Sziasztok:) Nos, ahogy ígértem, szülinapom alkalmából itt lenne a következő rész:) Nagyon örülök, hogy ismét 5 komit kaptam és a díjak is nagyon feldobták a napom tegnap:)
A részről annyit, hogy remélem tetszeni fog és komizzatok!!;)
Bella szemszöge:
Semmi jele nem volt annak,
hogy valami komolyabb bajom lenne. A szédülésem elmúlt és már hányingerem sem
volt, viszont folytonos csipogásokat hallottam jobb fülem felől. Nem akartam
arra gondolni, hogy mi lehet az, mert már előre tudtam.
A szokásos gyógyszerillat
hamar megcsapta az orrom, a csipogás pedig még jobban megerősített azt, amire
gyanakodtam.
Lassan elkezdtem pislogni,
de a fehér szín annyira zavarta a szemem, hogy nehéz volt megszokni ezt az
egészet. Nem telt bele sok időbe, mire már rendesen láttam és először barátnőm
aggódó tekintetébe ütköztem bele.
- Szia. – motyogtam és egy
mosolyt erőltettem arcomra.
- A szívbajt hoztad rám. -
ölelt magához jó szorosan. Felkuncogtam viselkedésén.
- Rég találkoztunk Isabel.
– köszönt egy férfihang Lily mögül. Kíváncsian húzódtam el tőle, mire
akaratlanul is egy hatalmas vigyor kerekedett arcomon.
- Dr. Cullen?! –
hitetlenkedtem, mire felnevetett.
- Csak Carlisle! – nézett
rám komoran, de egy apró mosoly neki is ott ült szája sarkán. – Hogy érzed
magad? – tért át az orvos szerepébe.
- Sokkal jobban. –
mosolyogtam.
- Ahogy behoztak, annál
tényleg jobban festesz. – nézett végig arcomon, majd egy kisebb vizsgálatot
csinált rajtam.
- Mindenkire a frászt
hoztad. – rázta a fejét rosszallóan Lily.
- Mondd, hogy Selena-t nem
hívtad fel ezért! – néztem rá könyörögve, mire lehajtotta a fejét és megrázta a
fejét. -
Lily miért kelletett őt is bele keverni?
- Megijedtem. – vont
vállat még mindig lehajtott fejjel. – Inkább szólok a srácoknak. – sétált ki a
szobából.
- Ne haragudj rá, ő csak
jót akart neked. – simított végig vállamon Carlisle.
- Tudom. – motyogtam. –
Tényleg amúgy mi volt a bajom? – néztem rá.
- Elsőre ételmérgezésre
gyanakszunk, de pontosat csak holnap reggel tudok mondani, ugyanis akkor jönnek
meg a labor eredmények. – nézett le a kezében tartott lapokra.
- Akkor maradok?! – húztam
el a szám.
- Egy éjszakába nem halsz
bele. – forgatta meg szemeit. Ezzel ellenkezhettem volna, de inkább ráhagytam
az egészet.
- Amúgy, hogy-hogy itt
futunk össze? – tátottam el a szám.
- Jelenleg itt
praktizálok, meg itt is lakunk. – ült le az ágy szélére – Képzeld Debora és a
gyerekek már nagyon várják a holnapi divatbemutatót. – lelkendezett hatalmas
mosollyal.
- Én is. - bólintottam
egyetértően. – Rég nem láttam őket. – elékeztem vissza az utolsó találkozásra.
- Nyugodj meg, holnap este
lehetsz velük eleget. – nevetett fel, mire nekem is egy apró mosolyt csalt az
arcomra.
- Carlisle, kérhetek
valamit? – néztem szemébe félénken. Egy apró bólintással jelezte, hogy igen,
ezért folyattam. – Légyszí senkinek ne mondj semmit az állapotommal
kapcsolatban. Nem akarom őket ilyen apróságokkal terhelni.
- Rendben, de legalább ezt
edd meg. –nyújtott felém műanyag tálban egy kis salátát.
- Köszönöm. – mosolyogtam
rá hálásan, kezéből kivettem az ételt és lassan elkezdtem enni.
- Semmiség. – vont vállat
– Megígértem apukádnak, hogy bármi is lesz, vigyázni fogok rád.
- Mindenki megígérte, de
lássuk be, nem lehet minden apró kis bajtól megóvni. – hajtottam le a fejem.
Tudom, hogy nem akarnak nekem rosszat, de néha már annyira elegem van ebből, a
„megígértem a szüleidnek” dumából, hogy az valami hihetetlen. Szerencsére
végszóra betoppantak a fiúk, élükön Harry-vel.
- Nyuszi! – kiáltott fel
már az ajtóban és több se kelletett neki, egyből jött megölelni. Szó szerint
kinyomta belőlem a maradék életet is, de végül Liam elráncigálta tőlem és
jöttek a többiek is, kivéve Niall. Ő az ablakon bámult kifele. Próbáltam nem rá figyelni, de mégiscsak
rosszul éreztem magam. Mélyen magamban reménykedtem benne, hogy az egész
veszekedés csak egy rossz álom volt.
- Hogy vagy? – simította
egyik kezét kezemre Harry.
- Sokkal jobban. -
mosolyogtam rá.
- Végre ettél. – motyogta Carlisle,
mire rosszallóan néztem rá. - Elnézést. – forgatta meg szemeit. – Mennem
kell. – nézett rám. – Reggel találkozunk. – intett, míg a többieknek
biccentett.
- Hé. – szóltam utána,
mire kíváncsian fordult vissza – Köszönöm Dr. Cullen. – vigyorogtam rá. Imádtam
azzal cukkolni, hogy úgy hívják, ahogy az Alkonyatban az orvost. Dr. Carlisle
Cullen. Kísérteties, mert még nagyjából hasonlítottak is, csak annyi a
különbség, hogy a mi Cralisle-unknak barna haja és kreolos bőre van, míg a
filmbéli úgy néz ki, mint egy élőhalott.
- Igazán nincs mit
Isabella. –mosolygott, majd távozott is.
- Szóval mi történ? –
hozott vissza a jelenbe Liam.
- Elájultam és ez az
idióta nem kapott el! – böktem oldalba Hazza-t mire felháborodva nézett rám.
- Mégis honnan kelletett volna tudnom, hogy el
fogsz ájulni? – adott hangon felháborodottságának.
- Szóltam, hogy kapj el. –
néztem rá, mint egy hülye gyerekre szokás.
- Legközelebb először
fejezd be a mondatod és akkor talán segíthetek. – nyújtotta rám a nyelvét, akár
egy óvodás.
- Én kérek elnézést. –
tettem magam elé két kezem.
- Miután kiveszekedtétek
magatokat elmondanátok, hogy mi van veled? – nézett rám Louis.
- Valószínűleg
ételmérgezés, de pontos eredmény holnap reggel lesz. –vontam vállat.
- És addig ezzel a nyúlkajával
tömöd magad? – bökött Zayn a kezemben lévő salátára. Megforgattam a szemem és
tovább folytattam az evést, közbe a srácok meséltek, hogy mi történt az alatt a
3 óra alatt, amíg én „aludtam”. Sok mindenről nem maradtam le, amit hallottam
belőle, ugyanis mással voltam elfoglalva.
Tekintetem az ablakban ülő
srácra terelődött aki, amikor észrevette, hogy őt nézem inkább az ablakra
szegezte tekintetét. Szomorú és egyben haragudtam is. Szomorú voltam, hogy még
csak véletlenül sem jön közelebb és haragudtam, hogy ennyire elrontottam. Én
tettem tönkre, azt, amit nagy nehezen sikerült helyrehoznom, most mégis olyan,
mintha nem is ismerne. Nagyon remélem, hogy nem gondolta komolyan azt az
egészet, mert ha igen, akkor elveszettem.
- Hé, figyelsz te rám?
–bökött oldalba Louis.
- Mi? – néztem rá
értetlenül.
- Magatokra hagyunk. –
válaszolt Liam. Mielőtt azonban reagálni tudtam volna, már azt vettem észre,
hogy síri csend lett. Itt hagytak vele, kettesben. Nem akartam jelenleg ezt az
egészet. Tudom, hogy meg akartam vele beszélni, de nem most. Nem vagyok olyan
állapotban, hogyha úgy van, akkor veszekedjünk. Nem itt és nem most!
Lassan felültem, lábaim
felhúztam és két kezemmel átfogtam térdeim. Nem tudom, hogy mit kéne mondanom,
vagy egyáltalán meg kéne szólalnom? Várjak vagy nem? Kikészít ez a semmit
tevés.
- És hogy vagy? – szólalt
meg rekedtes hangon, hangja közelebbről csengett. Lassan felemeltem a fejem és
arcára néztem. Szemével arcom fürkészte az ágy széléről és ujjait tördelte.
- Rosszul. – motyogtam.
Tudja, hogy nem a jelenlegi állapotomra értem az egészet. – Niall figyelj. –
kezdtem bele mondani valómba. – Én, sajnálom az utolsó mondatot. – szemeim
csípték a könnyek – Vagyis az egész veszekedést. Nem akartam semmi olyasmit
mondani, csak egyszerűen elpattant az agyam. – egy könnycsepp futott végig
arcomon, elemeltem tekintetem arcáról. Nem tudtam tovább folytatni, elcsuklott
a hangom. Utáltam magam jelenleg.
- Nyugi. – süppedt be
mellettem az ágy és egy kéz simított végig hátamon. Ahogy felfogtam, hogy Niall
az szorosan bújtam hozzá és arcom mellkasába fúrtam. – Minden rendben. –
puszilt bele hajamba. Örültem, hogy nem haragszik vagy, hogy legalábbis nem
mutatja ki. Örültem, hogy itt van velem. Még szorosabban bújtam hozzá, ami
szinte már így is lehetetlen volt és beszippantottam tökéletes kölnijének
illatát. Megnyugtató hatással volt rám, akár a drog. Igen! Az illata a drogom
és Niall a dílerem.
- Annyira sajnálom. Ne
haragudj rám. Szeretlek. – motyogtam még mindig mellkasába.
- Én is szeretlek, és nem
haragszom. – puszilta meg homlokom. Hitetlenkedve emeltem fel a fejem. - Igaz
rosszul esett az utolsó mondat, de én is hibás voltam benne. - vont vállat.
- Mivel érdemeltelek ki? –
töröltem meg szemeim, mire elmosolyodott. Felült rendesen az ágyra, kezeit
derekamra csúsztatta és úgy húzott magához egyre közelebb. Ajkamba harapva
közeledtem hozzá. Homlokunk összeért és úgy néztünk egymás szemébe. Lehelete
csiklandozta bőrömet, ami csak még jobban mosolygásra késztetett. Orrunkat néha
összedörgölte, amin csak kuncogni tudtam és végre bekövetkezett az, amire már
olyan régóta vártam.
Száját lassan enyémre
nyomta és egy lágy csókot lehelt ajkaimra. Hasamban a pillangók már ennyitől
örömtáncot jártak, kezem remegett. Nyelvével bejutásért könyörgött és nem
tudtam ellenállni neki, így hamar sikerült is neki. Nem tartott sokáig ez a
csók, de mégis tudtam, hogy ő az enyém. Bármi történt is már nyoma sincs.
- Annyira aggódtam. –
döntötte homlokát enyémnek és úgy néztünk egymás szemébe. Gyönyörű kék szemei
csillogtak a könnyektől.
- Minden rendben van. –
simítottam végig arcán.
- Még egy szívbaj és nem
tudom, mit csinálok veled. – szorította meg csípőmet.
- Megpróbálok vigyázni. –
nevettem fel. – Amúgy nem kéne már
mennetek? – húzódtam el kicsit távolabb tőle.
- Máris küldesz? –
háborodott fel.
- Hidd el, ha lehetne, el
sem engednélek innen. – motyogtam zavartan, éreztem, ahogy a forróság elönti az
arcom. – Csak azért, mert holnap hosszú napotok lesz, nem? – tereltem a témát.
- Egy dedikálás, egy
interjú és a divatbemutató. – legyintett nem törődöm stílusban, mire kíváncsian
húztam fel egyik szemöldököm. – Na, jó végig gondolva tényleg fárasztó nap
lesz.
- Akkor menj, a többiek
úgyis várnak már.
- Nem hagylak egyedül. –
szorította meg a kezem.
- Nem lesz semmi bajom.
Elszökni meg úgysem tudok. – mutattam a kézfejembe szúrt infúzióra.
- Várj egy picit! – állt
fel hírtelen és kiviharzott a szobából. Először nem tudtam hova tenni ezt, de
ahogy eltelt 3-4 perc kezdtem egyre jobban aggódni. Boldogan feküdtem vissza
párnámra és vártam, hogy az én szőke hercegem visszaérjen. Szerencsére nem telt
bele sok időbe és az ajtó nyitódását majd záródását hallottam. Erőm nem volt
megnézni ki az, de ahogy besüppedt mellettem az ágy, egyből tudtam.
- Te mit csinálsz? –
fordultam felé, ahogy megpróbált bemászni az ágyamba.
- Próbálok a barátnőmmel
aludni. – magyarázta, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga.
- Mi van a többiekkel? –
néztem rá értetlenül.
- Elküldtem őket. – húzta
le cipőjét és féloldalasan befeküdt mellém.
- Nem vagy normális. –
csúsztam kicsit arrébb, hogy kényelmesen el tudjon feküdni. – Kicsi ez az ágy.
–panaszkodtam.
- Nekem bejön. – húzogatta
szemöldökét perverzen.
- Valahogy gondoltam. –
forgattam meg szemeim. – Nem szabadna itt lenned ilyenkor, ugye tudod? –
feküdtem mellkasára.
- A szabályok azért
vannak, hogy megszegjük őket. – vont vállat, kezét derekamra csúsztatta.
- Pontosan. – értettem
vele egyet. Egyenletes szívdobogás hirtelen őrült ütemben kezdett el verni. A
legjobb altatódal az egész világon.
- Álmos vagy? – puszilta meg homlokom, mire csak kábán
bólintottam. – Akkor jó éjt hercegnőm. – húzott magához közelebb, én pedig
arcom mellkasába fúrva léptem át álomvilág kapuján.
Nagyon jó lett :) Örülök hogy kibékültek. Siess xx
VálaszTörlésHaj istenem de jo lett! Nagyon örülök hoyg ujra egyutt az mi kis alom parunk! :) siess a kovivel
VálaszTörlésNelly
Nagyon jó lett Már nagyon várom hogy mikor tudják meg a töbiekk hogy ki ő
VálaszTörlésImádom Siess a kövivel*-*
VálaszTörlés