50. A Horan család

Hello!!!^^ Hát gyerekek el sem hiszem, hogy már nyári szünet van*-----* Olyan régóta vártam már rá, de most mégis olyan furcsa, hogy hétfőn már nem fogok találkozni a suliban a csajokkal=/ Mindegy, nem fárasztalak titeket ilyenekkel:) 

Annyira örültem, hogy az előző részhez ismét kaptam komikat, és ismét bekönnyeztem rajta:') Annyira imádlak titeket, hogy az nem igaz!!^^" Már most előre látom, hogy nehéz lesz befejeznem a blogot=/ Annyira hozzám nőt ez a történet, hogy szinte el sem tudom képzelni nélküle az életem. Az első blog, azt hiszem mély nyomott fog bennem hagyni, ha abba hagyom:') Bár, gondolkozom rajta, hogy írok majd második évadot, bár ez csak attól függ, hogy akarná azt valaki, mert ha nem, akkor felesleges lenne.... 

De még ne szaladjunk ennyire előre, maradjunk itt az 50.-ik résznél, amit próbáltam izgalmasra írni, mert ugye az 50, az csak 50:'D Na jó, álmos vagyok, fáradt vagyok, nézzétek el nekem xD 

Ja é egy hétig nem leszek itthon, úgyhogy leghamarabb kövi rész jövőhét csütörtök este, vagy péntek délután lesz!!:) De addig is KOMIZZATOK!!:)

Bella szemszöge:

Egész este nagyon jól szórakoztunk, vagy legalábbis én. Sokat hülyéskedtünk és a fiúk is meséltek az albumukról, de semmi konkrétat nem mondtak róla, mivel nem akarják elszúrni a meglepetést. Nagyon kíváncsivá tettek ezzel, és Lily-vel megbeszéltük, hogy mi leszünk az elsők, akik meg fogják venni, ha törik, ha szakad.

Ahogy az este egyre jobban telt, a fiúk is úgy lettek kicsit halkabbak és komolyabbak, amiért nem értettem a miértjét. Kicsit fura volt, de nem tettem szóvá, mert lehet, hogy csak én reagálom túl az egészet.
Amióta visszatértem a mosdóból, azóta Harry folyton sajnálkozó pillantásokat vet rám, de mindig csak mosolyogva rázom meg a fejem, hogy semmi baj nincs. Igaz furán jött, hogy az jutott eszébe, hogy meghánytatom magam, de egyben örültem is, hogy ennyire aggódik értem. Jól esik, hogy törődik velem, és hogy ennyire jó barátok lettünk.

- Szerintem itt az idő. – nézett végig a többieken Liam, mire ők csak bólintottak, majd elhúzódtak és egymás mellé leültek egy sorba, csak én maradtam a helyemen és mellettem Niall.

- Miért érzem azt, hogy ez fájni fog? – néztem rájuk félve, amin persze csak nevettek.

- Mondtuk, hogy meglepetésünk van. – vigyorgott Louis és az asztal alól előhúzott egy ajándék tasakot.

- Ne már. – nevettem fel, kezemmel eltakartam a szemem.

- Jobb, ha hagyod, és akkor hamarabb szabadulunk. – suttogta a fülembe Niall és egy apró puszit nyomott hajamra. Tudtam, hogy igaza van, így elvettem a kezem és úgy néztem a srácokra, akiknél már mindnyájuk kezében volt egy ajándékos szatyor.

- Nos, mivel Niall-el most voltatok egy hónaposak, így mi is ünneplünk. – mosolygott rám Liam.

- Azt hittem, végre megismerem a barátnődet. – néztem rá szomorúan.

- Majd, ha visszajöttök. – legyintett, Zayn pedig egy nagyot csapott nyakára.

- Visszajönni? Honnan? – értetlenkedtem és úgy néztem barátomra, aki csak zavartan nézte a falat, de nem szólalt meg.

- Lényegtelen. – legyintett Louis – Ott jártunk, hogy mi is ünneplünk, mert mi is egy hónapja ismerünk titeket Lily-vel. – vigyorgott.

- De ő már megkapta az ajándékot. – puszilta meg Zayn a barátnőjét, aki zavartan hajtotta le a fejét.

- Én kezdem! – szólt fel Harry, felállt és elém sétált – Remélem tetszeni fog. – mosolygott pimaszul, és a kezembe nyomott egy kis dobozkát. Zavartan mosolyogtam, miközben lassan kibontottam az ajándékom, de mosolyom nagyobb lett, ahogy megláttam mi van benne. Egy ezüstlánc volt, aminek a medálja egy apró papírrepülő volt. – Nézd meg jobban. – guggolt le elém. Óvatosan kivettem a dobozból és a kezemben észrevettem egy dolgot rajta. Az egyik oldalába bele volt gravíroztatva, hogy „Hazza”.

- Nagyon köszönöm. – öleltem meg és egy cuppanósat nyomtam arcára.

- Nézd. – húzódott el tőlem és pólója alól előhalászta a nyakláncát, amin szintén egy kis repülő volt, majd felém mutatta egyik oldalát. Hunyorítva olvastam el a „Nyuszi” felíratott.

- Testvér repülők? – nevettem fel, mire bólintott.

- Szabad? – vette ki kezemből a nyakláncot, majd miután bólintottam beakasztotta a nyakamba.

- Köszönöm. – motyogtam, majd helyet foglalt.

- Én jövök! – kiáltott fel Louis és már dobta is az ő ajándékát, amit nem sikerült elkapnom, mert Niall ölében landolt.

- Béna. – kuncogtam, majd a szatyorba nyúltam, ahonnan egy piros-fehér baseball felsőt halásztam ki. – Mi? – néztem rá értetlenül, majd ahogy jobban kihajtottam a pulcsit, nagyot nevettem. Az elején, a bal oldalán egy 1D-s logó volt, míg a hátán szintén egy logó csak sokkal nagyobba, és felette a „Horan” szó volt.

- Ez tetszik. – nevetett fel Niall is, ahogy meglátta.

- Neki véletlenül nem csináltattál? – néztem Lou-ra, de sajnos nemlegesen megrázta a fejét.

- Na jó, én jövök. – szólt közbe Zayn, és egy cipős dobozféleséget nyomott a kezembe, ami szépen volt becsomagolva.

- Mond, hogy nem kutya. – néztem rá nagy szemekkel, és nevetve rázta meg a fejét. Lassan nyitottam ki, és amikor megláttam mi van benne, ismét nevetni kezdtem. Egy fullcap volt, amire az „I ♥ Niall” volt ráírva. – Ez most komoly? – emeltem ki a sapkát.

- Tiszta híres leszek. – kapta ki kezemből a mellettem ülő srác, majd a saját fejére tette.

- Persze, önimádó híresség drágám. – kacsintottam rá, ő pedig a nyelvét nyújtotta.

- Most gondolj bele, ha eltévedsz az utcán ebbe a szerelésbe, akkor legalább fogják tudni kihez, tartozol. – vigyorgott Zayn.

- Ötletes. – vontam vállat.

- Nem mondok semmit. – nézett rám Liam, majd az asztalon átnyújtott egy szatyrot. Kíváncsian kukkantottam bele, amiben szintén egy pulcsi volt összehajtogatva. Kezdtem félni, hogy ezen vajon mi lehet, írva, de amikor megláttam az elejét, egy óriási mosoly csalt arcomra. Egy nagy kép volt rajta, ami még akkor készült, amikor a repülőtéren búcsúzkodtunk és Paul csinál rólunk egy képet, amin mindenki ölelt mindenki.

- Ez nagyon aranyos. – olvadoztam, ahogy szóhoz tudtam jutni a torkomban egyre növekvő gombóc miatt.

- Nehogy elsírd magad. – jött mellém Lily és megölelt.

- Nagyon köszönöm srácok. – néztem rájuk könnyezve.

- Ha ennyitől sírsz, akkor mi lesz Niall ajándékától? – nézett rám meglepettem Louis.

- Niall-nek nincs ajándéka. – mondtam nemes egyszerűséggel – Igaz? – néztem rá félve, de ő csak zavartan mosolygott, ami elárulta, hogy nincs igazam.

- Ami azt illeti. – nyúlt felsője belső zsebébe és egy fehér borítékot húzott elő onnan és átnyújtotta nekem. Homlokom ráncolva vettem el tőle, majd kinyitottam és kicsúsztattam belőle azt, ami benne volt. Két repülőjegy volt, és ahogy jobban megnéztem Dublin-ba szóltak. Ha az eszem nem csal, akkor az Írország fővárosa. Niall ír. Ott laknak a szülei. Ahogy végig futott agyamon ez a gondolatsor, kezeimből kiesett a lap és rémültem néztem magam elé. Nem mutathat be a szüleinek, nem mehetek a hazájába.

- Bocsánat. – álltam fel és kirohantam az épületből. Gyorsan szedtem lábaim, ahogy kiléptem a levegőre és egy közelben lévő játszótérre mentem.

Nem tudom megtenni azt, hogy találkozzak a szüleivel, közbe pedig hazudok neki. Szeretem, de nem tudom megcsinálni. Annyira gerinctelen már nem akarok lenni.

- Faith. – hallottam Niall hangját tőlem nem messze. Szomorúan emeltem fel a fejem és néztem rá, ahogy egyre jobban közelített a hinta fele, amiben ültem. – Valami rosszat csináltam? – guggolt le elém. Ujjaimmal játszottam és halogattam a választ.

- Csak megijedtem. – suttogtam és úgy néztem szemébe.

- Mégis mitől? – mosolygott, kezeit enyémre csúsztatta.

- A szüleiddel való találkozástól.

- Tényleg okos vagy. – nevetett fel, ami nekem is egy apró mosolyt csalt arcomra. – Ha nem szeretnéd, akkor nem kell elmennünk. – vont vállat.

- Akkor? – néztem rá értetlenül. Kíváncsi voltam, miért adta a jegyeket ajándékba.

- Anya meg akar ismerni. – forgatta meg szemeit. Ez az ok megdöbbentett. Máris máshogy kezdtem el szemlélni az egészet. Egyszer Niall azt mondta, hogy az anyukája nem nagyon szokta őt kérni, hogy mutassa be neki a barátnőit, csak akkor, ha úgy érzi, hogy komoly kapcsolata lesz az illetővel. Vajon velem ezt érzi? Komoly kapcsolatot szeretne? Én nagyon is arra vágyom, de ahhoz el kéne mondanom mindent, aminek nagy következményei lehetnek, köztük az is, hogy Niall szakítana velem. Nem lehetek annyira gerinctelen, hogy nem mondom el neki. Tudnia kell az igazságot, és tudni is fogja, de majd, csak ha visszaértünk.

- Mikor indulunk? – szorítottam meg a kezét, neki pedig egy hatalmas mosoly ült szájára.

- Imádlak! – csókolt meg és szorosan magához húzott. Imádom, amikor boldog és nem akarok neki még csalódást okozni, és be kell, valljam, nagyon kíváncsi vagyok, vajon milyen lehet az én szőkehercegem családja.

*  *  *  *  *  *

Az indulást Niall nem halogatta, már másnap délután a repülőn ültünk. Jó, elhiszem, hogy hiányzik a családja, de azért adhatott volna némi felkészülési időt. Meg persze Mandy-ék is ellenkezhettek volna egy kicsit, de nem, ők is mosolyogva engedtek el engem Írországba. Rendes emberek nem igaz?

A gépen míg Niall aludt, vagy zenét hallgatott én idegesen ültem és a körmeimet rágtam, vagyis a műkörmeimet. Még soha nem féltem ennyire, hogy totál idegen emberekkel kell megismerkednem, pedig a cég miatt nem egyszer tettem meg, de ez más volt. Most a barátom szüleiről van szó, akiktől még így látatlanban is féltem. Mi van, ha nem fognak elfogadni? Vagy ha már első ránézésre utálni fognak? Egyáltalán Niall-nek van testvére? Egyre több kérdés ugrott be, amire nem tudtam a választ, és ez nagyon megijesztett.

Ahogy a gép landolt, úgy lett rajtam egyre jobban úrrá a pánik. A levegővételen szaggatott volt, a tenyerem izzadt és a hasam is görcsben volt. Paráztam, mint általában szokás és ezen még Niall kedvesen mosolygó arca sem tudott segíteni.

- Ne izgulj már ennyire. – állt meg velem szemben Niall, ahogy a csomagjainkat vártuk.

- Kösz, te könnyen beszélsz. – motyogtam – Mi van, ha utálni fognak? – néztem rá félve.

- Ez teljességgel lehetetlen. – nyomott egy puszit a homlokomra – Téged nem lehet utálni. – ölelt meg. Szorosan bújtam hozzá és mély levegőket véve árasztottam el tüdőm tökéletes illatával. – Itt vannak a csomagok. – húzódott el, majd a szalagról levette az ő sporttáskáját és az én lila nagy bőröndömet.

- Add. – vettem ki kezéből az én gurulósom fogantyúját, és egyik kezemmel azt fogtam, miközben a másikkal az ő kezét szorítottam. A sok ember miatt kissé nehezen ment, hogy megtaláljunk akár kit is, de miután Niall felhívta az anyukáját, hogy hol vannak, azután a bejárat felé kezdtünk el menni. Ahogy kiértünk az ajtón és a parkolók felé kezdtünk el sétálni, és miután Niall rámutatott három személyre lefagytam, a szó legszorosabb értelmébe. A lábam a földbe gyökerezett és mozdulni se bírtam, és barátomat is visszarántottam, ahogy a kezemet fogta. Ijedten fordult felém, vajon mi lehet a bajom, de amikor rám nézett semmi harag nem látszódott az arcán, csakis a boldogság.

- Öt méter. – lépett elém mosolyogva.

- Ami nekem a halálom. – erőltettem én is egy mosolyt.

- Veled vagyok és leszek, nem kell félned. – simított ki egy tincset arcomból. Ennek hála sikerült végre rendesen mosolyognom és a válla fölött néztem el, ahol egy kicsivel időseb srác közelített felénk és ujját szájára tette, ezzel jelezve, hogy ne mondjak semmit.

- Ez fájni fog. – motyogtam barátomnak, majd egy lépést hátráltam és lám igazam lett. Az idegen Niall hátára ugrott, aki majdnem összeesett az őt ért váratlanságtól.

- Greg! – kiáltott fel és megfordult majd miután kiverekedték magukat egy fura kézfogást csináltak.

- Gyerekek, ti sosem fogtok felnőni? – lépett hozzánk egy szőkés hajú alacsonyabb ő, mögötte pedig egy magasabb férfi.

- Nem tudom, miről beszélsz. – rázta a fejét az én szőkeségem és megölelte őket. Akkor gondolom, ők lehetnek a szülei. Be kell valljam, nem is olyan rémisztőek, mint amilyenre számítottam. Mondjuk mit vártam? Nem lehetnek hárpiák, ha egy ilyen rendes gyerekük van.

- Niall nem szeretnél bemutatni nekünk valakit? – nézett rám az idősebb férfi.

- Hát tesó, ezt nagyon elrontottad. – veregette meg a bátyja Niall hátát.

- Én ráérek. – vontam vállat mosolyogva.

- Még szép, hogy rá. – nyomott egy puszit arcomra és mellém lépett. – Anya, apa, Greg őt itt Faith. Kicsim ő itt Maura az anyukám, ő Bobby az apám és Greg az idióta bátyám. – mutatott végig rajtuk, akik mosolyogva figyeltek minket.

- Annyira örülünk, hogy végre megismerhetünk. – lépett elém Maura és megölelt. Zavarban voltam, de viszonoztam kedvességét.

- Niall már rengeteget áradozott rólad. – jött Bobby is és vele is megöleltük egymást.

- Ez nem igaz. – szólalt meg felháborodottan Niall.

- Persze. – legyintett a bátyja – Faith ilyen aranyos, Faith most imádnivaló. – nyávogós hangon folytatta tovább beszédjét, amitől kicsit zavarba jöttem, de jót nevettem rajta, de az öccse elhallgattatta őt.

- Hazudnak. – forgatta meg szemeit Niall, de látni lehetett rajta, hogy zavarban van.

- Persze. – bólintottam – Amúgy én is örülök, hogy megismerhetem önöket. – néztem a családjára mosolyogva.

- Tegezz légy szíves. – szólt rám Maura, amire egy bólintással válaszoltam. 

- Soha nem mondtad, hogy van egy bátyád. – mutattam Greg-re, közbe Niall felé fordultam.

- De igenis mondtam. – nézett rám.

- Nem. – ráztam meg a fejem.

- Sose kérdezted. – ült le a táskájára.

- És a nélkül nem szokás elmondani, igaz? – húztam fel szemöldököm kíváncsian.

- Egy ilyet, mint ő jobb titkolni. – suttogta.

- Ti biztos jártok? – nézett ránk a szóban forgó.

- Greg! – szólt rá az apja.

- Bocs. – tette maga elé kezeit védekezésképp.

- Inkább menjünk, biztos fáradtak vagytok. – mosolygott Maura, mire egyetértően bólintottam. Tényleg fáradt voltam az utazástól, de legalább az eddig görcsölésem elmúlt, ahogy megismertem ezeket az embereket.

- Add csak ide. – vette ki kezemből a bőröndöm Bobby. Hálásan mosolyogtam kedvességén, és átadtam neki, majd Maura a kezembe karolva indultunk el a kocsihoz.

- Annyira örülök, gyerekek, hogy el tudtatok jönni legalább két napra. – lelkendezett mellettem a nő, és a homlokom ráncoltam.

- Két napra? – adtam szót meglepettségemhez, mire az előttem sétáló srác zavartan mosolyogva nézett rám.

- Túl sok? – nézett rám aggódva Maura.

- Nem dehogy. – nyugtattam meg mosolyogva – De Niall. – mutattam a fiára – Ha két napig leszünk itt, akkor Lily miért egy hétre való ruhát tett be nekem? – léptem barátom mellé.

- Nem tudom, miről beszélsz. - rázta a fejét.

- Hazudni még mindig nem nagyon tudsz kisfiam. – nevetett fel mellettem az anyja.

- Össze fognak ellenem a nők. – horkantott fel a szőkeség, amin mindenki felnevetett, majd a fiúkkal előre siettek, hogy a cuccokat betegyék a kocsikba.

- Ne is foglalkozz vele. – legyintett Maura, mosolyogva néztem rá – Örülök, hogy itt vagytok, és hogy végre megismerhetünk. – mosolygott rám.

- Én is nagyon örülök. – szavaim őszinték voltak, mert tényleg kíváncsi voltam vajon milyen lehet a Horan család, eddig még nem csalódtam bennük és szerintem nem is fogok.