49. Egy hónap

Hellooo!:D El sem hiszem, hogy már csak 3 nap van hátra a suliból:O Egy részem örül, másik részem viszont szomorú=/ Nem fogom látni azokat a személyeket az osztályból, akikkel jóba vagyok:( 

Az előző részhez kaptam egy nagyon-nagyon aranyos komit, amitől komolyan bekönnyezett a szemem, és folyton visszaolvasom azt:') Annyira, de annyira jól esett, hogy azt szavakba se tudom foglalni:3 Köszönöm szépen Nelly Adams-nek!!:)

Meglepődtem, amikor Niall nem volt a szobában, amikor kisétáltam a fürdőből. Zavartan néztem körbe, amikor egy kis cetlit találtam az ágyamon, amin elmosolyodtam.

- Kövesd a kis papírokat. – olvastam fel. Ajkamba harapva néztem az ajtóra, amin ismét egy kis lapocska volt található. – Menj a lépcső fele. – olvastam fel ismét. A mosoly a számon egyre nagyobb lett, ahogy belegondoltam, hogy vajon mit találhatott ki. Mivel nem akartam egy szál törölközőben lemenni, így gyorsan besiettem a gardróbba és magamra kaptam egy fehérnemű szettet, egy bajuszos mintás rövidgatyát, egy fehér Elmo-s pólót, és a lábamra egy magas szárú mamuszot húztam. Hajam hagytam kiengedve és kisétáltam az ágyamhoz, magamhoz vettem a fekete szőrős kispárnám, majd a két kislapot kezembe kaptam és elindultam kifele.

Az emeleten teljes sötétség volt, csak néhány gyertya adott némi fényt. A lépcső tetején ismét egy kis lapocska állt.

                Figyelj a lépcsőn!:P

Ahogy leléptem az első lépcsőfokra észrevettem, hogy minden foknak a két oldalán egy-egy piros gyertya éget, ami még hangulatosabbá tette az egészet. Most már tényleg nagyon izgatottan sétáltam lefele, ahol az alján rózsaszirmok voltak szétszórva, egy kis utat kirakva, aminek a szélein szintén gyertyák égtek. Óvatosan lépkedtem a kis szirmokra és követtem az utat, ami a nappaliba vezetett. Szám eltátottam, ahogy végignéztem a szobán.

A teljes sötétséget a szekrényeken lévő gyertyák törték meg és itt is rózsák voltak szétszórva. Kezem, szám elé tettem, és úgy lépkedtem a kanapé előtt található asztalhoz, amin rózsaszín rózsaszirmokból volt kirakva egy egyes. Homlokom ráncolva próbáltam rájönni, hogy ez mit is akar jelenteni, de semmi nem jutott eszembe.

- Tudod, milyen nap van ma? – egy halk hang szólalt meg mögöttem, ami akaratlanul is mosolygásra késztetett.

- Vasárnap? – fordultam felé zavartan. Hangos nevetéséből rájöttem, hogy nem találtam el, és jól szórakozott rajtam.

- Tudtam, hogy elfelejted. – lépett elém mosolyogva.

- Mit? – ráncoltam homlokom, arcomból egy kósza tincset a fülem mögé tett.

- Ma van egy hónapja, hogy összejöttünk. – suttogta, száján a mosoly még mindig nem szűnt meg, viszont az enyémről eltűnt.

- Az nem lehet. – motyogtam, majd az asztal szélére ültem le. Nem lehet, hogy elfelejtettem a hónapfordulónkat. Az nem rám vallana. Mindent észben szoktam tartani, és most pont a legfontosabbat kell elfelejtenem? Hogy lehetek ennyire idióta?

- Mi a baj? – guggolt le elém, hangjából hallani lehetett, hogy aggódik.

- Még kérded? – emeltem fel rá fejem – Elfelejtettem. – suttogtam, nem sok kellett, hogy elsírjam magam. 

- Hékás, manó. – simította kezeit arcomra, próbálta felvenni velem a szemkontaktust – Én kifejezetten örülök, hogy elfelejtetted. – mosolygott.

- Mégis miért? – töröltem meg szemeim.

- Mert így megmutathatom, hogy milyen romantikus is tudok lenni. – sunyi vigyora elárulta, hogy hazudik. – Viccet félretéve, azért mert így legalább nem csináltál semmilyen nagy felhajtást.

- Nem szereted a romantikát? – kíváncsian húztam fel egyik szemöldököm.

- Nem nagyon. – rázta meg a fejét, tarkóját idegesen vakarta. Most rajtam volt a sor, hogy nevessek. Egy ilyen srác, mint ő nem szereti? – De melletted bármire képes lennék. – mosolygott szégyenlősen. Ajkamba harapva próbáltam visszatartani egyre nagyobb mosolyom. Annyira aranyos volt, akár egy ártatlan kisfiú.

- Annyira imádlak. – olvadoztam és ölébe ülve nyomtam ajkaimat övéire, amit persze azonnal viszonzott. Kezeit felcsúsztatta fenekem alá, felállt velem és a kanapéra lefektetett, ő pedig felém mászott.

Nyelvünk még mindig óriási csatát vívtak, miközben kezeimmel a pólója alá nyúltam és karmolászni kezdtem a hátát. Néha felnyögött, ami arra utalt, hogy tetszik neki ez az egész, ezért megfogtam a vékony kis anyagot és kihámoztam felsőjéből. Mosolyogva tért vissza ajkaim kényeztetéséhez, és keze is felelevenedett. Tenyerei először combot simogatták, majd egyre jobban haladt felfele, egészen a melltartóm aljáig, ahol megállítottam őket és eltoltam magamtól.

- Valami baj van? – nézett rám aggódva, kezeivel a kanapéba kapaszkodott.

- Mi van, ha valaki benyit? – próbáltam valami jó kifogást kitalálni, hogy miért nem akarok most többet.

- Nem fog. – rázta a fejét magabiztosan – Lily Zayn-el, Mandy, Katie nagyi és Brian elmentek valami rokonoknál, így csak holnap jönnek, Selena pedig New York-ban. – vont vállat.

- Te megszervezted? – tátottam el a szám.

- Talán. – jött zavarba, visszahajolt számhoz és apró puszikat kezdett el adni arcomra. Szólnom kell neki, mielőtt még elbízná magát, vagy nagyon bele élné magát.

- Niall. – toltam el magamtól.

- Mi a baj? – próbált a szemembe nézni, de nem nagyon tudott, mert folyton kerültem a pillantását. Zavarban voltam, mert gőzöm sincs, hogy ezt hogy szokás bejelenti, vagy mi. – Faith. – simította kezét állam alá, így kényszerítve, hogy nézzek szemébe.

- Ez az egész. – motyogtam zavartan, arcáról látni lehetett, hogy nem tudja, mit akarok kihozni belőle – Szóval, én még nem állok készen. Vagyis még túl korai ez az egész. – ha lehet, akkor azt hiszem a fejem olyan volt, mint egy paradicsom. Még soha egy fiúval se kerültem olyan közeli kapcsolatba, hogy bejelentsem neki, hogy nem tudok lefeküdni vele. Az a két alkalom, olyan mély sebeket hagyott bennem, amiket nem tudom képes leszek-e valaha feldolgozni.

- Aranyos vagy. – dörgölte orrát az enyémnek, amitől mosolyogni támadt kedvem – De most tényleg azt hiszed, hogy azért csináltam ezt az egészet, hogy lefektesselek? – arcunk közt alig volt öt centi, leheletét éreztem a bőröm, szemei kicsit csalódottak voltak.

- Nem. – szégyelltem el magam. Valahogy tudtam, hogy nem kellett volna szólnom. Miért nem tudom befogni a szám?

- Figyelj, én nem azért vagyok veled, hogy megfektesselek, hanem azért mert szeretlek. Ha kell, ezer évet is várnék rád, de ha te nem akarod, akkor addig nem lesz semmi. Szeretlek, és csak tudni akarom, hogy az enyém vagy, és senki másé. – apró mosoly ült szája sarkán, szüntelenül szemembe nézett.

- A tiéd vagyok, csak egy kis idő kell. – suttogtam és egy gyors csókot nyomott a számra.

- Nos, én farkas éhes vagyok. – húzódott el tőlem – Te mit szeretnél enni? – állt fel hirtelen, én pedig még lefagyva feküdtem a helyemen.

- Mi? – néztem rá értetlenül – Látszik, hogy nem szeretsz romantikázni. – ültem fel a szemeim forgatva és úgy néztem az előttem álló srácra, aki próbálta magára hámozni felsőjét, de gyorsan kikaptam kezéből és a hátam mögé dugtam.

- Hékás! – szólt rám.

- Hidd el, jobb vagy felső nélkül. – kacsintottam rá, neki pedig nem kellett több, rám mászott és elkezdett csikizni. Nagyokat sikítottam, ahogy próbáltam tűrni kínzását, de nem sikerült. Egyszer-kétszer én is támadtam, de nem jártam sikerrel, mert a végén a fejemre szórta a szirmokat és nevetve nézett le rám.

- Szóval milyen kaját szeretnél? – kérdezte most már a konyhába, kezében a telefonját szorongatta, előtte pedig a gépem volt.

- Mindegy. – vontam vállat, közbe kitöltöttem egy pohár narancslevet.

- Kínai, olasz, francia vagy amerikai? – nézett rám – Tudtom szerint ezeket szereted. – erőltetett egy mosolyt, de inkább volt egy vigyor.

- Te aztán alapos munkát végeztél. – léptem mellé, és elismerően ütögettem meg a vállát.

- Csak ennyit kapok? – fordult felém legörbített szájjal.

- Csukd be a szemed. – forgattam meg szemeim, ő pedig azt tette, amit kértem és hozzá csücsörített is. Elmosolyogtam, milyen kis telhetetlen tud lenni, de nem azt csináltam, amit ő várt. Poharam lassan emeltem a szájához és itattam meg.

- Hé! – szólt rám, ahogy elemeltem a poharat, mert magára folyatta.

- Ennyit a tökéletes szádról. – cukkoltam, mire csücsöríteni kezdett és úgy kezdett el közelíteni felém. Gyorsan elsiettem a pult mellől, de nem elég gyorsan, ugyanis utolért, és felkapott az ölébe, „mennyasszony” stílusban és a nappaliba vitt. Ahogy letett a kanapéra cuppanós puszikat kezdett el adni arcom minden egyes szegletére, és ezzel szórakoztunk. Egyszer ő támadt, egyszer én. Olyanok voltunk akár az óvódások, de nem érdekelt, mert ő az én kis óvodásom.

A nappaliban voltunk, és az egyik kedvenc filmemet a Bérgyilkosék - at néztük. Niall a kanapén eltrült, én pedig rajta feküdtem. Kezeivel a pólóm alatt a bőrömet simogatta, ami jót tett görcsölő hasamnak. Én is megszokásból a csupasz mellkasán rajzolgattam apró köröket. Mindketten belemerültünk a filmbe, csak néha nyomtam egy puszit az arcára, amit mosolyogva viszonzott.

Tökéletes este volt. Nem volt semmi túldramatizálva, minden nyugis és hétköznapias volt. A vacsora is jó volt, habár az olasztól mit vártam? Niall a kedvemért kipróbált új ízeket is, ami egyből a kedvencei lettek, én pedig büszke voltam magamra.
Hülyéskedtünk, beszélgettünk és cukkoltuk egymást, mint a legjobb barátok szokták. Ez is az a dolog volt, amit imádtam benne. Néha tényleg úgy viselkedtünk, mint a barátok, néha pedig úgy, mint akik járnak. Anya régen mindig azt mondta nekem, hogyha egyszer egy olyan fiúval fogok járni, akkor meg fogom érezni, hogy szeret-e. Állítása szerint, apával ők is olyanok voltak, mint a legjobb barátok, mégis nagyon szerették egymást. Eddig hülyeségnek gondoltam ezt az egészet, de Niall oldalán értelmet nyert minden.

Az én szőke hercegem néha gyerekes, néha nagyon idióta, de teljesen kiegészít engem. Ő egy felnőtt testbe bújt gyerek, amit egyáltalán nem bánok. A szemei csillogása és a mosolya elárulja, hogy ő még gyerek, akiben komoly érzések vannak. Úgyhogy bátran kijelenthetem, hogy ez volt a valaha volt legjobb hónapforduló.

*  *  *  *  *  *

A napok teltek-múltak, és mint egy másodperc úgy illantak el. Sok időt töltöttem nagyival és Mandy-ékkel is, ami már nagyon hiányzott. De Selena még jobban. Fura, hogy három nap múlva fog csak hazajönni, utána pedig van három hetünk.

Ennyi idő maradt a nyárból. Három hét. Fájdalmas belegondolni, hogy hamarosan el kell búcsúznom Los Angeles-től, de az még rosszabb, hogy majd Niall-től és a srácoktól is. Nagyon hozzám nőttek, mintha csak a testvéreim lennének. De még van időm addig, szóval visszatértem a jelenbe, ahol is Lily-vel készülődünk, mert Liam bejelentette, hogy elvisznek minket vacsorázni, mert van egy meglepetésünk. Barátnőm sokat sejtető mosolyából rájöttem, hogy ő tudja mi lesz az, de sehogy nem tudtam kiszedni belőle. Remélem nem lesz fájdalmas.

Először gyorsan megcsináltuk magunknak a sminket. Lily nem esett túlzásba és a ruhájához hasonló rózsaszín szemeket csinált magának, míg én fekete füstös szemeket. Nálam ez már megszokás, hogy ha valami esemény van, akkor mindig csak füstös szemeket csinálok. Lehet azért, mert már profin meg tudom oldani. Míg én a hajam csak egyszerűen egy sima lófarokba fogtam fel, addig Lily loknikat rakott a sajátjába.

A gardróbba mindketten magunkra szenvedtünk a ruháinkat. Lily egy halványrózsaszín ruhát viselt, aminek elől a két oldalán két kisebb masni van, hozzá egy magas sarkú szandált, egy tollas fülbevalót, egy fehér, masnis karkötőt, virágos nyakláncot és egy narancssárga nagy gyűrűt választott kiegészítőként. Táskája pedig egy az angol zászlóhoz hasonlító kis kézi táska volt, csak fekete és krémszínben.

Az én ruhám egy kicsit csalafintább volt, mint az övé. Barackszínű volt, aminek a teteje csipkéből volt megcsinálva, a derekán egy vékony fekete öv található, az alja pedig elől a térdem felé ért, míg hátul majdnem a bokámig lelógott a kis átlátszó anyag. A cipő nekem is ugyan az volt, mint barátnőmnek, a táskám egy sima egyszerű fekete kézitáska, kiegészítőként pedig egy fekete gyűrűt, egy arany karkötőt, amin különböző díszek vannak és egy szintén aranylógós fülbevalót választottam.

Ezek után már tényleg készek voltunk, és pont időben, mert már dudáltak is. Sietősen mentünk lefele, ahol elköszöntünk nagyitól, majd kifele vettük az utat. Az ajtót épphogy kinyitottuk, amikor Liam-be botlottunk bele.

- Azt hiszem, rossz helyre jöttem. – nézett végig rajtunk mosolyogva.

- Attól függ, kit keresel. – vontam vállat.

- Két hétköznapi lányt, de most két gyönyörűség van előttem. – motyogta zavartan.

- Hol, én is látni akarom őket. – nézett körbe Lily, amin felnevettünk.

- Azt mondta Niall, hogy ő jön értünk. – ráncoltam a homlokom, közbe elindultunk a kocsihoz.

- Már odamentek hamarabb az étterembe a többiekkel, csakhogy biztos legyen a kajájuk. – nevetett fel Liam, közbe kinyitotta az ajtót és bepattantam az anyósülésre, míg Lily hátul foglalt helyett.

- Miért kell meggyőződnie egy kajáról? – értetlenkedett Lily.

- Mostanság rátört az olasz kaja mánia, és Harry-t is belerángatta.

- Ne már! – nevettem fel, mire értetlenül néztek rám – Amikor csak mi voltunk itthon, akkor olasz kaját rendeltünk.

- Most már érthető. – rázta a fejét jelenlegi sofőrünk, majd gyújtást adott és indultunk.

Az étterem ahova jöttünk nem volt annyira csicsás, mint amilyenre számítottunk. Elég otthonos volt, és tényleg Olaszországot idézte fel. A zene, ami a háttérben szólt, és a fal díszítések is azt sugallták, mintha ott lennénk. A legjobb az egészben, azaz egyik sarokban álló Pizzai-ferdetorony hasonmás volt.

- Csaó, Bella! – köszöntött vigyorogva Louis, aki olasz akcentussal próbált beszélni.

- Buona sera signore. – köszöntöttem rendes olasz nyelvvel, mire vigyora alábbfagyott.

- Na, a felvágós. – horkantott fel és durcásan foglalt helyett.

- Szia kicsim. – nyomott egy gyors csókot Niall a számra, majd helyet foglaltunk, addigra már Lily és Zayn is túl voltak a köszönésen. Egy nagy kör asztalnál foglaltunk helyet, jobb oldalamon ült Niall, mellette Liam, őt követte Louis és Harry, majd végül Zayn és Lily.

Harry szemszöge:

Miután mindannyian leadtuk a rendeléseinket, egy hatalmas beszélgetés vette kezdetét, amit Louis kezdett el, és Bella-hoz intézte első kérdését.

- Honnan tudsz olaszul? – nézett a lányra kíváncsian.

- Kiskorom óta folyékonyan beszélek franciául, spanyolul és olaszul. – mosolygott büszkén a lány.

- Tuti hazudsz. – rázta a fejét hitetlenkedve Zayn.  Miután senki nem akart hinni se Bella-nak, se Lily-nek ezért bizonyítania kellett és a pincérrel, aki olasz volt, kezdett el beszélgetni. Komoly megértették egymást és jól is szórakoztak, amit Niall barátunk nem nézett jó szemmel.

- Merci. – mosolygott a lány, majd a fiatal pincér mosolyogva sétált el.

- Hát Niall sajnállak. – húztam el a szám.

- A barátnőd okosabb, mint mi öten együtt. – fejezte be a mondatom Liam nevetve.

- Ugye nem azt beszélted meg vele, amire gondolok? – kérdezte meg Lily barátnőjét.

- Attól függ, mire gondolsz? – nézett sunyin a mellette ülő lányra.

- Az. – vigyorgott a lány, mire Bella is elvigyorodott.

- Beavatnátok minket is? – szólt közbe a lányok beszélgetésébe Niall.

- Lényegtelen. – legyintettek, majd kihozták az ételeinket. Valójában egyikünk sem tudta kimondani a nevét, így olyat választottunk, ami jól hangzott, így kicsit félve kóstoltuk meg őket, de be kell vallani egész jó. Amíg ettünk sokat beszélgettünk és nevettünk is, ami megalapozta az egész este hangulatát. Már majdnem mindannyian végeztünk a kajával, amikor egy furcsaságot vettem észre. Bella a tányérján lévő kaját már turkálta, és látni lehetett, hogy nem érzi túl jól magát. Ha jól emlékszem, a múltkor mondta, hogy ha túl sokat eszik, még mindig meghánytatja magát, de tuti csak bebeszélem magamnak. Nem tenne ilyet, itt és most.

- Srácok, bocsássatok meg, de ki kell mennem a mosdóba. – nézett körbe rajtunk, mire mindenki bólintott, Niall arcára egy puszit nyomott, kezébe vette a táskáját és a mosdó felé indult. Nem teheti ezt magával. Meg kell állítanom, mielőtt még valami hülyeséget csinálna.

- Azt hiszem, én is meglátogatom szeretet barátunkat. – álltam fel hirtelen és Bella után siettem. Mikor meggyőződtem róla, hogy senki sem lát, akkor gyorsan besiettem a női mosdóba.

- Bella, állj! – szóltam utána, ahogy az egyik ajtón akart bemenni.

- Harry? – fordult vissza csodálkozva – Te mit keresel itt? – lépett közelebb hozzám.

- Nem engedem, hogy meghánytasd magad! – léptem elé.

- Mi? – ráncolta homlokát – Harry, félreérted. – kuncogott fel – Azért jöttem ki, mert női problémáim vannak, és nem hányni akarok. – hajtotta le a fejét szégyenlősen, én pedig legszívesebben elsüllyedtem volna szégyenemben.

- Izé, akkor bocs. – vakartam a tarkóm zavartan.

- Mondtam, hogy annak a korszaknak vége. – nyúlt állam alá és felemelte a fejem – De azért köszönöm, hogy aggódsz értem. – mosolygott és egy apró puszit nyomott arcomra.

- Csak féltelek. – vontam vállat – Akkor én most megyek. – mutattam a hátam mögé.

- Kérni akartalak! – bólintott egyetértően és már ott sem voltam. Túlreagáltam a dolgot, tudom, de féltettem, hogy valami butaságot csinálna. Nem akarom, hogy Niall még egy fontos személyt veszítsen el az életéből, vagy legalább még három hétig legyen boldog, utána ott lesz a hosszú idő a búslakodásra a nyár végeztével.