülsz? – böktem oldalba és végre tekintetét is elszakította a két lányról.

- Nem hogy örülnél, hogy új embereket ismernél meg. – nézett rám hitetlenkedve.

- Ha arra a szőkére gondolsz, képzeld már megismertem elég rendesen. – pufogtam, mire arca elkomorodott, szemei nagyra nyíltak.

- Mi? Mégis mikor és hol? – kérdezte zavarodottan.

- Az előbb beszéltem Faith-el, és akkor összefutottam vele. Egy beképzelt csaj, aki azt hiszi, mindent megtehet. – vontam vállat, ő pedig egy megkönnyebbült sóhajt engedett ki.

- Ha tudnád, hogy ki is ő, akkor nem ezt mondanád róla. – fordult a színpad felé.

- De nem akarom tudni. – durciztam be, kezeim magam előtt összefontam, a székben egy kicsit lejjebb csúsztam és úgy vártam, hogy elkezdődjön a műsor. Szerencsére a mellettem lévő szék üres volt és megnyugodtam, hogy senki máshoz nem kellesz hozzáérnem.

Hirtelen elsötétült minden, majd felszólalt a zene, a fények visszajöttek és megjelent az első modell. Nem tagadom tényleg elég csábító volt, főleg abban a kis ruhában, ami rajta volt. Aztán jött a második modell, de én még mindig ugyanúgy ültem, amikor valaki helyet foglalt mellettem. Felnyögtem, hogy nem lehet ennyire pechem, hogy még ide is leülnek. Unottan néztem a mellettem ülő fekete ruhás lányra, aki mosolyogva nézett rám.

- Hello. – mosolygott.

- Csá. – morogtam el, kicsit se kedvesen, majd visszavezettem tekintetem a színpadra. Aztán elgondolkoztam egy kicsit és szemeim elkerekedtek. Normális ülőhelyzetbe szenvedtem magam, majd csillogó szemekkel néztem a mellettem ülő lányra. Arcán egy mosoly ült, úgy nézte ezt az egészet én pedig eltátottam a szám. Álmaim nője ül mellettem, kedves próbált lenni velem, én meg bunkó módjára viselkedtem vele. Jó vagyok. Gondolom észrevehette, hogy őt nézem, mert zavartan fordította felém a tekintetét, de azért mosolygott.

- Demi Lovato. – motyogtam, mire felkuncogott. Annyira aranyos volt, mint egy kislány, de Faith-nél nem cukibb. Nála senki sem jobb. Száját szólásra nyitotta, de ebben megakadályozta a felcsendülő zene, ami a What Makes You Beautiful volt.

- Hé, ezek mi vagyunk! – kiáltott fel Louis, mire mindenki elkezdett nevetni, még a modell is elmosolyodott pedig neki nem lenne szabad. Végül nagy nehezen elcsendesedett mindenki és tovább folytatódott a bemutató. Míg a srácok egymással beszélgettek én Demi-vel kezdeményeztem párbeszédet.

Rendes lány és nem viselkedett bunkón. Mondjuk mit vártam? Tuti nem küldött volna el melegebb éghajlatra, belőle nem nézném ki. Amíg a modellek fel-alá sétáltak a színpadon mi elbeszélgettük az időt, csupán egy zavaró tényező volt, méghozzá a szőkeség – és kivételesen nem magamra értem. Amióta leült a saját helyére, azóta minket bámul, főleg engem és Demi-t, közbe pedig egy apró mosoly ül száján. Idegesítő teremtmény tud lenni, még így öt méter távolságból is.

Miután véget ért az egész divatbemutató dolog, mindenki szétszéledt. Harry ment vissza a pink csajokhoz, Liam, Lou és Zayn pedig valami idegennel kezdtek el beszélgetni. Én pedig Demi-vel. Sokat beszélgettünk, főleg a zenéről és sokat nevettünk is. Azt hiszem ez az egy jó dolog volt az egész estében.

46. Készülődés

Tudom megint késtem, de mentségemre szóljon, hogy nagyon beteg voltam, kikelni se bírtam az ágyból:s De most itt a rész, remélem tetszeni fog:P

Lily szemszöge:

- Katie, szerintem jobb lenne, ha elmondanád Isebelle-nek is a betegséged. Ennél jobb állapotban sajnos már nem leszel. – nézett nagyira Dr. Carlisle.

- Nem akarom most elrontani az örömét. - rázta a fejét hevesen.

- Joga van tudni az igazságot. – szorítottam meg kezeit. Könnyezve nézett fel rám.

- Liliana ígérd meg, hogy nem fogsz neki semmit mondani erről. – nézett szemembe, a könnyek csípni kezdték a szemem. Hazudjak a legjobb barátnőmnek? Nem kérhetik ezt tőlem.  Hogy nézzek így a szemébe majd?

- Ígérem. – bólintottam egyetértően. Nem tudtam mást tenni, ezt Katie nagyinak kell elmondania, nem nekem.

- Menjünk, megjöttek a laboreredmények. – fogott a kezébe egy aktát az orvos és elindultunk a kórterem felé. Lassan sétáltunk és csendben.

- Lily?! – állt meg velem szemben Zayn.

- Zayn?!  - néztem rá furcsán – Te hogy kerülsz ide? – ráncoltam homlokom, mert tudtom szerint 10 órától nekik fotózás, és már háromnegyed tíz.

- A hős szerelmesünkért jöttünk. – biccentett fejével a kórteremre. Niall itt van? Hogy kerül ide? Időt sem hagyva a gondolkodásra, Zayn már lecsapott ajkaimra, amit örömmel fogadtam. Kezeim nyaka köré fontam és hátulról beletúrtam kusza sötét hajába.

- Menjünk be. – húzódtam el tőle zavartan, mert mögöttünk ott volt az orvos meg nagyi is. Kézen fogva a barátomat léptünk be a szobába, ahol olyan aranyosságot láttam, mint még soha.

Niall az ágyban háton fekve aludt, a mellkasán Bella feje pihent, aki átölelte barátja egész felsőtestét, míg Niall kezei erősen szorították Bella csípőjét. Ajkamba harapva olvadoztam.

- Olyan aranyosak. – néztem barátomra, aki csak a szemét forgatta.

- Ez szabályszegés. – rázta a fejét rosszallóan Carlisle.

- De attól még tényleg nagyon aranyos. - állt a védelmemre nagyi. Egy hirtelen ötlettől vezérelve előkaptam a telefonom a táskámból és csináltam egy képet róluk.

- Ennek örülni fognak. – puszilta meg homlokom Zayn. – De nekünk már tényleg menni kéne. – indult el az ágyhoz és elkezdte finoman költögetni haverját, nem sok sikerrel.

- Bella, kellj fel. – segítettem neki a másik oldalról, de meg sem mozdultak. Látszik, hogy komolyan összeillenek. – Reménytelen. – ültem le unottan egy székre.

- Már tudom. – vigyorgott barátom és Niall fölé hajolt. – Niall kigyulladt a Nando’s. – mondta egy kissé hangosabban, mire a szöszinek egyből kipattantak a szemei.

- Mi? Hol? –nézett körbe kómásan.

- Örülök, hogy visszatértél közénk haver! – simogatta meg a fejét, amin csak nevetni tudtam. Komolyan ennyire kaja mániás lenne? Halk nyöszörgés törte meg a csendet, amire mindannyian Bella-ra néztünk.

-  Meghalt valaki vagy mi ez a nagy csend?  - dörzsölte meg szemeit, amin mindenki csak felnevetett. Végül az orvos szidása és Bella-tól és tőlem való elbúcsúzkodás után a két srác elment, mert már nem kicsit késésben voltak.

Végül Carlisle elmondta, hogy tényleg csak ételmérgezést kapott el Bella, és már el is hagyhattuk a kórházat, egyenesen haza vettük az irányt.

Bella szemszöge:

A kórházból való kiengedésem után egyből haza vettük az utat, ahol gyorsan lefürödtem és rendbe szedtem magam, meg persze Lily is. Ezután jött Greta és Randy, akiket meggyőzve arról, hogy tényleg nincs semmi bajom elindultunk egy wellness központba, hogy fel tudjunk készülni az estére.

Nem kell mondanom, hogy az egész nap rohangálásból és idegeskedésből állt. Greta mindig félt, hogy el fogunk késni, ha egy kicsivel is tovább maradtunk az edző teremben, a szaunában, a szoliban vagy épp a masszázsnál. Komolyan ki tud készíteni néha.

Négy óra után még a manikűrösnél ültünk és épp beszélgettünk, amikor egy ismerős hang csapta meg a fülemet. Először kétségbe estem, hogy, hogy kerülnek ide, de végül kiderült, hogy a tv-ben épp most megy az interjújuk. Kíváncsian szegeztük mindannyian tekintetünket a készülékre.

- És mondjátok csak srácok, mik a terveitek a jövőre nézve? – tette fel a kérdést a műsorvezető nő.

- Nem nagyon álmodunk előre, csak a jelennek élünk. – válaszolt Louis.

- De annyi biztos, hogy még sokáig együtt szeretnénk lenni. – szólt közbe Niall.

- Nagy tervek. - nézett elismerően a férfi. 

- Akkor folytassuk a rajongók kérdésével. - vette át a szót ismét a nő. – Mi volt ez eddigi legjobb élményetek?

- Szerintem bátran kijelenthetem, hogy az, amikor összeraktak minket. – nézett végig a fiúkon Liam, akik csak helyeslően bólogattak.

- Milyen volt úgy indulni a versenyen, hogy hírtelen egyből öten lettetek? – nézett kíváncsian Harry-re a nő.

- Először fura és az elején voltak is kisebb-nagyobb veszekedések, de azok a viták kovácsoltak össze minket barátokká. És azt hiszem, hogy sokkal jobb volt együtt indulni, mint külön, mert így volt kivel megosztani az egészet, és mindig számíthattunk egymásra. – válaszolt diplomatikusan Harry.

- Akkor pont jókor voltatok jó helyen. – mosolygott a nő, mire a fiúk csak bólintottak.

- Újabb rajongói kérdés. – vette át a szót a férfi – Randiznátok rajongókkal?

- Szerintem ez mindig más. – vont vállat Louis.

- Én igen. – vigyorgott Niall – Persze, amíg nem sikít az arcomba. – tette hozzá.

- Akkor Niall a barátnőd is rajongó?- nézett kíváncsian a srácra a nő. Bagoly szemekkel néztem a képernyőt. Miért kérdezgetnek rólam?

- Anti. – köhintett fel Lou. Ha tudtam volna, akkor most szívesen megöltem volna.

- Ó, szóval utál titeket? – nézett meglepetten a nő, gondolom nem erre számított.

- Határozottan nem! – válaszoltak egyszerre – Csupán annyi, hogy nem nagyon bírt minket, de szerencsére ezen gyorsan tudtunk segíteni. – mosolygott Liam.

- Megtudhatunk még többet erről a titokzatos lányról? – nézett kíváncsian Niall-re a nő.

- Nem. – válaszolt komoran, amin csak kuncogni tudtam. – Nem szeretném, ha valaki is megfenyegetné vagy valami, szóval nem szeretnék róla sok mindent elmondani, legyen annyi elég, hogy szeretem, és jól megvagyunk. – mosolygott a két műsorvezetőre.

- Értem. – mondta a nő. – Zayn és te hogy állsz lányok terén? – terelte a szót Niall-ről.

- Megvagyok köszönöm. – mosolygott zavartan.

- Tudtad, hogy valamelyik este lencse égre kaptak egy étterem előtt egy vörös hajú lánnyal? - nézett ördögien a férfi.

- Hogy mi? – visított fel mellettem Lily.

- Igen, de nem szeretnék én sem sok mindent elmondani róla. – nézett Zayn a képernyőre, ahol egy képet mutattak róluk és Lily arca teljes mértékben kivehető.

- Ebből még baj lesz. – motyogtam az orrom alatt, Greta pedig kikapcsoltatta a tv-t. Félve néztem barátnőmre, aki megsemmisülve nézett maga elé. – Minden rendben? – léptem mellé, kezeim hátra simítottam.

- Utálni fognak. – nézett rám könnyes szemekkel.

- Ez ezzel jár. – vontam vállat. – De nyugi nem lesz semmi baj. – öleltem meg.

Még egy kicsit elidőztünk itt, de hat órakor elindultunk, mert lassan kezdődik az egész. A kocsiba beszélgettünk az estéről, amikor a telefonom jelzett, hogy üzenetem jött. Gyorsan előszedtem, amikor jelezte, hogy egy MMS-em jött méghozzá Liam-től.

„A mi hős szerelmesünk”

 Niall a kocsi ülésén elterülve, a pulcsijával betakarva aludt. Annyira aranyos volt, mintha csak egy kisgyerek lenne. Ajkamba harapva ráztam meg a fejem, majd pötyögni kezdtem, de nem Liam-nek, hanem Harry-nek.

„Gyere nálunk, VÉSZHELYZET!”  - gyorsan elküldtem, majd tekintetem visszavezettem a társaságra.

* *  *  *  *  *

- Greta elszakítod a ruhát. – kiabáltam a hátam mögött ügyködő nőre.

- Bocsi, de már kész is van. – húzta fel a cipzárt a ruhámon.

- Végre. – nyögtem fel. Remegve sétáltam a tükör elé és néztem végig magamon, most már teljesen kész állapotomban. A ruha mesésen nézett ki, a smink is egyszerű, de gyönyörű, körmeim is halványrózsaszínben pompázott és a szőke hajam szög egyenesen hullott vállamra. Az egyetlen bökkenő a csuklóm volt. A vágás ott díszelgett és akármennyi alapozót raktam rá, nem tűnt el.

- Gyönyörű vagy. – mosolygott rám Lily.

- Te sem panaszkodhatsz. – mosolyogtam és végig néztem rajta. A ruha tökéletesen passzolt rá, a halványrózsaszín haja neki is egyenes volt és a smink neki is egyszerű volt. – Lily, szeretnék még adni valamit. – sétáltam az ágyamhoz és előhúztam a párnám alól a kis dobozkát, amit még Greta-ék raktak ide.

- Mi az? – nézett értetlenül a kezemre, amikor elé sétáltam.

- Ez egy aprócska kis ajándék. Remélem tetszeni fog. – nyújtottam át a halvány rózsaszín dobozt. Kíváncsian kötötte ki először a masnit, majd levette a tetejét. Száját eltátotta, amikor meglátta a benne lapuló ajándékot.

- Bella, ez az? - nézett rám könnyes szemekkel.

- Igen, ez az a karkötő, amit múltkor néztünk. – mosolyogtam.

- Uramisten, köszönöm. – borult nyakamba és szorosan megölelt.

- Azért ne sírd el a sminked légy szíves. –szóltam rá, ahogy meghallottam hüppögését.

- Bocsi. – húzódott el tőlem kuncogva. – Te vagy a legeslegjobb barátnő a világon. – mosolygott rám.

- Úgy ahogy te is. – kuncogtam. – Mindjárt jövök. – indultam be a gardróbba az ott feledett táskámért. Kicsit keresve igaz, de megtaláltam, majd teljes pompában visszamentem a szobába. Meglepetésként ért, hogy Harry itt van. Nem siette el a dolgokat.

- Hello. – köszönt, ahogy meglátott, és jó alaposan végig mért. – Harry Styles. – nyújtotta felém a kezét, én meg zavartan néztem rá. Nem ismer fel a parókától?

- Isabelle DeLuce. – fogtam vele kezet vigyorogva, mire neki az álla a földre esett.

- Bella? – szólalt meg egér vékony hangon, amin felnevettem.

- Személyesen. – mutattam magamon végig.

- Hűha. – törölte meg homlokát. – Akkor most már értem Lily kinézetét is. – beszélt inkább magához, mint hozzám.

- Lenne egy nagy kérésem tőled. – néztem komolyan szemébe. – A divatbemutatón ne engedd, hogy a srácok még csak véletlenül is, de velem legyenek.

- Miért? – értetlenkedett.

- A hangom alapján felismerhetnek, főleg Niall. –húztam el a szám.

- Értem. – bólintott minden tudóan. – Megígérem, hogy még csak a közeledben sem lesznek. – mosolyodott el.

- Köszöntem. – könnyebbültem meg és megöleltem.

- Amúgy gyönyörűek vagytok mindketten. – nézett végig rajtam és Lily-n.

- Te is jól nézel ki. – dicsérte meg öltözékét Lily.

- Kösz. – nevetett fel. – De megyek, mert Liam így is ki akar nyírni, hogy eljöttem és mindjárt indulunk. – forgatta meg szemét. – Ott találkozunk hölgyeim. – ölelt meg még egyszer, majd választ sem várva kisietett a szobából.

- Túl sok kávét ihatott. – mutatott az ajtó fele Lily, amin csak kuncogtam.

- Menjünk. – biccentettem az ajtóra, majd kistáskánkat kezünkbe véve indultunk el lefele. Ahogy egyre közeledett a nyolc óra én annál inkább paráztam.

- Lányok. Gyönyörűek vagytok. – állított meg Brian a lépcső alján.

- Köszönjük. – válaszoltunk egyszerre.

- Miért vagytok már ilyen nagyok? – nézett ránk könnyes szemekkel Mandy.

- Nyugi, holnaptól megint gyerekek leszünk. – ölelte meg Lily, amin mindenki felnevetett.

- Aranyom. – ölelt meg nagyi is sírva. – Mindannyian büszkék rád. – suttogta a fülembe. Egy nagyot nyeltem, hogy nehogy elsírjam magam.

- Tudom. – motyogtam.

- Gyertek egy képre. - szólt ránk Brian, majd beállított minket és már kattant is a fényképező gép. Több kép is készült, csakhogy mindenkivel legyen egy, végül nyolc óra előtt húsz perccel Randy szólt, hogy itt a limuzin és indulnunk kell. Hasam dióméretűre zsugorodott és táskám markolásztam idegesen, ahogy beültünk a kocsiba és a sofőr gázt adott.

45. Dr. Cullen

Sziasztok:) Nos, ahogy ígértem, szülinapom alkalmából itt lenne a következő rész:) Nagyon örülök, hogy ismét 5 komit kaptam és a díjak is nagyon feldobták a napom tegnap:) 

A részről annyit, hogy remélem tetszeni fog és komizzatok!!;)

Bella szemszöge:

Semmi jele nem volt annak, hogy valami komolyabb bajom lenne. A szédülésem elmúlt és már hányingerem sem volt, viszont folytonos csipogásokat hallottam jobb fülem felől. Nem akartam arra gondolni, hogy mi lehet az, mert már előre tudtam.

A szokásos gyógyszerillat hamar megcsapta az orrom, a csipogás pedig még jobban megerősített azt, amire gyanakodtam.

Lassan elkezdtem pislogni, de a fehér szín annyira zavarta a szemem, hogy nehéz volt megszokni ezt az egészet. Nem telt bele sok időbe, mire már rendesen láttam és először barátnőm aggódó tekintetébe ütköztem bele.

- Szia. – motyogtam és egy mosolyt erőltettem arcomra.

- A szívbajt hoztad rám. - ölelt magához jó szorosan. Felkuncogtam viselkedésén.

- Rég találkoztunk Isabel. – köszönt egy férfihang Lily mögül. Kíváncsian húzódtam el tőle, mire akaratlanul is egy hatalmas vigyor kerekedett arcomon.

- Dr. Cullen?! – hitetlenkedtem, mire felnevetett.

- Csak Carlisle! – nézett rám komoran, de egy apró mosoly neki is ott ült szája sarkán. – Hogy érzed magad? – tért át az orvos szerepébe.

- Sokkal jobban. – mosolyogtam.

- Ahogy behoztak, annál tényleg jobban festesz. – nézett végig arcomon, majd egy kisebb vizsgálatot csinált rajtam.

- Mindenkire a frászt hoztad. – rázta a fejét rosszallóan Lily.

- Mondd, hogy Selena-t nem hívtad fel ezért! – néztem rá könyörögve, mire lehajtotta a fejét és megrázta a fejét.  -  Lily miért kelletett őt is bele keverni?

- Megijedtem. – vont vállat még mindig lehajtott fejjel. – Inkább szólok a srácoknak. – sétált ki a szobából.

- Ne haragudj rá, ő csak jót akart neked. – simított végig vállamon Carlisle.

- Tudom. – motyogtam. – Tényleg amúgy mi volt a bajom? – néztem rá.

- Elsőre ételmérgezésre gyanakszunk, de pontosat csak holnap reggel tudok mondani, ugyanis akkor jönnek meg a labor eredmények. – nézett le a kezében tartott lapokra.

- Akkor maradok?! – húztam el a szám. 

- Egy éjszakába nem halsz bele. – forgatta meg szemeit. Ezzel ellenkezhettem volna, de inkább ráhagytam az egészet.

- Amúgy, hogy-hogy itt futunk össze? – tátottam el a szám.

- Jelenleg itt praktizálok, meg itt is lakunk. – ült le az ágy szélére – Képzeld Debora és a gyerekek már nagyon várják a holnapi divatbemutatót. – lelkendezett hatalmas mosollyal.

- Én is. - bólintottam egyetértően. – Rég nem láttam őket. – elékeztem vissza az utolsó találkozásra.

- Nyugodj meg, holnap este lehetsz velük eleget. – nevetett fel, mire nekem is egy apró mosolyt csalt az arcomra.

- Carlisle, kérhetek valamit? – néztem szemébe félénken. Egy apró bólintással jelezte, hogy igen, ezért folyattam. – Légyszí senkinek ne mondj semmit az állapotommal kapcsolatban. Nem akarom őket ilyen apróságokkal terhelni.

- Rendben, de legalább ezt edd meg. –nyújtott felém műanyag tálban egy kis salátát.

- Köszönöm. – mosolyogtam rá hálásan, kezéből kivettem az ételt és lassan elkezdtem enni.

- Semmiség. – vont vállat – Megígértem apukádnak, hogy bármi is lesz, vigyázni fogok rád.

- Mindenki megígérte, de lássuk be, nem lehet minden apró kis bajtól megóvni. – hajtottam le a fejem. Tudom, hogy nem akarnak nekem rosszat, de néha már annyira elegem van ebből, a „megígértem a szüleidnek” dumából, hogy az valami hihetetlen. Szerencsére végszóra betoppantak a fiúk, élükön Harry-vel.

- Nyuszi! – kiáltott fel már az ajtóban és több se kelletett neki, egyből jött megölelni. Szó szerint kinyomta belőlem a maradék életet is, de végül Liam elráncigálta tőlem és jöttek a többiek is, kivéve Niall. Ő az ablakon bámult kifele.  Próbáltam nem rá figyelni, de mégiscsak rosszul éreztem magam. Mélyen magamban reménykedtem benne, hogy az egész veszekedés csak egy rossz álom volt.

- Hogy vagy? – simította egyik kezét kezemre Harry.

- Sokkal jobban. - mosolyogtam rá.

- Végre ettél. – motyogta Carlisle, mire rosszallóan néztem rá.  -  Elnézést. – forgatta meg szemeit. – Mennem kell. – nézett rám. – Reggel találkozunk. – intett, míg a többieknek biccentett.

- Hé. – szóltam utána, mire kíváncsian fordult vissza – Köszönöm Dr. Cullen. – vigyorogtam rá. Imádtam azzal cukkolni, hogy úgy hívják, ahogy az Alkonyatban az orvost. Dr. Carlisle Cullen. Kísérteties, mert még nagyjából hasonlítottak is, csak annyi a különbség, hogy a mi Cralisle-unknak barna haja és kreolos bőre van, míg a filmbéli úgy néz ki, mint egy élőhalott.

- Igazán nincs mit Isabella. –mosolygott, majd távozott is.

- Szóval mi történ? – hozott vissza a jelenbe Liam.

- Elájultam és ez az idióta nem kapott el! – böktem oldalba Hazza-t mire felháborodva nézett rám.

-  Mégis honnan kelletett volna tudnom, hogy el fogsz ájulni? – adott hangon felháborodottságának.

- Szóltam, hogy kapj el. – néztem rá, mint egy hülye gyerekre szokás.

- Legközelebb először fejezd be a mondatod és akkor talán segíthetek. – nyújtotta rám a nyelvét, akár egy óvodás.

- Én kérek elnézést. – tettem magam elé két kezem.

- Miután kiveszekedtétek magatokat elmondanátok, hogy mi van veled? – nézett rám Louis.

- Valószínűleg ételmérgezés, de pontos eredmény holnap reggel lesz. –vontam vállat.

- És addig ezzel a nyúlkajával tömöd magad? – bökött Zayn a kezemben lévő salátára. Megforgattam a szemem és tovább folytattam az evést, közbe a srácok meséltek, hogy mi történt az alatt a 3 óra alatt, amíg én „aludtam”. Sok mindenről nem maradtam le, amit hallottam belőle, ugyanis mással voltam elfoglalva.

Tekintetem az ablakban ülő srácra terelődött aki, amikor észrevette, hogy őt nézem inkább az ablakra szegezte tekintetét. Szomorú és egyben haragudtam is. Szomorú voltam, hogy még csak véletlenül sem jön közelebb és haragudtam, hogy ennyire elrontottam. Én tettem tönkre, azt, amit nagy nehezen sikerült helyrehoznom, most mégis olyan, mintha nem is ismerne. Nagyon remélem, hogy nem gondolta komolyan azt az egészet, mert ha igen, akkor elveszettem.

- Hé, figyelsz te rám? –bökött oldalba Louis.

- Mi? – néztem rá értetlenül.

- Magatokra hagyunk. – válaszolt Liam. Mielőtt azonban reagálni tudtam volna, már azt vettem észre, hogy síri csend lett. Itt hagytak vele, kettesben. Nem akartam jelenleg ezt az egészet. Tudom, hogy meg akartam vele beszélni, de nem most. Nem vagyok olyan állapotban, hogyha úgy van, akkor veszekedjünk. Nem itt és nem most!

Lassan felültem, lábaim felhúztam és két kezemmel átfogtam térdeim. Nem tudom, hogy mit kéne mondanom, vagy egyáltalán meg kéne szólalnom? Várjak vagy nem? Kikészít ez a semmit tevés.

- És hogy vagy? – szólalt meg rekedtes hangon, hangja közelebbről csengett. Lassan felemeltem a fejem és arcára néztem. Szemével arcom fürkészte az ágy széléről és ujjait tördelte.

- Rosszul. – motyogtam. Tudja, hogy nem a jelenlegi állapotomra értem az egészet. – Niall figyelj. – kezdtem bele mondani valómba. – Én, sajnálom az utolsó mondatot. – szemeim csípték a könnyek – Vagyis az egész veszekedést. Nem akartam semmi olyasmit mondani, csak egyszerűen elpattant az agyam. – egy könnycsepp futott végig arcomon, elemeltem tekintetem arcáról. Nem tudtam tovább folytatni, elcsuklott a hangom. Utáltam magam jelenleg.

- Nyugi. – süppedt be mellettem az ágy és egy kéz simított végig hátamon. Ahogy felfogtam, hogy Niall az szorosan bújtam hozzá és arcom mellkasába fúrtam. – Minden rendben. – puszilt bele hajamba. Örültem, hogy nem haragszik vagy, hogy legalábbis nem mutatja ki. Örültem, hogy itt van velem. Még szorosabban bújtam hozzá, ami szinte már így is lehetetlen volt és beszippantottam tökéletes kölnijének illatát. Megnyugtató hatással volt rám, akár a drog. Igen! Az illata a drogom és Niall a dílerem.

- Annyira sajnálom. Ne haragudj rám. Szeretlek. – motyogtam még mindig mellkasába.

- Én is szeretlek, és nem haragszom. – puszilta meg homlokom. Hitetlenkedve emeltem fel a fejem. - Igaz rosszul esett az utolsó mondat, de én is hibás voltam benne. - vont vállat.

- Mivel érdemeltelek ki? – töröltem meg szemeim, mire elmosolyodott. Felült rendesen az ágyra, kezeit derekamra csúsztatta és úgy húzott magához egyre közelebb. Ajkamba harapva közeledtem hozzá. Homlokunk összeért és úgy néztünk egymás szemébe. Lehelete csiklandozta bőrömet, ami csak még jobban mosolygásra késztetett. Orrunkat néha összedörgölte, amin csak kuncogni tudtam és végre bekövetkezett az, amire már olyan régóta vártam.

Száját lassan enyémre nyomta és egy lágy csókot lehelt ajkaimra. Hasamban a pillangók már ennyitől örömtáncot jártak, kezem remegett. Nyelvével bejutásért könyörgött és nem tudtam ellenállni neki, így hamar sikerült is neki. Nem tartott sokáig ez a csók, de mégis tudtam, hogy ő az enyém. Bármi történt is már nyoma sincs.

- Annyira aggódtam. – döntötte homlokát enyémnek és úgy néztünk egymás szemébe. Gyönyörű kék szemei csillogtak a könnyektől.

- Minden rendben van. – simítottam végig arcán. 

- Még egy szívbaj és nem tudom, mit csinálok veled. – szorította meg csípőmet.

- Megpróbálok vigyázni. – nevettem fel.  – Amúgy nem kéne már mennetek? – húzódtam el kicsit távolabb tőle.

- Máris küldesz? – háborodott fel.

- Hidd el, ha lehetne, el sem engednélek innen. – motyogtam zavartan, éreztem, ahogy a forróság elönti az arcom. – Csak azért, mert holnap hosszú napotok lesz, nem? – tereltem a témát.

- Egy dedikálás, egy interjú és a divatbemutató. – legyintett nem törődöm stílusban, mire kíváncsian húztam fel egyik szemöldököm. – Na, jó végig gondolva tényleg fárasztó nap lesz.

- Akkor menj, a többiek úgyis várnak már.

- Nem hagylak egyedül. – szorította meg a kezem.

- Nem lesz semmi bajom. Elszökni meg úgysem tudok. – mutattam a kézfejembe szúrt infúzióra.

- Várj egy picit! – állt fel hírtelen és kiviharzott a szobából. Először nem tudtam hova tenni ezt, de ahogy eltelt 3-4 perc kezdtem egyre jobban aggódni. Boldogan feküdtem vissza párnámra és vártam, hogy az én szőke hercegem visszaérjen. Szerencsére nem telt bele sok időbe és az ajtó nyitódását majd záródását hallottam. Erőm nem volt megnézni ki az, de ahogy besüppedt mellettem az ágy, egyből tudtam.

- Te mit csinálsz? – fordultam felé, ahogy megpróbált bemászni az ágyamba.

- Próbálok a barátnőmmel aludni. – magyarázta, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga.

- Mi van a többiekkel? – néztem rá értetlenül.

- Elküldtem őket. – húzta le cipőjét és féloldalasan befeküdt mellém.

- Nem vagy normális. – csúsztam kicsit arrébb, hogy kényelmesen el tudjon feküdni. – Kicsi ez az ágy. –panaszkodtam.

- Nekem bejön. – húzogatta szemöldökét perverzen.

- Valahogy gondoltam. – forgattam meg szemeim. – Nem szabadna itt lenned ilyenkor, ugye tudod? – feküdtem mellkasára.

- A szabályok azért vannak, hogy megszegjük őket. – vont vállat, kezét derekamra csúsztatta.

- Pontosan. – értettem vele egyet. Egyenletes szívdobogás hirtelen őrült ütemben kezdett el verni. A legjobb altatódal az egész világon.

- Álmos vagy? – puszilta meg homlokom, mire csak kábán bólintottam. – Akkor jó éjt hercegnőm. – húzott magához közelebb, én pedig arcom mellkasába fúrva léptem át álomvilág kapuján.