52. Holly?

Helloooooo!!:DD Jaj gyerekek, annyira örülök, hogy végre itthon vagyok, hogy az nem igaz...:') Na jó, azért hiányozni fog Pest, meg a személyek, akiket megismertem, de azért semmise jobb, mint az otthon, ahol vár a család:) 

Amíg dolgoztam, sikerült megírnom a történetet, ami még elég hosszú lesz...pontosan a 65.-ik rész lesz a legutolsó. Tudom, addig még van egy pár rész, de én már most sajnálom, hogy hamarosan vége lesz, főleg, hogy az utolsó pár részt könnyezve írtam meg:') Nehéz lesz elszakadnom, de egyszer mindennek vége szakad, nem igaz?:') 

De nem untatlak titeket, úgyhogy jó olvasást!:D

A reggel egy kicsit nehézkesen indult. Délig aludtunk Niall-el, amikor az egyik haverja felhívta, hogy akkor megyünk-e a focimeccsre vagy sem. Niall azonnal kipattant az ágyból és totál izgatott lett, de én még inkább aludtam volna tovább. Amikor tegnap felhozta ezt a témát reméltem, hogy a meccs egy kicsivel később lesz, de úgy látszik, itt mindenki arról híres, hogy korán kell. Fél óráig győzködött kedves barátom, míg végül be nem adtam a derekam.

- Mit vegyek fel? – nyűgösködtem még mindig az ágyból.

- Majd én kiválasztom neked. – vigyorgott – Menj, addig készülj el. – nyomott egy puszit az arcomra és kitessékelt a szobából. Reggel ő se a kedvességéről híres úgy látszik. A fürdőbe gyorsan fogat mostam, majd a hajam kifésültem, ami enyhén hullámosan omlott a vállamra utána visszasiettem a szobába. Niall-en már rajta volt a szürke melegítőgatyája és egy fekete pulcsi és még mindig vigyorogva mutatott az ágyra, ahol az én cuccom volt. Jobba szemügyre véve egy fekete cicagatya volt és egy nagy fehér pulcsi, amin nagy számmal volt kitéve az 56-os.

- Ez a te felsőd? – emeltem fel a pulcsit és magamhoz emeltem és leért a combom közepéig. – Nem fogok ebben mutatkozni. – ráztam meg a fejem.

- Miért? – nézett rám szomorúan.

- Mert elveszek benne. – mondtam nemes egyszerűséggel. Közelebb lépett hozzám, ajkait legörbítette, szemei olyanok voltak akár egy kiskutyáé. – Tudom mi a célod, de nem. – ráztam meg a fejem, mire még szomorúbban nézett. Nem gyengülhetek el, nem mutathatom ki, hogy már ennyitől rá tud venni valamire. Tíz percig szenvedtem, de sajnos ő győzött – Tünés kifele. – sóhajtottam megadóan és az ajtóra mutattam.

- Imádlak. – puszilt meg, majd már csak az ajtó csapódására lettem figyelmes.

- Megverem egyszer. – motyogtam magamnak, majd az ágyhoz véve felkaptam az oda kikészítetteket, utána kihalásztam még egy szürke tornacipőt a bőröndből és Niall táskájából egy fekete sapkát. Miután mindent magamra vettem, utam lefele vettem és nem aggódtam, hogy nincs nálam a telefonom, mert nincs is jelenleg, ami megőrjített.

- Jó reggelt. – köszöntött mosolyogva Bobby, ahogy leértem a konyhába.

- Jó reggelt. – mosolyogtam és helyet foglaltam Niall mellett, aki épp reggelizett vagy ebédelt. Nem tudom pontosan.

- Nem eszel valamit? – jött be a konyhába Maura is.

- Nem köszönöm. – ráztam meg a fejem – Niall elkérhetném a telefonod légyszí? Szeretnék beszélni Selena-val, ha már tegnap úgy megszakadt a beszélgetésünk. – húztam el a szám.

- Persze. – nyúlt zsebébe és a kezembe nyomta az iPhone-t. Mosolyogva álltam fel eddigi helyemről és a nappaliba sétáltam, ahol szerencsére senki nem volt. Mivel Selly számát fejből tudtam, így nem kellett bajlódnom semmivel és már kicsöngött.

- Igen, tessék? – szólt bele fáradtan.

- Jó napot kívánok Selena Gomez? – gondoltam megviccelem, ha már miatta tropára ment az én telefonom.

- Igen, ott kibeszél? – hangja egyből komolyabb lett, és furcsállottam, hogy nem ismeri fel a hangom.

- A bevándorló hatóság. – nem ez lesz életem legjobb alakítása, de hirtelen nem jutott jobb eszembe.

- Miben segíthetek?

- Kérem, nagyon figyeljen, ez életbevágóan fontos. – mosolyogtam.

- Persze. – egyezett bele.

- Azonnal Írországba kell utaznia. – kezdtem bele.

- De miért? – értetlenkedett. Nem esik le neki? Akkor tuti most kelt fel!

- Azért mert tönkretette a barátnője telefonját! – mérgelődtem.

- Bella? – csodálkozott.

- Nem, Niall Horan. – nevettem fel – Még szép, hogy én.

- Aj, te nő. – nevetett fel – Kié ez a szám?

- Niall-é. Az enyémet sajnos tönkretette egy hosszú barna hajú, barna szemű, félig spanyol származású, színész-énekesnő. 

- Nem csináltam semmit. – védte meg magát.

- Ja, csak a tegnapi sikításod miatt kiesett a kezemből a telefon és széttört. – mondtam szomorúan.

- Sajnálom. De legalább már értem miért szakadt meg. – lehetett hallani, hogy vigyorog.

- És mi újság veled? Holnap után díjátadó. – ültem le a kanapéra.

- Ne is mond, parázok, mint állat. Mi van, ha elrontom?

- Nem fogod. Szurkolni fogunk neked. – mosolyogtam, bár nem láthatta.

- Még jó, hogy Lily-vel ott lesztek.

- Az még kérdéses. Gőzöm sincs róla, hogy lesz, mert elméletileg mi holnap megyünk haza, de Lily egy hétre elegendő ruhát pakolt nekem. És ez azt jelenti, hogy…

- Készülnek valamire. – fejezete be helyettem a mondatot.

- Igen. Úgyhogy nem hiszem, hogy én ott leszek. – húztam le a szám.

- Sajnálom, de legalább azt ígérd meg, hogy nézni fogod.

- Hát nem is tudom. – húztam az agyát – Most nézzem a tv-ben, hogy a híres barátnőm Selena Gomez ott énekel, miközben nemsokára úgy is találkozni fogok vele? – szerettem szívni a vérét, főleg ilyenekben.

- Isabella! – szólt rám.

- Tudod, hogy imádom szívni a véred. – nevettem el magam.

- Megverlek egyszer drágaságom. – mérgelődött – De sajnos mennem kell. Beszélünk még?

- Még megpróbállak hívni.

- Jól van, vigyázzatok magatokra, és csak óvatosan! Szeretlek.

- Megverlek. Én is szeretlek. – mosolyogva nyomtam ki és álltam fel, de amikor megfordultam megijedtem. Greg a nappali ajtajában, a falnak nekidőlve állt és úgy nézett rám.

- Selena Gomez? – húzta fel kíváncsian szemöldökét.

- Isabella Faith McCartney. – mondtam zavartan, bár tudom, hogy mire célozz.

- Honnan ismered? – hagyta figyelmen kívül válaszom.

- Nem szép szokás hallgatózni. – ráztam meg a fejem – De amúgy Selena az egyik gyerekkori legjobb barátnőm. – mosolyogtam rá.

- Mázlista. – nevetett fel.

- Faith, mehetünk? – jött Niall is.

- Persze. – léptem mellé, a telefont a kezébe adtam, majd egymás kezét megfogva indultunk el. Most kivételesen nem gyalog mentünk, hanem kocsival, amit nem is bántam. Nem volt kedvem gyalogolni, és még az ég is el volt borulva, szóval akármikor elkaphat a zuhi.

A focipályára érve már elég sokan voltak a lelátókon, ami megijesztett. Nem tudom, mi van velem, de mostanság egyre jobban félek mindentől. Niall észrevéve a félénkségem, összekulcsolta ujjainkat és úgy indultunk el egy üres helyet keresni. Ahogy elhaladtunk az emberek előtt sokan összesúgtak és mutogattak is, de valaki oda is kiabált a mellettem haladó srácnak, aki mosolyogva intett vissza.

- Ugye tudod, hogy mindenki minket néz? – súgtam oda Niall-nek.

- Ne foglalkozz vele. – vont vállat, és pont találtunk egy üres kis részt a szélén, ahol nem ült senki, így oda telepedtünk le. Amíg nem kezdődött el a meccs, addig beszélgettünk és szórakoztunk, majd amikor kezdetét vette az első félidő, mindketten figyelmesen néztük mi történik a pályán. Niall nagyon szurkolt az ő csapatuknak, ami a hangos kiabálásán meg is látszódott. Negyed órája mehetett a meccs, amikor a szőkeség a fülemhez hajolt.

- Mindjárt jövök. – súgta oda, egy puszit adott arcomra, majd felállt és a kispadon ülőkhöz és az edzőhöz sétált. Vigyorogva pacsizott le mindenkivel és elkezdtek beszélgetni. Vártam mikor jön vissza, de amikor leült a többi játékos közé kicsit megijedtem. A percek teltek, de ő semmi jelét nem mutatta annak, hogy vissza szeretne jönni. Könnyek gyűltek a szemembe, de gyorsan kipislogtam őket, amikor a síp megszólalt, hogy vége az első félidőnek. Reménykedtem benne, hogy most feláll, és ide jön, de helyette kiment a pályára néhány sráccal és kapura lőttek.

Nem lehet ilyen, nem teheti ezt meg. Ezzel a húzásával engem aláz meg mindenki előtt. Ha nem is foglalkozik velem, akkor miért kért meg, hogy jöjjek vele? Mi lett az én barátommal? Sejthettem volna, hogy nem kéne eljönnöm, hisz ő itthon van és érthető, hogy a barátaival szeretne lenni.

- Minden lánnyal ezt csinálja. – foglalt helyet mellettem egy szőke hajú lány. Értetlenül néztem rá, és próbáltam rájönni, mit is akar ő tőlem. – Holly vagyok. – mosolygott és kezét nyújtotta felém.

- Bella. – motyogtam, és kezemet magam előtt összefontam – Mit szeretnél? – néztem rá, és ahogy rájött, hogy én nem viszonzom gesztusát sértődötten tette maga elé kezeit.

- Niall nem az a srác, akinek mutatja magát. – egy fintor jelent meg az arcán – Először elhiteti, hogy minden szép és jó, elvisz a kedvenc helyeire, utána a saját ruháiba öltöztet. – mutatott felsőmre – Aztán pedig a karrierje érdekében lapátra tesz. – hangjában hallani lehetett a mérget, a dühöt.

- Ki vagy te?

- Niall nem mesélt rólam? – lepődött meg.

- Bocs, én általában nem arról szoktam faggatni a barátomat, hogy milyen dilis barátai vagy ismerősei vannak. – mosolyogtam gúnyosan.

- A volt barátnője vagyok. – vigyorgott büszkén – Vagyis az első komoly kapcsolta. – arcán a mosolya majdnem körbeérte a fejét, ami megrémisztett.

- Nos, én meg a jelenlegi barátnője, úgyhogy el lehet innen szépen menni. – mutattam el a távolba.

- Milyen kis harcias. – kacagott – Csak gondoltam szólok, hogy már nem fog idejönni hozzád, és hogy ha nem akarsz nagyot csalódni, akkor jobb, ha keresztet vetsz a kapcsolatra, mert Niall más, mint akinek mutatja magát. – kacsintott, majd felállt és elsétál innen. Idegesen néztem a pályára, ahol időközben már a második félidő is elkezdődött. Szomorúan néztem a barátomat, aki nekem háttal állt és szurkolt és egy könnycsepp gördült végig arcomon.

Honnan tudta Holly, hogy hova vitt Niall? Nem lehet, hogy vele is ugyan ezt csinálta. Sokszor éreztette már velem, hogy más vagyok, mint a többi lány, de hazudott volna? Azt nem tenné meg! Ő nem ilyen, vagy lehet, hogy mégis? Most is elrángatott ide és megígérte, hogy velem lesz, ehelyett majdnem egy órája még csak felém se nézett. Nem így terveztem ezt az egészet. Azt hittem, hogy majd együtt fogjuk nézni ezt az egészet, helyette itt ülök és egy csomó vadidegen ember előtt sírok egyedül. 

Összeszedtem magam, felálltam és leporoltam magam és úgy néztem a szőkeséget, de még csak meg sem fordult egy másodpercre sem. A tőlem nem messze ülők persze összesúgtak, de nem érdekelt. Lesétáltam a lelátóról, a sapkát még jobban a fejembe húztam és karjaim magam előtt összefonva indultam el valamerre egy totál idegen városban és közbe egyen kattogott az agyam: Lehet, hogy tényleg igaza van Holly-nak?

Niall szemszöge:

A csapatunk már két góllal vezetett, amikor elkezdett szakadni az eső. Mindenki idegesen kapott a fejéhez, főleg az edzők és a lelátóról jöttek hangosabb szitkozódások. Nevetve néztem az embereket, ahogy sietősen húzzák fel esernyőiket, miközben én a fedett kis épület alatt állok. Szemem a lelátó szélére csúszott és megállt bennem az ütő. Faith?! Biztos vagyok benne, hogy ott hagytam nem rég. Nem rég? Atya. Úr. Isten. Teljesen kiment a fejemből. Hogy lehettem ilyen barom?

- Nem. Nem. – ráztam a fejem idegesen és a kocsi felé kezdtem szaladni, hátha oda sietett az eső elől, de amikor odaértem csalódnom kellett, ugyanis semmi nyoma nem volt, hogy ott lett volna. Idegesen pattantam be apám járgányába és azon az úton, amelyiken jöttünk, ugyanott vezettem végig lassan, hátha fogom látni, de semmi.

- Faith. – kiabáltam, ahogy beértem a házba és az emeltre siettem, de a szobában sem volt. Végig néztem minden szobát, de mintha a föld nyelte volna el.

- Mi ez a kiabálás Niall? – jött be apa a nappaliba.

- Nem láttad Faith-et? – néztem rá, szemeim csípték a sós könnycseppek.

- Nem, de miért? Összevesztetek? – ült le mellém.

- Nem, csak egy oltári nagy idióta vagyok. – ütöttem egyet kanapéba. Hogy lehettem akkora barom, hogy elfelejtkezzek a saját barátnőmről? Hogyha mondjuk, egy nem szép csaj lenne, megérteném, de Faith gyönyörű, kedves és én mégis elfelejtettem. Mit gondolhat rólam ezután? Teljesen elrontottam mindent, így még a holnapi meglepetésben sem lesz benne. A legrosszabb, hogy hívni se tudom, mert ugyebár telefonja nincs, de egy idegen városban, miért kell elmászkálnia? Inkább kiabálta volna le a fejem mindenki előtt, csak ezt ne tette volna. Ha valami baja esik azt, soha nem bocsátom meg magamnak.

- Kicsim, te hogy kerülsz ide? – lépett be anya a nappaliba, ahol két órája várom, hogy a barátnőm hazajöjjön.

- Hol kéne lennem? – néztem rá unottan.

- Azt hittem te vagy Bella-val a foci pályán.

- Épp azt várom, hogy….kivel és hol? – ültem fel egyből, ahogy rájöttem mit is mondott.

- Most jöttem el a pálya mellett és ott volt Bella és azt hittem veled focizik. – ráncolta a homlokát.

- Isten vagy anya! – álltam fel, gyorsan egy puszit nyomtam az arcára és már siettem is a kocsihoz és egyenesen a focipályára mentem. Hogy kerül oda? Fogadni mertem volna rá, hogy az előbb nem volt ott. De várjunk csak. Kivel van ott? Megrémisztett az, hogy nem tudtam semmit, így a tempót még sietősebbre vettem a csúszós utakon, mert szerencsére az eső elállt.

Ahogy leparkoltam a pályánál látni lehetett, hogy két személy focizik vagy szórakozik a pályán, és az egyik az tisztán kivehető volt, hogy az én barátnőm volt az, de a másikat nem ismertem meg. Ahogy egyre jobban közelítettem feléjük, a fekete melegítős pasi, fekete sapkába is kezdett egyre ismerősebb lenni, de nem tudtam honnan.

- Greg, tegyél le! – visított fel Faith, ahogy a bátyám (?) a vállára kapta. Elmosolyodtam, azon, hogy a saját testvéremet nem ismerem meg, és azon, hogy Faith még így is milyen aranyos tud lenni.

- Sziasztok. – léptem Greg elé, aki a fejét rázva nézett rám. Gondolom, nem lehet annyira jó hangulata velem kapcsolatban. Barátnőmet leemelte a válláról, aki meglepődve nézett rám, szemei csalódottságot tükröztek.

- Nekem mennem kell. – szólalt meg Greg, majd elsietett.

- Merre voltál? Aggódtam érted. – törtem meg az öt perce tartó kínos csendet.

- Csak nem eszedbe jutottam? – gúnyolódott.

- Faith, nagyon sajnálom, oltári nagy barom voltam tudom. Gőzöm sincs, hogy felejtkeztem meg rólad. – hangom kétségbeesett volt.

- Még soha nem aláztak meg ennyire, mint te most, pedig elhiheted, hogy egy párszor már megtörtént. – arcán egy könnycsepp futott végig. Igaza volt teljes mértékben.

- Annyira sajnálom. – léptem hozzá közelebb. Meglepett, hogy nem lépett hátrébb, amikor megöleltem, hanem szorosan bújt hozzám. Hátát simogattam nyugtatásképp.

- Minden lánnyal ezt csinálod? – motyogta a mellkasomba.

- Mégis mit? – toltam el magamtól, hogy szemébe tudjak nézni.

- Beszéltem Holly-val. – mondta a szemembe és belém fagyott a levegő.

- Holly-val? – ismételtem el a nevet. Honnan ismeri őt? Holly felkereste volna? Az teljességgel lehetetlen, habár a ma délután után már semmi se lehetetlen.

- Fontos volt neked, igaz? – simította egyik kezét arcomra. Hogy fontos lett volna? Még szép, hogy igen. Ő volt az első komoly kapcsolatom, mindenben ő volt az első.

- Ne higgy neki! – ráztam meg a fejem. – Egyáltalán mit mondott? – néztem rá értetlenül.

- Hogy te nem az vagy, mint akinek mutatod magad, hogy minden lánnyal elhiteted, hogy minden szép és jó, elviszed a kedvenc helyeidre őket, majd a saját ruháidba öltözteted, majd a karriered miatt lapátra teszed őket, és hogy vessek keresztet erre a kapcsolatra. – ismét megjelentek a könnyek az arcán. Nem hiszem el, hogy Holly ezeket mondta. Tudom, hogy engem utál, de miért kell ilyeneket kitalálnia?

- Faith, ez nem igaz! – próbáltam ismét megölelni, de hátrált egy lépést.

- Ugyanazokat csinálod, amiket ő mondott.

- Igen, de más okból. – túrtam bele hajamba idegesen – Nem azért hoztalak ide, mert azt akartam, hogy egyedül érezd magad, vagy, hogy azt hidd, hogy olyan vagy, mint a többi lány, mert nem! Azért hoztalak el, hogy megtudd ki is vagyok valójában és, hogy honnan jöttem. – egy nagyot nyeltem, még soha nem nyíltam meg egy lánynak, úgy, mint neki – Még soha egy lánynak sem mondtam el az érzéseimet úgy, mint neked. Még soha egy lánynak sem mondtam annyiszor, hogy szeretem, mint neked. Még soha egy lány miatt sem repültem New York-ba, csak érted. Még soha egy lány miatt sem próbáltam megszervezni a randikat, hogy tökéletes legyen, csak miattad. Még soha egy lány sem hordta a ruháimat, és mondtam neki, hogy szexi, csak neked. Még soha egy lánynak sem mondtam, azt, hogy meghalnék nélküle, csak neked, itt és most.

- És soha egy lánynak sem mondtad el annyiszor, hogy soha egy lánynak sem, csak nekem. – kuncogott fel. Felnevettem milyen észrevételei vannak és közelebb léptem hozzá, és most kivételesen nem lépett el.

- Azért, mert te különleges vagy. – suttogtam, ahogy orrommal súroltam az arcát.

- Te is az vagy nekem és annyira szeretlek Niall. Sajnálom ez az egészet, csak megijedtem. – nézett szemembe szomorkásan.

- Lássuk be, itt Írországba mindentől félsz. – próbáltam oldani a hangulatot, amit édes nevetése elárulta, hogy sikerült is.

- De érted még a zöld kis manóval is megküzdenék. – motyogta az ajkamba, amire hamar le is csaptam. Lassan csókoltam meg, mintha félném, hogy eltöröm vagy elveszítem. Fontos szereplője lett az életemnek ez a lány, és nem tudom, hogy és miképpen csinálta, de boldog vagyok, hogy megismerhettem.

Az eső újra elkezdett szakadni, de még mindig a pálya közepén álltunk és egymással voltunk elfoglalva.

- Menni kéne. – váltam el nagy nehezen puha kis ajkaitól.

- Maradjunk. – nézett szemembe.

- Amikor utoljára az esőben csókoltóztunk mindketten betegek lettünk, és most szeretném elkerülni, azt a holnapi meglepetésem miatt. – fogtam meg a kezét és úgy magyaráztam.

- Milyen meglepetés? – csodálkozott.

- Ha elmondom nem lesz az. – vontam vállat – Na, gyere. – húztam a kocsi fele és nevetve szaladtunk el odáig, majd bepattantunk és haza vettük az irányt, ahol anya és apa vár.